14. Bejegyzés

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, nagyon hálás vagyok nektek!! ♥

Őszi szünetben megpróbálok 2, de minimum még egy rész hozni (ezen a részen kívül).

Jó olvasást kívánok, remélem tetszik, 

és ne felejtsetek el megjegyzést hagyni! :)

Nagyon hosszú lett! :) 

Puszil:

Lovelife ♥

Éjfélkor riadtam fel, a telefonom csörgésére.

Ki a jó fene lehet az, aki ilyenkor keres? - átkozódtam magamban, majd az asztalomhoz botorkáltam, és felvettem a telefonomat.

- Haló? - szóltam bele egy kicsit ingerült, le legfőképp fáradt hangon.

- Szia Isa! - köszönt Lily, boldogságtól kirobbanó hangon.

- Szia... - ásítottam egy hatalmasat, majd érdeklődve megkérdeztem. - Te mégis miért vagy ilyenkor ilyen friss és fiatalos?

- Jó hír! - mondta barátnőm, kérdésemet figyelmem kívül hagyva. - Képzeld, kitaláltam, mi lesz holnap! - visongott.

- Szombat. Ennyi ideig tartott, amíg rájöttél? - érdeklődtem, és értetlenül meredtem ki a fejemből.

- Tudom, hogy szombat, okoskám! - barátnőm jókedve elronthatatlan volt.

- De tudod milyen nap?

- Szombat. - vágtam rá ismét, mire felhorkant:

- Oké, szombat. De tudod, mit fogunk csinálni?

- Azt, hogy te mit, nem tudom. De én aludni fogok, jó éjt. - mondtam, azzal le akartam tenni, de belekiáltott:

- Miért vagy most ilyen morci, mi?! - visított.

- Lily, ne visíts. Megsüketülök. Ha nem tudnád, éjfél van, és felébresztettél. - motyogtam már ismét félálomban.

- Bocsi. De ezt muszáj tudnod! - mondta.

- Nyögd már ki! - sóhajtottam.

- Oké. Holnap... holnap... csajos-napot tartunk!! Tádááám! - mondta, de a várt hatás, örömkitörés, vagy nem tudom, mire számított részemről, elmaradt, mire csalódottam szólalt meg:

- Mi van, nem örülsz? Mostanában olyan izgalmas lett az életed, hogy már nem is férek bele? - kérdezte csalódottan. Megsajnáltam, és elmosolyodtam.

- Ugyan, Lily, dehogy! De mondd csak, mit is jelent pontosan ez a csajos-nap? - kérdeztem gyanakodva.

- Mit jelentene? - értetlenkedett. - Úgy látom, nehéz a felfogásod...

- Mint mondtam, felébresztettél! - morogtam.

- Jól van, ne vágj közbe. Szóval, elmagyarázom: Te. Én. Holnap. Pláza. Vásárlás. Kávézó. Beszélgetés. Nálunk alvás. Film. Körömlakk. Beszélgetés. Világos? - kérdezte izgatottan.

- Na várj, az "én"-nél leragadtam. Szóval, az mit is jelent? Te vagy én vagyok az "én"? - kötözködtem, persze viccből, amire Lily rögtön ideges hangon kiáltott fel:

- Ezt nem veszem be, Isabella! Tudom, hogy ennyire nem lehetsz fáradt, zseniális, szuperintelligens barátnőm! - dohogott.

- Jó, oké. - vigyorogtam. Végre ő is puffog, nem csak én.

- Ja, és. Mi az a vásárlás? - kérdeztem, mire Lily dühösen fújt, majd beleszólt a telefonba:

- Isa, ne idegesítsd már. Akkor is eljössz, nem fogod velem elhitetni, hogy, mit tudom én, agylágyulást, vagy valamilyen titokzatos betegséget kaptál!

- Aha, pontosan ez történt pedig. Méghozzá a titokzatos betegség neve: fáradtság.

- De Isa, olyan rég csináltunk már ilyet! - szomorkodott.

- Na rendben. - untam meg az ugratását, - De csak a te kedvedért. Akkor holnap, 10-kor, a Plázában. - mondtam, de még gyorsan beleszólt:

- Nem, majd én odamegyek hozzátok.

- De ide ne merj jönni hajnalban, mert kinyírlak! - fenyegettem.

- Akkor kivel mész Plázába? - érdeklődött.

- Ez a legjobb benne. Senkivel. Alhatok egész nap. - vigyorogtam.

- Hahaha. - mondta, azzal lerakta.

Reggel, amint felkeltem, rögtön az étkezőbe siettem, ahol megreggeliztem, majd gyorsan készülődni kezdtem.

 

Egy sötétkék, hosszú ujjú egyberuhát vettem fel, aminek az alsó része ugyan rövid volt, de ez volt az egyik kedvenc ruhám.

Miután mindennel elkészültem, beléptem a szobámba, és a gépem bekapcsolása után ellenőriztem az e-mail fiókomat, hogy kaptam-e levelet.

Egy olvasatlan üzenetem volt, mégpedig Richie-től. A gyomrom kissé összeszorult, de nem az izgalom, inkább kicsit a félelem miatt.

Én... nem is tudom, mit akarok kezdeni Richie-vel. Szeretem őt, egy kicsit, de sokkal jobban haverként, mint fiúként. Igaz, egy kicsit úgyis.

De én Chris-be vagyok szerelmes. Vagyis nagyon tetszik. Ugyanis nem is lehetek bele szerelmes, amikor nem is ismerem. És amit tudok róla, abból se tetszik sok minden.

Megnyitottam az e-mailt, és elolvastam:

Feladó: richie.drew@gmail.com

Címzett: isa.bella@gmail.com

Tárgy: Tegnap.

Levél: Szia Isa!

Nagyon élveztem a tegnapi napot, nagyon örülök, hogy velem voltál.

Remélem, neked is kellemesen telt a napod!

Tudom, hogy csak haverilag, de megismételhetnénk még ezt majd? 

Kellemes hetet!

Richie

Mosolyogtam, de ugyanakkor egy kicsit szomorú is voltam. Szeretnék a haverja lenni, de ez nem megy. Szeret engem, és nekem is tetszik egy kicsit. Ez így... lehetetlen egy barátság.

A gondolataimat azonban megzavarta a csengő csilingelése, mire gyorsan kikapcsoltam a gépem, és leviharzottam a földszintre.

Az ajtóban Lily állt, és boldogan vigyorgott:

- Heló, álomszuszék!

- Legközelebb én is éjszaka közepén foglak felhívni, és csodálkozni fogok, hogy nem vagy vidám! - vágtam rá, majd elnevettük magunkat.

Gyorsan felkaptam a kék kabátomat, majd indultunk is a Plázába.

Lily kocsijával mentünk, és az utat végigbeszélgettük. 

- Na és milyen volt tegnap Richie-vel? - kacsintott.

- Lily. - néztem rá. Úgy éreztem, ideje tisztázni a dolgokat. - Nem vagyok szerelmes a bátyádba. Nagyon bírom, de tudom, hogy ő többet érez irántam, és nem tudom, hogy...

- Hogy mit tegyél? - nézett rám megértően. - Tudom. Csak ne bántsd meg, jó? - nézett rám aggódva.

- Nem szándékozom. Tisztáztuk, hogy haverok vagyunk, tudja, de a gyakorlatban... érzelmeket nem lehet befolyásolni. - sóhajtottam fel. Lily bólintott, majd ezzel le is zártuk a témát, mert megérkeztünk a Plázához.

Miután a garázsban leparkolt, Lily belevetette magát a ruhák világába, magával rántva engem is.

Már vagy a 6.-dik boltnál jártunk, és Lily a kétszázhuszonnegyedik ruhát próbálta fel, és már én is vettem párat, amikor megakadt a szemem egy nagyon szép ruhán.

Az öltöző fülkébe siettem, majd gyorsan felpróbáltam. 

- Nagyon jól áll! - mosolygott, én pedig megköszöntem, és boldogan szemléltem szerzeményemet.

Tovább bóklásztam, majd találtam egy nagyon szép, világosbarna, pongyola szerű felsőt, amelyet a felpróbálása után rögtön ki is fizettem, a ruhával együtt, majd Lilyvel együtt a Caffé felé vettük az irányt.

- De jó leülni! - sóhajtottam fel, és kinyújtóztattam az állásban elgémberedett lábaimat. Végül is, a vásárlás is egyfajta sport - állapítottam meg. 10-től csak a boltokat járjuk, és már délután 4 van, ami nem kis teljesítmény. Jártunk az összes boltban, nem csak ruhaboltokban, de mindenfélében, mégis csak pár jó cuccot vettünk meg, az egész napos próbálgatás után. Úgy éreztem magam, mint egy próbababa.

- Most jön csak a nap java! - mosolygott Lily, amikor már a forró csokijainkat szürcsölgettük.

- Igen. - mosolyogtam rá. Én is örültem neki, hogy tartottunk egy ilyen napot - ránk fért már.

Ahogy ott ültünk és beszélgettünk, egyszer csak valaki a hátam mögé lépett, és befogta a szemem.

- Találd ki, ki vagyok! - mondta, én pedig felnevettem, majd lefejtettem a szememet eltakaró ujjakat, és hátrafordultam.

- Szia, John! - mosolyogtam. Elnézően barátnőmre néztem, akinek megmerevedtek vonásai, és ellenségesen mérte végig John. Sosem volt felhőtlen a viszonyuk. Magyarul: mindig is utálták egymást.

- Szia! - mosolygott, majd megölelt.

- Na, akkor kirándulás? Most? - kérdezte, mire Lily dühösen közbeszólt:

- Halihó, nem zavarok?! - nézett szúrósan John-ra. - Itt vagyok, ha nem látnád. Isa-nak most velem van programja. - nézett rá.

- Velem pedig egy elhalasztott programot fog bepótolni. - nézett rá dühösen.

- De nem most! - Lily már szinte morgott. Kínosan felnevettem:

- Hahó, én is itt vagyok! Mégpedig van saját akaratom is. - néztem rájuk. - John, most tényleg Lilyvel van programom. - néztem rá, - De ha gondolod, holnap megejthetjük azt a kirándulást! - mosolyogtam.

- Rendben. - válaszolt szűkszavúan, majd köszönés nélkül távozott.

- Ezt nem hiszem el... - sóhajtottam fel, és a tenyerembe temettem az arcomat, majd hitetlenül felnevettem.

- Ez az idióta! - vicsorgott John után Lily. Még mindig az utálkozás foglalta le. 

- Jól van, Lily. Elment. Nyugi. - vigyorogtam, majd fizettünk, és megindultunk a ruhák társaságában Lilyékhez.

Amint megérkeztünk, a házban uralkodó nagy csend rögtön gyanús lett.

- Nincs itthon senki? - kérdeztem Lilyt.

- Nincs! Végre! - mondta boldogan. Útközben elkanyarodtunk hozzánk, ahol az általam vásárolt ruhákat gyorsan betettem a szobámba, úgyhogy most segítettem Lilynek a sajátjait felcipelni a szobájába.

- És most? - kérdeztem, egy csomó szatyor között álldogálva. Lily annyi ruhát vett, hogy teljesen körbefalazott a szatyor-rengeteg.

- Most csinálunk rágcsálnivalót, és filmet nézünk, miközben körmöt festünk és beszélgetünk. - ismertette az esti programot, ami  nekem sem volt ellenemre.

Egy óra múlva már pizsamában, sok nassal és körömlakkal együtt leültünk Lily ágyára, és onnan néztünk különböző romantikus vígjátékokat, kezdve a Randi az oltárnál-nál, majd folytatva a Barátság extrákkal-al.

Közben pedig körmöt festettünk, és vidáman beszélgettünk.

- Na és? Szerelem? - nézett rám vidáman Lily. Erre a témára azonban nem most akartam kitérni.

- Semmi különös. - vontam vállat. Lily még mindig nem tudja, hogy Chrissel már találkoztam is, ráadásul megadta az e-mailét.

- Na és neked? - érdeklődtem. 

- Nincs. - vont vállat.

- Hiszi a piszi! - mondtam mosolyogva, - Neked mindig van!

- Nos... csak egy srác, de tényleg...

- Még jó! - röhögtem, azzal az este hátralévő részében jókat nevettünk egymáson, és a hülyeségeinken.

Lily ágyán nyomott el minket az álom, és bár kihúztuk nekem a vendégágyat, de olyan fáradt voltam, hogy mielőtt még átmászhattam volna oda, elnyomott az álom.

A reggeli napfény átszűrődött a függönyön, én pedig felkeltem, és a szemem kimeredt a nagy kupitól, ami a szobában uralkodott:

A körömlakkok szanaszét, némelyikre még a teteje sem volt rácsavarva, szerencse, hogy ki nem folyt. A pattogatott kukorica, perec és egyéb ropogtatni valók maradékai szanaszét hevertek a szőnyegen és ágyon, a tévé pedig még mindig ment, igaz halkan. Gyorsan kinyomtam, majd Lily-t kerestem, de barátnőmnek csak hűlt helyét találtam.

13. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Meg is érkeztem a következő résszel. :) 
Jó olvasást, remélem tetszik, a véleményeitekre pedig számítok!! :)
Puszil:

Lovelife ♥

A vér megfagyott ereimben, és vagy hatszor levert a víz, ameddig Richie végre-valahára megszólalt.
- Én... nos, csak annyi... - hebegett-habogott, az én idegeim pedig pattanásig feszültek az idegességtől. Most be fogja vallani, hogy szeret? Nee. Vagy valami más, fontos dolgot akar mondani? Esetleg Lilyről van szó??
A gondolataim csak úgy száguldottak, és már a legvadabb dolgokat kezdtem elhinni, amikor Richie hangja zökkentett ki a gondolatvilágomból.
- Isa. - nézett rám, és pedig feleszméltem, és rápillantottam.
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy... légy óvatos. - megütközve nézhettem rá, mert halkan felnevetett, és magyarázóan hozzátette:
- Nem, nem üldöz semmilyen mesebeli szörny, és nem kell tartanod zsaruktól sem, én csak... szeretnélek téged megóvni attól, amibe most belesétálsz.
- Úgy érted... - néztem rá elég furcsán, - hogy tartsam magam távol tőled? - nevettem fel, és az ő szája is megkönnyebbült mosolyra húzódott, de aztán megint elkomorult, és rám nézett:
- Lehet, hogy félreértelmeztem, amit hallottam, de kérlek, a kedvemért... ne találkozz többé Christiannal. - döbbenten meredtem rá. Torkomra fagyott minden szó, és csak ennyit bírtam kinyögni:
- Te... honnan... kémkedtél?? - a türelmem fogytán volt. John után most ő fog ellenőrizgetni? Esetleg összeesküdtek ellenem?
- Nem, nem láttam semmit. Viszont amikor Lilynél voltál, véletlenül meghallottam...
- Aha, véletlenül! - fújtam idegesen, és karba tett kézzel hátradőltem, majd távolságtartóan méregettem.
- Isa, ne haragudj. - nézett rám kétségbeesetten. - Sajnálom. Én csak...
- Te csak az én javamat akarod, mi? - felpattantam, és elrohantam. Nem tudtam, hová vezetnek lépteim, de nem is érdekelt. Amióta megismertem Chris-t, két dolog történt velem: szerelmes lettem, és folyton mindenki ellenőrizget. Nyugalmas, unalmas kis életem fenekestül felfordult, és voltak pillanatok, sajnos sok, amikor ennek egyáltalán nem örültem.
Kiszaladtam az étterem erkélyéről, le a tópartra, majd hamarosan elértem ahhoz a helyhez, ahol egy fél órával hamarabb még nagy nyugalomban néztük a naplementét Richie-vel.
Most egyedül huppantam le a fűbe, a tenyerembe tettem az állam, és a vizet kémleltem.
A tó tükre lágyan fodrozódott a gyenge széltől, amely szelíden fújt. Csak néztem a nyugodt természetet, és hirtelen én is megnyugodtam, mintha ennek a nagy nyugalomnak én is része lennék.
Nagyon jó érzés volt.
Ott ültem, egy örökkévalóságnak tűnő 10 percig, amikor Richie hirtelen mellém telepedett.
- Nem tudtam hamarabb jönni, mert a pincért ki kellett fizetni. - szabadkozott bocsánatkérően, pedig tudtam, hogy ő aztán tényleg rögtön rohant volna utánam. Erre felnevettem, ő pedig boldogan elmosolyodott, és átkarolt.
- Na, Bellám? Nem megyünk vissza megenni a rendeléseinket? - kérdezte. Aranyos volt, ahogy Bellának szólított, sose szólított így senki, ez egyedi volt tőle. Nekem viszont volt még egy kis megbeszélnivalóm vele, amiről semmi sem terelhette el a figyelmemet.
- Richie. - fordultam vele szembe, lerázva magamról a karját. - Egy valamit tisztáznunk kell.
- Ne haragudj... - nézett rám, én azonban megráztam a fejemet:
- Nem, nem a bocsánatkérésre gondoltam. Egy ígéretre. Ha azt akarod, hogy jó barátok legyünk, nem szólsz bele többé az életembe, és nem kutakodsz utánam. - úgy éreztem, fontos előre leszögezni a játékszabályokat. Talán akkor nem esik bele abba a hibába, amibe John is - hogy merő jóakaratból megkeseríti az életemet.
- Rendben. - mondta, de nem nézett a szemembe. Azért remélem fogta, hogy mit ígért meg.
- Köszönöm. - bólintottam, azzal felálltam, ő pedig megfogta a kezemet.
- Csak barátilag. - magyarázta, én pedig mosolyogva megráztam a fejemet, azzal együtt futottunk vissza asztalunkhoz.


Miután elfogyasztottuk az isteni vacsorát, beszélgetve indultunk el a kocsijáig, ahol, mielőtt beszálltunk volna, szembefordultam vele, és elmosolyodtam:
- Köszönöm ezt a csodás délutánt. - mondtam, ő pedig bólintott egyet, majd szorosan magához húzott, és megölelt. Egy kicsit váratlanul ért, de én is viszonoztam a gesztust, majd amikor már kezdett egy kicsit kényelmetlen lenni, gyengéden eltoltam magamtól, és bocsánatkérően mondtam:
- Késő van, haza kéne mennem. - ő bólintott, majd beült a volán mögé, és hazafuvarozott.


A házunk előtt még beszélgettünk egy kicsit, majd mielőtt az étteremben ivott kevés, de nagyon finom bor a fejébe szállt volna, és olyat tett vagy mondott volna, amit még nem akartam, kipattantam, mosolyogva megköszöntem még egyszer a vacsorát, azzal bementem a házunkba, és miközben az előszobába léptem be, hallottam, hogy beindítja a motort, majd elhajt.
Halkan belopóztam a házba, és hallottam, amint a nappaliból halk beszélgetés hangja szűrődik ki.
- George, ezt nem teheted... tudod, hogy nem ilyen... - hallottam anya hangját. Mindig szelíden beszélt, ha őt kihozta valaki a sodrából, az már igazán művészet volt.
- Anne, te is tudod, hogy eddig sose ment el hazulról! Egy kis találka John-nal, de ennyi! Most pedig? Tegnap is, hol volt olyan sokáig? Meg előtte? Na és ma? - hallottam apu ideges hangját.
- Programja van. - válaszolta anyu. - Eddig mindig mi győzködtük, hogy mozduljon ki itthonról, most meg pont te akarod visszatartani?
- Igen, hogy mozduljon ki. Valahova, megbízható társaságba!! Erre ismeretlen emberekkel lóg, és azt se tudom, mi is volt igazából azon a bulin!
- Érdekes, eddig azt hitted, a gyereked nem normális, amiért nem jár bulizni. - mondta halkan anya. - Én nagyon örülök neki, hogy jól érzi magát, és végre éli a kamaszok megszokott életét. - Aha. Szóval rólam van szó. Utáltam, amikor a hátam mögött beszéltek a velem kapcsolatos "problémáikról". Inkább beszéljük meg hármasban.
Halkan a nappalihoz lépkedtem, majd beléptem:
- Megzavartam valamit? - érdeklődtem.
Apa rám nézett, dühös ráncba futottak a szemöldökei, anya pedig mosolyogva hívott:
- Gyere, Isa, ülj le. Apáddal éppen beszéltünk.
- Rólam. - tettem hozzá.
- Mennyit hallottál? - kérdezte apu. Farkasszemet néztem vele, úgy válaszoltam:
- Eleget.
- Értem. - nézett vissza rám. A hangulat feszült volt, apával mindketten úgy meredtünk egymásra, mint két, területért marakodó hím oroszlán. Olyan ellenségesen méregettük egymást, mintha riválisok lennénk.
- Nos? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Még mindig nem hiszed el? Még mindig? - kérdeztem szomorúan.
Az ellenséges nézés valamelyes enyhült, és rám rám nézve, kedvesebb hangon így szólt:
- Sajnálom.
- Apu... - néztem rá szomorúan, - Lehet, hogy most teljesen kifordultam a régi önmagamból, de hidd el, nem cselekszem felelőtlenül. És a buli... nos, ha kell, elmondom harmadjára is.
- Erre semmi szükség. - mondta anyu, aki most először szólt bele a vitánkba. - Én hiszek neked. És tudod, hogy apád is hisz, de egy kis időre van szüksége, amíg feldolgozza a történteket.
- Akkor én megyek is. - álltam fel a kanapéról, és éppen indultam volna a szobámba, amikor apu hangja megállított:
- Kicsim! - de rég szólított így! És mennyire hiányzott! Mosolyogva megfordultam:
- Isa, gyere, nem akarsz velünk beszélgetni? Persze megértem, ha már programod is van... - tette hozzá enyhe gúnnyal fűszerezve, de most ez sem érdekelt.
- Dehogynem! - boldogan lehuppantam ismét a kanapéra, és úgy éreztem, hogy ahogy felálltam, és újra leültem, már beszélgetésbe csöppentem, és elfelejthetünk végre minden ellenségeskedést. Anyára néztem, majd óvatosan érdeklődtem:
- Anyu, hogy van Leah? - kérdeztem őszinte aggodalommal. Persze nem Leah miatt aggódtam annyira, hanem anyu miatt, hogy mennyire viseli meg ez az egész. Az szeme szomorúan csillogott, de ugyanakkor egy picit mosolygott:
- Köszönöm, hogy megkérdezted. Nos... jobban van, elvileg javul az állapota, de még mindig elég gyenge. - mondta. - Remélem, hogy hamar meggyógyul. - tette hozzá.
- Én is. - bólintottam. Nem szerettem ugyan a nagynénémet, de sohase kívántam volna a halálát, sem azt a fájdalmat, amit a halála okozott volna anyunak.
- Na és, ma kivel beszélgettél? John-nal? - kérdezte, terelve a témát.
- Nem, Richie-vel. Lily bátyjával.
- Ó, és milyen? Helyes? Kedves? - kérdezte apu, én pedig elnevettem magam:
- Nem, csak barátok vagyunk. De amúgy kedves, igen.
- Vajon ő is tudja, hogy barátok vagytok? - kérdezte kacsintva apu. Felnevettem ezen a "huncutságon", de aztán sóhajtva hozzátettem:
- Elvileg tudja. Gyakorlatilag nem.
- Ez így szokott lenni. Fiú-lány barátság csak akkor működik, ha a felek már régóta ismerik egymást. - mondta anyu.
- Ezért vagyunk jóban Johnnal is. - bólintottam.
- Igen.
- Jut eszembe, megígértem neki, hogy felhívom. Megyek is. - álltam fel, anya pedig mosolyogva megkérdezte:
- Újra jóban vagytok? - bólintottam.
- Ezt örömmel hallom. - mosolygott, én pedig felmentem a szobámba, és tárcsáztam John-t.

Három kicsöngés után felvette.
- Szia, Isa! - köszönt vidáman.
- Szia! - mosolyogtam.
- Hogy vagy? - érdeklődött.
- Jól, köszi. John...? Arra gondoltam...
- Én is. - nevetett.
- Na és mire? - kérdeztem.
- Hogy bepótolhatnánk azt az elmaradt kirándulást. - mondta.
- Pontosan. Gondolatolvasó vagy. - nevettem.
- És te hogy vagy? - kérdeztem, és hirtelen belém mart a bűntudat, ahogyan viselkedtem vele. Lehettem volna sokkal megértőbb is, tudhattam volna, hogy milyen nehéz neki most, hogy meghalt az anyukája. Erre én nem hogy kedvesen és együtt érzően, hanem még nagyon bunkón is viselkedtem. Nagyon elszégyelltem magam.
- Jól. - sóhajtott, és tudtam, hogy ez nem igaz.
- John...? Sajnálom. - hunytam le a szememet, és szomorúan hallgattam.
- Semmi baj. Így kellett lennie... - mondta, én viszont gyorsan közbevágtam:
- Tudom, de azt sajnálom, ahogy viselkedtem. Egy... egy... egy bunkó voltam. - elég önérzetes vagyok, így nehezemre esett kimondanom e szavakat, de tudtam, mennyit jelentenek John-nak, és én is tudtam, hogy nagyon bunkón viselkedtem vele. Igaz, nekem is van abban egy kis igazam, hogy ne oktasson ki... de ennyivel az anyja halála után, azt hiszem, kicsit empatikusabban kellene vele viselkednem.
- Megértelek. Én is kioktattalak, bocsánat.
- Tisztáztuk. - máris sokkal jobban éreztem magamat. Most éreztem csak igazán, hogy kibékültünk, mert most tudtuk csak tisztázni a dolgokat.
- Ne haragudj, Isa, most le kell tennem. Holnap kereslek, és megbeszéljük a kirándulást!
- Rendben! - mondtam megkönnyebbülten felsóhajtva, azzal ledőltem az ágyamra, és úgy ahogy voltam, ruhástól elaludtam.

Fejléc

Sziasztok!

Mint látjátok, a blognak ezennel lett egy fejléce is, amiért

HATALMAS KÖSZÖNET JÁR:

♥ DÓRY-NAK ♥

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nagyon köszönöm, Dóry, nagyon!!!!! ♥♥♥

Látogassatok el a blogjára (oldalt is ki van téve):

http://azeletemszivasnelkuled.blogspot.hu/

Puszil Titeket:

Lovelife ♥

Ui.: Rész jön: ma délután, de ha nem, akkor írok nektek chatben.

12. Bejegyzés

Sziasztok!
Ilyen se volt még, hogy két egymásutáni napon két részt is kaptok! :) 
De remélem örültök neki! :)
Már nagyon régóta megterveztem ezt a részt, így úgy éreztem, hogy meg kell osztanom veletek, ki kell kérnem a véleményeteket, hogy nektek mennyire tetszik! :)
Tudom, hogy nektek sohase lehet elég hosszút írni :D de azért igyekszem. :) ;)
Ja, és van egy olyan sejtésem, hogy a vége miatt meg fogtok ölni... na de sebaj. :D
Puszi:

Lovelife ♥

Másnap reggel boldogan keltem. Majd' kicsattantam az örömtől, ugyanis ha a tegnap délutánra gondoltam, még mindig fülig ért a szám.

A "randi" része egy kicsit felemás érzelmeket váltott ki belőlem, de az, hogy odajött elém a sulihoz, hogy csak én érdekeltem, és hogy a végén "fogócskáztunk"... nos, ez nagyon tetszett. Valamint elégedett voltam magammal, hogy nem mutattam ki teljesen, mennyire bolondulok érte.

Ezen kívül az se volt mellékes szempont, hogy végre a legjobb barátommal is sikerült kibékülnöm - igaz, hogy nem tisztáztuk a problémát, de a lényeg, hogy ismét minden rendben. Felkaptam egy csíkos ruhát, azzal már rohantam is a suliba.

Mikor odaértem, villámként hasított belém a felismerés: nekem ma "baráti" találkozóm van Richie-vel! A jókedvemnek befellegzett.

Nagyon kedveltem ugyan Richie-t, de láttam, hogy ő sokkal többet akar barátságnál: én viszont 100%-ban csakis kizárólag Chris-be voltam szerelmes, és se kedvem, se színészi tehetségem nem volt ahhoz, hogy megjátsszam magam. 

Amint beléptem az osztályba, Lily jött elém, és komolyan ezt mondta:

- Isa, beszélnünk kell.

Az ütő megállt bennem, a lábam földbegyökerezett, és az ereimben pedig meghűlt a vér, és az idegességtől szinte ráordítottam Lilyre:

- Úristen, mi van??!!

Ő azonban megrázta a fejét, jelezve, hogy ezt nem itt és nem így kell megbeszélnünk, majd szelíden maga után húzott. Elértünk a folyosó csendes részére, ahol ő leült egy padra, én pedig követtem a példáját, majd idegesen meredtem rá:

- Mondd már!!

Ő csak nézett rám, aztán nagy nehezen megszólalt:

- Isa, a szüleim... nagyon... nagyon lecsesztek. Azt mondták, hogy nem mehetek soha semmilyen buliba, amíg nem tudok felelősségteljesen viselkedni. - azzal lehajtotta a fejét. Jellemző Lilyre. Nem amiatt akadt ki, hogy a szülei mérgesek rá, hanem azért, mert az imádott bulizást megvonták tőle. Bár ahogy ismerem Lilyt, nem fog a szülei büntetésének megfelelően viselkedni. Ergo minden partyban ott lesz, mint mindig.

- ...és, mi volt még? - néztem rá várakozás teljesen, mert úgy gondoltam, van még tovább.

- Hát... nincs más. De gondolj bele, Isa, nem mehetek bulizni! - nézett rám kétségbeesetten. Kíváncsian fürkésztem az arcát:

- De Lily, te sose hagynád ki a bulikat, és fütyülsz a szüleid tiltásaira, nem? - kérdeztem értetlenkedve, ő azonban hevesen megrázta a fejét.

- Richie fog rám felügyelni.

- Mi?! - néztem rá döbbentem, - Mi ő, pesztonka?! Miért ügyel pont ő rád? Egyáltalán, miért kell rád ügyelni?! Nem vagy kisbaba! - förmedtem rá magába roskadt barátnőmre. 

- Tudom! - nézett rám mérgesen. - De a szüleim ezt mondták. - vont vállat. - Richie... nagyon jó a kapcsolat kettőnk között, de... ő... tényleg tudja minden titkos módszeremet, ahogyan ki szoktam szökni a házból, úgyhogy... esélyem sincs.

- Egész éjjel az ágyad mellett fog állni? Napi 24 órában? Lándzsával? - elvigyorodtam, ahogyan elképzeltem Richie-t felügyelőként.

- Nem, nem tudom. Mit tudom én! - csattant fel Lily. - Valahogy. Talán bezár. Vagy... nem tudom, megkötöz. - vont vállat, én pedig hangosan felnevettem.

- Ha gondolod, beszélhetek vele az érdekedben! - vetettem fel.

- Találkozol vele? - kapta fel a fejét.

- Igen. Ma. - sóhajtottam.

- Nem akarsz vele találkozni? - kérdezte Lily gyanakodva. Nagyon jó viszonyban voltak a bátyjával, így nem együtt érző volt a hangja, hanem egy kicsit számon kérő is.

- Nos, de... csak tudod... - kezdtem hebegni-habogni, de Lily közbevágott:

- Odáig meg vissza van érted. - erre a kijelentésre ugyan nem volt szükségem, mert tudtam magamtól is, de így csak még egyértelműbbé vált a helyzet. Szerelmes belém, és nem törhetem össze az legjobb és egyben egyetlen barátnőm bátyjának szívét. Mindketten tudjuk, hogy nem fogadja el a szituációt, miszerint csak barátok vagyunk.

- Te szereted őt? - vont kérdőre. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni.

- Én... izé, Lily... Chris... vagyis, Ian... - akadoztam, de ekkor megszólalt az órák kezdetét jelző csengő, Lily pedig leintett.

- Ő csak egy ábránd. Ne törd össze a bátyám szívét, különben velem gyűlik meg a bajod! - nézett rám szúrósan, majd elmosolyodott biztatóan, de éreztem, hogy nagyon is komolyan gondolja, amit az előbb mondott.

Amikor minden órám véget ért, egy nagy sóhaj kíséretében a vállamra kaptam a táskámat, és elindultam a kijárat felé. A szívem dübörgött, féltem, nehogy csalódást okozzak valakinek: Lilynek, Richie-nek, Chris-nek... de legfőképp magamnak.

Amit kiléptem, megláttam Richie-t... aki egy nyitott sportkocsiban üldögélt. Jesszus, mennyire menő.

Őt is körülvette egy kisebb lány.csoport, főleg a kocsiját, de láttam, ahogyan pár libuska idétlenül vihorászva próbálja magára felkelteni a figyelmét. 

Elgondolkoztam rajta, hogy ezek a jó pasik (Richie, de főleg Christian) mit akarhatnak tőlem. Akármit is, de azt nagyon - állapítottam meg, és mosolyogva odaléptem a kocsihoz.

- Heló! - köszönt lelkesen Richie, majd adott egy puszit az arcomra. Láttam a lányok értetlen tekintetét, ahogy azt próbálják kitalálni, hogy akkor most melyik is a pasim - a "tegnapi" vagy a "mai". Cassandra éppen akkor lépett ki a suliból, nekem pedig hirtelen sürgős lett az indulás, nem akartam, hogy Richie előtt köppentsen el valamit a tegnapról. Teljesen "véletlenül", persze.

Ő gúnyosan elvigyorodott, majd közelebb lépett, és csípőre tett kézzel így szólt:

- Ha nincs ló, szamár is jó, mi?! - és felnevetett. Dühösen meredtem rá, majd ezt mondtam idegesen Richie-nek:

- Menjünk innen, gyorsan! - ő pedig, miután megvárta, hogy minden csaj elkotródjon az útból, elindította a motort, és lassan-lassan, de végre magunk mögött tudhattuk a sulit. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- Hogy vagy? - érdeklődtem mosolyogva. Ő azonban nem viszonozta mosolyomat, hanem csak aprót biccentve ennyit szűrt ki fogai között:

- Jól. Te?

- Mi a baj? Megbántottalak? - néztem rá őszinte aggodalommal. Eszembe jutott ugyanis Lily délelőtti fenyegetése.

Erre szomorúan elmosolyodott, és ezt mondta:

- Dehogy. Mit is jelentett annak a csajnak a mondata? - nézett rám felvont szemöldökkel.

- Annak a libának? Honnan tudjam?! Nem beszélem a nyelvüket. - rántottam vállat, látszólag lezserül, de ugyanakkor minden idegszálammal Richie reakcióját lestem.

Felszabadultan, és egy kicsit megkönnyebbülten felnevetett, és végre én is követhettem példáját. Tudtam, hogy hazudtam a mondattal kapcsolatban, de ha elmondom, mélységesen megbántottam volna a "haveromat", amit pedig nem akartam.

Az úton sokat beszélgettünk, bulikról, suliról, lányokról, fiúkról... és elérkeztünk egy kényes témához. Lilyhez.

- Nos... és mit mondtak a szüleitek? - tettem a tudatlant.

- Nekem kell rá "ügyelnem". - fújtatott idegesen.

- Ez mit jelent? - néztem rá őszinte érdeklődéssel.

- Nos, azt, hogy minden olyan módszerét, amivel ki szokott szökni, ha "szobafogságban" van, meg kell akadályoznom. És mivel nagyon féltem, meg is teszem. - bólintott, de láttam rajta, hogy nem szívesen teszi.

- Lily mesélt erről. - vallottam be.

- Igen? - nézett rám. - És mit mondott? Utál? - a hangja bűnbánóan csengett. - Tudom, hogy... mit gondol most, de... én nem amiatt teszem... vagyis... - kezdte, de én megsimítottam a karját, és csak ennyit mondtam:

- Ugyan, Richie, nagyon szeret téged, és megérti. Inkább abban segíts, hogyan lehetne megértetni a szüleiddel, hogy ami történt, nem Lily hibája volt. 

- Ezen én is gondolkoztam. - mondta, és láttam rajta, mennyire jólesik neki, amikor megsimítottam. Ösztönösen elmosolyodott erre a gesztusomra.

- Akkor még majd agyalunk rajta! - mondta, - De most élvezzük ki ezt a délutánt! - mosolygott, majd lekanyarodott egy kis mellékutcába.

- Hova viszel? - kérdeztem nevetve, miközben hátulról befogta kezeivel a szemeimet, és úgy kalauzolt a göröngyös földön. A természetben voltunk, távol minden városi zajtól. Többször is majdnem elestem, de mindig elkapott, és a testével támasztott meg.

- Meglepetés. - mondta, és éreztem a hangján, hogy boldog. Én is az voltam, bár nem úgy, mint amikor Chris-el vagyok.

Egyszer csak levette a kezeit a szememről, és én pedig kis híján elájultam a látványtól.

A Knights Pond-nál voltunk, azaz a Lovagok Tavánál, és éppen naplemente volt, a víztükör élénk vörös és narancssárga színekben pompázott, a tó közepén pedig megmutatta magát az aranyhíd is. Csak bámultam, mert bár már sokszor voltam ennél a tónál, sosem láttam ilyen formájában. A szemeim kimeredtek az ámulattól, Richie pedig aggodalmasan szemlélt:

- Jól vagy? - kérdezte.

- Persze! - nevettem. - Köszönöm. Ez gyönyörű.

- Csak egy baráti találta. - mosolygott, majd leült mellém a fűbe. Csendben gyönyörködtünk a tóban, és a természetben, majd halkan felsóhajtott:

- Nagyon szép, nem?

- De. Egyszerűen gyönyörű. - bólogattam.

- Gyere, mutatok még valamit! - mondta, azzal kézen fogott, és egy kis étterembe vezetett, amely közvetlenül a tó partján volt. Az étterem teraszán felállított asztalokon gyertyák égtek, és egy vendég sem volt odakint rajtunk kívül. Ismételten lelkendezni kezdtem:

- Úristen! - kiáltottam fel, majd megöleltem. - Ez csodás! - és hirtelen nagyon boldog voltam. De tudtam, mennyire vékony jégen táncolok: hiszen... most majd reménykedni fog. És tetszik nekem... de közel sem úgy, mint Chris. Ő csak mint haver, esetleg egy kicsit több. De láttam, hogy ő szeret, és biztos kapocs, míg Christian titokzatos és kiszámíthatatlan - de ha nem érzek tiszta szerelmet Richie iránt, akkor nem is fogom megjátszani.

Richie mosolygott, és az egyik asztalhoz vezetett. 

Miután a pincér felvette a rendelésünket, én még mindig a csodálatos panorámában gyönyörködtem, Richie pedig... nos, ő pedig bennem.

Zavartan mosolyogtam rá, és megtörtem a csendet:

- Van barátnőd?

- Nincs. - mosolygott. Ettől féltem. - Most éppen szingli vagyok. - kacsintott, én pedig felkacagtam.

- Na és neked? Van barátod? - érdeklődött. Ez már kicsit kényesebb téma volt.

- Nos... nincs, csak... nem, nincs. - szakítottam meg saját magamat. Nem éreztem helyén valónak, hogy egy olyan kapcsolatot állítsak be "járásnak", ami valójában még nem is az.

- Isa... - krákogott Richie, majd rám nézett: - Szeretnék mondani valamit.

11. Bejegyzés

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a kommentjeiteket!! ♥ :)
Nos, sikerült csütörtökön érkeznem a folytatással, ami rendkívüli, ráadásul hétvégén is kaptok majd egy bejegyzést, és mivel hosszú hétvége következik, ha gyorsak vagytok a kommentekkel akkor még egyet: azaz a hosszú hétvége alatt 2-őt, ma pedig egyet kaptok!! :)
Bocsánat a hossza miatt, de most nem tudtam hosszabbat alkotni, viszont legközelebb hosszabb lesz, ígérem!
Remélem tetszik, jó olvasást, sok puszi:

Lovelife ♥

- John?! - fordultam hátra meglepetten. Nem is gondoltam, hogy itt van - vajon mennyit látott és hallott? Esetleg újabban kémkedik utánam? De nem akartam előítéletekkel fogadni, így rámosolyogtam:
- Hát te?
- Ezt én is kérdezhetném. - mondta, azzal leült mellém. Elhúzódtam tőle, majd karba tett kézzel ránéztem:
- Mi vagy te, az FBI? Esetleg nem akarsz kihallgatni? Van alibim a mai délutánra. - mondtam.
- A humorod a régi. - mosolygott. A mosolya őszintének tűnt, de sose árt vigyázni. A mosolya láttán az én szájam is felfelé görbült, mert John-t mindig is a bátyámnak, a legjobb barátomnak tekintettem, így nem volt jó vele haragban lenni - most pedig úgy tűnt, ő is békés szándékkal közeledik.
- Nos, én csak éppen beültem a Wasabi-ba. - vont vállat.
- Egyedül? - értetlenkedtem.
- Nem, az egyik haverommal.
- Értem. - bólintottam.
- És te? Persze csak ha szabad megtudnom. - nézett rám mosolyogva.
- Hát... nem szabad. - azzal visszamosolyogtam rá. - Nem akarom ezt a békés pillanatot elrontani. - tettem hozzá bocsánatkérően vállat vonva.
- Akkor szent a béke? - kérdezte csillogó szemmel.
- Igen. - mondtam, azzal közelebb kúszott hozzám, és átkarolt, én pedig a vállára ejtettem a fejem. - Olyan jó, hogy megint minden rendben. - motyogtam.
- Szerintem is. - simította meg a hajam.
Csendben üldögéltünk, mindketten máshol jártunk gondolatban, de abban megegyeztek érzéseink, hogy a kibékülés jó ötlet volt - bár ha a jövőben parancsolgatni akar majd nekem, vagy megszabni bármit is, akkor baj lesz. - erre a gondolatra ösztönösen elvigyorodtam.
- Lám, lám... talán megzavartam valamit? - hallottam egy hangot a hátunk mögül, amire megfordultam. - Chris?! - néztem rá. Olyan halkan osonhatott mögénk, hogy meg se hallottuk, most pedig jócskán meglepődtem, amikor megszólalt.
- Jajj, megijesztettél! - mosolyogtam rá.
- Nem akartam zavarni. - mosolygott rám. Tudtam, hogy most mit gondol: biztosan csak féltékennyé akarom tenni, holott ilyesmiről szó sem volt. Ugyan nem esett jól ez a "Cassy"-s dolog, de nem voltam amolyan szemet-szemért, fogat-fogért típus, ráadásul biztosan nem a legjobb barátommal akartam volna féltékennyé tenni. Gyorsan tisztáznom kell.
- Chris, ő itt John, a legjobb barátom.
- Valóban nagyon jó barátok lehettek! - mondta cinikusan, arra célozva, hogy John  még mindig átkarol engem.
- Nincs semmi köztünk. - néztem a szemébe. Ő is felelősségre von, vagy mi?!
- Aha. - bólintott.
- Khm... - köszörülte meg a torkát John. - Én megyek. Jó volt veled találkozni, Chris. - azzal kezet nyújtott. Kezet fogtak, azzal John, miután adott egy puszit, elment. - Majd hívlak! - intett, azzal eltűnt a sarkon.
Ketten maradtunk Chris-sel.
- Mehetsz vissza Cassy-hoz. Egyedül is hazatalálok. - biccentettem.
- Addig nem, amíg meg nem csókollak rendesen. - mosolyodott el, azzal közelebb lépett, lefogta a kezeimet, és olyan erősen szorította őket, hogy nem tudtam kitépni magamat a karjai közül. Elfordítottam a fejemet, küzdöttem, mert nem akartam, hogy megcsókoljon. Nem így, hogy éppen neheztelek rá. De ő csak mosolygott és nevetett minden próbálkozásomon, és a fülembe súgta:
- Nem menekülsz. - azzal gyengéden végigcsókolta a nyakamat, majd lassan a szám felé közelített. Erőtlenül próbáltam még párszor elmenekülni, de miután nem sikerült, rá néztem, és elmosolyodtam:
- Hát rendben. Ha harc hát legyen harc. - azzal belecsókoltam a nyakába, és megharaptam az ajkait.
Erősen, szenvedélyesen megcsókolt, és amikor látta, hogy már nem akarok elmenni, kezeimet elengedve karjait a derekam köré fonta, és megcsókolt még egyszer.
Visszacsókoltam, és mosolyogva a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Isabella... - kezdte azon a szexis hangján, de az ujjamat a szájára téve elhallgattattam.
- Sss! Ne mondj semmit. - azzal megcsókoltam.
- Szent a béke? - kérdezte vigyorogva. Csak hiszi! - mosolyodtam el magamban gonoszul, de nem mondtam semmit.
- És ha nem? - érdeklődtem kedvesen.
- Akkor ki kell, hogy engeszteljelek. - csókolt meg, én azonban hátrahúzódtam.
- Na és hogyan?
- Hogyan szeretnéd? - kacsintott.
- Nos... - úgy tettem, mintha elgondolkoznék. - Engedj el. - erre elengedte a derekamat, és pedig lassan hátrálni kezdtem.
- Csak nem fogócskázni akarsz? - kérdezte, felvonva szemöldökét. De nem úgy tette fel a kérdést, mint egy óvódásnak, hanem mintha egy véresen komoly fogócskáról lenne szó.
- Nos... - azzal megperdültem és elfutottam. Ő se volt rest, utánam iramodott. Pár lépésnyire ott lihegett mögöttem, de mivel én rendszeresen futok, nem ért utol.
- Na, mi van? - kiáltottam hátra incselkedve a vállam fölött. - Nem tudsz elkapni?
- Dehogynem. - mondta. Mivel miközben hátraszóltam neki, lazábbra fogtam a tempót, így most ő egy ugrással mögöttem termett, karjai közé szorítva engem így szólt:
- Megvagy.
- De még nem vagyok kiengesztelve. - mosolyogtam.
- Akkor mit tegyek még, istennőm? - kérdezte suttogva.
- Vigyél haza.
- Kérésed számomra parancs. - mondta, azzal felkapott az ölébe, és elvitt a kocsijáig.

Chris leparkolt a házunk előtt, majd leállította a motort. Ott ültünk a sötét kocsiban, szótlanul.
Majd hirtelen áthajolt a sebváltó felett, és csókot nyomott a számra:
- Nos, szépségem?
- Nos? - játszottam az értetlent.
- Milyen volt a mai délután?
- Egy 10-es skálán? 6-os.
- De szigorú itt valaki. - mosolygott rám.
- Nos, sokat dobott volna a pontozáson, ha Cassy-t kihagyod a programból. - vontam vállat, majd érdeklődve figyeltem a reakcióját.
- Nem hanyagolhatom el a rajongótáboromat. - mondta nyeglén. Igen?! Ha ő így, akkor én is így.
- Akkor holnap találkozunk? - kérdezte.
- Holnap? - tűnődtem. - Persze. - azzal tartottam egy kis hatásszünetet, majd mint akinek most jut eszébe, felkiáltottam:
- Jajj, ne haragudj, most jut eszembe... holnap találkozóm van. Nem hanyagolhatom el a rajongótáboromat, nemde? - azzal gúnyosan rámosolyogtam.
- Persze, menj csak. Holnapra úgyis programom van. - legyintett lazán.
- Akkor ezt megbeszéltük. - vigyorogtam, és már szálltam is volna ki a kocsiból, de megállított. Visszahúzott és megcsókolt.
- Én élveztem azért a délutánt. - mormolta.
- Én is. De legközelebb rajongótábor nélkül. - kacsintottam, majd kiszálltam a kocsiból.

10. Bejegyzés

Sziasztok!
Nagyon köszönöm a kommentjeieket! :) 
Remélem fog tetszeni ez a rész is, kellően hosszú lesz (:D) és kommenteltek majd nekem! :)
Sok puszi, jó olvasást! ♥
Lovelife

Másnap reggel izgatottan ébredtem. Nagyon fáradt voltam, a buli hosszú éjszakáját/hajnalát még mindig nem aludtam ki, de nem is gondoltam komolyan, hogy majd pont hétköznap fogom.
Vidáman mentem suliba, semmi és senki nem érdekelt, és azon is csak nevettem, amikor a reggelimet kiöntöttem, a hajam belelógott a vízbe, miközben fogat próbáltam mosni, a sálam belegabalyodott a kabátom cipzárjába, és a kapukulcsom pedig kis híján beragadt a zárba.
Amikor beléptem a gimi ajtaján, vidáman vettem az irányt az osztályom felé, legszívesebben mindenkit megöleltem volna. Hiszen olyan boldog voltam!
Amint beléptem az osztályba, hideg fogadtatásban részesültem. Mindenki egy emberként nézett rám, pedig máskor egyetlen ember se vette rá a fáradtságot, hogy észre vegyen, most azonban mindenki engem bámult.
- Heló! - intettem nekik, és megpróbálkoztam egy mosollyal, ami azonban csak egy ideges száj-rándulásnak hatott. Leültem a helyemre, és elővettem a könyvemet.
Olvasni viszont meglehetősen nehéz, amikor 28 ember bámul egyszerre. Ráadásul Lily sem volt mellettem, mert ma kellett megmagyaráznia a szüleinek azt a "bizonyos" dolgot.
Nagy levegőt vettem, felálltam, és szembe fordultam az osztályommal:
- Heló Mindenki, Isabella Rolight vagyok, ha valaki nem ismerne. 3. éve járok ebbe az osztályba, eddig én voltam mindig is a legjelentéktelenebb ember, minek köszönhetem most ezt a nagy figyelmet? - igyekeztem mindenféle gúny és él nélkül feltenni ezt a kérdést, de az idegességtől már remegett a hangom.
Az osztály fele lesütötte a szemét, és rögtön mással kezdett el foglalkozni, viszont az összes liba állta a tekintetem. Tudtam, hogy most velük kell majd "megküzdenem".
Cassandra, akinek a nevét megjegyeztem, mert ő a fő-liba, és vele "verekedtem" össze majdnem, elindult felém lassan. Fel voltam rá készülve, hogy ordítani fog, megaláz vagy nekem esik, de ami ezek után történt, teljesen ledöbbentett.
Amikor ugyanis odaért hozzám, kedvesen elmosolyodott, és mézesmázos hangon így szólt:
- Jajj, Isa! Annyira sajnálom, hogy ilyen egy szemét liba voltam veled eddig! Kérlek, ne haragudj! - a döbbenettől kikerekedett szemekkel néztem rá, mert elmosolyodott.
- Kérlek, legyünk barátnők! - és rám pillogott. - Nagy ölelés? - na persze. Majd itt jön az a filmekből ismert jelenet, amikor lehúzzák a felsőm, vagy egyszerűen csak kést döf a hátamba. Ebből a csajból mindent kinéztem volna. De azt is figyelembe kellett ugyanakkor vennem, hogy látszólag békés szándékkal közeledett, ergo nincs okom rá, hogy utáljam, vagy elküldjem a búsba. Persze nem árt elővigyázatosnak lenni.
- Hát... persze. - nyökögtem, és gyorsan megöletem, majd elhúzódtam tőle. De szerencsére nem éreztem szúrást a hátamban, és a pólóm is rajtam volt. Esetleg valamilyen cetlit ragaszthatott rám? Nem kizárt az sem.
- Gyere, Isa, dumcsizzunk! - nyafogott. Engem pedig kirázott a hideg.
- Persze, na és miről szeretnél beszélgetni? - kérdeztem gyanakodva. Kezdtem sejteni, mi ennek a nagy barátságnak az oka.
- De ne itt, csak négyszemközt! - mondta, azzal belém karolva kihúzott a folyosóra. Megállt velem szemben, és rögtön eltűnt belőle minden kedvesség.
- Na jó, tisztázzuk. Te most összejöttél Ian-al? - csattant fel. Hogy mer engem kérdőre vonni ez a csaj?!
- Milyen értelemben? - tettem karba a kezemet, és mosolyogtam.
- Lefeküdtetek?
- Ha azt mondom, hogy semmi közöd hozzá...?
- ...akkor tudom, hogy nem. - mondta, és megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Honnan veszed? - vontam fel a szemöldökömet. Megrántotta a vállát.
- Járatos vagyok ebben. Tudom. Na, hadd halljam, megadta neked az e-mailét? Gondolom, csak úgy ott hagyott. - vigyorgott önelégülten.
Nem bírtam tovább. Elegem volt ebből a hülye csajból, és a türelmem is fogytán volt. Nem akartam elárulni neki az igazat, ha egyszer még a legjobb barátnőmnek sem mondtam el, nehogy már ő tudja meg hamarabb. Nyugalmat erőltettem magamra, és eszembe jutott, hogy már csak pár óra, és találkozom Chris-el. Erre a kellemes gondolatra elmosolyodtam.
- Mit vigyorogsz? - vakkantott Cassandra. - Nem érdekel az idióta arckifejezésed. Odaadta vagy sem? - magamban nevettem azon, hogy milyen ideges. De tudtam, hogyha túlfeszítem az idegeit, még elpattannak.
- Ez legyen az én titkom. - mosolyogtam rá. Ő viszont felvisított és megragadta a karomat:
- Megadta, mi?! Ezt nem hiszem el!!! - azzal megrázott. Ekkor viszont nálam is elszakadt a cérna. Lefejtettem magamról a kezét, és ráordítottam:
- Ne merj hozzám nyúlni, mit képzelsz te magadról?! - azzal visszamentem a terembe, és elkezdődött a végtelen időnek tűnő várakozás 4 óráig.
Amikor az utolsó óráról is kicsöngettek, úgy vágtattam ki, mint az őrült. Körülnéztem a suli előtt, de sehol sem láttam az én "istenemet". Végül is az is titok előttem, hogy honnan tudja, hova járok gimibe? - tűnődtem, akkor azonban felkeltette valami az érdeklődésemet, ami eddig elkerülte a figyelmemet.
Óriási tömeg csoportosult egy fa körül.
Ennyire azért nem lehet érdekes egy növény - mondtam magamban, és közelebb léptem. A fának támaszkodva pedig... a "kör közepén állva" nem más állt, mint Christian. Ekkor tűnt fel csak, hogy a tömeg kizárólag lányokból áll - méghozzá libákból. Nem meglepő.
Amint közelebb furakodtam a tömeg imádatának tárgyához, ő észrevett engem, és elmosolyodott - csábosan, mint mindig. Kinyújtotta felém a kezét, de ezen a gesztuson persze minden csak kapva kapott, és egy emberként fogadták el a kinyújtott kezet. Christian mosolyogva megrázta a fejét, és felém mutatott.
- Hozzá jöttem. - és mosolygott.
Ekkor (a mai napon már másodjára) mindenki felém fordult, majd értetlenkedve Chris-re néztek.
- Mii??!! - visított fel valaki. És igen, sajnos tudtam, ki volt az.
Cassandra.
Chris viszont nem válaszolt, csak odaverekedte magát hozzám a tömegen keresztül, és megölelt, majd a fülembe suttogta:
- Helló.
Visszasúgtam:
- Szia.
Elmosolyodott, és megpuszilta a fülemet, én pedig szorosan átöleltem.
Ekkorra már a többségnek leesett a tantusz, és szépen lassan felszívódtak, viszont (nagy meglepetésemre) Cassandra és "csapata" ott maradt.
Odalépett Chrishez, és nem törődve azzal, hogy ő éppen engem ölel át, megsimította a haját, majd rám nézett becsmérlően:
- Te és az?! Ugyan, Ian. - azzal kéjesen elmosolyodott, kihívóan pillogva rá.
Christian angyalian rá mosolygott, de nem szólt semmit, csak engem kézen fogva elindult. Persze Cassandra úgy tett, mint aki nem érti, hogy Chris mit akar, ezért utánunk futott.
- Jajj, Ian! - nyafogott. Chris megfordult, és elmosolyodott. - Tessék, Cassy? - mi??!!! Most nem éppen velem akart randizni?? "Cassy"-nek nevezi ezt a libát, és neki is csapja a szelet?! Szemrehányóan néztem rá, de nem úgy tűnt, mint aki veszi a lapot.
- Ian, olyan régen taliztunk mááár! - nyávogott, és mosolygott "bájosan" Cassandra.
- Igen, most viszont "taliztunk"! - égette be Chris, én pedig hangosan felnevettem. Chris rám kapta a tekintetét és elmosolyodott, majd megszorította a kezemet, bíztatóan.
- Jajj, Ian, üljünk már be valahovaaa!! - nézett rá Cassandra.
- Éppen azt csináljuk. Csak nélküled. - válaszolt Chris, én pedig megint felhorkantottam a nevetéstől. Cassandra nagyon beégett, de próbálta menteni a menthetőt.
- Ó, éppen én is be akarok ülni valahova, menjünk együtt! - mosolygott. - Persze a pasimmal megyek!! - egészítette ki magát.
- Rendben. - bólintott Chris, én pedig felvont szemöldökkel meredtem rá.
- Ó, csodás! Dupla randi! - visított boldogan a csaj, majd gyorsan tárcsázta is a barátja számát. - Igen, szívem, gyere a...? - nézett kérdően "Ian"-ra, aki gyorsan kisegítette:
- Sushi bárba.
- Igen, szóval a Wasabi-ba. - mondta Cassandra a telefonba, majd letette, és utánunk szaladt.
- Jajj, drágám, ugye megtennéd nekem, hogy elviszel oda? Csak mert a pasim majd csak ott találkozik velem. - amikor azt mondta, "drágám", azt hittem hogy még mindig a barátjával beszél, de a mondat végére már világossá vált, hogy nem.
- Persze, szívesen. - mosolygott Chris, majd hárman indultunk a kocsija felé.

Egy óra múlva már az eszméletlenül drága Wasabi-ban üldögéltünk, egy négyes asztalnál, a bal oldalunkon pedig szalagokon folyamatosan mentek el mellettünk a jobbnál jobb ínyencségek. Ami megtetszett, csak le kellett venni, és megenni. Egy bizonyos összeg befizetése után annyit lehetett enni, amennyit csak akartunk. Kettőnknek Chris, Cassandráéknak pedig az ő pasija fizetett, aki persze húzta a száját. Szegény srác nem volt rá felkészülve, hogy ennyit kell fizetnie, ráadásul egy "dupla randin" részt is vennie. Hasonló érzések kavarogtak bennem is, a randit illetőleg.
Annyira nem így képzeltem el!
Hanem úgy, hogy ketten vagyunk valahol, nekem aztán minden hol, nem kellett volna egy ilyen drága helyre elhoznia, egy hamburgeres is elég lett volna, és ott beszélgetünk, meg... na, szóval élvezzük egymás társaságát.
Egyáltalán miért engedte meg Chris, hogy ez a liba is velünk tartson?!
Persze egyértelmű volt, hogy Cassandra pasija csak valami jó kiegészítő a lány számára, és egyértelmű volt, hogy gőzerővel Chrisre hajt. Na nem mintha ez nem lett volna számomra eddig is egyértelmű. Chris ugyan próbált velem is beszélgetni, de nem nagyon válaszolgattam neki, hiszen az a csaj szinte szóhoz sem hagyott jutni, csak folyamatosan beszélt.
- Jaaaj, Ian, olyan helyes vagy! - vigyorgott, mire a barátja megköszörülte a torkát. Szegény srác. Én pedig felvont szemöldökkel meredtem a csajra.
- Jaaaj, tudjátok, hogy nem úgy értem! - vihorászott. - Milyen szerencsés vagy, Isaa! - nyafogta.
- Annyira azért nem. - mondtam szárazon.
- Dehogyneeem! - nézett rám értetlenül. - Miért ne lennél?? A világ legjobb pasija ül melletted! - azzal megint vihorászott egy sort, hogy "nem úgy értette, naaa".
Chris viszont az arcomat fürkészve várta a reakciómat, de nem mondtam semmit. Se cáfolni, se megerősíteni nem akartam azt, amit ez a liba mondott.
- Te is így gondolod, ahogy Cassy? - suttogta a fülembe.
Elegem lett. Elborult az agyam.
Mi az, hogy "Cassy"??!! Tudom, hogy hivatalosan semmi nincs köztünk Chrissel, de akkor is ő hívott el ide, ez elvileg egy találkozó lett volna, amibe ez a liba belerondított, de csak amiatt sikerült neki, mert ő engedte!!! És akkor még itt becézi nekem??!!
Ráadásul azt elvárja, hogy őt dícsérjem, de ideengedte ezt a libát... ezt a...
Felpattantam a helyemről, és kiviharzottam. Sötétedett már, és pedig a közeli parkba mentem, és leültem egy padra. Mennyivel jobb lett volna itt egy randi! - gondoltam.
Miközben a padon üldögéltem, hallottam, hogy kivágódik mögöttem a Wasabi ajtaja:
- Isa! - szólított meg valaki.
De a hang nem Chris-é volt.

9. Bejegyzés

Sziasztok!!
Nagyon-nagyon köszönöm Nektek a 9 kommentet!!! ♥
Ne haragudjatok, hogy nem hoztam előbb részt, de csak most volt időm írni.
Jó olvasást, remélem tetszik!! ♥
Puszi: 
Lovelife ♥

Az e-mail végre-valahára betöltött.

1 olvasatlan üzenete van.

Írta a gép, én pedig ráklikkeltem, és ezt az üzenetet nyitotta meg:

Címzett: isa.bella@gmail.com

Feladó: chris22@gmail.com

Tárgy: -

Levél: Isabella Istennőm!


Várlak Téged holnap, 4 órakor az iskolád előtt.

Chris

Erre az egy sorra még hevesebben kezdett dobogni a szívem. Hiszen írhatott volna hosszú levelet is, de amiatt fele ilyen boldog se lettem volna.
Találkozni fogok vele!! - lelkendeztem. - Jesszusom, kezdek ettől a pasitól teljesen begolyózni. - gondoltam hitetlenkedve. - Hol van már a pasi-ellenes, tartózkodó Isa?! - kérdeztem magamtól. - Sehol. - mosolyogtam magamon. - Szerelmes vagyok. - erre a gondolatra boldogan szökdécseltem egy sort, aztán elmentem futni egyet a kutyámmal, Bogárral.
A parkba mentünk, ahol leültem az egyik padra, és hirtelen nagyon szépnek láttam a világot. Nem érdekelt, hogy mi van John-nal, az se, hogy a szüleim utálnak, de még az sem, hogy Lily hogyan járt - emiatt szégyelltem ugyan magam, de a gondolataim 100%-át Chris töltötte be. 
Ellenállhatatlanul vonzó mosolyával, flörtölésével... hmm. 
Miközben Bogárt figyeltem, aki vidáman ugrándozott a füvön, pár másik kutyával együtt, folyamatosan csak mosolyogtam. 
Viszont rá kellett jönnöm, hogy hiába szeretem Chris-t, biztosan ezer lány van ezzel még így. És... én nem fogok Chris után futni.
Tehát közeledik ő, ha akar, ettől még meg lesz a saját életem is. Erre mindig emlékeztetnem kellett magamat, mielőtt túlságosan beleélem magam ebbe a "kapcsolatba".
Valamint azt is végig kellett gondolnom, hogy érdemes-e... sokszor találkozgatni vele. Mert nem hiszem, hogy túlságosan bele kéne esnem.
De már beleestél - mondtam magamnak.
Mindegy, nem filozofálok többet. - gondoltam, mert ha túlságosan belelendülök a gondolkozásba, akkor a végén rájövök, hogy voltaképpen öngyilkosságot kéne elkövetnem - mert mi értelme is van az életnek?
Igen, volt egy olyan időszakom, amikor olyan szinten depressziós voltam, hogy minden gondolkozásomnak az lett a vége, hogy végül is az életnek semmi teteje nincsen.
Ezen elmosolyodtam.
Szerencsére ebből a korszakomból már régen kilábaltam - igaz, azt is el kell ismerni, hogy a szüleimnek köszönhetően. De nem amiatt, mert bedobtak volna egy pszichológushoz, akinek fizetnek egy halom pénzt, és elvárják, hogy helyettük foglalkozzon a gyerekükkel - hanem ők maguk kezdtek velem célzott terápiába.
Sokat jártunk kirándulni, rengeteget beszélgettünk, sőt sokszor még szabadnapot is vettek ki, az én kedvemért.
Emiatt is hihetetlenül hálás voltam nekik. Mindig is nagyon jó viszonyom volt mindkettejükkel. Ha hazamegyek, mindenképpen tisztáznom kell apával a dolgokat - határoztam el.
Miközben gondolataimba merülve ültem a padon, észre sem vettem, hogy valaki leült mellém.
- Richie! - kiáltottam fel meglepetten, és rámosolyogtam, de nem túl lelkesen, hogy ne értsen félre semmit.
- Heló! - mosolygott rám lelkesen. Na, oké, azt hiszem, majd a jövőben egy kicsit határozottabban kell jeleznem, hogy én nem akarokm tőle semmit. Bár... ő se jelezte egyértelműen, hogy mit akar tőlem. Viszont vak sem vagyok.
- Hogy van Lily? - tereltem a témát.
- Jól.
- A szüleitek?
- Felhívtak minket. De még mindig nem tudnak semmit. Nem mondtuk el nekik.
- Értem. - bólintottam. Nem is tudom, mit tennék Lily helyében. Talán megszöknék. De az biztos, hogy nem mernék a szüleim szemébe nézni ezek után.
- Na és, veled mizu? - kérdezte felvont szemöldökkel, kihívóan mosolyogva.
- Nos, nem sok minden.
- Á, értem. Ezt mondják azok a lányok, akik nem kívánják egy fiú társaságát.
- Én... nem, dehogy. Csak tényleg nem tudok most mit mondani. - szabadkoztam, és rámosolyogtam. De nem elég meggyőzően, mert így szólt:
- Őszintén, Isa. Te elhúzódsz tőlem.
- Ugyan már! - nevettem fel idegesen. - Nagyon jó haveromnak tartalak. - hangsúlyoztam a haver szót.
- Ó. - nézett rám Richie döbbenten. - Szóval... hm. Az... az jó. - akadozott. Jajj ne. Ne, ne, ne, ne, ne!!! - rimánkodtam magamban. Ne, ne mondja azt, hogy ő... kedvel engem. Jobban, mint egy havert. Ne, csak azt ne!
- Az jó, mert én is jó havernak tartalak. - mondta mosolyogva, de a pillantása hideg lett, és eltűnt a lelkesedés is a hangjából.
- Figyelj, én nem akartalak megbántani. - néztem rá szomorúan. Nem tudtam mitévő legyek. Én komolyan szerettem volna, ha tudunk haverok lenni. Csak barátok. De én semmi többet nem éreztem iránta, de tudtam, hogy ő viszont igen. Bátorítani viszont nem akartam, ahogyan megbántani sem.
- Nem, dehogy! - krákogott. - Dehogy. - és elmosolyodott. A tekintete meglágyult valamelyest, de éreztem a neheztelést a hangjában. Ó, basszus. Ezt jól megcsináltam.
- Na, bocsi, de nekem mennem kell. - állt fel. Na, sikerült jól megbántanom. Oké, Isa, gratulálok.
- De, ha gondolod... találkozhatnánk holnap, suli után... csak mint a haverok. - nézett rám reménykedve.
- Ó, persze, az nagyszerű lenne! - kapva kaptam a lehetőségen, hogy némiképp kiengeszteljem. - Ó, jajj, nekem a holnap nem jó. - jutott eszembe Chris. - De esetleg... holnapután? - kérdeztem tőle.
- Rendben, persze. - bólogatott, kedvesen mosolyogva. - Akkor holnapután. Érted megyek a sulihoz. - mosolygott.
- Ó, köszi, rendben.
- Na, akkor szia. - intett, azzal elment.
Jajj, mit tettem. - néztem magamra, aztán hitetlenül elnevettem magamat. Oké, akkor most két pasival kavarok egyszerre. Mert azt persze egy percig sem hittem el, hogy Richie majd csak haverként fog rám gondolni. Mindig reménykedni fog. Végül is... kedves, meg helyes, és... - gondoltam, de amint Chris képe is beugrott, rögtön elvetettem az ötletet, hogy én meg Richie... nem. Ha Chris nem lenne, akkor esetleg. De létezik. Ráadásul... holnap találkozunk!

Miután hazaértem Bogárral, még sokáig kint voltam vele a kertben, és a buksiját simogatva néztem a fejem fölött tündöklő csillagokat.
- Jesszus, mennyire megváltozott minden körülöttem! - fújtam ki a levegőt. A leheletem füstként szállt fel a levegőbe. Hideg volt már, fázni kezdtem. Bogár, aki megérezte, hogy reszketek, hozzám bújt, a saját testével melegítve engem. Szorosan megöleltem, és ezt suttogtam, félig neki, félig magamnak:
- Legalább te megértesz engem, kiskutyusom. - és elmosolyodtam. Bogár mindig megértett engem. Soha nem sértődött meg, nem oktatott ki, nem idegesített... valóságos főnyeremény volt. Azon gondolkoztam, hogy vajon ha tudna beszélni, mit mondana? Kioktatna? Miket tudna elmondani a saját életéről? Mit mondana rólam? - megsimogattam a fejét, miközben okosan csillogó szemeibe néztem.
Bogár sosem oktatna ki engem - jelentettem ki, mert ebben az egyben biztos voltam.

Beléptem a házba, és még alig csuktam be magam mögött az ajtót, máris apa hangját hallottam a nappaliból, amint ezt mondta:
- Isabella, kérlek, gyere ide. Meg kell beszélnünk pár dolgot. - a hangja nyugodt volt. Remek. Akkor nem volt ma stresszes napja, ergo sokkal jobban lehet majd vele beszélgetni.
Levettem a kabátomat, majd a cipőmet, és beléptem a nappaliba. Apát egyedül találtam, a kanapén ült, és újságot olvasott.
- Anya hol van? - ilyenkor már általában ő is itthon szokott lenni.
- Nos, többek között erről is szeretnék veled beszélni. - mondta. Erre minden izmom megfeszült, idegesen meredtem rá:
- Igen??!!
- Nem, előbb ülj le. Nyugodj meg.
- Legalább annyit mondj, hogy minden rendben van vele!! - mondtam hisztérikus hangnemben.
- Persze, minden rendben van. - mondta apa, de a hangja korántsem nyugalmat sugárzott. Erre leültem a vele szembelévő fotelba, és feszülten meredtem rá.
- Nos, Isabella, anyád éppen kórházban van. - erre kimeredt szemekkel néztem rá, de ő gyorsan közbevágott:
- Nem, nyugodj meg, nincs semmi baja. A húgánál van bent, egy szerencsétlen baleset során elütötte egy kocsi, az állapota elég súlyos. - mondta, és rám nézett. A nagynénim. Akit... mindig is... teljes szívemből utáltam. Ahogyan ő is engem. Olyanokat mondott a szemembe, és a hátam mögött is, hogy csak na. A szüleim  persze mindig győzködtek, hogy szeret engem, és nem gondolja komolyan, amiket mond. De ezt már kisebb koromban sem hittem el, 10 évesen pedig eléjük álltam, és elmondtam, hogy Leah egyedül utálatot érez irántam, ahogyan én is iránta. Anya erre könnyezni kezdett, én pedig riadtan odaszaladtam hozzá, és bocsánatot kértem tőle, amiatt, amit a testvéréről mondtam.
De anya csak szomorúan tekintett rám, és megpuszilt, ezt mondva: - Édes kicsikém. - és elsírta magát.
Ekkor megértettem, hogy neki sem felhőtlen a kapcsolata Leah-val, és sajnáltam miatta. Emiatt nem is akartam sohasem kistestvért.
- Ó. Sajnálom. - préseltem ki a legempatikusabb választ, amit csak mondhattam.
- Én is. - bólintott apa. Ő sem kedvelte Leah-t soha, de nem mutatta.
- És... miről szeretnél még beszélni? - nem akartam magam megjátszani, hogy "ó de nagyon érdekel Leah". Sajnáltam, de semmi több.
- Nos, Isa... nagyon sajnálom, ahogyan viselkedtem. De tudnom kell az igazat. - nézett mélyen a szemembe. Elkeseredve ránéztem:
- De apu, hát nem érted?? Én mindent elmondtam, úgy, ahogy volt. - azzal megismételtem mégegyszer a tegnap este eseményeit. Apu csendben végighallgatott, aztán így szólt:
- Sajnálom, hogy nem hittem neked. De nagyon aggódtam miattad. - megkönnyebbülten elmosolyodtam, és megöleltem.
- De - mondtam, mire felkaptam a fejemet - Nem mehetsz el több buliba!
- De apu! - néztem rá. - Ez egy véletlen esemény volt... legközelebb elővigyázatosabb leszek, de kérlek, 17 évesen ne tiltsd meg nekem! - a hangom nem esdeklő volt, hanem határozott.
- Ezt még megbeszéljük! - mondta szigorúan.
- Rendben. - néztem rá hasonló elhatározottsággal. A szeretetteljes pillanat elillant. Nem akartam a közeljövőben buliba menni, legalábbis még nem gondoltam rá, de az igazamért mindenképpen ki fogok állni. 17 évesen nem tilthatja meg nekem a bulizást, azok után, hogy eddig sose mentem buliba, és arról, hogy ez az első bulim így sikerült, nem én tehetek.

Miután minden esti dolgomat elvégeztem, bebújtam az ágyamba, és minden egyéb gondolatot kizárva a fejemből, egyedül Chris arca lebegett előttem. Mosolyogva aludtam el, alig várva a holnapot.