8. Bejegyzés

Sziasztok!!!
9 kommentet kaptam!!! ♥♥ IMÁDLAK Titeket, és nagyon-nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a blogom! :)
Oké, igyekszem minél gyakrabban és minél hosszabbakat írni! :)
Sok puszi, jó olvasást!! ♥
Lovelife

Lily ágyán ülve hallgattam barátnőmnek azt a képtelen elképzelését, hogy ÉN szerelmes vagyok. Nem, én soha, de soha nem voltam, és nem is leszek szerelmes. Mi értelme van? Hogy utána jól pofára essünk? Nem, és csak alkalmanként flörtölök Chris-el (már ha egyáltalán találkozunk még valaha) és ennyi. De nem leszek szerelmes belé.
- Pedig jobb, Isa, ha megbarátkozol a tudattal, hogy neked is vannak érzelmeid! - mondta Lily mosolyogva.
- Pff, tudom, hogy vannak! Szeretem a szüleimet, a barátaimat, a kutyusomat... - kezdtem, de Lily közbevágott:
- Jajj, ugyan már! - mondta mosolyogva. - Ez a szeretet. De a szerelem, az ennél sokkal, de sokkal szebb és jobb dolog... - mondta ábrándozva.
- Mondod ezt te. - jelentettem ki fejcsóválva. - Aki annyi pasival volt már, hogy meg se tudja számolni. Lily csak legyintett, és ezt mondta:
- Az nem szerelem! Azok közül csak egy-két srácba voltam igazán szerelmes... - és a hangja elcsuklott, a szeme pedig megtelt könnyel.
- Dan is közéjük tartozott? - kérdeztem óvatosan. Lily aprót bólintott, aztán legyintett egyet:
- Hagyjuk most őt! Örökre eljátszotta a bizalmamat és kész!
- Helyes! - bólogattam, mert én is jobban örültem, ha a barátnőm távol marad attól az őrült pszichopatától.
- De Isa, kérlek, mesélj még erről a fiúról! Először is, mi a neve?
- Christian. - adtam meg magam.
- Christian?! - sikított fel a barátnőm tágra nyílt szemekkel.
- Valami rosszat mondtam? - kérdeztem csodálkozva.
- Christian?! Biztos?! - kérdezte Lily hitetlenkedve.
- Igen, biztos! Magas, félhosszú barna haja van... - kezdtem, de mondhattam végig, mert Lily ismét felsikított:
- Úristen, Isabella!!! Hogy a francba sikerült becserkészned? - nézett rám mohón.
- Ööö... én... nem csináltam semmit. Csak táncoltam, és... nos, odajött... de aztán...
- Elment. - fejezte be a mondandómat helyettem Lily.
- Honnan tudod?! - kérdeztem most én meglepetten.
- Mindegy lánnyal ezt csinálja. Belehabarodnak, aztán otthagyja őket. Azt mondják, annak a lánynak, aki elnyeri tetszését, odaadja az e-mail-ét. Gondolod, hogy ha otthagyja, mennyien ugranak rá. Ezért nem is az a csaj kapja meg, akinek szánta. De ilyen eset eddig csak két alkalommal volt, és egyik alkalommal sem az a lány találta meg a cetlit, akinek a neve volt rajta. Hiába, Ian ő Ian...
- Kicsoda? Ian?! - kérdeztem felháborodva.
- Persze!! Mindenki csak Ian-nak szólítja. - Szóval ezért mondta hogy "milyen régen szólították már így", amikor Chris-nek neveztem. Nem baj, nekem mindig is Chris marad.
- Na és... tulajdonképpen ki ő? - kérdeztem feszengve. Féltem, hogyha megtudom, akkor esetleg túl sokat fogok tudni. Lehet, hogy jó lenne abban a hitben ringatnom magam, hogy ő csak egy nagyon helyes pasi, aki engem választott ki. De a kíváncsiságom nagyobb volt a józan eszemnél.
- Nos, ő egy egyetemista. Nagyon menő egyetemre jár, és minden valamire való buliban ott van. Utálja a nyomulós lányokat, nem is veszi szemügyre azokat, akik nyomulnak rá. Irtó gazdag, bár senki sem tudja, mit dolgozik...
- Gondolod, hogy...? - kérdeztem kiszáradt torokkal. Minden megfordult a fejemben: gyilkos, rabló, feketepiac...
- Nem tudok semmit. - tárta szét Lily a karját. - De Isa, jobb, ha elfelejted, hiszen nem jelenthettél neki sokat, ha csak úgy otthagyott. - mondta kíméletlenül. Én azonban tudtam, hogy nem így van. Én voltam az egyetlen lány, aki megtalálta a cetlit, amit neki írt.
- Lily... - kezdtem, de nem fejeztem be a mondatom. Lehet, hogy nem lenne szerencsés dolog, ha elárulnám neki, hogy Chris megadta nekem az e-mailjét, és már írtam is neki. Lehet, hogy ő is nagyon szeretné, ha egyszer Chris észrevenné. Vagy ki tudja. De okosabbnak láttam inkább nem szólni semmit.
- Lily, figyelj csak... te milyen viszonyban vagy Chris-el? - kérdeztem gyanakodva.
- Ó, semmilyenben. A bátyámmal egyszer évfolyamtársak voltak, még gimiben, őt kérdezd meg, hogy milyen. Én nem tudom, hogy milyen ember, csak az átlagos dolgokat, hogy hogyan néz ki, meg ezeket a pletykákat, legfeljebb, ha tudom róla, de nem az összeset.
- Szeretnél vele összejönni? - kérdeztem.
- Nos... nem tudom. Nem ismerem, nem tudom milyen ember, és így elég nehéz lenne. - megkönnyebbültem. Egyrészt, mert nem akar ráhajtani, de másrészt attól is, hogy a barátnőm nem az az üresfejű liba, akinek még barátságunk kezdetén hittem. Nem jönne össze egy fiúval, csak azért, mert jól néz ki, hanem a jelleme is fontos neki.
Mondjuk akkor ez a Dan dolog hogyan sikeredhetett? - kérdeztem magamtól. - Remélem, nem ismerte a srác jellemét, és csak amiatt feküdt le vele. - nyugtatgattam magamat.
- Szóval... szóval szerinted mit kell csinálni, ha megadja valakinek az e-mail címét? - kérdeztem. Le fogom magam buktatni, olyan amatőr vagyok - gondoltam, de Lily nem vette észre a szavaim mögöttes tartalmát.
- Nos, gondolom, írni neki, aztán majd válaszol. Lehet, hogy elhívja az illetőt valahová, vagy nem is tudom... valami ilyesmi. Gondolom én. - vonta meg a vállát.


Hazafelé baktattam már, még mindig a Lilyvel folytatott beszélgetésünkön gondolkozva. Szóval ez egy gazdag, menő pasi, és iszonyúan jól flörtöl - ez utóbbit én szűrtem le. Most megtiszteltetésben érezzem magamat attól, hogy hagyott nekem egy e-mailt? Lihegjek, mint egy kiskutya, a nyomában?
Nem! - mondtam határozottam magamnak. - Ezt természetesnek veszem, hogy hagyott elérhetőséget, ha már el sem köszönt. Úgy fogok viselkedni vele, mint egy fiúval, azaz elvárom, hogy ő udvaroljon, én pedig nem fogok a nyomában loholni.
Nekem is van életem, vannak elképzeléseim, és ő csak egy srác, akibe belezúgtam - igen, azt hiszem, már magamnak is bevallhatom.
Ezen gondolkozva érkeztem haza, beléptem az előszobába, és már abban a pillanatban megszólalt anyu a nappaliból:
- Isa, drágám, gyere csak, nézd, ki jött el hozzád! - forgattam a szemeimet, ugyanis utáltam, ha így beszélt hozzám. Mint egy 3 éves kis óvodáshoz, mikor megjön a nagyi a csokival.
Gyanakodva léptem be a nappaliba, és megláttam a fotelben üldögélő John-t. Meglepettségemben a szemöldököm felszaladt, és kérdőn meredtem rá, de anyu jelenlétében nem mondtam semmit, csak egy "sziá"-t.
- Nos, gyerekek, akkor magatokra is hagylak benneteket! - állt fel anyu tapintatosan, és kiment a konyhába.
- Nem lenne jobb, ha a szobádban... beszélnénk? - kérdezte John.
- De. - bólintottam kurtán, mert nem tudtam ugyan, hogy ő mit akar nekem mondani, de nekem lett volna egy-két szavam hozzá, és nem akartam hallgatóságot hozzá.
Amikor becsuktam a szobám ajtaját, rögtön ráförmedtem:
- Mi a francot keresel te itt? Azt hittem, leszarod, hogyan teszem magam tönkre! - mondtam dühösen, és levágtam magam az ágyamra. John elhelyezkedett a velem szembelévő fotelben, és gúnyosan mosolyogva így szólt:
- Gondolom, örüljek neki, hogy anyádat találtam itthon, mert te nem engedtél volna be. - mondta keserűen.
- Így igaz. - mondtam kíméletlenül. Velem aztán ne szórakozzanak! Egyszer leszid, megaláz, hogy biztosan "bepiáltam", aztán nemhogy bocsánatot nem kér, hanem idejön nekem okoskodni.
- Gondolom nem azért jöttél, hogy okoskodj! - csattantam fel, - Hallhatnám, hogy miért tisztelsz meg egy hülye másnapost a társaságoddal? - kérdeztem.
- Isa... - kezdte John valamivel szelídebben, - Hagyjuk most ezt! - kezdte, de közbevágtam:
- Francot hagyjuk! A barátnőmet és engem is lesajnálsz, aztán idejössz, és megint kezded. Nem, ezt most tisztázzuk! - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Isa, én most komolyan nem emiatt jöttem! - csattant fel. - Hanem csak el akarom mondani, hogy ne menj bulikba, mert olyan alakokkal ismerkedhetsz meg, hogy...
- Na lám, féltékeny vagy?! - kiáltottam rá, - Tudod, lehetsz is, mert azok az "alakok" sokkal kedvesebbek és udvariasabbak, mint te! - vágtam a képébe. Mit képzel ez magáról?! Idejön, hogy megmondja, mit csináljak és mit ne?
- Isa, nem tudod, miket beszélsz. Kérlek, nyugodj le és hallgass végig! - kérlelt, de nem érdekelt. Annyira, de annyira sokat jelentett ő számomra, hogy kétszer annyira rosszul esett, hogy kioktat. Mindig jóban voltunk, mindent meg tudtunk beszélni, nagyon keveset veszekedtünk vagy vitatkoztunk, de ha mégis, akkor az viharos volt.
- Nem, John, te hallgass végig! - mondtam. - Figyelj, nagyon sokat jelentesz nekem, a bátyámnak tartalak, de azt nem tűröm el, hogy kioktass! Nem vagy ténylegesen a bátyám, és ha az lennél, sem tűrném el a kioktatásodat! Senkitől sem tűröm el! Beszélj velem úgy, mint egyenrangú partnerrel, ne úgy, mint kis pisissel, aki majd úgyis megtudja, hogy neked van igazad. És ezenkívül nem tudom, miért jössz ide amúgy is, amikor a telefonban kijelentetted, hogy leszarod, mit teszek!! - néztem rá vádlón.
- Isa, most akkor te hallgatsz végig. Nem bántam meg, hogy azt mondtam, mert végül is igazad van, nem szólhatok bele az életedbe, szóval tedd tönkre úgy, ahogy akarod! - bólintott. - De baráti tanáccsal jöttem hozzád, nem kioktatás volt a szándékom. Csak féltelek. - nézett rám.
- Pff. - fújtam egyet. - Most ne gyere ezzel a nyálas szöveggel! Se a testvérem, se az apám, se a pasim nem vagy, hanem a nagyon jó barátom, de nekem nem az hiányzik, hogy ilyeneket mondj! - legyintettem idegesen.
- Idefigyelj! - mondtam, - Életemben egyszer voltam buliban. Egyszer, világos? Csak egy kevés alkoholt ittam, nem vesztettem el az eszméletemet és nem lettem hulla részeg! Az, hogy a taxisofőr rám mászott, és hogy Lily olyan állapotba került, amilyenbe, teljes mértékig nem az én hibám! Sajnos így sült el, de én nem így akartam!! A másik pedig, hogy 17 évesen ne mondja meg nekem senki, hogy "tönkre teszem az életemet", amikor jóformán először voltam bulizni, és nem csináltam semmi meggondolatlanságot! - mondtam neki felháborodva.
- Isa, én... nem akartalak kioktatni. Csak vigyázz magadra, rendben? - mondta John, de a hangja nem kedves volt, hanem számon kérő.
- Köszi, ez már az apám szakterülete, hogy kérdőre vonjon. - mondtam neki gúnyosan.
- Akkor, úgy látom, én megyek is... - mondta, és felállt, - Majd ha normálisan lehet veled beszélni, hívj fel, és bepótoljuk a kirándulást! - mondta, azzal kiment a szobámból él elment.
Hanyatt feküdtem az ágyamon, és hihetetlenül szomorú lettem. Nagyon szeretem John-t, és remélem, nem vesztettem el most, hogy így viselkedtem vele. Ugyanakkor nem bántam meg, hogy így mondtam meg mindent. Mert pontosan így gondoltam. És tudnia kell, hogy én mit gondolok, és hogy nem tűröm el senkitől, hogy kioktasson, ahogyan tőle sem.
Lehet, hogy egy kicsit durva voltam vele, de nem érdekelt.


Elaludtam.
Álmomban félve a számítógéphez mentem, és megnéztem, hogy Chris válaszolt-e. Hangosan dübörgött a szívem, amikor megláttam a levelét, de egyszerűen nem tudtam elolvasni. Nem lehetett megnyitni.
Amikor nagy nehezen mégis sikerült megnyitnom, láttam, hogy valójában nem is Chris írt, hanem John, hogy látja, hogy ezzel a fiúval akarok levelezni, de veszélyes, és tartsam magam távol tőle.
Fogalmam sincs, hogyan törte fel, és honnan tudott Chris e-mailjéről, de megtette.
Olyan mérges lettem, hogy mezítláb, pizsamában futottam egyenesen John-ék házához. Mikor mosolyogva ajtót nyitott, akkora pofont kevertem le neki, hogy beleszédült. Majd amikor rázúdítottam minden dühömet, éppen válaszra nyitotta volna a száját, de ekkor minden elsötétült...

Felriadtam. Felültem az ágyamon és láttam, hogy odakint már besötétedett. Eszembe jutott az álmom, és hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan megnyitottam az e-mailemet, és idegesen doboltam, miközben betöltött.
- Biztos hogy nem írt, még nincs ideje, miért is írt volna?! - győzködtem magamat, hogy nehogy túl csalódott legyek, ha nem kaptam még tőle választ, de közben a szívem hevesen dobogva reménykedett...

7. Bejegyzés

Sziasztok!! :)
Most nem kaptam olyan sok kommentet, de ez is nagyon sok, és annyira örülök neki, mert ezeket mindössze 2(!!!) nap alatt kaptam!!! :)
Szóval hálából és "jutalmul" :P hoztam részt! :) 
Kíváncsian várom a kommentjeiteket! :)
Puszil mindenkit: 
lovelife ♥

Reggel fájó fejjel, kissé másnaposan, és legfőképpen betegen ébredtem. 38,6 fokot mutatott a lázmérő, folyt az orrom, hasogatott a fejem, és ha mindez még nem lenne elég, a torkom is kapart.
Az állapotomon az sem segített, hogy amikor lementem a konyhába reggelizni, és köszöntem apunak, válaszra sem méltatott.
Mindegy - gondoltam , - Majd megbékél. Én mindent elmondtam neki, őszintén, tudom, hogy talán nehéz elfogadnia, tudom, hogy szeret, de mást már igazán nem tudok csinálni.
Miután megreggeliztem, felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a számítógépemet.
Rögtön bejelentkeztem az e-mailembe, és miután elolvastam minden üzenetemet (nem volt sok), elkezdtem tépelődni.
Írjak neki?
Frászt! - gondoltam. - Még azt hiszi, hogy hiányolom. 
Talán mert hiányolom is! - mondta egy másik hang a fejemben.
Annyira szeretem, amikor magammal vitatkozom! - nevettem fel, és határozottan megnyomtam a "Levélírás"-t.

Címzett: chris22@gmail.com

Feladó: isa.bella@gmail.com

Tárgy: e-mail címem

Levél: Kedves Chris!

Ez itt az e-mail címem, amiről írok neked. Ööö... mit is mondhatnék? Jó volt veled találkozni, mondjuk nem tudtam, mire vélni, hogy otthagytál, de megkaptam a leveledet.

Várom válaszod:

Isa

Amikor átolvastam a levelet, a fejemet fogtam, mert rájöttem: ilyen béna levelet sosem sikerült még írnom.
Mindegy - gondoltam, és megnyomtam a "Küldés" gombot.

A telefon csörgésére riadtam fel.
Az ágyamon gondolkoztam a tegnap estén, és a ma hajnalon, de olyan kimerült voltam, hogy elaludtam.
- Halló, ki az? - kérdeztem álmos hangon.
- Szia Isa! John vagyok! Felébresztettelek? - kérdezte legjobb barátom a vonal túlsó végéről.
- Heló, John! Jajj, dehogyis! - mondtam neki. - Valami baj van?
- Nem, csak beszélni szerettem volna veled. Hogy vagy?
- Őszintén? Pokolian. Na és te? - próbáltam "kedélyesen" csevegni, de nem sikerült.
- Miért, mi a baj? - kérdezte John aggódva.
- Ó, semmi, nyugi. Tudod, a tegnap éjszaka egy kicsit hosszabbra sikeredett, mint terveztem, és mint szerettem volna.
- Lily, ugye? - kérdezte, és amikor kimondta barátnőm nevét, annyi gyűlölet volt a hangjában, hogy felcsattantam:
- Nem, nem Lily! Magamtól mentem el!
- Ó, csodás. Akkor gondolom, ne is zavarjalak, hiszen... - kezdte, de félbeszakítottam.
- John, ezt most fejezd be! Kérlek. - tettem hozzá egy kicsit szelídebben. - Bocsi, de tudod... nem vagyok valami jó állapotban.
- Bepiáltál? - kérdezte John. Na, ekkor kimeredt szemmel néztem magam elé.
- Tessék?! - förmedtem rá.
- Gondolom, másnapos vagy! Hagylak is, amíg megint józan leszel! - azzal már készült is letenni, de én belekiáltottam:
- Nem, várj! Mi van?! John, mi bajod van neked?! Komolyan, nem ilyen szoktál lenni! Nem piáltam be, hanem Lilyt kellett hazahoznom, mert olyan állapotban volt, hogy arról nem is mondok inkább semmit, de a taxisofőr rám mászott, én pedig ott fagylódtam mezítláb, egy kivágott koktélruhában hajnalban, az utcán! - mondtam neki elkeseredve. Tudtam, hogy ez nem fog neki tetszeni, de azt hittem, leáll végre a kioktatásommal.
- Isa, nem érdekel. Tudod mit? Annyira, de annyira leszarom, hogy hogyan teszed magad tönkre! - mondta John, azzal lecsapta a kagylót. Igen?! Na, ha ő így, én is így.
Még mindig John viselkedésén elképedve léptem be a fürdőszobába, ahol vettem egy forró fürdőt, majd felhívtam Lilyt. Nem ő, hanem Richie vette fel.
- Hogy van? - kérdeztem köszönés nélkül.
- Jobban. - mondta. - Na és te? Végül nem az utcán aludtál? Beengedtek a szüleid?
- Hát, hajszál híján, de végül mégis. - mondtam mosolyogva.
- Ennek örülök. De tudod, hogy ha nem, akkor nálunk...
- Tudom, köszönöm. - mondtam. Kezdett velem túlontúl kedves lenni. Nem, ez nem tetszett.
- Na, és... átjössz?
- Nem tudom... beteg vagyok, szóval lehet, hogy nem lenne jó ötlet...
- Te tudod. - szakított félbe, - De Lily már reggel óta csak téged vár. Most bealudt, de mindig felkel, és olyankor utánad érdeklődik.
- Ó. Nos, akkor azt hiszem...
- Oké, akkor várlak. - mondta, és letette.
Várlak?! Mi az, hogy várlak??!! Én nem hozzá megyek, hanem Lilyhez!
Komolyan, ha ő is rám nyomul... jó, biztosan nem úgy, mint a taxisofőr, de...
Gondolataimba mélyedve lementem a nappaliba, és szerencsére ott találtam anyut. Éppen olvasott valamit.
- Anyu! Elmegyek Lilyhez, oké?
- Rendben. De... tudod, gyere hamar! Apád... nagyon kivan.
- Anyu, - kezdtem hevesen gesztikulálni, - Tudod, nem szándékozom sem megszökni, sem kilógni bulizni, sőt még csak pár utcával arrébb sem akarok menni, csupán Lilyékhez. De ha gondoljátok, szereljetek rám nyomkövetőt! - fakadtam ki.
Életemben eddig egyetlenegyszer voltam bulizni. Egyszer. Nem többször. És amikor hazaesek, éppen két sokkból is felocsúdva, az apám, akivel annyira jó volt a kapcsolatom addig, nem hiszi el a "mesémet", meggyanúsít, és azóta anyu is, mintha egy bűnös lennék, kerül.
Aztán ma szembesülnöm kellett vele, hogy John valamiért utál, Lily bátyja pedig rám készül hajtani... nem, ez nekem egyszerre sok volt. Mikor lett nekem ilyen eseménydús életem az egyszerű, szürke hétköznapjaimból? Máskor évekig nem történt velem annyi dolog, mint most, két nap alatt.
Anyu szeme villámokat szórt.
- Csak aggódunk érted! - sziszegte dühösen.
- Ó, igazán? Emiatt nem hisztek nekem?! - szegeztem neki a kérdést.
- Nézd, kicsim... ez... - kezdte a magyarázkodást, de félbeszakítottam.
- Anya, az egész világ összeesküdött ellenem. Nem érdekelnek a magyarázatok. Ha bajotok van velem, nem tudok mit tenni. Ám legyen. Csak hogy tudjátok: soha nem hazudtam nektek. Ha azt hiszitek, hogy ködösítek nektek a tegnappal kapcsolatban, akkor higgyétek azt. Majd szóljatok, ha újra bíztok bennem. - azzal kínosan elnevettem magam, és kiléptem a házból, becsapva magam mögött az ajtót.
Az úton folyamatosan azon gondolkoztam, amit régebben kívántam.
"Bárcsak izgalmasabb lenne az életem!" - sóhajtottam fel pár éve. Izgalmat akartam? Megkaptam. Az egész világ összeesküdött ellenem, lesmárolt a taxis, berúgtam, reménytelenül szerelmes vagyok egy észveszejtően helyes srácba, a legjobb barátnőm tiszta seb, a barátnőm bátyja nyomul, a legjobb barátom utál, a szüleim utálnak...
Hogy vissza akarom-e kapni a régi kis "unalmas, szürke" életemet?
Igen.
Ahogy becsöngettem, egy másodpercet sem kellett várnom, és Richie már nyitotta is az ajtót.
- Heló! - köszönt lelkesen. Túl lelkesen.
- Szia. - mosolyogtam finoman. - A szüleitek merre vannak?
- Ó, elutaztak.
- Á, értem. - bólintottam. - Mikor jönnek?
- Elvileg holnap.
- Tudnak Lilyről? - kérdeztem.
- Nem. Ráérnek megtudni. Majd ő fogja nekik elmondani, úgy, ahogy akarja. - mosolygott kissé gúnyosan.
- Elmondta hogy mi történt vele? - kérdeztem.
- Nem. - húzta el a száját.
- Öhm... beengedsz? - kérdeztem, mert mind a két kezét az ajtókeretnek támasztva állta el az utat előlem.
- Persze. - mosolygott angyalian, de nem állt el az útból.
- Ö... oké... - mosolyogtam kínosan. Mikor is játszanak ilyet a gyerekek? Ja, igen, oviban. Vagy bölcsiben?
- Be szeretnék menni. - jelentettem ki.
- Tudom. - mondta Richie. Jézus, most mit tegyek? Kikezd velem? Nee.
- Richie, kérlek. - fogtam könyörgőre.
- Oké. - adta meg magát, és beengedett. - Úgy szeretem látni, ahogy könyörögsz. - mosolygott rám csipészen.
- Ó, hát ez nagyszerű. - mondtam, majd gyorsan felsiettem Lilyhez.
Leültem az ágya szélére, és abban a pillanatban fel is pattantak a szemei.
- Isa! - mosolyodott el boldogan.
- Jaj, ne, felébresztettelek? - kérdeztem aggódva.
- Ugyan, ne idegeskedj! - legyintett. - Végre, hogy itt vagy! - mosolygott.
- Hogy vagy? - tértem gyorsan a tárgyra.
- Jól. - bólintott. - És nagyon köszönöm, amit értem tettél.
- Jaj, hagyjuk már! - mosolyogtam. - Az csak természetes volt.
- Ugyan már! Tudod, hogy nem az. Nagyon sokan nem tették volna. Hallottad, mi volt Cassandrával? Juj, az nagyon durva... - azzal ecsetelni kezdte, hogy mi volt azzal a libával. Nem érdekelt, de végig hallgattam.
- És Patriciával is... - kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze, hanem közbevágtam:
- Lily, ugye tudod, hogy mesterien tudod terelni a témát? - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Mii?? - játszotta az ártatlant.
- Tudod te. Lily, biztos fantasztikus ez a Patricia, tudod, remélem egy cseppet értelmesebb a többi libácskánál - és elhúztam a számat, aminek láttán Lily felnevetett, - De nem nem nagyon tud érdekelni. Az viszont annál inkább, hogy mi volt az én kedves barátnőmmel tegnap este. - és szúrósan ránéztem.
- Isa... és annyira sajnálom. Nagyon szégyellem magam. Tudod... - kezdte, de elhallgatott.
- Igen? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
- Na, tudom, nem fogsz megkímélni a válaszadástól - húzta a száját.
- Jól tudod. - néztem rá szúrósan. - Nagyon fontos tudnom, hogy kit nyírjak ki emiatt! - mondtam, mire Lily keserűen felnevetett.
- Rendben van, elmondom. Az egész úgy kezdődött, hogy... lefeküdtünk Dan-el.
- Dan? Aki ajtót nyitott? - kérdeztem, szerintem logikusan. Mert ugye megcsókolták egymást. Gondoltam, akkor legalább vele.
Lily azonban kínosan felnevetett:
- Nos, nem egészen, ugyanis...
- Nem, Lily, nem érdekel. Bocsi, de nem tudom követni a szerelmi életedet. - mondtam neki, az utolsó két szót egy csipetnyi gúnnyal megfűszerezve.
- Oké. - hallottam a szabadkozást a hangjában. - Nos, tudod... mint mondtam, lefeküdtünk. És... nos, mint tudod... vagyis nem tudod, de... nos, én is csak most tudtam meg, de vagdossa magát. És... játékosan megvágott, de komolyan, nem akart semmi rosszat...
- Pff, és te nem hagytad ott? - rivalltam rá. Igaz, így utólag már mindegy.
- De komolyan, Isa, jó volt.
- Lily, akkor nagyszerű. Gratulálok. - mondtam gúnyosan.
- És akkor eldurvult a dolog. Elkezdett komolyan vagdosni... és mondtam, hogy ne, de... ő tovább csinálta.
- Szadista! - sziszegtem, - Szóval ebben éli ki magát? A szadizmusában?! - kérdeztem felháborodva.
- Nos, úgy tűnik. Aztán beijedt, és gyorsan elment. Így tudtam csak kijönni végre, és a kést pedig otthagyta, hogyha esetlen valaki rám talál, azt higgye, hogy öngyilkos akarok lenni. Vagy ilyesmi. - vonta meg a vállát Lily hanyagságot imitálva, de láttam, hogy megreszket az emlék hatására.
- Lily, ha még egyszer egy ilyen pszichopata sráccal mersz kezdeni... - kezdtem, de hevesen megrázta a fejét. - Nem, eszem ágában sincs!
- Remélem is, mert ha mégis, akkor először téged öllek meg, és csak utána beszélgetek el a fiúval is... - mondtam, mire Lily önfeledten felnevetett. Hiányzott már, hogy így halljam nevetni.
- És... te megismerkedtél valami jó pasival? - kérdezte vigyorogva.
- Na ezt nagyon gyorsan fejezd be! - boxoltam bele a vállába, mire elvigyorodott.
- Isa... te teljesen szerelmes vagy!! - visongott, és addig nem hagyott békén, amíg mindent ki nem szedett belőlem...

6. Bejegyzés

Kedves Olvasóim!
Először is egy hatalmas KÖSZÖNÖM-el kell kezdenem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy 8 kommentet kapok!!!! ♥♥♥ 
Nagyon hálás vagyok nektek és hihetetlenül örülök, hogy így tetszik a blogom!! :)
Továbbá ne haragudjatok, hogy csak most érkeztem a folytatással :(, de igyekszem kárpótlásul jó hosszút írni nektek cserébe. :)
Szóval: jó olvasást, remélem tetszik, és várom a kommentjeiteket!!!!

Körbejártam az egész házat, mindenkit körbekérdeztem, hogy nem látták-e a barátnőmet, de senki sem tudott róla semmit.
Végül is leléphetett nélkülem is! - gondoltam egykedvűen, és már azon voltam, hogy akkor egyedül megyek haza, amikor megtorpantam.
Megláttam Lilyt, de Istenem, bár ne láttam volna így! Az arca merő vér volt, összegörnyedve hányt a padlóra és nyöszörgött fájdalmában. Amikor meglátott engem, annyit sikerült kinyögnie:
- Isa... - és már hányt is tovább. A földön feküdt, és már ahhoz is nagyon meg kellett erőltetnie magát, hogy rám nézzen.
- Jézusom! - mondtam szörnyülködve, és odafutottam hozzá. - Lily! - mondtam neki, és kétségbeesetten néztem rá, - Lily!!
- Jól vagyok... - nyögte elhalóan.
- Egy frászt vagy jól! - mondtam dühösen és aggódva, azzal gyorsan felhívtam egy taxit, majd amíg arra vártam, hogy megérkezzen, gyorsan cselekedtem: elszaladtam a konyhába, ahol találtam egy nagy műanyag tálat. Tudtam, hogy ez nem lenne helyes, de gyorsan elvittem magammal, hogy Lilynek legyen mibe hánynia majd a taxiban.
Holnap majd visszahozom. - gondoltam, majd gyorsan Lilyhez siettem. Egy nedves ronggyal letörölgettem az arcát és a ruháját, amennyire csak tudtam, majd levettem a cipőmet, és Lilyt a hátamra kapva kisiettem a taxihoz.
Lily fogta a "hányótálat", miközben és a cipőmet szorongattam a kezemben. Gyorsan beültettem Lilyt, majd én is becsusszantam mellé a hátsó ülésre.
- CherryFlower Street 34.! - mondtam a taxisofőrnek, majd gyorsan Lily felé fordulatam, és tovább törölgettem az arcáról a vért.
- Vad volt a buli? - kérdezte a taxis, és idiótán vigyorgott. Egy másodperc sem telt bele, és rájöttem: a pasi totál részeg, talán még drogos is.
Reszketni kezdtem az idegességtől, nem tudtam, mit kéne tennem. Hiszen az út taxival is jó egy fél óra volt, akkor gyalog vajon mennyi idő lenne? Arról nem is beszélve, hogy hideg volt odakint, ráadásul azt sem tudtam, merrefelé kell hazamenni. Nem is beszélve a barátnőmről, akivel ki tudja, mit műveltek, de szörnyű állapotban van, és minél előbb haza tudom vinni, annál jobb.
- Kérem, hajtson egyenesen oda, ahova mondtam! - mondtam határozottan, és kifelé bámultam az ablakon.
- Nyugi, kicsi lány! - mondta a taxis és idiótán vigyorgott.
Minden voltam, csak nyugodt nem.
- Lily... Lily, mondd, mit tehetek még érted? - kérdeztem kétségbeesetten. Barátnőm arca zöld volt, szinte megállás nélkül csak hányt, és bár az arcán lévő sebekből úgy-ahogy kezdett alábbhagyni a vér ömlése, mégis rettenetes volt csak ránézni is.
- Isa... nyugi, jól vagyok. - és megpróbálkozott egy mosoly-félével, de csak egy ideges rándulás jött neki össze.
- Nyugi, Lily, semmi baj, minden rendben lesz. - mondtam remegő hangon, és megsimogattam az arcát.
A sebek vágásoknak tűntek, és némelyek mélyek is voltak. Ahogy ránéztem, láttam, hogy csaknem az egész ruhája véres, de azt hittem, biztosan csak az arcából kiömlött vér az oka. De amint jobban megnéztem, az alkarjait is éles pengék vágása tarkította. Az arcom elfehéredett, és kétségbeesetten a szemébe néztem:
- Lily, ez ugye... nem az amire gondolok? - kérdeztem reszketve, de már nem is törődtem a válasszal. Hiszen csak két lehetőség volt: vagy Lily akart öngyilkos lenni, amit annyira nem tudtam volna elképzelni életvidám barátnőmről, vagy pedig valaki meg akarta ölni. Nem az, nem lehet.
- Isa... - kezdte, de újabb hányásrohamba fulladtak a szavai.
- Nem, ne beszélj! Majd... majd amikor jobban leszel. - mondtam határozottan.
A taxis gyorsan ment, mégis egy évszázadnak tűnt, ameddigre megérkeztünk.
Gyorsan kiszálltam, de a taxis hátranyúlva elkapta a karomat.
- Állj meg, kiscsaj! Mi lesz a fizetéssel? - kérdezte, amire gyorsan előhalásztam egy adag pénzt, majd a kezébe nyomtam.
- Tessék! Most pedig eresszen el, a barátnőm borzasztó állapotban van!
- Te is olyanban leszel, ha nem fizetsz, de most rögtön! - ordította állatias hangon.
- Ott van a kezében a pénze! - mondtam idegesen. Ott szorongattam a tőlem kapott bankókat.
- Nem ilyen fizetségre gondoltam. - mondta vigyorogva, és belemászott az arcomba. A lehelete erős alkoholtól bűzlött. Megrettentem. Ez nem jelenthet mást, minthogy... de nem tudtam végiggondolni, mert hirtelen lesmárolt. Az ajkai falták a számat, az nyelve az enyémet kereste, miközben a keze már a dekoltázsomnál matatott.
Minden erőmet megfeszítve lefejtettem a karját a kezemről, és erősen ellöktem magamtól.
- Állat! - sziszegtem, majd gyorsan kirángattam Lilyt, és becsaptam az kocsiajtót.
A barátnőm támolyogva megállt, de a következő másodpercben elvágódott az aszfalton.
- Könyörgöm, Lily! - mondtam neki pánikolva, - Áll fel!! - a barátnőm tett egy reménytelen kísérletet arra, hogy legalább a hátamra felmásszon, de teljesen erőtlen volt, és visszahanyatlott a járdára. Minden erőmet összeszedve felrángattam, majd mielőtt még eleshetett volna, felkaptam a hátamra, és mezítláb futásnak eredtem vele a kihalt utcán.
Éppen elértem a 34.-es számot, amikor egy autó fékezett le mellettem.
- Itt hagytad a cipellődet, kicsi lány! - hajolt ki a kocsija ablakán a taxis. Vigyorgott, mint a tejbetök, a tekintete zavaros volt, és a számban még mindig éreztem a szája undorító bűzét. Egy pillanatig se tétováztam, hanem erőteljesen megnyomtam a csengőt. Kisvártatva kinyitotta az ajtót Lily bátyja, aki álmosan és értetlenül nézett rám, de én minden magyarázat nélkül félretoltam, majd benyomakodtam a házba, és csak miután becsaptam az ajtót, szusszantam egyet, de nyugalmam nem tartott sokáig.
A taxis ugyanis nem adta fel. Aj ajtókilincset rángatva akart betörni, én azonban nekifeszülve az ajtónak, minden erőmmel azon voltam, hogy kint tartsam.
- Adj egy kulcsot!! - kiáltottam rá Richie-re, aki tétovázva állt mellettem, bizonytalanul méregetve engem, és a véres húgát, aki erőtlenül kapaszkodott a nyakamba.
Zavarodottan rám pillantott, majd kis időnyi keresgélés után talált egyet, és a kezembe nyomta. Gyorsan bedugtam a zárba, ráfordítottam, majd megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Hallottam a férfi káromkodását, majd ahogy beül a kocsijába és elhajt. Egy cipővel kevesebb, de sikerült biztonságban tudnom Lilyt és magamat. - gondoltam.
- Ööö... megtudhatnám, hogy mi folyik itt? - kérdezte a még mindig tétován álldogáló Richie.
- Egy buliban voltunk. - kezdtem. - Külön váltunk, és amikor a végén eljött az idő, hogy hazamenjünk, Lilyt kerestem, és amikor megtaláltam... nos, még ennél is rosszabb állapotban volt. - mondtam aggodalmasan barátnőmre nézve.
- Értem. Gyere, gyorsan tegyük rendbe! - mondta, és ez volt az első határozott megnyilvánulása azóta, amióta berontottam a házukba reggel hétkor. Mondjuk nem csoda, hogy kicsit meglepődött.
A karjaiba kapta a húgát, majd gyorsan felvitte a fürdőszobába. Levetkőztette, és a véres és hányásos ruhákat félredobva, elkezdte Lilyt lezuhanyoztatni. Segítettem neki, így pár percen belül lemostuk Lilyről a vért, és láthatóvá váltak a sebei. Az arcán, az alkarján voltak, némelyek csak karcolások, de voltak mélyebbek is.
- Azonnal fertőtlenítsük le! - jelentettem ki, és Richie már hozta is a jódot. Kitisztítottuk a húga sebeit, majd egy pizsamát adva rá gyorsan lefektettük az ágyába.
- Hozok egy lavórt! - nézett rám jelentőségteljesen Richie, majd lesietett a földszintre.
Leültem Lily ágyának szélére, és aggodalmasan figyeltem barátnőm összekaszabolt arcát. Elsimítottam egy tincsét, majd halkan megszólaltam:
- Mi történt veled?
Halkan felsóhajtott, és erőtlen hangon ezt mondta:
- Isa... én annyira szégyenlem magam! - mondta, és rám nézett. A szemei könnyesek voltak, és mérhetetlen sok fájdalom volt bennük.
- Lily, elhiszem. Mindenkinek vannak hibái. De el kell mondanod, rendben? - néztem rá jelentőségteljesen.
Erőtlenül bólintott.
- El fogom mondani. - nyöszörögte, majd lecsukta a szemeit, és mély álomba merült.
Ott üldögéltem még egy darabig, majd amikor Richie feljött a lavórral, felálltam és ránéztem.
- Figyelj, talán mellette kéne maradnod! Nehogy a tulajdon hányásától megfulladjon... - kezdtem bizonytalanul.
- Oké, persze. És Isa? Nagyon köszönök mindent! - mondta. - Nagyon hálás vagyok, amiért hazahoztad! Tehetek érted valamit? - kérdezte.
- Nos, ha nem lenne túl nagy kérés... csak tudod... nem tudok hazamenni így, mezítláb, és egyedül kimenni ilyenkor az utcákra... - kezdtem. Nem akartam magamat vele hazavitetni, de egyedül nekivágni az útnak mindennél rosszabb lett volna. Már javában hajnalodott, bár ősz révén még nem volt teljesen világos.
- Természetesen hazaviszlek.
- Nem kérnék ilyet, de... tudod, közel lakunk, de mezítláb és... hát... tudod, az a taxis is... - kezdtem magyarázkodni, de leintett.
- Ez csak magától értetődik, azok után meg pláne, amit a húgommal tettél. - fáradtan rám mosolygott.
Csak most tűnt fel, hogy milyen helyes. Kicsit lányos arca volt, hosszú, barna hajjal, kidolgozott izmai feszültek a pólója alatt, de a szeme kicsi volt és kicsit beesett, bár ettől még helyes volt.

Mégis engem egyáltalán nem vonzott. Bezzeg az én istenem. Chris. Nevének puszta gondolatára is hevesebben kezdett dobogni a szívem az arca rögtön megjelent lelki szemeim előtt, de tudtam, hogy most nincs időm róla álmodozni. Előbb haza kell jutnom. - gondoltam, és bólintottam Richie ajánlatára.

- Nagyon köszönöm! - mondtam mosolyogva, és kiszálltam Richie kocsijából. Már a járdán álltam, és behajolva a kocsiba rámosolyogtam még egyszer.
- Ugyan, nincs mit! Én köszönöm! - mondta, és rám mosolygott.
- Mondd meg Lilynek, hogy holnap feltétlenül elmegyek hozzá, és addigra találjon ki valami elfogadható magyarázatot! - felnevetett.
- Igen, arra én is kíváncsi leszek! - mondta, azzal becsaptam az ajtót, ő pedig elhajtott.

Becsöngettem.
Nem vittem magammal kulcsot, és ez nagy hiba volt. Anyuék rosszul lesznek, ha meglátnak. A ruhámon Lily megalvadt vére díszelgett, a hajam kócosan állt mindenfelé, a sminkem elmosódott, mezítláb álltam egy kivágott koktélruhában egy szál telefonnal a kezemben, egy hideg októberi reggelen a járdán. Az arra járók alaposan megbámultak, de ez egyszer nem tudott érdekelni.
Anyu nyitott ajtót. Amikor meglátott, leesett az álla, majd egy szó nélkül intett, hogy menjek be.
Leültetett az konyhában, majd aput kiugrasztva az ágyból, mind a ketten leültek elém, és magyarázatot követelve meredtek rám. Úgy éreztem magamat, mint egy bírósági tárgyaláson, de nem volt más választásom, mint válaszolni a kérdéseikre, ha nem akartam botrányt.
- Anyu, apu... megfagyok. Kérlek titeket, hadd zuhanyozzam le jó forró vízben, és mindent megmagyarázok! - néztem rájuk könyörögve.
Anyunak megesett a szíve rajtam, és bólintott, de apu nem volt ilyen elnéző.
- Nem, Isabella. Most azonnal elmondod a főbb dolgokat, ha jót akarsz! - nagyon mérges volt. Megijedtem, de határozottan elmondtam mindent, töviről hegyire.
A mondókám végén már remegtem, annyira kihűltem.
- George! Azonnal engedd el a gyereket, meg fog fagyni! Különben is, látod, hogy teljesen ártatlan, és nagyon jól kezelt minden szituációt, büszkének kellene lenned rá! - mondta anyu, és átkarolt. Tudtam, hogy ő megbocsájtott és hitt nekem. Sosem hazudtam a szüleimnek, nagyobb dolgokban soha. Ezért is fájt annyira látni apám szemében a bizalmatlanságot.
- Isabella Odette Rolight! - mennydörögte, - ezért még számolunk!
- De apu - néztem rá könnyes szemmel, - Mindent elmondtam! Mindent! Mi rosszat tettem?
- Miért higgyem el a kis mesédet? - ez a kijelentése úgy ért, mint egy pofon. Megtántorodtam, és zokogva felrohantam az emeletre.
Miért nem bízik meg bennem? Nekem mindig is nagyon jó volt a szüleimmel a kapcsolatom, bíztak bennem ahogyan én is bennük, akkor most mi a baja apának?
Zokogtam, és észre sem vettem, hogy az eleinte tűzforró fürdőm teljesen kihűlt.
Ajtónyitásra kaptam fel a fejemet, és anyu nézett be aggódva.
- Isa...? - kérdezte, majd odasietett hozzám, és a kezét a homlokomra téve felkiáltott.
- De hiszen te lázas vagy! - a fogaim már vacogtak, de nem érdekelt. Anyu gyorsan törölközőbe csavart, mintha még mindig kicsi lennék. Segített kiszállnom a kádból, majd szorosan megölelt.
A vállába fúrtam a fejemet, és ott sírtam tovább hangtalanul.
- Miért nem hisz nekem? - kérdeztem sírva.
Anyu nem válaszolt, csak a hátamat simogatta és csitítgatott.

5. Bejegyzés

Sziasztok!
Valamiért úgy vettem észre (lehet, hogy ez csak téves megállapítás) hogy a páratlan bejegyzésekhez mindig több komment érkezett, mint a párosokhoz. :D
De ettől függetlenül kérlek Titeket, hogy ha elolvastatok egy részt, nyilván van valami benyomásotok róla, és azt írjátok le kommentben! 
Szóval, akkor 3-4 komment után (de én szeretném, ha többet is írnátok :)) hozom a következőt!
Jó olvasást, remélem tetszik! <3
Puszi: lovelife
Ui.: Közkívánatra úgy döntöttem, hogy az új főszereplőről (vagyis a titokzatos táncpartnerről) nem teszek be képet, mindenki úgy képzeli el, ahogy neki tetszik, nem akarok illúzió romboló lenni. Persze leírom, hogy hogyan néz ki, de úgy képzeli el mindenki, ahogyan akarja. :)

A világ leghelyesebb sráca állt előttem.
Barna haja meg volt növesztve, se nem túl hosszú nem volt, de rövid sem.
Sötét barna, majdnem fekete szeme és mélyreható, érzéki pillantása volt.
Ajkai csókra termettek, szemöldökeinek íve kérdően állt, ami csak még helyesebbé és vonzóbbá tette. Kissé kiugró állkapcsa, férfias orra és finom bőre volt.
Egyszerűen úgy volt tökéletes, ahogyan megpillantottam.
Kezemmel megsimítottam arcát, és ujjammal finoman körberajzoltam száját, miközben ezt suttogtam:
- Akár egy isten is lehetnél... - és puhán megcsókoltam.
Erre közelebb vont magához, és azt suttogta a fülembe:
- Istennőm.
Szorosan megölelt, karjaival körbefonta derekamat, ajkaival fülemet halmozta el apró csókokkal.
Mit csinálok?! - kérdeztem rémülten magamtól. Egy vadidegen srác karjaiban, veszélyes flörtbe keveredve vele, táncolunk, és még hosszú az este... én mindig is mélyen megvetettem az ilyen lányokat.
A karjába omlok, holott nem is ismerem?! Mi több, még a nevét sem tudom?! - teljesen kétségbe estem.
Úgy éreztem, ha tovább folytatom ezt, akkor egyenlő leszek egy olcsó szajhával.
De ugyanakkor biztonságban éreztem magamat a fiú karjaiban, jól éreztem magam és jól esett az érintése. Nem akartam ott hagyni.
- Na és... - kérdeztem suttogva - hogy hívják az én istenemet? - kérdeztem kihívóan.
- És az én istennőmet? - kérdezte mosolyogva.
- Félek, az istenem nem bíz bennem... vagy más oka van, amiért nem akarja elárulni nevét? - kérdeztem incselkedve, és miközben a  fülébe suttogtam, gyengéden megpusziltam.
- Az istent istennője neve érdekli, hiszen szíve szolgája és rabja úrnőjének. - suttogta, és megcsókolta a nyakamat, mire beleborzongtam jólesően.
Teljesen megdöbbentem. Nem is gondoltam volna, hogy egy fiú ilyen intelligensen tud flörtölni. Nem volt a szavaiban perverzió, mégis volt egy olyan erős vonzás a hangjában és mondataiban, aminek nem lehetett ellenállni.
- Isabella. - mondtam neki, és viccesen a kezemet nyújtottam.
Kicsit eltolt magától, de csak addig, amíg mélyen a szemembe tudott nézni. Megfogta kinyújtott kezemet, megcsókolta, de közben mélyen a szemembe nézett.
- Christian, szolgálatára úrnőm. - bújta mély hangján, és én teljesen a rabja voltam. Csak néztem a szemébe, és mosolyogtam.
Ekkor váratlanul magához rántott, de mielőtt elveszthettem volna az egyensúlyomat, megragadta a derekamat és magához szorított.
- Mit kíván az én istennőm? - kérdezte, miközben folyamatosan táncoltunk.
- Csak veled táncolni, Chris. - erre a megszólításra elmosolyodott.
- Rég szólítottak már így. - mondta mosolyogva.
- Miért? - kérdeztem, de nem válaszolt, csak csókot lehelt értetlenkedő arcomra.
- Nem mindent egy éjszaka kell megtudnod, Gyönyörűségem. - erre elmosolyodtam.
Miután már két órája táncoltunk, megfogta a kezemet és lehúzott a tánctérről.
A gyomrom görcsbe rándult, azt hittem, most egy szoba felé vesszük az irányt... de nem így történt. A nappali egyik sarkában álló fotel felé vezetett, leült, majd az ölébe vont.
Megcsókolta a nyakamat, én pedig hátra fordulva megcsókoltam.
Szenvedélyesen viszonozta, így hamar csók-csata alakult ki köztünk.
Levegőért kapkodva elváltam tőle, és a szemébe néztem. Tele volt vággyal, gyengédséggel, de valamiféle nagy titokkal is.
- Miért nem mesélsz magadról? - kérdeztem kíváncsian.
- Mit szeretnél tudni? - mosolygott.
Mosolya lefegyverző volt, nem tudtam levenni róla a szememet.
- Ki vagy? - kérdeztem.
- Erre nem lenne egyszerű válaszolnom. - mondta mosolyogva. - De ha ennyivel megelégszel: a rabod vagyok.
- Lenyűgözően flörtölsz. - mondtam neki incselkedve. - Vajon hány szegény áldozatodon gyakoroltad már ezt? Sokan bedőltek neki? - kérdeztem.
- Meglehetősen sokan. De te nem. - mondta, és kíváncsian figyelte reakciómat.
- Egy istenbe beleszeretni veszélyes dolog. - mondtam neki suttogva. - Félek, ha beléd szeretek, a szívemet örökre ellopod.
- Az enyém már úgyis a tied. - mondta.
De tudtam, hogy nem szerethetek bele. Egyrészt, mert nem is ismerem, de másrészt, amilyen jóképű, biztosan ezer meg ezer lány imádja istenként, és én is csak egy vagyok számára a sok közül.
- Nem iszunk egy koktélt? - kérdezte, és a válaszomat sem várva felkapott az ölébe.
- Tegyél le! - mondtam neki, de ő nem engedelmeskedett, én pedig hasztalanul kalimpáltam, csak huncutul mosolygott, és egészen a bárig elvitt, majd leültetett az egyik székre.
Hülyén éreztem magamat a karjában, mintha egy gyerek lennék, vagy nagy beteg, aki a saját lábán nem tud megállni, de ugyanakkor valamiért megmosolyogtatott a dolog.
Majd leült mellém a másik székre, és a pultoshoz fordult.
- Kérek két vodkás-narancsos koktélt. - mondta, majd rám mosolygott, és a fülembe suttogta: - Bírod az alkoholt?
- Hogy őszinte legyek - suttogtam vissza, majd az érzékeny pontján, a nyakán megcsókoltam, - Ha egy isten van mellettem, semmi sem lehetetlen.
Erre megcsóválta a fejét, de mosolygott.
Kihozták a koktélokat, és ő lehúzta egy kortyra. Én csak néztem, és az előbbi tapasztalatomból tanulva nem ittam meg gyorsan, csak kortyolgattam, arisztokratikusan.
- Így csak egy úrnő iszik. - suttogta, majd megvárta, amíg megittam az italt. Amikor végeztem, felkapott, és megpörgetett.
Karomat a nyaka köré fonva hosszan megcsókoltam. Sok lány figyelt minket, főleg engem, irigykedve, amiért ilyen jó pasi karjaiban kötöttem ki. Nyilván nem értették, hogy az ő sok tonnányi smink rétegük és mély dekoltázsuk ellenére is egy ilyen "átlagos" lányt választott ez a jó pasi.
De engem most nem érdekeltek.
Csakis Chris érdekelt, aki a karjaiban tartva engem lehuppant egy közeli fotelbe, ahol folytattuk a csókolózást. Egyre hevesebben, szenvedélyesebben csókolt, a vágy elhatalmasodott rajta, de hirtelen elválasztotta ajkát az enyémtől.
- Remekül csókolsz. - lihegte.
Én is levegőért kapkodtam, és elsimítottam egy hajtincset az arcából, és mosolyogva felálltam az öléből.
- Mindjárt itt vagyok, egy pillanat! - mondtam, és elsiettem a mosdók irányába.
Mielőtt beléptem a WC-be, még egyszer visszapillantottam a fotelben üldögélő srácra, aki lassan, de biztosan kezdte elrabolni a szívemet, amit eddig még senkinek sem sikerült.
Miután végeztem a dolgommal, kisétáltam és a fotel felé vettem az irányt.
Nagy megrökönyödésemre senkit sem találtam a fotelben. Kétségbeesetten körülnéztem, de Christ sehol sem láttam.
- Mondtam, ugye mondtam hogy csak egy egyéjszakás kaland vagy számára? - dorgáltam meg magamat.
De ekkor lepillantottam a fotelbe, ahol egy cetli feküdt, határozott, szép betűkkel ez állt rajta:

Szépséges Istennőm! 

Ne haragudj meg rám, de el kellett mennem. Nem adhatok rá magyarázatot, de szívesen találkoznék még veled.
Ez itt az e-mail címem, írj:
chris22@gmail.com

Szeretlek: 

Christian


Szóval kezdeményezzek én. Azt akarja, hogy én keressem meg. Én írjak neki.
Végül is, ha el kellett mennie, akkor nem tudta elkérni a telefonszámomat! - gondoltam.
Ennyire azért mégsem lehetett sürgős. - szólalt meg egy másik hang is a fejemben.
Leültem a fotelba, és elolvastam a kurta kis levelet még vagy hússzor.
Rápillantottam az órára.
Hajnali hat.
Ideje megkeresni Lilyt. - gondoltam, és felállva elindultam barátnőm megkeresésére.

4. Bejegyzés

6 komment!! ^^
Nagyon-nagyon köszönöm!! :)
Ne haragudjatok, de most csak egy rész tudtam hozni, ez viszont... nos, szerintem ez viszont elég jó rész, és feltűnik a színen valaki, akinek a továbbiakban nagy szerepe lesz.
Szóval nem is csigázlak titeket tovább:
Jó olvasást, remélem tetszik!!
(Következő rész: 3-4 komment után; ha több lesz annak csak még jobban örülök. :))
Puszi: lovelife

Hazaérve a vásárlásból, gyorsan lezuhanyoztam, majd lementem a konyhába vacsorázni.
- Milyen volt a mai nap, kicsim? - kérdezte anyu.
- Lilyvel vásárolni voltunk, és... ha nem lenne gond, anyu... elengednétek apuval a holnapi bulira? - és rájuk néztem, várakozás teljesen.
- Persze. - vágta rá apu, nem kis meghökkenésemre. - De éjfélre itthon légy! - erre elmosolyodtam. Na igen, ez a feltétele annak, hogy ilyen gyorsan belemegy a kérésem teljesítésébe.
- Apu, ez egy buli, tudod... nem egy iskolai "mulatság", szóval itt körülbelül másnap hajnali 5-6-ig szokás maradni. - mondtam neki. Apu arca elkomorodott, de anyu válaszolt helyette is.
- Rendben, kicsim, menj csak, és érezd jól magad, hiszen megérdemled. Sose szoktál ilyen helyekre járni, és ha ehhez van most kedved, nos... akkor csak jó szórakozást kívánunk. - mondta mosolyogva, majd apura nézett. - Ugye? - kérdezte.
Erre elnevettem magam, és odamentem apuhoz, majd megöleltem. - Nyugi apu, nem lesz semmi bajom! Én már nem vagyok kicsi, minden rendben lesz! - láttam rajta hogy nem engedne el szíve szerint, és tudtam hogy ez csak a szeretet jele, úgyhogy mosolyogva megpusziltam.
- Rendben kicsim... - mondta nagy sóhajjal.
- Köszönöm. - mosolyogtam rájuk.

Vacsora után elmentem fogat mosni, majd olvastam egy kicsit a könyvemből, mielőtt elnyomott volna az álom...

Másnap reggel úgy pattantam ki az ágyból, mint a gumilabda, pedig fel sem húztam az ébresztőmet.
Hirtelen nem tudtam, mi miatt vagyok olyan izgatott, de egy percnyi gondolkodás után rögtön rájöttem: a buli! Ma lesz!
De hiába keltem fel ilyen korán, hiszen az csak este nyolckor kezdődik.
Elgondolkoztam, hogy mit is kéne csinálnom egész nap.
Olyan izgatott voltam az esti programom miatt, hogy legszívesebben egész nap csak itthon ültem volna erre "készülve", de hiába tart sokáig elkészülődni, ennyi időt azért nem vesz igénybe a szépítkezés.
Nem volt semmi egyéb teendőm, így felhívtam Lilyt.
- Haló, ki az? - kérdezte kómás hanggal.
- Én vagyok, Isa. Ne haragudj, felébresztettelek? - kérdeztem tőle bűnbánóan.
- Aha... tegnap is buli volt, de ez csak ilyen "falusi buli" volt, még rendes pia sem volt. - megborzongtam. Utáltam, ha a barátnőm így beszélt. Ez a "pia" olyan visszataszító volt egy lány szájából, olyan közönséges, hogy hallani is utáltam. Na meg ugye a jelentése sem mellékes.
- Vagyis nem nyomtál be? - kérdeztem enyhe gúnnyal.
- Nem. - felelte teljesen természetes hangon, észre sem véve az előbbi kérdésem élét.
- És mit csinálunk ma? - tereltem a témát.
- Alszunk?! - kérdezte.
- Lily, én nem mulattam át az egész éjszakát, úgyhogy nem fogok tudni most aludni.
- De én meg hajnali négykor estem haza, Isa, és most nyolc van, szóval igenis fogok tudni aludni. - mondta most ő, enyhe gúnnyal a hangjában.
- Ezer bocsánat! - mondtam. - Akkor hánykor találkozunk és hol?
- Este 8-ra legyél kész és érted megyek. - mondta, azzal lecsapta a kagylót.

A napom igazán jelentéktelenül telt. Megcsinálgattam pár házit, kutatómunkát végeztem az interneten, megsétáltattam a kutyusomat, Bogárt, megebédeltem, könyvet olvastam, és közben egyáltalán nem tudtam semmire sem odafigyelni, mert csak a buli járt az eszemben.
6-kor elkezdtem készülődni, mert tudtam, hogyha előbb kezdem el, akkor csak összeizzadom majd az új ruhámat a várakozás ideje alatt, mert hamarabb kész leszek, mint ahogy Lily ideér, annak pedig nem lett volna semmi értelme.
Komótosan lezuhanyoztam, beszárítottam a hajamat göndörre, majd feltettem arcápoló krémeket, dezodort, parfümöt, és csak fél nyolckor a sminket, hogy nehogy elkenjem mire elérek egyáltalán a buliig.
Kifestettem a körmömet rózsaszínre, betettem egy fülbevalót, majd nekiálltam sminkelni.
Kihúztam a szememet, feltettem szempillaspirált, szemhéjtust, majd kirúzsoztam magamat, ezek után felhúztam a ruhámat, és nyolcra készen is lettem.
Gyorsan felvettem az egyik kis alkalmi táskámat, beletettem a telefonomat, majd lementem a nappaliba, ahol a cipőm felvétele után Lily is megérkezett hamar.
Elköszöntem anyuéktól, és egy taxival elindultunk a buliba.

Fél óra utazás után a város egy olyan helyére értünk, amit soha ezelőtt még csak nem is láttam. Egyáltalán, a létezéséről sem tudtam.
Lily kiszállt, fizetett a taxinak, majd maga után húzva engem is, elindult a bizarr helyen. Nem volt valami bizalomgerjesztő környék, magamtól eszem ágába se jutott volna idejönni, lepukkant épületek, falfirkák és természetellenesen nagy csend.
Szinte megkönnyebbültem, amikor valami "tuc-tuc" zene ütötte meg a fülemet. Lily is szaporábban kezdte szedni a lábait.
Barátnőm bekopogott a 45-ös ajtón, ahonnan a zene szólt. Egy srác nyitott neki ajtót, majd amint meglátta Lilyt, boldogan felkiáltott:
- Hercegnőm! - mondta, majd odahajolt, és adott egy csókot Lilynek, amit barátnőm örömmel viszonzott. A srác kezében egy átlátszó folyadékot tartalmazó üveget tartott, és valahogy a leheletéből következtetni lehetett rá, hogy nem az nem víz.
Miután szorosan megölelték egymást, a srác tekintete rám tévedt, majd kérdőn fordult Lilyhez.
- Na és ő? - kérdezte.
- Nevem is van, Isa, örvendek. - mondtam, majd megráztam a kezét az értetlenül vigyorgó srácnak.
- Igen, ő itt Isa, a barátnőm. - mondta Lily is.
- Oké. Nos, akkor gyertek beljebb. - mondta a srác, és félrelépett az ajtóból.

Ahogy beléptem, három részre tudtam volna osztani a helyiséget, ami egyébként óriási volt: jobb oldalt volt a táncparkett és a dj pult, valamint a diszkógömb, villódzó fények, pont úgy, ahogyan egy rendes buliban dukál.
Bal oldalt a gyér fénnyel megvilágított nappali, ahol beszélgető illetve smároló emberek ültek kényelmes kanapékon, valamint itt kapott helyet a bárpult is.
A harmadik rész pedig egy folyosó volt, pont közében, amely a végén egy felfelé vezető lépcsőn folytatódott.
Gondolom ide mennek, akik már túl vannak a smároláson. - mondtam magamban, majd beljebb léptem.
Lily ezt ordította a fülembe, mert a hangos zajtól egyébként meg se hallottam volna:
- Majd találkozunk hajnali 6-kor... oké?
Bólintottam, mire Lily elindult az ajtót nyitó sráccal az emeletre. Nem is akartam tudni, mi lesz köztük ott, de könnyen kitalálhattam.
A bár felé vettem az irányt, majd leültem az egyik székre.
- Mit adhatok? - kérdezte a csábosan vigyorgó mixer.
- Mondjuk... - kezdtem a lehető leglazábban, és rámutattam egy italra, - ezt.
A srác úgy nézett rám, mint valami földönkívülire.
- Biztos? - kérdezte huncutul mosolyogva. - Nagyon üt. Bírod a piát?
- Persze. - mondtam hanyagul vállat rántva, de már kezdtem izgulni.
- Rendben. - mondta, majd pár perc múlva oda is adta az italt.
Belekóstoltam, de nagyon tömény volt. Tekintve, hogy nem is nagyon iszok alkoholt, már ez az egy korty is elég volt, de nem akartam magamat kellemetlen helyzetbe hozni, így lehúztam.
Mire a mixer megfordult, az italomnak hűlt helye volt.
- Azta! - mondta, és elismerően rám nézett, - Te aztán gyors vagy! Adhatok még?
- Talán majd később! - mondtam, majd a lehető legegyenesebb és leghatározottabb léptekkel távoztam, mert már éreztem, hogy kezd fejembe szállni az ital.
Gyorsan megkerestem a mosdót, mert rögtön ki is hánytam azt, amit megittam előzőleg.
Kutyául voltam, így kitámolyogtam a nappaliba, és leszédültem egy fotelbe.
Ott üldögéltem egy órán át, és amikor kezdtem jobban érezni magamat, megnézte, hogy hány óra van.
Éjfél.
Nem baj, csak kihúzok valahogy még hat órát! - gondoltam, mert abban már biztos voltam, hogy én ilyen helyre soha többet nem jövök, és amíg itt vagyok, majd elüldögélek itt.
Piálni nem fogok, ez az egy ital is megártott, táncolni meg egyedül minek?
De ekkor támadt egy ötletem.
Felmegyek a tánctérre, rázom magam egy-két szám erejéig, és majd megnézem, van-e pasi, aki odajön hozzám.
Ez egy veszélyes játék, mert ha nem jönnek oda, vagy nem éppen olyan fazonok, akiket én akarok, még képes leszek elveszteni az önbizalmamat, holott máskor nem ilyenekben szoktam mérni azt, hogy mennyit érek.
Mert az nem is ettől függ! - mondtam magamnak. - Most csak teszteld a bombaságodat, vagy hogy milyen csinos vagy! Gyerünk Isa! - mondtam magamnak, felálltam a fotelből és a tánctérre botorkáltam.
Pont akkor indult új szám.
Miközben táncoltam, levedlettem a gátlásaimat és kezdtem magam igazán jól érezni.
Több pasi is odajött hozzám, de egytől-egyik mind ittak vagy szívtak valamit, így rögtön elküldtem őket.
Pont vége lett a harmadik számnak.
A piások ragadnak rám, mint a legyek! - gondoltam, és pont mentem volna el, de két kéz a derekamra fonódott, és egy mély, szexi hang ezt duruzsolta a fülembe:
- Maradj még.
Engedelmeskedtem neki, és belementem a játékba. Láttam Cassandrát és csapatát, ahogy irigykedve figyelnek, úgyhogy tudtam, csakis helyes és jó pasi lehet mögöttem.
Egy éjszaka, csak egy kis tánc és smárolás maximum. - gondoltam, de a szívem hevesebben kezdett dobogni.
Keze a derekamat szorította magához, kellemesen, és hátamat nekidöntöttem izmos, erős mellkasának. Ajkai a nyakamat súrolták, belecsókolt a hajamba és a vállamba, én pedig egyik kezemmel átnyúlva a vállam fölött, megsimítottam leborotvált arcát.
Ajkai megcirógatták ujjaimat, karja közelebb húzott magához.
Nem ismertem őt, de félelem vagy aggodalom helyett egy érzés kerített hatalmába: biztonságban éreztem magamat karjaiban. Jól esett, ahogy átölelt, ahogy hozzám ért, ahogy megcsókolt.
Behunyt szemmel, a pillanat varázsát élvezve nyakamat hátrafordítva megcsókoltam. Ajka tökéletes volt. Lehelete menta illatát idézte, nem volt piás. Visszafordultam, és szememet csak akkor nyitottam ki, amikor már nem láthattam az arcát.
- Gyönyörű vagy. - suttogta nekem, azon a mély hangján, amely annyira tetszett. Ajka a fülemet súrolta, jó érzéssel töltött el, beleborzongtam.
- Én nem mondhatok semmit. - mondtam mosolyogva. - Mert nem láttalak.
- Hát nézz meg. - mondta, és derekamnál fogva maga felé fordított.
A kék diszkófény pont az arcára vetült, megvilágítva titkos táncpartnerem mivoltát.

3. Bejegyzés

Kedves Olvasóim! :)

Nos, először is nagyon-nagyon köszönöm a kommenteket. :)

Kérlek titeket, hogy továbbra is minden részhez írjatok kommentet, ez azért is fontos, mert így tudom megállapítani hogy egy-egy rész mennyire tetszett, valamint a következő részt is csak az adott számú komment után hozom, annak összegyűlése pedig csak rajtatok múlik! :)

Így suliidőben csak pénteken és hétvégente gépezhetek, de ha gyorsak vagytok a kommentekkel, akkor akár egy hétvége alatt 2 részt is tudok hozni, ha nem akkor meg hetente. :)

Jó olvasást, remélem tetszik!! :) <3

Puszi: lovelife 

Másnap az ébresztőórám hangos csörgésére riadtam fel. Kipattantam az ágyból, magamra kaptam az első kezem ügyébe akadó összeállítást: egy lila hosszú ujjút szürke ruhával.

Tudom, sokan úgy gondolják, az öltözködésem snassz és unalmas, valamint igazán lúzer, de sosem igazán törődtem olyan emberek véleményével, akik nem fontosak számomra. Akiknek meg fontos vagyok, nem a külsőm alapján ítélnek meg, és kész.

Suliba menet azon gondolkoztam, hogyan is mondjam el Lilynek, hogy megyek a buliba. Elég önérzetes vagyok, így valami olyan megvilágításba igyekeztem hozni a dolgot, mintha ezzel csak neki tennék szívességet. Persze az igazság az, hogy most már magamtól is elmennék, mert... valamiért... csak el akartam menni, más okom nem is volt rá.

Vagy talán még az is közrejátszott, hogy sosem jártam bulikba, volt bennem egy adag kíváncsiság is, hogy milyen lehet egy ilyen, de másrészről akartam egy olyan estét, amikor végre nem tanulok, vagy éppen más egyéb kötelességemet csinálom, hanem csak elengedem magamat és kész.

Amint ezt végiggondoltam magamban, hirtelen megijedtem. Ez nem én vagyok! - gondoltam rémülten, mert én sosem voltam az a partyarc (vagy partycica?), és sosem gondoltam ilyen sekélyesen az életemre.

Mi az, hogy kell egy este, amikor csak elengedem magamat és kész?! - dorgáltam meg saját gondolataimat, és kezdtem megrémülni, mert nem akartam olyan sekélyes gondolkodású plázacicává válni, mint amilyen nagyon sok osztálytársnőm volt.

Én nem ilyen vagyok! - mondtam rémültem magamnak, majd egy másik hang is megszólalt bennem:

- Nyugi... nem lesz semmi baj... ez csak egy este, ettől még te ugyanolyan józan gondolkodású ember maradsz, amilyen eddig is voltál, de mindenkinek kell egy kis lazítás.

Erre megnyugodtam, és végre kezdtem leküzdeni a kételyeimet az egész bulival kapcsolatban.

Egy éjszaka nem a világ! - gondoltam derűsen, és beléptem az iskola kapuján.

Amint felértem az osztályomba, leültem a padomra és elkezdtem olvasni a könyvemet. Nem szoktam könyvet olvasni suliban, inkább csendben figyelem az osztálytársaimat, vagy beszélgetek valakivel.

- Bár amennyien szóba állnak velem, nyugodtan olvashatnék is! - gondoltam keserűen.

Lily még nem érkezett meg, nem volt erénye a pontosság, én azonban szerettem mindig hamarabb odaérni mindenhova, mint kellene, így sokszor üldögéltem egyedül, amíg ő meg nem érkezett.

A hátam mögött álló lányok csevegését hallgatva, az egyik mondat egyszer csak megütötte a fülemet:

- Jajj, csajok, jöttök a szombati bulira? - kérdezte affektálva az egyik. - Ooolyan nagy szám lesz, és ooolyan cuksii pasik lesznek ott, oooh! - mondta selypegve, engem pedig kirázott a hideg.

Ezeknek ez az egész világuk! A pasik és a bulik, na meg persze a plázák. De kész, itt vége a listának, nekik ennyi számít. Milyen siralmas! - mosolyodtam el gúnyosan.

- Jajj, kik lesznek még ott az osztályból? - kérdezte újfent rémes kiejtéssel a egyik. Nem tudom a nevüket, pedig már lassan három éve járok velük egy osztályba, de olyannyira lenézem őket, hogy arra nincs is szó. Arra viszont felkaptam a fejemet, milyen lenézéssel mondja ki a lány az osztály szót. Erre ökölbe szorult a kezem, elkapott az indulat, felálltam és megfordultam, majd ennyit mondtam a szemükbe nézve.

- Én ott leszek.

Erre mindannyian egy emberként felém kapták a tekintetüket, majd az egyik lenézően megkérdezte.

- Ja, igen, te? Ahha... Hogyhogy? - majd várakozás teljesen néztek továbbra is. De engem nem lehetett zavarba hozni.

- Nekem is jogom van odamenni. - feleltem teljesen nyugodtan.

- Óh, ja igen... jogod, az van, de belépőd is? - kérdezték vihorászva.

- Itt jön Lily, kérdezd tőle! - vetettem oda, majd megfordulva üdvözöltem barátnőmet. - Heló!

- Szia, Isa, kérdezhetek... - szólat meg Lily, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert az egyik platinaszőke liba szó szerint neki rontott.

- Lily, drágám... csak nem jön ez is a bulira? - kérdezte, és felém bökött.

- Ez is?! - kérdeztem, és majdnem lekevertem neki egyet. - Nevem is van, kedves plázacica! - mondtam, és a szám remegett az indulattól.

- Ja... ja, ja iggen... - mondta, direkt megnyújtva a g-t. - Mi is? - kérdezte, majd hirtelen a homlokára csapott: - Ja... emlékszem már... stréberke vagy. Igen, a neved Stréberke. - jelentette ki vigyorogva.

- Valóban?! - csattantam fel, majd ösztönösen léptem egyet előre, a lány pedig ijedtem hátrált.

- Lányok! Lányok!!! - mondta Lily, és közénk állt. - Csak nem fogtok itt összeverekedni? - kérdezte hitetlenül nevetve.

- Lily... mondd meg neki, hogyha még egyszer ilyet mer mondani, a szépséges agyonsminkelt feje fog lerepülni a nyakáról. - mondtam idegesen.

- Isa... nyugi. Cassandra, ő itt Isa, Isa, ő itt Cassandra! - mondta, mintegy bemutatva minket egymásnak. Igen, valóban szomorú, de nem is ismertem ezt a csajt, pedig már mióta osztálytársak vagyunk. Nem baj, ezek után nem fogom egykönnyen elfelejteni.

- Cassandra, igen, Isa is jön a bulira. - nézett rám Lily jelentőségteljesen. Tudtam, hogy az a "jön" azt jelenti, hogy muszáj mennem. De Lily még nem tudta, hogy már nem kell meggyőznie.

- Megyek. - mondtam egyszerűen, mire Lily arcán győzedelmes mosoly terült szét.

- Ja... ahhha. - mondta Cassandra, majd a rágóját csattogtatva visszavonult a "menők" klubbjához.

Lily azonban nem csatlakozott hozzájuk, hanem odajött hozzám és megkérdezte: 

- Isa... komolyan jössz? - kérdezte izgatottan csillogó szemekkel.

- Persze. - rántottam meg hanyagul a vállamat.

- De hát ez szuper! - kiáltott fel boldogan, - Na, akkor meg is van a délutáni program: shoppingolááás!! - jelentette be izgatottan.

- Vásárlás. - mondtam szárazon. - Nem "shopping". Hideglelésem van a szótól.

- Bocsánat. - mondta még mindig mosolyogva, majd elsasszézott a barátnőihez, magamra hagyva engem.

Amikor kiléptünk Lilyvel a suliból, a barátnőm jólesően felsóhajtott:

- Jajj, annyira rám fért egy ilyen csajos délután! Csak vásárlunk, nézelődünk, dumcsizunk.

- Beszélgetünk. - néztem rá szúrósan, majd elnevettem magam. - Kérlek, nekem ne használd ezeket a kifejezéseket, borsódzik a hátam tőlük. 

- Rendben. - mosolygott Lily.

Amint a plázához értünk, rögtön a cipő részlegen kezdtük a nézelődést. 

Én mentem volna a balerina cipőkhöz, mert azokat szeretem, kényelmesek és szépek is, de Lily a karomnál fogva a magassarkúakhoz rángatott.

- Gyere, nézzünk szét a cipők között. - mondta.

- Én is éppen azon voltam. - mondtam mosolyogva, és éppen indultam, hogy visszamenjek a balerina cipőkhöz.

- Ugyan, Isa. Nem szoktál bulizni, ezért segítek neked: egy rendes bulin egy lány magassarkút hord. - mondta, és megint elhúzott abba az irányba, ahol az őáltala kedvelt cipők voltak.

Fél óra nézelődés után Lily ki is választotta a neki legjobban tetsző darabot. 

Mit ne mondjak, egy kicsit merész, de mindenképpen hozzáillő darab volt.

- És te, Isa, te mit választasz? - kérdezte kíváncsian.

- Én... azt hiszem... haboztam, majd elé toltam két cipőt, amelyek között vacilláltam.

Igaz, mind a kettő nagyon magas, és kifejezetten egyik sem az ízlésem, de ez a kettő megtetszett, és ha már rászántam magam, hogy elmegyek a bulira, legalább jól nézzek ki, ne úgy, mint aki csak betévedt.

Lily rápillantott a két cipőre, majd megrázta a fejét.

- Nem, a rózsaszín nem a te stílusod, a fehér nagyon szép, de nem kimondottan bulizós. - mondta. - Ez hogy tetszik? - tolt elém még egyet.

Elakadt a lélegzetem.

Nem volt magas a sarka túlságosan, és szép színes volt. Nem szeretem a magassarkúakat, de most csak ennyit tudtam kinyögni:

- Úristen... ez nagyon szép! - mondtam, majd óvatosan felpróbáltam.

- Nagyon jól áll! - mosolygott Lily.

- Köszönöm! És köszönöm a divattanácsot is! - mosolyogtam rá.

- Ugyan nincs mit! - mondta Lily, majd a kasszához terelt, ahol fizettünk, majd bevettük magunkat különféle ruhaboltokba.

Egy rakat ruha felpróbálása után (ami két órát elvitt), Lily egy merész összeállítás mellett döntött, virágos top és piros szoknya.

- Nagyon jól áll! - mondtam neki, majd megmutattam neki az én választásomat.

- Nem mondom, jó, szép, jól áll... de nem ez az igazi. - mondta, majd elém tett egy ruhát. Egy egyszerű koktélruha volt, testresimuló rózsaszín, mondhatni semmi extra, de olyan jól nézett ki, főleg a cipőmhöz, hogy megint csak elállt a szavam, majd elmosolyodtam.  

- Te igazi profi vagy ebben! - mondtam, majd mind a ketten a pénztárhoz mentünk szerzeményeinkkel.

        

2. Bejegyzés

Sziasztok!!
5 kommentet kaptam!!! <3 Nagyon köszönöm Nektek, akik elolvasták a blogomat, kommenteltek, és (el sem merem hinni) de egytől egyig mind pozitív megjegyzést írtatok, aminek nagyon örülök!!! 
Szóval, taglalhatnám még itt egy ideig hogy mennyire köszönöm, hogy tetszik, de ehelyett most csak annyit mondok: Jó olvasást, remélem tetszik!! <3 (Következő rész jön: 3-4 komment után, de ha több jön annak csak még jobban örülök! :D)

Ő John.

John hangja volt.
De nem azé a Johné, akit én már olyan régóta ismerek, aki mindig kedves, sőt, ha velem beszél még vidám is.
Nem, ez nem ő volt. Hanem egy másik John.
Akinek a hangja megtört volt, és miközben beszélt, a hangja el-elcsuklott fájdalmában.
- Isa... ne haragudj, de... le kell mondanom a hétvégi programunkat. - kezdte. - Tudod, nagyon szívesen találkoztam volna veled, meg olyan jó lett volna, de kérlek értsd meg... most... most... - de nem tudta folytatni, mert a hangja elcsuklott.
Rémülten szólaltam meg:
- John??!! John!! Figyelj, otthon vagy? 10 perc és ott vagyok, addig maradj egy helyben és ne csinálj semmi meggondolatlanságot!! - azzal megvártam, míg egy elhaló "-Jó!"-t elmond, és lecsaptam a kagylót.
Villámgyorsan a földszinten teremtem, felkaptam magamra a cipőmet, magamra húztam a széldzsekimet, és hagytam egy cetlit anyunak, hogy ne keressen, mert John-ékhoz kellett átugranom.
Miközben kiléptem és bezártam az ajtót, az eget pásztáztam, hogy vajon gyalog, vagy inkább busszal tegyem-e meg az utat.
De mivel nagy viharfelhők gyülekeztek az égen, és gyorsabbnak találtam a buszt, mintha futok, gyorsan leszaladtam a megállóba és az első buszra felpattantam, amelyik arra jött.
Az út csak öt megálló volt, nem hosszú idő, és máskor teljesen jó tempójúnak tartottam a buszt, de most az egyszer úgy éreztem, mintha csigalassúsággal menne.
John hozzám képest mindig pesszimista, szomorkás és magába forduló alkat volt, pedig engem sem lehet éppen optimistának és vidámnak nevezni.
Nem sírt sohasem, elvégre a férfiak nem nagyon szoktak, de sosem hallottam, hogy ilyen megtört és szomorú lett volna a hangja, szóval tudtam, hogy itt nagy dologról van szó.
El nem tudtam képzelni, hogy miről, de előre féltem, hogy ami őt megrázza, engem sem fog hidegen hagyni.
John volt a legjobb barátom, vagyis az egyik legjobb, mert persze Lily volt a másik.
De ahogyan Lily volt az, aki engem késztetett mindig vidámságra és optimizmusra, úgy én voltam az John számára, aki a vidámságot és az életkedvet meghozta.
Olyan volt számomra mindig is, mint a bátyám, így nagyon sokszor segített nekem vagy megvédett, és ezt én is viszonoztam, amivel csak tudtam.
Ahogy gondolataim elkalandoztak, alig vettem észre, hogy a buszsofőr bejelenti a hangosbemondón:
- Sunshine street.
Feleszméltem, és gyorsan leugrottam a buszról, egyenesen Johnék háza felé vettem az irányt, futva.
Ahogy benyitottam az öreg cserfaajtón, már gyanús volt valami. Ann, John anyja nyitott nekem mindig ajtót, mosolyogva, és mindig volt pár kedves szava vagy kérdése hozzám.
Nagyon szerettem őt, és a hiánya megrémisztett.
Csak nem...? - gondoltam, de gyorsan elhessegettem ezt a kellemetlen feltevést.
- Halihó! - kiáltottam, miközben a cipőmet vettem le, - Megjöttem!
- Itt vagyok fent, gyere! - szólt le egy másik hang, amit rögtön megismertem: John.
Lekaptam magamról a széldzsekit, és kettesével szedtem a lépcsőfokokat, úgy rohantam felfelé.
John az ágyán ült, arcát két tenyerébe fogva nézett maga elé.
- John...? - néztem rá, és odaszaladtam hozzá. - John! Itt vagyok! Ugye... nincs semmi... komolyabb baj? - kérdeztem aggodalmasan, de ahogy tekintetét rám emelte, belém szorult minden egyéb kérdésem, és csak néztem rá.
A fájdalom, ami a szeméből sugárzott, mérhetetlen volt. Csak nézett rám, és ennyit mondott:
- Meghalt. Ann... meghalt. - mondta.
- Nem... ez... ez... - mondtam, de nem jutottam szóhoz.
Megszédültem, és lerogytam a mögöttem lévő fotelbe.
Kezembe temettem az arcomat, és sírtam, mint a záporeső. John odatámolygott mellém, kezét a vállamra tette, és férfiasan próbált vigasztalni, simogatva a hátam. Nem sírt, de nem szólt semmit, és amikor egy pillanatra ránéztem, láttam, hogy szeméből egy kövér könnycsepp gördül le.
Amikor kisírtam magam, és meg bírtam szólalni, ránéztem, és összeszedve minden erőmet, ami a gyásztól még megmaradt, megkérdeztem:
- Hogy történt?
- Éppen bevásárolni ment... - kezdte, - De ahogyan a boltból kilépve a zebrára lépett, a gyalogoslámpa pont akkor váltott zöldre. Egy autós nem vette idejében észre, hogy most a gyalogosok mennek át, és túl nagy lendülettel jött. Az utolsó percben vette észre, és nem tudott... próbált fékezni, de... nem sikerült. - mondta, és arca fájdalmasan megvonaglott. Láttam, hogy küzd a sírással, a gyásszal, és nem tudtam, mit is kéne tennem. Itt maradnom, és vigasztalnom, vagy inkább hagyni, hogy egyedül gyászoljon. Ha lány lett volna, biztosan itt maradok vele, de így... nem igazán tudtam, mi a teendő.
Végül felálltam, és megöleltem, hosszan, magamhoz szorítva. Viszonozta az ölelést, úgy éreztem, ezzel jót tettem.
- John... nm is tudom, mit mondjak... annyira fog hiányozni! - mondtam, és halkan megeredtek a könnyeim.
- Nekem is! - mondta fojtott hangon, és magához ölelt, még szorosabban.
Így álltunk, vagy negyed óráig, és akkor John elengedett.
- Isa... - kezdte félénken, - Ne haragudj, de nemsokára hazajön apukám, és... tudod, fáradt, borzasztóan gyászol, úgy hiszem, most mellette a helyem.
- Természetesen. - mondtam neki. - Persze, megyek is. Tudom, most időre van szükségetek, mind kettőtöknek, de nyugodj meg: teljesen megértem. Ne aggódj! - próbáltam biztatóan mosolyogni, de csak erőltetett próbálkozásnak tűnhetett.
John viszonozta, egy halvány mosollyal, és még egyszer magához ölelt.
- Köszönöm... húgocskám. - mormogta a vállamba. Erre elmosolyodtam. Én is, John is egykék voltunk, és még kiskorunkban kitaláltuk, hogy testvérünkké fogadjuk a másikat, így én néha azóta is hívtam John-t bátyámnak, és ő pedig engem a húgocskájának. Szerettem, ha így hív, biztonságot és megnyugvást jelentett.
- Akkor... megyek... és John? - fordultam vissza az ajtóból, mire rám emelte tekintetét. - Tudod, hogy bármikor... bármiben, számíthatsz rám. - mondtam. - Drága bátyám. - mondtam mosolyogva, amire elmosolyodott.
- Rendben és köszönöm... húgocskám! - mosolygott.
Lesétáltam, felvettem a cipőmet és a dzsekimet, majd kisétáltam.
Behúztam magam mögött az ajtót, majd lassan elkezdtem sétálni.
Nem akartam busszal menni, így sokkal kényelmesebb volt, és ráadásul jobban tudtam gondolkozni is.
Annyira... annyira szerettem Ann-t, de az a fájdalom, amit én érzek a halála miatt, töredéke lehet John gyászának.
Bármilyen eszközzel segítettem volna, de nem tudtam mit tenni. Utólag mérges voltam magamra, hogy így sírtam John előtt, holott világosan láttam, mennyire fáj neki amúgy is az egész.
Nem csináltam semmi egyebet, csak megöleltem! - gondoltam magamban. Biztos sokat jelentett neki, de ez nem elég. Mégis, mi mást tehettem volna? Egy anyát pótolni senki sem tud.
Ekkor belegondoltam, mit éreznék én, ha meghalna az anyukám, és a puszta gondolatra és megsajdult a szívem. Azt a gyászt nem tudnám elviselni. - gondoltam.
Felnéztem a borús égre. Pontosan tükrözte a hangulatomat. Ahogy felnéztem, egy esőcsepp hullott le, majd még egy. Az eső szemerkélni kezdett, de tudtam, hogy lassan záporba fog átfordulni, és bár volt rajtam dzseki, nem akartam bőrig ázni.
Megszaporáztam lépteimet, miközben még mindig a tragédián gondolkoztam.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy már a bejárati ajtónk előtt állok, jó ideje, és nem csinálok semmit, csak nézek ki a fejemből. Beléptem, levettem a vizes dolgaimat, majd átöltöztem egy száraz ruhába.
Lefeküdtem az ágyamra, bár még csak hat óra volt, behunytam a szemem, és elszenderedtem.
Azt álmodtam, hogy Ann lelép a járdáról, az autós csikorogva fékez, de elüti a törékeny nőt, aki sikolt, és utoljára a fia neve hagyja el a száját...
Hirtelen felébredtem, és felültem. Mintha az előbb tényleg kocsizajt hallottam volna. Az ablakhoz futottam és kinéztem. Anya hazajött.
Valószínűleg ez a hang, ahogy a kocsija beáll a garázsba, behatolt az agyamba míg aludtam, és emiatt sikoltottam én, mert azt hittem, hogy amit álmodok az valóság...
Ott álltam az ablaknál, és egyszer csak két kéz pihent meg a vállamon. Majdnem felkiáltottam ijedtemben, de amint megfordultam, láttam, hogy csak anya az.
- Jajj, anyu, úgy szeretlek! - mondtam neki, és szorosan megöleltem, majd elmeséltem neki, ami Ann-el történt.
Anya szemében is könnyek csillogtak, majd elment felhívni Mr. Clark-ot, John  apukáját, hogy részvétét nyilvánítsa.
Önkénytelenül is, de eszembe jutott a buli. Felszabadult a hétvégém. Nincs több kifogásom. A szüleim el fognak engedni, mert szinte soha, de soha nem járok bulizni, még a sulibulikra is mindig nekik kellett elrugdosniuk.
És... olyan furcsa érzés telepedett rám, de kívántam azt a bulit. El akartam menni. Eldöntöttem, hogy elmegyek, még ha az agyam józan része hevesen tiltakozott is. Nem akartam józan lenni.
- Elmegyek! - mondtam ki hangosan, bár tudtam, hogy senki se hallja. De jó érzés volt.