30. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Elérkeztünk tehát a harmadik X-hez (már ami a fejezetszámot illeti).
Kivételesen hoztam most, mert jövő héten nem leszek itthon, és hétvégén sem tudok részt hozni, úgyhogy sajnos sokat kell várnotok most a folytatásra... ne haragudjatok. :-/
Valamint az egyik kedves osztálytársam ki akar nyírni, hogyha nem hozom... és nem akarok fiatalon meghalni, úgyhogy inkább megírtam! :D
Amúgy nekem kezd sablonossá válni a sztori... így van? :( Nyugtassatok meg, hogy nem! Egyedit akartam alkotni, nos... nem ez a legfantasztikusabb sztori, és nem valami "hű, de egyedi", de azért szeretitek?
Őszintén írjátok meg, nem bántódok meg akkor sem, ha nem tetszik!
Mert ha nektek tetszik, akkor minden rendben van! :)
Remélem ti nem gondoljátok úgy, hogy unalmas és sablonos a szöveg... de ha igen, szóljatok!
Minden esetre senki se tartson attól, hogy befejezem a blogot! :) Amit egyszer elkezdek, azt nem hagyom félbe, szóval nyugi, lesz vége! :) 
Körülbelül 10-15 részt tervezek még, szóval már nincs sok hátra... kitartás! :D

Sok puszi:

Lovelife ♥

Flower levele még akkor érkezett, amikor otthon voltam.
Hirtelen megijedtem: miért nem bontottam ki hamarabb? Miért halogattam? Hátha valami baja van, ha a segítségemre van szüksége?
Villámgyorsan a mobilomért nyúltam, és tárcsáztam unokatestvérem számát:
- Halló? - szólt bele félénken.
- Flower!
- Kivel beszélek? - a hangja riadtan és féléknek tűnt.
- Isa! Isa vagyok, Flower! Minden rendben?
- Ami azt illeti, nem. - a vér meghűlt az ereimben, és a szívem a torkomban dobogott. Lélegzet-visszafojtva vártam, hogy valamit kinyögjön, erre megkérdezte:
- És te merre vagy?
- Flower, az ég szerelmére! - kérleltem, - Mondd már el, hogy mi a baj! Nagyon aggódok!
- Chrisről van szó... - kezdte.
- Chris? - kérdeztem vissza. Ahogy kimondtam a nevét, megszólalt mögöttem:
- Valami gond van, szépségem?
- Nem, semmi. - válaszoltam neki gyorsan, mire Flower értetlenkedve kérdezte:
- Kivel beszélsz? Ki van ott?
- Chris.
- Igen? - a hangjából értetlenség és meglepettség hallatszott ki. - Akkor én most leteszem...
- Ne, várj! - kiáltottam fel. - Mondd el kérlek!
- Ha a közelben van, nem, mert meghallhatja. Hívj vissza holnap! - jelentette ki, és lerakta, mielőtt szólhattam volna egy szót is.
Amikor az órára néztem, hirtelen elfogott a bűntudat: hajnali három óra volt, és én felvertem az unokatestvéremet! A nagy izgalomban meg is feledkeztem az időről, és mindenről.
Sebaj, majd bocsánatot kérek tőle. - gondoltam, azzal a háló felé vettem az irányt. Chris már az ágyban feküdt, lehunyt szemekkel.
Azt gondoltam, elaludt, ezért csendesen, óvatosan másztam be mellé. Elhelyezkedtem, és összerezzentem, amikor a nagy csendben Chris rekedten megszólalt:
- Kivel beszéltél?
- Az unokatestvéremmel. - ásítottam, és az oldalamra fordultam. Bár megbocsátottam neki, nem tudtam, hogy viselkedjek, ezért inkább csak feküdtem mellette, minden érzelem nélkül. Nem tudtam, hányadán állunk.
- Hogy hívják? - Chris hangjában gyanakvást fedeztem fel. Gyanakszik? De hát mire? Értetlenkedve ránéztem, és válaszoltam:
- Flower. - Chris arca kissé megnyúlt a döbbenettől, majd megrezzent a név hallatán, aztán rendezte vonásait, és mosolygott. A zavara nem tartott tovább egy pillanatnál, de én észrevettem, és nem felejtettem el.
- Ismered?
- Nem, kellene? - hanyagul megvonta a vállát.
- Azt hittem, tudod, kiről beszélek. Különben nem árult volna el olyan világosan a mimikád. - néztem rá szúrósan.
- A mimikám? - Chris erőltetetten felnevetett, - Fáradt vagyok, ennyi az egész. Nem ismerem, hidd el nekem.
- Rendben. - nem akartam tovább boncolgatni a témát, pedig egyértelmű volt, hogy ismeri. Túl azon, hogy konkrétan tudtam is, hogy a volt barátnője, látszott is rajta.
Vajon őt is elhozta ide? Éltek együtt? Szerette Chris Flower-t? Egyáltalán, engem szeret? Sokszor már abban sem voltam biztos.
Lehunytam a szemem, és lassan elaludtam.

Reggel finom palacsinta és kakaó illatára ébredtem.
Chris ágyba reggelit szervírozott nekem, én pedig boldogan mosolyogva fogadtam.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá.
- Neked mindent, Isabellám! - kacsintott, majd leült az ágy szélére és nézte, hogy fogyasztom el a reggelimet. - Ma el kell valamit intéznem a városban...
- Megyek veled! - vágtam közbe rögtön, de ő lehűtötte lelkesedésemet:
- Jobban örülnék, ha itthon maradnál.
- Ó. - mondtam csalódottan. - Rendben. - a tegnap este óta igencsak feszült volt köztünk a hangulat. Nem értettem, mikor mi jár a fejében, de féltem tőle. Nem is tőle, inkább a kiszámíthatatlanságától.
- Akkor itthon maradok. - mondtam, és csendben ettem tovább.
- Isa... - Chris felemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen, - Haragszol?
- Nem. - válaszoltam szűkszavúan, és elfordítottam a fejem.
- Sajnálok mindent. - de a hangja nem bűnbánatról tanúskodott. Sokkal inkább szemrehányó volt, amiért nem vagyok felhőtlenül vidám mellette.
- Nem kell sajnálnod. Egyszerűen csak... nem értem. - a mondat végére felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
- Megbeszélünk mindent. - bólintott kelletlenül, majd felállt. - Most mennem kell. - szájon csókolt, de mintha kelletlenül csinálta volna.
Nem engedhettem, hogy a kapcsolatunk az elején befuccsoljon.
- Szeretlek. - suttogtam halkan, ő pedig nyomban visszafordult az ajtóból, és igazi szerelemmel csókolt meg.
- Én is téged. - mondta, azzal, immár őszinte mosollyal, távozott.

- Flower? Itt Isa. Kérlek, vedd fel a telefont, nagyon fontos! - már vagy negyedjére hívtam, de mindig csak hosszan kicsöngött, majd a hangpostára kapcsolt át. Hagytam neki négy üzenetet is, bár kételkedtem benne, hogy egyáltalán visszahallgatja-e őket.
Csalódottan letettem, majd elmentem felöltözni. Miután felkaptam magamra a ruhámat, kiléptem az ajtón. Ahogy átléptem a küszöböt, Missy-vel találtam magam szemben.
Az ajtó előtt ácsorgott, és éppen kopogásra emelte a kezét, amikor én kirontottam az ajtón. Meglepetten néztem rá, és fagyos hangon ennyit mondtam:
- Ian nincs itt. - elfordultam, és bekulcsoltam az ajtót, majd határozott léptekkel elindultam le a lépcsőn, azonban Missy utánam szólt:
- Hé, Isa, várj! - loholt a nyomomban, én azonban nem lassítottam a lépteimen.
- Kérlek, Isa, beszéljük meg!
- Hagyj békén a sablonos szövegeddel! - morogtam, és leérve a lépcsőházból, elindultam az utcán.
- Figyelj, sajnálom a tegnapit! Nem engesztelhetnélek ki egy shoppingolással? - kérdezte.
- Ilyen sekélyes libának nézel?! Még ha felvásárolod nekem az egész plázát, akkor is egy libának foglak tartani. - köptem az arcába a szavakat.
Meghökkenve nézett rám, majd gúny villant a szemében:
- Igen? Egy libának?! Nem én másztam rá a pasidra, hanem te az enyémre, de én nem csináltam volna belőle ügyet, ha te nem fújod fel azt a szerencsétlen kis csókot, amit Ian-nak adtam! - hápogott.
- Azt a "szerencsétlen kis csókot"?! Bocs, de nem érdekelsz. Lehet, hogy Las Vegas-ban így mennek a dolgok, hogy mindenkivel smárolsz és lefekszel, de ez nekem nem fekszik. - azzal megfordultam és otthagytam az utcán.
- Tudod mit? Te vagy a liba! Egy undorító kis féreg vagy, aki féltékenységből rámászott a pasimra! - kiáltotta utánam, ahogy eltávolodtam tőle.

Nem tudtam, hova indulok, a lábaim egyszerűen csak vittek maguktól. Hogy merre, arról fogalmam sem volt. Az utcán nem sok ember volt, maximum turisták, de fiatalok semmiképp sem: a hajnalig tartó bulizás után mindenki kimerülten húzta otthon a lóbőrt.
A fasorral szegélyezett út árnyékos felén haladtam, tűsarkúm egyenletesen kopogott a járdán. Kerestem egy helyet, bármit, ahol leülhetek és megpihenhetek.
Hirtelen egy parkot pillantottam meg.
Lépteimet megszaporázva siettem felé, és leültem az első nyugalmas padra.
Imádtam az ilyen helyeket. Nyugalmas, szép, és jól lehet gondolkozni.
A távolba meredve próbáltam összerakni egy egész képet arról a rengeteg cselekményről, ami a fejemben kavargott. Próbáltam tisztázni az érzelmeimet, a gondolataimat igyekeztem összefüggő egészbe rendezni, végül ez jött ki belőle:
Szakítottam Richie-vel, akit szeretek, mint havert, de a szerelmet nem tudtam bemesélni magamnak. Ott hagytam a legjobb barátomat, John-t, akivel épphogy egyenesbe jöttek a dolgaink. Otthagytam Lily-t, a legjobb barátnőmet, aki nem mellesleg nemrég depressziós volt. Bár bíztam benne, hogy John ott van neki, kitart mellette és vigyáz rá, aggódtam érte.
Otthagytam a szüleimet, akiket iszonyatosan szeretek. Ráadásul becsaptam őket. Két hét helyett ki tudja, meddig maradok még?
Az anyukám, aki teljesen ellenezte az utat, vajon miért engedte meg mégis, hogy eljöjjek? Szembeszállt apuval azért, hogy én eljöhessek! Teljesen zavarodottan idéztem fel még mindig furcsa tettét.
Otthagytam a kutyámat. Az otthonomat. A sulimat.
És mindezt miért?
Hogy egy pár hónapja ismert fiúval lelépjek jó messzire.
Eleinte teljesen biztos voltam, hogy ez a helyes döntés, de ahogy az adrenalin lecsillapodott bennem, lassan kezdett kitisztulni a dolog:
Chris smárolt egy csajjal, előttem. Mit tehet akkor a hátam mögött?
De nem is a megcsalás volt a legnagyobb baj, amitől tartottam.
Még a munkáját sem tudom! És kik azok a "haverjai", akikkel tegnap találkoztunk? Őszintén nem értettem a szituációt. Láttam a fiúk szemében a döbbenetet, amikor rám néztek, emlékeztem Missy "az gyors volt" kijelentésére, és egyre inkább nyugtalanított Flower sürgető e-maile...
Megcsörrent a telefonom.
A kijelzőn anya neve villogott.
- Kicsim?
- Anya! - őszinte örömmel kiáltottam fel a hangja hallatán, és hirtelen rám tört a hiánya.
- Hogy vagy?
- Jól, köszönöm. Remek hely ez a Las Vegas!
- Aztán vigyázz ám a banditákkal, Isám! - mondta nevetve.
Megnyugtattam, hogy nem keveredek semmilyen kétes dologba, és jól eső érzéssel beszélgettem vele egy órán keresztül.
Elmondta, hogy már most mennyire hiányzok, hogy Bogár is hiányol, és meglepetten számolt be arról, hogy Lily és Richie sem tudtak a távozásomról.
- Kicsim, ez nem helyes! Legalább a fiúddal szakíthatták volna tisztességesen! Nagyon nem fair ez így vele szemben! - rótt meg.
- Elmondtad neki? - kérdeztem gombóccal a torkomban.
- Nem. Mondtam, hogy majd megbeszélitek.
- Köszönöm. - fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten. Legalább anyu sem tájékoztatta semmiről, ha már én sem.
Egy ideig még beszéltünk, aztán anya búcsúzkodni kezdett:
- Na, én leteszem. Vigyázz magadra, sok puszi, Isa!
- Várj!
- Igen?
- Anya... miért engedted, hogy eljöjjek? Úgy értem... addig annyira ellenezted, és aztán hirtelen... kiálltál értem apával szemben is, pedig nem hittem, hogy... - magyarázkodtam.
- Én is voltam fiatal. - éreztem, ahogy sejtelmesen mosolyog, majd mielőtt bármit kérdezhettem volna, egy újabb "Puszi, Kicsim!"-mel elköszönt, és letette a telefont.

Még egy ideig járkáltam a városban, majd betértem egy kávézóba.
Miközben a megrendelésemre vártam, ismét elkezdett zenélni a telefonom, én pedig összerezzenve túrtam ki a táskám mélyéből, majd gyorsan felvettem:
- Igen?
- Isa? Flower vagyok. Tudnánk most beszélni?
- Persze! Már csomószor kerestelek! - mondtam neki nevetve.
- Ó, igen, bocsi, csak nem voltam telefon közelben. Christian?
- Egy kávézóban vagyok, egyedül. Nem hallja. - biztosítottam.
- Rendben. Isa, én nem voltam veled teljesen őszinte... nem kéne megbíznom Chris-ben. Nem ismered eléggé.
- Hallgatlak. - feszült figyelemmel vártam, hogy folytassa.
- Én... nos... nem tudom, mennyit mondhatok.
- Mindent!
- Figyelj... nem akarom feleslegesen rossz színben feltüntetni, mert annak semmi értelme, de legyen elég annyi, hogy... nem hozzád való.
- Kifejtenéd bővebben? - idegesített, ahogy Flower nem beszélt nyíltan. Nem szerettem, ha az emberek köntörfalaznak, és dühített, hogy nem egyértelműen beszél.
- Nem tudod megtartani magad mellett. - mondta ki hirtelen. - Nem olyan típus. Nem neked való.
- Sokkal inkább neked való, ugye? - kérdeztem epésen, mert elegem volt, hogy nem tudja végre kinyögni. Bosszantott, amiért nekem s.o.s. e-mailt küld, közben meg csak egy ilyen apróságról volt szó. Hogy féltékeny.
- Igen. - csúszott ki a száján, de rögtön meg is bánta: - Illetve, nem úgy értettem, Isa...
- Felesleges magyarázkodnod. Te legalább elmondod, hogy zavarlak, nem pedig nemes egyszerűséggel lesmárolod a barátomat. - fakadtam ki.
- Lesmárolom?!
- Tegnap egy buliban. Egy állítólagos "haverja" rávetette magát.
- Missy? - kérdezte csendesen. Megütközve kérdeztem:
- Ismered...?
- Nem lényeges. - hárította el gyorsan a kérdésemet. - Nem számít.
- Rendben, akkor nem. - fújtattam dühösen. - Mindenki csak titkolózik körülöttem! Semmi szükségem nincs még egy titokra!
- Várj, szeretnék még valamit mondani, egy fontos dolgot...
- Nem érdekel. - jelentettem ki, és lecsaptam a kagylót.

A lakásba érve kimentem az erkélyre olvasni.
Jó volt kizárni egy kicsit a külvilágot, még ha kis időre is. Amikor éppen belemerültem volna az olvasmányomba, két kéz fogta be a szemem:
- Meglepetés! - suttogta Chris a fülembe.
- Chris! - fordultam hátra mosolyogva, - Hogy vagy?
- Jól, és te, királynőm? Van számodra egy kis ajándékom...

29. Bejegyzés

Sziasztok kedves Olvasóim! :)
Ne haragudjatok, hogy ennyire megvárakoztattalak titeket, nagyon sajnálom! Egyszerűen úgy jött össze a hétvégém, hogy nem tudtam erre a blogra új részt hozni, de most itt vagyok, és remélem, a fejezet cselekményességével és izgalmával tudlak titeket némiképp kárpótolni a várakozás miatt! :)
Sok puszi:

Lovelife ♥

Egy fél óra múlva megérkeztünk Las Vegas szívébe: a casinók rengetegébe.
Chris leparkolt az igencsak zsúfolt parkolóban, majd kiszállt, és kézen fogva az egyik Night Club felé vette az irányt.
- És mondd, milyenek a barátaid? - érdeklődtem, miközben a bejárat felé tartottunk.
- Imádni fognak téged. Csak aztán ne túlságosan, mert a végén mér féltékeny leszek! - válaszolta mosolyogva, én pedig nevetve ráztam a fejem.
Beértünk a disco-ba. A villódzó fények egy pillanatra elvakítottak, majd amikor hunyorogva körülnéztem, nem lepődtem meg: rengeteg ember táncolt a parketten, vidáman, önfeledten mozgatták testüket a zene ütemére, amit a dj pult mögött álló fiú szolgáltatott. A bárpultnál tolongó emberek jó része már spicces volt, és volt pár kissé illuminált állapotban lévő ember.
Chris megszorította a kezemet, majd utat tört magának a tömegben, én pedig szorosan mögötte haladva követtem. Egy félre eső, kissé kevesebb ember által elfoglalt sarok felé vezetett, ahol négy ember üldögélt: három férfi és egy nő.
A "nő" csupán egy-két évvel lehetett idősebb nálam. Füstös, merész sminkje volt, mélyen dekoltált bulizós ruhája és magas sarkú cipője.
A mellette ülő férfinek piercingjei voltak, a cigi lógott a szájából, miközben a lányt ölelte át, aki egy csókot nyomott az arcára.
A másik két férfi jelentéktelenebb volt: egyszerű farmert és rövid ujjú felsőt viseltek, és közben nyugtalanul a tömeget pásztázták.
Amikor észrevették Christ, szélesen és megkönnyebbülten elmosolyodtak, de amikor rám tévedt a tekintetük, kissé meghökkenve mértek végig.
- Ian! - mind a négyen a barátom felé néztek, majd felállva kezet fogtak vele, a lány pedig megölelte.
- Bemutatom Isabellát, a barátnőmet! - mondta Chris büszkén, én pedig mosolyogva köszöntem mindannyiuknak.
- Missy. - ölelt át a lány, én pedig boldogan viszonoztam a kedves gesztust. - Isabella.
- Isa vagy Bella? - kérdezte mosolyogva, én pedig vállvonogatva válaszoltam:
- Ahogy tetszik.
- Juj, akkor hívhatlak Bellának? A kedvenc nevem! - tapsikolt kislányos lelkesedéssel, én pedig nevetve bólintottam:
- Hát persze, hogy hívhatsz!
Mint kiderült, a barátját Evan-nak hívták, a másik két srácot pedig Gil-nek és Hunter-nek.
- Hunter? Félelmetes név! - néztem a srácra, amikor bemutatkozott.
- Bizony, félelmetesen nagy csajozógép vagyok! - kacsintott, majd halkan hozzátette:
- Te is tetszel nekem, cica.
- Hátrébb az agarakkal, Mr. Nőcsábász! - karolt át Chris, és Hunter-re mordult: - A préda az enyém! - morgott, majd rögtön elmosolyodott.
- Hunter nem merne megkörnyékezni téged.
- Nem bizony. - vágta rá az említett személy, majd suttogva tett hozzá: - Kivéve, ha Ian nem látja. - kacsintott, én pedig elnevezettem magam.
- Egy kicsit beszélünk a srácokkal, addig igyatok Missy-vel egy koktélt, és utána táncolunk egyet! - búgta Chris, majd eltűnt a tömegben, nyomában a három fiúval.
- Gyere, Bella, igyunk valamit! - karolt át Missy, és a bárpult felé vezetett.
- Két mohito lesz! - kiáltott oda a csaposnak, majd mosolyogva kérdezte:
- Na és, mesélj magadról! Mióta vagy itt? Mióta ismered Ian-t?
- Pár hónapja.
- Hú, az gyors volt! - csúszott ki Missy száján, majd rögtön másra terelte a szót:
- És, hogy tetszik Vegas? - láttam rajta, hogy az előbbi kijelentését szeretné visszaszívni. "Hú, az gyors volt!" - vajon mire értette? És miért érezte olyan kellemetlenül magát attól, hogy kimondta? De nem volt időm ezen gondolkozni, mert a válaszomra várt:
- Ó, nagyon tetszik. Nyüzsgő, pörgő város, nem? És te? Mióta laksz itt? - Missy látszólag megkönnyebbült, hogy nem kérdeztem vissza, csak válaszoltam a kérdésére, ezért megkönnyebbült mosollyal kezdte ecsetelni, mennyire szeret itt élni.
- Mindenképpen szerveznünk kell majd egy shoppingtúrát! - mondta.
- Olyan vagy, mint Lily! - most nekem csúszott ki olyan dolog a számon, aminek nem kellett volna. Bár nagyon kedves lánynak tűnt, Missy-t mégiscsak egy pár perce ismertem, és nem akartam neki mindent kiteregetni az életemről.
- Lily? Ki az a Lily? - kérdezte kíváncsian.
- Ó, senki, csak egy ismerős. - legyintettem, mintha teljesen lényegtelen lenne. Vette a lapot; valószínűleg hálás volt azért, amiért nem feszegettem a véletlenül elejtett mondatát, és azzal hálálta meg, hogy ő sem tett fel kellemetlen kérdéseket.
- Szóval, shoppingtúra? - kérdeztem erőltetett vidámsággal.
- Ó, rendben! Mikor érsz rá?
- Igazság szerint bármikor. Időmilliomos vagyok. - kacsintottam.
- Rendben, akkor például... holnap? Van egy pár nagyon jó pláza, és ha gondolod, egy mozifilmre is beülhetnénk! - vetette fel.
- Ó, benne vagyok! Rég voltam már moziban! - sóhajtottam fel, és belekortyoltam a mohitomba. Az alkohol íze erősen égette a számat, majd lassan lefolyt a torkomon, és a nyelőcsövemben hagyott perzselő nyomot maga után.
Undorodva fintorogtam, és eltoltam magam elől az italt.
- Nem ízlik? - kérdezte Missy aggodalmasan.
- Igazság szerint sosem iszom alkoholt. Tudsz adni valamit, ami elveszi az ízét? - próbáltam leküzdeni az undort, de nem nagyon ment.
- Persze, tessék! - kotorászott a táskájában, majd előhúzott egy epres rágót.
- Köszönöm! - mondtam, és rágni kezdtem. Némiképp enyhítette az alkohol aromáját, de nem vette el teljesen az ízét.
- Ti hol laktok? - kérdeztem, miközben figyeltem, Missy milyen élvezettel kortyolgatja az italát.
- Mi? - nézett rám értetlenül.
- Te és Evan. - néztem rá bizonytalanul.
- Ja, hogy úgy! Nem élünk együtt.
- Nem? - kérdeztem zavarodottan, - Pedig nekem úgy tűnt, hogy együtt vagytok!
- Együtt is vagyunk, de... - Missy az italát fixírozta, és nem nézett a szemembe. Éreztem, hogy kényes területre tévedtem, így hát gyorsan megszólaltam.
- Persze, megértem, ha szeretitek egymást, nem kell összebútorozni rögtön, nem? - mosolyogtam.
- De, teljesen igazad van! - bólogatott kissé megkönnyebbülve.
Egy kisebb csend állt be, én pedig kínosan feszengve próbáltam valamivel oldani a hangulatot, de szerencsére Chris megjelent.
- Megtisztel egy tánccal, hölgyem? - kérdezte flörtölős-mosolyával, és pedig belekaroltam: - Örömmel. - eközben Evan is megérkezett, és leült a helyemre, Missyvel szemben.
Chris a táncparkettre vont, és úgy táncolt velem, mint először.
A hátam izmos mellkasának simult, a keze szorosan fonta körbe derekamat. A nyakam hajlatába csókolt, majd rekedtes hangon megszólalt:
- Úgy, mint először... emlékszel?
- Hogyne emlékeznék? - súgtam vissza, és hevesen dobogó szívvel még közelebb húztam magamhoz.
Szinte összefonódva lépegettünk, amikor a szemem sarkából megpillantottam Evan-t és Missy-t is. Ők is felszabadultan táncoltak, de néha-néha dühös pillantásokat vetettek egymásra.
A szám végével egy időben Chris maga felé fordított, és megcsókolt. Átkulcsoltam a nyakát, de nem sokáig élvezhettem ajka érintését, ugyanis Evan megbökte a barátomat:
- Hahó, gerlicéim, párcsere! Én is szeretnék ezzel az elbűvölő szépséggel egyet táncolni! - kacsintott, mire a mellett álló Missy játékosan fejbe csapta.
- Nem szívesen engedem ki a karmaim közül. - morogta Chris, még mindig átkarolva engem.
- Nem sajátíthatod ki! - nevetett a srác, azzal megragadta a kezemet, és elhúzott Chris-től. Félénken mosolyogva néztem rá, nem igazán értettem, hogy mit akar.
Ő szemben állt velem, a derekamra tette a kezét, és közel húzott magához.
Pörgős, egyedi koreográfiát csinált, én pedig alig győztem követni. A szemem sarkából láttam, ahogy Missy Chris-sel táncolt. Átölelte a barátomat. Túl szorosan.
De nem értem rá féltékenykedni, mert Evan hirtelen a szájával közelített az enyém felé.
- Hé, Evan, csak táncolunk, nem? - kérdeztem, és megpróbáltam eltolni magamtól, de nem tágított:
- Bellám, a partnercsere az partnercsere, minden velejárójával együtt! - és továbbra is azon ügyködött, hogy megcsókoljon.
- Evan! - szóltam rá erélyesebben, és ellöktem magamtól. Chris-ék felé tartottam, pontosabban afelé, ahol legutóbb láttam őket, mert elnyelt a tömeg.
Az embertömegen átverekedve magam megpillantottam a barátomat.
Missy mosolyogva beszélt neki valamiről, Chris pedig enyelegve figyelte. Egyre közelített a szájához, és... abban a pillanatban elöntötte agyamat a düh.
Hogy lehettem egy ekkora nagy liba, hogy egy ilyen pasival elköltözzek, messze az otthonomtól?!
A mögöttem álló Evan egyik lábáról a másikra állva figyelt, majd igencsak meglepődött, amikor egy határozott mozdulattal a karjai közé vetettem magam.
Most én irányítottam:
Egyre közelebb táncoltam Chris-ék felé, miközben szorosan körülfontam Evan nyakát.
A szájából áradó alkohol szaga eltántorított elhatározásomtól, de akkor megláttam, ahogy Missy hevesen, szenvedélyesen megcsókolja Chris-t. Az én Chris-emet.
Evan tarkóját megragadva magamhoz húztam a fejét, és rátapadtam ajkaira.
Meglepte a reakcióm, de utána szorosan magához húzott, és folytatta a smárolást.
Chris eltolta magától Missy-t, és láttam, hogy dühösen villan a szeme a lány cselekedete miatt. És akkor meglátott engem.
Fájdalmat, és szomorúságot véltem felfedezni a szemében, de nem érdekelt.
Kissé eltoltam magamtól Evan-t, majd folytattam vele a táncot, de immár csók nélkül.
A szám lassan véget ért, Evan pedig rácsapott a fenekemre:
- Fergeteges vagy, bébi. - kacsintott, majd eltűnt a tömegben.
Missy meglátott engem, ahogy feléjük közeledtem.
Gyorsan elengedte Chris-t, és lassan, feltűnés mentesen próbált beleolvadni a környezetébe.
Chris egyedül ácsorgott, és érzelemmentes pillantással szemlélt.
- Vigyél haza. Most. - ellentmondást nem tűrő hangon parancsoltam neki. Dühösen bólintott, majd utat tört magának a kijárathoz.
Nem fogta a kezem, én pedig nagy, dühös lépteivel alig bírtam lépést tartani.
Kirontott az ajtón, majd zihálva megfordult:
- Miért csináltad? - vádló tekintete úgy mért végig, mint egy szajhát.
- Mit? - karba font kézzel álltam a tekintetét.
- Smároltál vele.
- Azt hiszem, te is tudod, hogy mi a gond ezzel a váddal. - sziszegtem, majd leintettem egy taxit, és ahogy bevágódtam a hátsó ülésre, becsaptam magam mögött az ajtót.
- Hova mész? - Chris feltépte az ajtót, és egyenesen az arcomba hajolt.
- El innen.
- Nincs kulcsod.
- Nem oda megyek. - nem mondtam többé, hogy "haza". Az csak "oda" volt. Nem volt többé a közös otthonunk.
- Kérlek, Isa. - a hangja szelíddé, könyörgővé vált, és esedezve nézett rám. - Kérlek, beszéljük ezt meg. - vonakodva bólintottam, és hagytam, hogy kisegítsen a kocsiból.
A taxi elhajtott, mi pedig ketten maradtunk az utcán.
- Menjünk haza... - lehelte, és finoman kézen fogott.
Nem ellenkeztem. Elvezetett a kocsiig, és amikor mindketten beültünk, elindított a motort.
A hazafelé vezető út kínkeservesen lassan telt, és mindketten sértett csendbe burkolózva ültünk egymás mellett.
Amikor a végtelen hosszúnak tűnő út után megérkeztünk, fellélegezve pattantam ki a kocsiból.
Chris kinyitotta az ajtót, én pedig felszaladtam a lakásunk elé.
Toporogva vártam, hogy kinyissa az ajtót, majd szinte berontottam a lakásba. Ledobtam a cipőmet, és a fürdőbe rohantam.
Bekulcsoltam magam mögött az ajtót, és hátamat a falnak vetve lecsúsztam a földre.
Könnyes szemmel meredtem magam elé. Hogy is gondolhattam, hogy Chris majd más lesz? - átkoztam magam a naivságom miatt.
Elhatároztam, hogy amilyen hamar csak lehet, haza megyek. Talán a szívem egy része iszonyatos sebet fog hordozni, életem végéig, de a többi része megmarad.
Ha viszont itt maradok, lehet, hogy az egész szívemet darabokká zúzza valaki.
Az ajtót halk kopogtatás hallatszott:
- Bejöhetek? - kérdezte Chris.
- Gyere. - elfordítottam a kulcsot a zárban, Chris pedig belépett.
- Isa, én nem akartam ezt... - kezdte, és finoman megfogta a kezemet. A tekintetemet kereste, de én elfordítottam a fejem.
- Ne kezdd ezt. - súgtam lemondóan.
- Isa, bocsáss meg! - kérlelt.
És akkor hirtelen elöntött ez érzés: biztosabb volt, mint bármi, amit eddig éreztem.
Szerettem őt, nagyon. Egy esélyt még megérdemel, azon kívül én csaltam meg őt... ha úgy vesszük. Egy lefekvés mindenesetre sokkal komolyabb, mint egy smárolás.
Úgy döntöttem, túlságosan szeretem ahhoz, hogy elengedjem. Egy esély, még egy esély...
- Kvittek vagyunk. - mondtam halk, sírós hangon.
- Tessék? - értetlenül nézett rám.
- Én feküdtem le anno. Most te smároltál... felejtsük el, Chris. Kezdjük újra. - morzsoltam el egy könnycseppet a szemem sarkában.
- Köszönöm, Édesem. - lehelte, és finoman megcsókolt.
Miután eleget áztattuk magunkat a jakuzziban, egy köntöst csavartam magam köré, és Chris-re néztem:
- Meg kell írnom egy e-mailt. Meg kell magyaráznom Richie-nek... szakítanom kell vele hivatalosan is. - motyogtam. Chris bólintott, én pedig a laptopomat az ölembe véve leültem a kanapéra.
Jött egy levél Richie-től, de nem néztem meg: nem akartam elgyengülni.
Az ujjaim tétován mozogtak a billentyűk felett. Leírtam és kitöröltem jó pár mondatot, végül elküldtem a végeleges levelet:

Címzett: richie.drew@gmail.com

Tárgy: -

Levél:

Richie!

Én... nagyon sajnálom. Nincs mentség arra, ami tettem: egy genyó vagyok. Tudod, mondtam neked, hogy én szerelmileg nem érzek semmit irántad, de te azt hitted, megváltoztathatod az érzelmeimet. 

Sajnos, nem így történt. Őszinte szeretetet érzek irántad, de többet nem. Egy utolsó szemét vagyok, amiért egyáltalán belementem ebbe a kapcsolatba, hiszen most így nagyobb fájdalmat okozok neked, mintha kezdettől fogva elutasítottalak volna. Köszönök mindent! A világ legjobb barátja voltál, és remélem találsz egy lányt, aki méltó lesz hozzád, nem úgy, ahogy én voltam. 

Szeretlek, de nem úgy, ahogy te engem. És ezen nem tudok változtatni. Nagyon sajnálom, hogy ezt tettem veled. Bocsáss meg nekem, kérlek. Tudom, hogy te túl jó vagy nekem.

Ölel: Isa

Ui.: Elmentem... nem tudom, mennyi időre. Ha egyszer visszatérek, remélem, lehetünk barátok. Röstellem magam, amiért így szakítok veled... ne is szakításnak vedd, inkább úgy, hogy megkíméllek az általam okozott gyötrelemtől.

Kérlek, ne keress, Richie!

Mindkettőnknek jobb lesz.

Szándékosan nem nyitottam meg a levelét. Lehet, hogy erre a levélre a válaszát majd meg fogom nézni, de egyelőre ennyi is elég volt.

Chris-re kell koncentrálnom. Őt nem veszíthetem el.

Ekkor észrevettem, hogy van egy még mindig bontatlan levelem Flower-től. Kíváncsian nyitottam meg, és megdöbbenve olvastam a pár sort:

Isa! Azonnal beszélnünk kell...

Díj!! :)

Sziasztok!

Megkaptam a blogom harmadik díját, amiért eszméletlen hálás vagyok Abbey-nek!!! Köszönöm!!! :) ♥ Komolyan, nagyon sokat jelent, hogy érdemesnek találtál erre a díjra!! :) ♥

Most pedig jöjjenek a szokásos formalitások! :D

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!

2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

Borbála az egyik, ebből adódóan Borcsinak hívnak :). Szinte mindenki így hív, de akad egy-két ember (csak elvétve) akik a másik nevemen Sárának hívnak. :)

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Nem nagyon szoktam sírni, ha pedig igen, akkor nem egy dalon. :)

3. Félsz a sötétben? 
Attól függ. :)

4. Szerelmes vagy valakibe?
Most nem, de elég sokszor szoktam szerelmes lenni. :) 

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Hú, jó sok ciki dolog volt, de ami így kapásból eszembe jut: egyszer chateltem egy fiúval, és ő ecsetelte, hogy milyen szemét egy bizonyos személy, és én azt hittem, hogy engem "félt" attól az embertől, holott csak magát sajnáltatta. :D Meg például egyszer volt olyan, hogy hasra estem a lépcsőn pár vérbeli "menő" fiú előtt... de nem nagyon zavartattam magam, persze nem volt kellemes élmény. :D

6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Ó, akkor már mindenki halott lenne körülöttem... :D Na jó, csak vicc volt. De öltem már meg embereket, nem is egyet! ;)

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Ha februárra esik, akkor szerencsét! :D Ugyanis akkor van a szülinapom. :) De amúgy nem nagyon hiszek az ilyen babonákban... Egyszer péntekre esett a szülinapom, és akkor éppen gipszben volt a lábam, igaz, hogy nem aznap tették rá a gipszet! :)

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Persze. :) Mindenkinek vannak titkai. ;)

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Talán régen cikinek éreztem volna, és akkor ki is cikiztek volna érte, de ma már egyáltalán nem így van! Vállalom az ízlésemet, és nem is piszkálnak miatta, de ha piszkálnának is, nem érdekelne. :)

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Nagyon-nagyon kiskoromban? :) Akkor nem emlékszem. Viszont ilyen 5-6 éves koromtól kezdve sosem sírtam, egyszerűen nem néztem oda, és kész. :)

11. Mit tennél, ha híres lennél?
Világ-körüli útra indulnék. :) De komolyan, ez az egyik legnagyobb álmom: minél többet látni. Aztán nyaralót vennék egzotikus tájakon, utána Amerikába költöznék... és persze mindvégig a földön maradnék. :)

12. Szoktál álmodozni?
Igen, elég sokszor. :)

13. Járnál Chace Crawforddal? 
Hát, ha élőben is olyan helyes, kedves és humoros, megértő és szeretni való... akkor persze! :)

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
Ez attól függ, de minimum 2-őt, és maximum... nincs maximum. :) Ahogy sikerül. :) Hát, nekem teljesen mindegy a nemük, a lényeg, hogy egészséges, boldog gyerekeim legyenek! :) Nekem lány nevek közül a Natasa valahogy nagyon tetszik, fiú nevek közül a Krisztián a kedvencem. :)

15. Adni vagy kapni jobb?
Szeretek ajándékot kapni, de szerintem azzal az örömmel semmi sem ér fel, amikor látod, hogy valaki boldog miattad! :)

16. Titkom:
Ha elmondanám, már nem lenne az. ;)

17. Bakancslista:
Világ-körüli út, megtanulni spanyolul, olaszul és franciául, na meg németül rendesen :D kiköltözni Amerikába és sikeres, elismert író vagy újságíró lenni. :)

Díjazottak: 

Happy Honey
Little Zsoo 
Zorka
Tiko
Love Day

És hozzá kell tenni, hogy Abbey-nek is tovább küldeném szívem szerint, hiszen imádom a stílusát és a blogját, de sajnos nem tehetem, a szabály az szabály. :)

Puszi:

Lovelife ♥

28. Bejegyzés

Sziasztok!! :)
12 komment? Imádlak titeket!! El sem tudom mondani, mennyire örülök neki, és mennyire jó, hogy írtatok! :)
Hálából hoztam is a következő fejezetet, ami, remélem, hasonlóan elnyeri tetszéseteket! :) Ez kissé rövidebb lett, de szerintem nem olyan rossz. Bár ezt majd eldöntitek ti! :)
Sok puszi:

Lovelife ♥

Egy óra. Két óra. Három, négy, öt, hat... 8 és fél. Már azt sem tudtam, hol vagyok. Hartford-ból indultunk, délután egy órakor, és fél hétkor érkeztünk meg Las Vegas-ba. Ez így csak hat és fél óra, valóban, mert az időeltolódás miatt valóban ennyi, de ténylegesen 8 és fél órát ültünk a repülőn, ami engem teljesen megviselt.
Nyűgös voltam, fáradt, és Chris hiába volt mellettem, és ölelt át védelmezően, nem éreztem biztonságban magam a levegőben.
A Us Airways repülőtársasággal utaztunk, Chris azt tartotta a legjobbnak, a leggyorsabbnak és a legbiztonságosabbnak. Nekem aztán teljesen mindegy volt, rábíztam a döntést. Illetve nem is rábíztam, hanem rábízódott a döntés, hiszen nekem már csak a kész repülőjegyet nyomta a kezembe.
Az út elején még izgatott voltam, sokat beszéltem, és Chris mosolyogva figyelt, de aztán 4 óra elteltével lanyhult a lelkesedésem, és már csak nyűgösen nyafogva kérdezgettem a mellettem ülő fiút, hogy mikor érünk már oda.
Amikor 8 és fél óra elteltével végre leléphettem a repülő rámpájáról, megkönnyebbülten és boldogan vettem tudomásul, hogy végre szilárd talaj van a lábam alatt.
Chris utánam lépett le, és rögtön a karjába kapva megpörgetett. Végre felszabadultan nevethettem, és bár fáradt voltam, a nyűgösségem már elmúlt. A csomagjaimat összeszedve Chris leintett egy taxit, majd beülve bediktálta a címet, és a lakása felé vettük az irányt.
- Tulajdonképpen... hol is laksz? - kérdeztem mosolyogva, miközben a taxi hátsóülésén Chris karjaiba bújva lehunytam a szemem.
- Hercegnőm, meglátod nemsokára! - suttogta a fülembe, én pedig szorosabban öleltem át, mire egy puszit lehelt a homlokomra.

Egy fél óra múlva Las Vegas szélén voltunk, egy szép, emeletes társasházhoz érkeztünk.
- Ez nagyon szép! Itt laksz? - kérdeztem mosolyogva Chris-től.
- Igen.
- És kik laknak még itt? - érdeklődtem, miközben már kiszedtük a bőröndöket, és a taxi elhajtott.
- Olyan alkalmazottak, akik a luxushotelekben dolgoznak, itt laknak. - mondta mosolyogva.
- Ezek szerint te is luxushotelban dolgozol? - bár rengeteg pénze miatt másra tippeltem, mégis megkönnyebbüléssel töltött volna el, ha igen-nel válaszol.
- Majdnem, Tündérkirálynőm! - mosolygott titokzatosan, azzal felkapva két bőröndöt, megindult a ház felé. Én a maradék harmadikkal a kezemben loholtam utána, miközben ő határozott léptekkel kapaszkodott fel a lépcsőkön.
Felértünk a legfelső emeletre, ami az ötödik volt.
- Ilyen magasan laksz? - lihegtem.
- Bizony, Isám. - kacsintott, miközben a kulccsal babrált. Gyorsan kinyitotta az ajtót, és előreengedett:
- Isten hozott a közös otthonunkban! - mondta mosolyogva, gyengéden. Mielőtt beléptem volna, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy szorosan megöleljem.
Hirtelen úgy éreztem magam, mintha mindig vele lettem volna. Innentől kezdve nem Isa volt és Chris, hanem mi, és ez óriási különbség.
Olyan édes volt, ahogy azt mondta, a közös otthonunkban, melegség öntötte el a szívemet.
Beléptem, és az előszobából rögtön benéztem a nappaliba.

- Úristen... ez gyönyörű! - nyögtem ki. 

- Tetszik? - kérdezte Chris csábos mosollyal, és a derekam köré fonta karjait.

- Nagyon. - suttogtam, megcsókolva. Szelíden kézen fogott, és bevezetett a hálószobába.

Az is gyönyörű volt. A nappalira is jellemző tisztaság, letisztultság és elegancia jellemezte. Imádtam az ilyen lakásokat, bár valószínűleg Chris-sel bárhol eléldegéltem volna.

- Gyönyörű. - mondtam neki mosolyogva. - Olyan, mint egy hotel.Elegáns, szép. Imádom. - nevettem, és megcsókoltam. 

- Szépségem, aludj most. - mormolta a számba. 

- Máris? - néztem rá furcsán. - Még csak hét óra van. 

- Este programunk van. - kacsintott.

- Pro-program? - hebegtem.

- Igen. Egy buliba megyünk, mert be szeretnélek mutatni a barátaimnak! - mondta mosolyogva.

- Ó, értem. Rendben. - mosolyogtam, és levetkőzve az ágyba bújtam.

- Nem fekszel le te is mellém? - kérdeztem mosolyogva. 

- Nem tudok neked ellenállni. - mondta morogva, és mellém bújt. Csak a fehérnemű volt mindkettőnkön, meztelen testünk egybefonódott. A bőröm felforrósodott, ahol Chris-hez ért. Jólesően beleborzongtam a csókjába, ő pedig vágyakozva súgta:

- Türtőztetnem kell magam...

- Az egész este a miénk... - súgtam neki, majd lassan álomba szenderültem, miközben Chris még mindig védelmezőn bújt hozzám.

Amikor felkeltem, már 9 óra volt. Teljesen besötétedett, de a város mégis fényben úszott: a rengeteg kivilágítás, fény olyanná tette a hangulatot, mintha a nap soha nem menne le. 

Hiszen Las Vegas-ban valójában csak most kezdődött az élet.

A nagy partyk, casino-k, az éjszakai élet most vette csak kezdetét.

Ahogy felültem, Chris felmordulva fordult a másik oldalára, majd lassan kinyitotta a szemét:

- Mennyi az idő? - kérdezte morcosan.

- 9 óra. - súgtam, és gyengéden megcsókoltam.

- Akkor lassan indulnunk kéne.

- Bizony. - mondtam, és kimásztam az ágyból, de Chris visszarántott maga mellé, és fölém hajolva lassan végigcsókolta a nyakamat. 

- Ne siess annyira, Édes. - mondta, és már a melltartóm kapcsával babrált.

- Chris, ezt talán... nem most kéne. - leheltem, de az ellenkezésem könnyű fuvallat volt csupán az izzó forróságban.

- Dehogynem, Szépségem. Van még időnk. Bőven... - a hangja rekedtes volt, és izgalomtól vibrált. 

- Chris... - már nem ellenkeztem, hanem vágyakozón csókoltam meg. 

Szenvedélyesen megszabadított a fehérneműmtől, és heves csókokkal halmozott el, miközben a testünk egybeforrt. Érzéki szeretkezés volt. Tombolt bennünk a szenvedély, mégis amolyan gyengéd együttlét volt. Egy fél óra múlva kielégülten és boldogan pihegtünk egymás karjában.

- Gyere, zuhanyozzunk le, Szerelmem. - mondta Chris, és a karjába  kapva engem, a fürdő felé vette az irányt.

Már meg sem lepődtem az elém táruló luxus látványától. A fürdőszoba közepén süllyesztett jakuzzis kád volt, mellette üvegfalas zuhanykabin.

Elegancia, szépség, luxus. Ezek a szavak jutottak eszembe rögtön.

Chris-sel közösen zuhanyoztunk le, majd én a fürdőszobában maradtam készülődni, a cuccaimat is magammal vittem.

- Miért nem nézhetem meg, miben leszel? - elégedetlenkedett a barátom. A barátom. Végre, végre arra az emberre mondhatom ezt a szót, aki iránt tényleg így érzek.

- Mert meglepetés. Addig te is öltözz fel! - csuktam be előtte az ajtót mosolyogva.

Egy egyszerű, a derekánál kivágott ruhát, fekete magassarkú szandált, és egy szegecses, rózsaszín karkötőt vettem fel. A számat erős lilás-rózsaszínesre húztam ki, és a szememet is kisminkeltem. Ezek után megcsináltam a hajam, és a még Lily-vel vásárolt, száj alakú táskát magamhoz vettem, majd kiléptem a fürdőből. 

Talán nem voltam olyan eszméletlenül szexi, de kitettem magamért. Ez azért mégiscsak Las Vegas, és különben is, éppen a szerelmem barátait fogom megismerni. Nagyon igyekeztem, hogy jó benyomást tegyek rájuk.

- Gyönyörű vagy! - nézett rajtam végig Chris, és magához húzott.

- Gyere, menjünk. - mondta, azzal kilépett a lakásból. Az otthonunkból. Ahelyett, hogy egy taxit hívott volna, Chris elment egy, a háztól kicsit messzebb lévő garázsokhoz, és az egyiket kinyitotta.

- Kocsid is van? - kérdeztem ledöbbenve, mire mosolyogva bólogatott.

Egy szép, fehér, nyitott tetejű sportkocsi állt a garázsban. Sosem voltam jó a kocsimárkákban, így csak Chris felvilágosítása után jöttem rá, hogy Alfa Rómeó volt a márkája.

Bár nem voltam kocsiszakértő, azt rögtön láttam, hogy nagyon drága kocsi.

- Milliomos vagy? - kérdeztem incselkedve, miközben beszálltam Chris mellé a kocsiba. A lakása, a kocsija... hát, nem mondom, nem semmi.

- Lehet, hogy az vagyok, mit számít? - kérdezte mosolyogva, és egy puszit nyomott az arcomra, majd elindultunk, hogy belevessük magunkat az éjszakai életbe.

Novella verseny és B.U.É.K.!! :)

Sziasztok! :)

Először is, szeretném megragadni az alkalmat, hogy nagyon boldog, sikerekben gazdag, eseménydús és örömteli új évet kívánjak minden kedves olvasómnak, erre járónak! :) 
Szilveszter este akartam ezt írni, de a blogger nem engedte valamiért, hogy közzétegyem, na sebaj. :) Így utólag is B.U.É.K.! :)
A másik dolog pedig, hogy a RobSten-es novellám a második helyen végzett, ami így kimondva ugyan jól hangzik, de mivel a kettő jelentkezőből lettem második, mondhatjuk, hogy egyben utolsó is vagyok! :D
Nem baj, én attól még örülök az eredménynek, ez volt az első novellám, és a ti véleményeitek alapján annyira nem sikerült rosszra. :) A zsűri máshogy vélekedett, de van ez így. :) Természetesen ez sem szegi kedvemet, továbbra is írok, és nevezek minden novellaversenyre! :)

Ez itt, mint látjátok, a helyezésem! :)

Amúgy nagy szeretettel ajánlom mindenkinek ezt az oldalt, itt csak pályázatok vannak (nem csak novella, de kép- és szerkesztési versenyek is) úgyhogy ha időtök engedi, nézzetek majd be: http://versenyek-palyazatok.blogspot.hu/

És mint láthatjátok, a blognak új fejléce lett, amit köszönök szépen MissMe-nek! :) http://flyingintheair-pic.blogspot.hu/

Ennyi lettem volna, most pedig ne is foglalkozzatok az én unalmas szövegemmel, hanem olvassátok a várva-várt 27. bejegyzést! :D És a kommenteket se felejtsétek ám el! :)

Puszi:

Lovelife ♥

27. Bejegyzés

Sziasztok! 
Remélem mindenkinek jól indult 2013! :) Jesszus, jó gyorsan eltelt az idő, nem? :)
Ki hogy szilveszterezett? :)
Köszönöm a kommenteket, jó olvasást, puszi! :) ♥

Lovelife ♥

A wellness hétvége csodásan sikerült. Legalábbis Richie szerint. Bár nem tudtam hibáztatni azért, mert nem vette észre, hogy én szenvedek mellette, mert én kiválóan, és undorítóan játszottam a szerelmes Isa-t. Valóban szerelmes is voltam, de nem belé.
A wellness hétvége utáni hetekben igyekeztem "normálisan" élni az életemet. Iskolába jártam, Lilyvel tartottunk egy csajos-napot, John-nal beszélgettem, és minden olyan volt, mint a régi szép időkben, végre teljesen helyreállt a barátságunk.
Persze Richie-vel is találkozgattam, vagy ha mégsem, attól csak jobban éreztem magam.
A kutyusommal, Bogárral futni jártam, olvastam, tanultam, filmeztem, és közben igyekeztem a szüleimmel is minél jobb viszonyt ápolni.
Mielőtt Chris felbukkant volna, a szüleimmel a lehető legjobb kapcsolatom volt, de az ominózus buli óta ez igencsak megromlott.
Amikor Richie-vel kezdtem járni, a kapcsolatom velük újra normalizálódott, mert megkönnyebbültek, a rendes, megbízható pasim láttán.
Most pedig azon igyekeztem, hogy minél jobb legyen minden. Hétvégente közös programokat csináltunk, kirándultunk, sokat beszélgettünk, egyszóval minden mintha egy tündérmese lett volna körülöttem.
Legjobb barát, legjobb barátnő, szerető pasi, kedves szülők, aranyos kutya... és én mégis egyre jobban csak emésztettem magam belülről.
Ha valakivel voltam, mindig felvettem egy amolyan vidámság-álcát, mintha minden rendben lenne. Nem voltam az a pesszimista, zárkózott ember, aki pár hete.
De ha egyedül voltam, és senki sem látott, összeomlottam. Nem sírtam, hanem meredtem a semmibe, akár órákon át is, és csak léteztem, de nem csináltam semmit. Semmit. Éjszakánként azonban alig hunytam le a szememet, mert a gondolataim sebesen száguldottak, és egyre csak Chris neve járt a fejemben. Chris. Chris. Chris. Las Vegas. Nem tudtam kiverni a fejemből, és a Las Vegas-i út egyre fenyegetőbben villogott lelki szemeim előtt.
Ha Las Vegas-ba megyek életem szerelmével, mindent magam mögött kell hagynom. Mindenki meg fog utálni, és nekem rettenetesen fognak hiányozni.
Az idő pedig vészesen repült. Már azt vettem észre, hogy egy hét múlva esedékes a Las Vegas-ba tartó repülő felszállása.

Egy nap, amikor hazamentem suli után, csak anyát találtam a házban.
Egy hirtelen, forrófejű elhatározástól vezérelve elé pattantam:
- Anya! - riadtan nézett rám, én pedig kinyögtem:
- Szeretném, ha elengednétek... Las Vegas-ba! - anya köpni-nyelni nem tudott, csak meredt rám, mint egy idiótára, és kereste a szavakat. Tátogott egy ideig, majd végre sikerült annyira összeszednie magát, hogy kinyögte:
- Tessék?! Kivel, hol, mikor, miért?! - és mérgesen meredt rám.
- Anya, én... nem voltam veletek őszinte. A bulin megismerkedtem egy sráccal, akibe belezúgtam. Ő is szeret engem. Amikor egy éjszakára nem jöttem haza... vele voltam. Szeret engem, anya, tényleg. Ő most Las Vegas-ba utazik. Felajánlotta, hogy költözzek vele. Kérlek, anya. - hadartam. Amint kimondtam e szavakat, már meg is bántam, de nem szívhattam vissza semmit.
Anya megint csak nézett rám, majd végül lassan, de határozottan megszólalt:
- Kislányom. Tekintsünk el attól, hogy hazudtál nekünk. - nézett rám élesen, - De mégis mit képzelsz, elengedlek?! Álmodozz csak! Las Vegas-ba?! Megzakkantál?! Egy sráccal, akit én még az életben nem láttam, és nem tudok róla semmit??!!! Ezt mégis hogy gondoltad?! - igaza volt. De mégis úgy éreztem, megér egy próbát, holott tudtam, hogy az egész próbálkozásom halálra van ítélve.
- Anya... - kérleltem, ő pedig mérgesen rám kiáltott:
- Nem! Hogy képzeled ezt?! Nem egy fagyiért könyörögsz, lányom, kapj az agyadhoz! Most azonnal abbahagyod ezt, és nem ejtesz róla szót még egyszer, legfőképp apád előtt nem! Megértetted? - azzal hátat fordított nekem.
Én lassú léptekkel felmentem a szobámba, és lehuppantam az ágyra. Mintha csak megérezte volna a helyzetet, megcsörrent a telefonom, és Chris szólt bele:
- Szépségem?
- Szeretlek. - válaszoltam, és ültem tovább némán.
- Mi történt, Istennőm? - kérdezte aggodalmasan. Elmondtam neki mindent, mire hallgatás volt a válasz. Végül, pár perc elteltével megszólalt:
- Isa... tényleg nem ismerjük egymást még annyira, túl sokat kérek. Felejtsd el ezt az egész Las Vegas-i dolgot... majd valahogy meglátogatlak...
- Nem! - kiáltottam fel hevesen, mire éreztem a döbbenetét. - Veled megyek, Chris. Szeretlek.
- Istennőm, tényleg ne érezd úgy, hogy muszáj...
- Chris... annyi mindenkinek kellett kamuznom... legalább neked hadd mondjak el valamit. Ha dobsz emiatt, teljesen megértem... de... - kezdtem el akadozva mesélni. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, elmondom neki Richie-t. Mindenkinek füllentenem kellett miatta, így legalább neki el akartam mondani az igazat.
- Hallgatlak. - a hangja érzelemmentes volt.
- Tudod... van egy fiú... aki... - kezdtem el hebegve-habogva, aztán nagy kínkeservesen elmondtam neki mindent. Azt is, hogy lefeküdtem Richie-vel. Mindent. Amikor végeztem a mondókámmal, hosszú csend volt a vonal végén.
- Chris?
- Isa. - szólalt meg először, mióta bevallottam neki mindent. - Nem örülök neki. Nagyon nem. De köszönöm, hogy őszinte voltál velem, és... megértelek. Tudom, hogy miért jártál vele... és... ha itt lettem volna mindig melletted, biztosan nem vágytál volna egy kicsit sem a társaságára. Szeretlek. - mondta ki a szót, amivel mindent megbocsátott.
Sírni kezdtem, ő pedig csitítgatott:
- Shh, ne sírj, szerelmem. Szeretlek. Elfelejtjük. Új életet kezdünk... - nem mondta ki a szót, mert félt, hogy még nem állok készen rá, de én kimondtam helyette:
- ... Las Vegas-ban.

Már csak egy napom volt. Egyetlenegy napom volt addig, amíg magam mögött hagyok mindent.
Eldöntöttem, hogy kihasználom.
Először Lily-vel mentem el vásárolni, és az elválásunkkor kissé hevesebben öleltem meg, mint szoktam. Szóvá is tette:
- Isa, mi lett veled? Ilyen nyálas-búcsúzkodós lány lettél? - és nevetett. Én is vele együtt nevettem, de kissé keserűen.
Utána John-nal ültem be egy kávézóba, és hosszasan beszélgettünk. Elmondta, hogy mennyire szereti Lily-t, és milyen boldogok együtt. Lily is mondott nekem hasonlókat, azt is, hogy most már teljesen el is felejtette Dan-t, annyira imádja John-t. Őszintén örültem a boldogságuknak.
A beszélgetés végén nem tudtam megállni, szorosan megöleltem John-t, és a mellkasába suttogtam:
- Holnap elmegyek. - erre a legjobb barátom riadtan tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen:
- Tessék?! - förmedt rám.
- John, el kell mondanom. Valakinek el kell mondanom, de ígérd meg, hogy senkinek sem adod tovább. Senkinek. - néztem rá nyomatékosan, jelezve, hogy sem Rihcie, sem az apukája, sem Lily nem kivételek ez alól.
Némán bólintott, én pedig határozottan elmondtam neki mindent. Hogy nem szeretem Richie-t, soha nem is szerettem, hogy Chris-t imádom, és vele költözök Las Vegas-ba. Hogy elmondtam anyukámnak, aki érthetően teljesen kiakadt, és most alig beszél velem, és hogy nem merem mással ezt megosztani, csak vele.
Csendben végighallgatott, és halkan szólalt meg:
- Isa, ezt nem lenne szabad... de te tudod. Én akkor is a barátod maradok, ha a világ másik végében fogsz élni. Eltökélted magadban, hogy elmész? Nem tudlak meggyőzni, hogy maradj? - nézett rám szomorúan. Csak némán "nem"-et intettem a fejemmel.
- Akkor minden jót kívánok. Tartsuk majd a kapcsolatot, rendben? - kérdezte, én pedig bólintottam. Lassan könnyezni kezdtem, ő pedig szorosan megölelt.
- Mit mondjak majd... Lilynek? - kérdezte, eltolva engem magától, hogy lássa az arcomat.
- Hogy... Isa... nagyon sajnálja! - hüppögtem, és a vállába fúrtam a fejem. Némán simogatta a hátamat.
- Isa, nem teheted ezt! Fájdalmat okozol saját magadnak, és egy csomó embernek, aki szeret! És gondolod, hogy a szüleid ölbe tett kézzel el fognak engedni? Vagy ha valahogy mégis megszöksz, akkor bele fognak törődni?! 17 éves vagy, még csak nem is nagykorú, de ha az lennél is, sem tehetnél ilyet! Kérlek, kérlek, ne tedd! - nézett rám fájdalmasan.
Ettől csak még maróbb bűntudatom támadt, és erős zokogás tört fel a torkomból.
- Isa! - emelte fel John gyengéden az államat, hogy a szemébe nézzek, - A szerelem múlandó. Most őrülten szereted, mindenhova követnéd, de ha a láng kihuny? Mi lesz akkor veled? - és a tekintetét az enyémbe fúrta.
Teljesen igaza volt.
Egy percre megingott az amúgy is gyenge lábakon álló elhatározásom, és már majdnem kimondtam, hogy maradok, és felejtsünk el minden balgaságot, amit mondtam, de hirtelen elém villant Chris képe. Olyan valóságos volt, úgy hiányzott! Az érintése, a csókja, a lénye!
Lehet, hogy múlandó szerelem volt, mégis olyan eleven, hogy szinte belém mart a felismerés: nekem szükségem van rá. Szeretem.
John még egyszer szomorú, kérlelő pillantást vetett rám, én pedig lesütöttem a szemem.
- Isa... szeretném, ha tudnád, hogy te vagy a világon a legjobb barátom! - mondta mély, zaklatott hangon.
- Ne csináld ezt... - kértem elcsukló hanggal. - Ne zsarolj érzelmileg.
- Nem zsarollak. Ha elmész, akkor is ezt fogom gondolni. - egy halvány mosoly-szerűség sejlett fel ajkain.
- John! Mondd meg mindenkinek, hogy... ne haragudjanak rám. - a könnyeim már elapadtak, most jött a mindent elsöprő fájdalom.
Bár tényleg én választottam ezt, és emiatt hülyeség szenvednem, hiszen nem kötelező, mégis rettenetesen szenvedtem a saját döntésemtől. De attól is féltem, hogyha maradok, és élem tovább az átlagos kis mindennapjaimat, Chris hiányától meg fogok fulladni.
- Vissza fogok jönni... - jelentettem ki.
- Mikor? - kapta fel a fejét John.
- Valamikor biztosan. És akkor... akkor majd meg kell nekem bocsátanod! - kérlelően néztem rá.
- Nincs mit megbocsátanom. Isa, én annyira sajnálom, ahogy viselkedtem veled! Egy genyó voltam, komolyan! És te mindig megbocsátottál. Mindig tudtál nekem még egy esélyt adni. Annyira, de annyira borzalmas, hogy így válunk el. Bár lenne akárcsak még egy hetünk, és minden eddigi szemétségemet jóvá tehetném! Hiszen a mi barátságunk mindig ilyen volt, mint most, csak az utóbbi időben változott meg, és miattam. Miért ne bocsátanék meg? Te nem nekem okozod a legnagyobb fájdalmat, bár én is mérhetetlen szomorúságot érzek, hanem magadnak. - mutatott rá arra a nyilvánvaló dologra, amit mindketten tudtunk.
- Köszönöm, köszönök mindent, John. - suttogtam alig hallhatóan, és újfent a karjai közt kerestem menedéket.

Már mindent összepakoltam.
Összesen három bőröndöm volt, és ezek is csak a legszükségesebb dolgaim. Nagy selejtezést kellett tartanom, amikor pakoltam, rengeteg mindent kellett itt hagynom, ami fontos nekem. Csak a kedvenc ruháim, neszeszerem, ékszereim, cipőim, és pár fontos dolgom kapott helyet a bőröndökben.
Hogy fogom ezt egyáltalán a szüleimmel közölni?
Csak fogom magam, és a három nagy bőröndöt, lesétálok a lépcsőn, elköszönök tőlük, és mosolyogva elmegyek Las Vegas-ba, egy számukra idegen férfival, ki tudja, mennyi időre?!
Vagy esetlen idehívom Chris-t, leadogatom neki a bőröndjeimet a szobám ablakából, majd én is kimászok, és ketten, csendben eltűnünk az éj leple alatt?!
Mégis, hogy gondoltam ezt?!
Kétségbeesetten tárcsáztam Chris-t.
- Szerelmem? - a hangja aggódó volt, talán még attól is félt egy kicsit, hogy az utolsó percben meghátrálok. Ilyenről azonban szó sem volt. Amit egyszer eltökéltem, azt véghez is vittem.
- Chris, hogy fogok elmenni? Mármint, hogy fogok a házból távozni? Egyáltalán... köszönjek el? Vagy másszak ki az ablakon?! - egy megkönnyebbült sóhajt hallottam.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi gond. Én majd odamegyek, és minden rendben lesz.
- Má-mármint be-bemutatkozol a... szü-szüleimnek? - a megdöbbenéstől csak dadogni tudtam.
- Igen.
- De Chris, ez képtelenség! Sosem láttak még, és amikor először életükben megpillantanak, már rögtön a lányukat akarod elvinni! Mit gondolsz, tárt karokkal fogadnak majd?!
- Természetesen nem, de ez így tisztességes.
- Nem fognak elengedni. Chris, így lőttek az egésznek. Inkább maradok az ablakon-kimászásnál. - hallattam egy ideges kis nevetést.
- Nem. Megyek. - mondta határozottan, és letette a kagylót.

Bő egy óra múlva csengettek.
Úgy rohantam le, mint a szélvész, a gyomrom görcsbe rándult.
Chris volt az, ahogy sejtettem.
Csöndesen beinvitáltam a házba, majd beszóltam a nappaliba a szüleimnek:
- Anya, apa! Szeretnék bemutatni... valakit. - a hangom alig volt hangosabb az egércincogásnál. A földet fixíroztam, mintha olyan érdekes lenne.
Anya és apa kíváncsian jöttek oda. Amikor megpillantották Chris-t, kérdőn rám néztek, de ő udvariasan kezet nyújtott:
- Christian Glem vagyok. Nagyon örvendek a szerencsének! - azzal mosolyogva kezet rázott gyanakvó szüleimmel.
- Örvendek a szerencsének, szintúgy! - szólalt meg anyu udvarias, de távolságtartó hangom. - És... mi szél hozta ide Önt, ha szabad érdeklődnöm?
- Isabella lányukat egy bulin ismertem meg. Elrabolta a szívemet, teljesen oda vagyok érte! - mosolygott, és közelebb húzva magához, átkarolt engem. Én továbbra is a földet néztem, a gyomrom akár egy borsó, és idegesen piszkáltam a ruhám szélét. Mégis, mi van itt, valami szívélyes találkozó?
- Engedélyt szeretnék kérni Önöktől, hogy magammal vihessem az otthonomba. Be szeretném mutatni a szüleimnek, és a barátaimnak. Utána természetesen visszahozom. - mondta, és meggyőzően mosolygott.
- Na de kedves uram! Csak nem gondolhatja, hogy megjelenik itt, és már el is viszi a mi kislányunkat?! Mégis, mit képzel?! Nem is ismerjük magát, fogalmunk sincs, kinek a kije, és Ön ilyen nagy dolgot kér, hogy engedjük el magával a gyerekünket?! - apa felháborodása mérhetetlen volt. Csak hápogott Chris viselkedésén, látszott rajta, hogy a rögtönzött kis beszédénél jóval többet tudna a fejéhez vágni.
- Valóban, kedves uram, Önnek teljesen igaza van. Mégis ezt kérem maguktól. Természetesen tudom, milyen nagy dolog, de nem maradnánk el egy-két hétnél tovább! - a mosolya nem fakult, de a hangja hideg lett. Mintha ugyan mást várhatott volna! Az utolsó néhány szava megdöbbentett kissé. Egy-két hét?! Igaz, hogy konkrét időtartamot sosem mondott, de mégiscsak hozzá költözöm, és nem pedig egy vakációra megyek!!
- Nos... hát... - anyu először szólalt meg. Zavarában egyik lábáról a másikra állt. - Öhm... Isa, mit szólsz hozzá? - rám nézett. A szeme különös együttérzést sugárzott. Hirtelen azt éreztem, hogy ő pontosan tudja, milyen helyzetben vagyok. Érzi. Talán ő is átélt már ilyet?
- Én mindenképp Chris-sel szeretnék menni. - vetettem egy pillantást a mellettem álló fiúra, aki erre gyengéden homlokon csókolt.
A szüleim fejcsóválással fejezték ki nemtetszésüket, majd apa ismét szólásra nyitotta a száját, de anya megelőzte:
- Ez esetben, Georg, ugye, elengedjük Isát, ha csak egy-két hétig marad? - anya jelentőségteljes pillantást vetett apára. Én csak hüledeztem anya kijelentésén. Tényleg elenged?! Csak úgy?! Hiszen pont ő volt az, akinek elmondtam, hogy Chris-hez költözöm, ráadásul Las Vegas-ba, a bűn városába.
Teljesen megzavarodtam a viselkedésétől.
Most falaz nekem?!
Az én oldalamra áll apuval szemben?
De MIÉRT?! 
Nem értettem, miért teszi, de igyekeztem palástolni az arcomra kiülő döbbenetet.
- Anne... ezt... ezt... - hápogott apa, de anya csendesen oldalba bökte, és ő hitetlenkedve elhallgatott.
- Akkor egy-két hét, fiatalok, és érezzétek jól magatokat! - kiáltott fel anya végszóként, tettetett vidámsággal, és egy erőltetett nevetést is megeresztett.

Lehoztuk a bőröndöket, Chris győzedelmes mosollyal és különös szeretettel búcsúzott el anyutól, én pedig csendben álltam apu előtt.
- Sajnálom. - böktem ki az első szót, ami eszembe jutott. Mondhattam volna jobbat is, de nem számított. Apa a szemembe nézett:
- Mit sajnálsz?
- Csak... hogy csalódást okozok neked. - arra értettem, hogy elmegyek egy számára idegennel, a beleegyezése nélkül, de a mondatnak mögöttes tartalma is volt: "sajnálom, ha tovább maradunk "véletlenül", és ezzel csalódást okozok majd neked. Mert rá fogsz jönni, hogy becsaptalak."
- Érezd jól magad. - szakadt fel egy szomorkás sóhaj belőle, és megölelt. Ha tudná, hogy talán évekig nem jövök vissza! A gondolatra majdnem könnyezni kezdtem, de erősnek kellett látszanom, így hát visszatartottam a könnyeimet.

Már a repülőn ültünk.
Chris vállára hajtottam a fejem, ő pedig egy puszit nyomott a hajamba.
- Tulajdonképpen... - szólaltam meg vontatottan, - Miért mondtad, hogy vakációra megyünk? Vagy tényleg csak ennyi lenne az egész? - felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Kegyes hazugság. - válaszolta, mintha mi se lenne természetesebb ennél.
- Akkor... tulajdonképpen mégis meddig maradok? - kérdeztem kínosan feszengve.
- Ameddig szeretnél, Szerelmem! - mosolygott, és hosszasan megcsókolt. Hiányzott a csókja.
Hirtelen minden gondom tovaszállt, és önfeledten boldog lettem.
Chris-sel voltam.
Azzal a sráccal, akit mindennél jobban szeretek, és most vele leszek egy jó ideig.
Elmerültem a csókban, és arra vágytam, hogy a pillanat sose szálljon tovább...