30. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Elérkeztünk tehát a harmadik X-hez (már ami a fejezetszámot illeti).
Kivételesen hoztam most, mert jövő héten nem leszek itthon, és hétvégén sem tudok részt hozni, úgyhogy sajnos sokat kell várnotok most a folytatásra... ne haragudjatok. :-/
Valamint az egyik kedves osztálytársam ki akar nyírni, hogyha nem hozom... és nem akarok fiatalon meghalni, úgyhogy inkább megírtam! :D
Amúgy nekem kezd sablonossá válni a sztori... így van? :( Nyugtassatok meg, hogy nem! Egyedit akartam alkotni, nos... nem ez a legfantasztikusabb sztori, és nem valami "hű, de egyedi", de azért szeretitek?
Őszintén írjátok meg, nem bántódok meg akkor sem, ha nem tetszik!
Mert ha nektek tetszik, akkor minden rendben van! :)
Remélem ti nem gondoljátok úgy, hogy unalmas és sablonos a szöveg... de ha igen, szóljatok!
Minden esetre senki se tartson attól, hogy befejezem a blogot! :) Amit egyszer elkezdek, azt nem hagyom félbe, szóval nyugi, lesz vége! :) 
Körülbelül 10-15 részt tervezek még, szóval már nincs sok hátra... kitartás! :D

Sok puszi:

Lovelife ♥

Flower levele még akkor érkezett, amikor otthon voltam.
Hirtelen megijedtem: miért nem bontottam ki hamarabb? Miért halogattam? Hátha valami baja van, ha a segítségemre van szüksége?
Villámgyorsan a mobilomért nyúltam, és tárcsáztam unokatestvérem számát:
- Halló? - szólt bele félénken.
- Flower!
- Kivel beszélek? - a hangja riadtan és féléknek tűnt.
- Isa! Isa vagyok, Flower! Minden rendben?
- Ami azt illeti, nem. - a vér meghűlt az ereimben, és a szívem a torkomban dobogott. Lélegzet-visszafojtva vártam, hogy valamit kinyögjön, erre megkérdezte:
- És te merre vagy?
- Flower, az ég szerelmére! - kérleltem, - Mondd már el, hogy mi a baj! Nagyon aggódok!
- Chrisről van szó... - kezdte.
- Chris? - kérdeztem vissza. Ahogy kimondtam a nevét, megszólalt mögöttem:
- Valami gond van, szépségem?
- Nem, semmi. - válaszoltam neki gyorsan, mire Flower értetlenkedve kérdezte:
- Kivel beszélsz? Ki van ott?
- Chris.
- Igen? - a hangjából értetlenség és meglepettség hallatszott ki. - Akkor én most leteszem...
- Ne, várj! - kiáltottam fel. - Mondd el kérlek!
- Ha a közelben van, nem, mert meghallhatja. Hívj vissza holnap! - jelentette ki, és lerakta, mielőtt szólhattam volna egy szót is.
Amikor az órára néztem, hirtelen elfogott a bűntudat: hajnali három óra volt, és én felvertem az unokatestvéremet! A nagy izgalomban meg is feledkeztem az időről, és mindenről.
Sebaj, majd bocsánatot kérek tőle. - gondoltam, azzal a háló felé vettem az irányt. Chris már az ágyban feküdt, lehunyt szemekkel.
Azt gondoltam, elaludt, ezért csendesen, óvatosan másztam be mellé. Elhelyezkedtem, és összerezzentem, amikor a nagy csendben Chris rekedten megszólalt:
- Kivel beszéltél?
- Az unokatestvéremmel. - ásítottam, és az oldalamra fordultam. Bár megbocsátottam neki, nem tudtam, hogy viselkedjek, ezért inkább csak feküdtem mellette, minden érzelem nélkül. Nem tudtam, hányadán állunk.
- Hogy hívják? - Chris hangjában gyanakvást fedeztem fel. Gyanakszik? De hát mire? Értetlenkedve ránéztem, és válaszoltam:
- Flower. - Chris arca kissé megnyúlt a döbbenettől, majd megrezzent a név hallatán, aztán rendezte vonásait, és mosolygott. A zavara nem tartott tovább egy pillanatnál, de én észrevettem, és nem felejtettem el.
- Ismered?
- Nem, kellene? - hanyagul megvonta a vállát.
- Azt hittem, tudod, kiről beszélek. Különben nem árult volna el olyan világosan a mimikád. - néztem rá szúrósan.
- A mimikám? - Chris erőltetetten felnevetett, - Fáradt vagyok, ennyi az egész. Nem ismerem, hidd el nekem.
- Rendben. - nem akartam tovább boncolgatni a témát, pedig egyértelmű volt, hogy ismeri. Túl azon, hogy konkrétan tudtam is, hogy a volt barátnője, látszott is rajta.
Vajon őt is elhozta ide? Éltek együtt? Szerette Chris Flower-t? Egyáltalán, engem szeret? Sokszor már abban sem voltam biztos.
Lehunytam a szemem, és lassan elaludtam.

Reggel finom palacsinta és kakaó illatára ébredtem.
Chris ágyba reggelit szervírozott nekem, én pedig boldogan mosolyogva fogadtam.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá.
- Neked mindent, Isabellám! - kacsintott, majd leült az ágy szélére és nézte, hogy fogyasztom el a reggelimet. - Ma el kell valamit intéznem a városban...
- Megyek veled! - vágtam közbe rögtön, de ő lehűtötte lelkesedésemet:
- Jobban örülnék, ha itthon maradnál.
- Ó. - mondtam csalódottan. - Rendben. - a tegnap este óta igencsak feszült volt köztünk a hangulat. Nem értettem, mikor mi jár a fejében, de féltem tőle. Nem is tőle, inkább a kiszámíthatatlanságától.
- Akkor itthon maradok. - mondtam, és csendben ettem tovább.
- Isa... - Chris felemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen, - Haragszol?
- Nem. - válaszoltam szűkszavúan, és elfordítottam a fejem.
- Sajnálok mindent. - de a hangja nem bűnbánatról tanúskodott. Sokkal inkább szemrehányó volt, amiért nem vagyok felhőtlenül vidám mellette.
- Nem kell sajnálnod. Egyszerűen csak... nem értem. - a mondat végére felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
- Megbeszélünk mindent. - bólintott kelletlenül, majd felállt. - Most mennem kell. - szájon csókolt, de mintha kelletlenül csinálta volna.
Nem engedhettem, hogy a kapcsolatunk az elején befuccsoljon.
- Szeretlek. - suttogtam halkan, ő pedig nyomban visszafordult az ajtóból, és igazi szerelemmel csókolt meg.
- Én is téged. - mondta, azzal, immár őszinte mosollyal, távozott.

- Flower? Itt Isa. Kérlek, vedd fel a telefont, nagyon fontos! - már vagy negyedjére hívtam, de mindig csak hosszan kicsöngött, majd a hangpostára kapcsolt át. Hagytam neki négy üzenetet is, bár kételkedtem benne, hogy egyáltalán visszahallgatja-e őket.
Csalódottan letettem, majd elmentem felöltözni. Miután felkaptam magamra a ruhámat, kiléptem az ajtón. Ahogy átléptem a küszöböt, Missy-vel találtam magam szemben.
Az ajtó előtt ácsorgott, és éppen kopogásra emelte a kezét, amikor én kirontottam az ajtón. Meglepetten néztem rá, és fagyos hangon ennyit mondtam:
- Ian nincs itt. - elfordultam, és bekulcsoltam az ajtót, majd határozott léptekkel elindultam le a lépcsőn, azonban Missy utánam szólt:
- Hé, Isa, várj! - loholt a nyomomban, én azonban nem lassítottam a lépteimen.
- Kérlek, Isa, beszéljük meg!
- Hagyj békén a sablonos szövegeddel! - morogtam, és leérve a lépcsőházból, elindultam az utcán.
- Figyelj, sajnálom a tegnapit! Nem engesztelhetnélek ki egy shoppingolással? - kérdezte.
- Ilyen sekélyes libának nézel?! Még ha felvásárolod nekem az egész plázát, akkor is egy libának foglak tartani. - köptem az arcába a szavakat.
Meghökkenve nézett rám, majd gúny villant a szemében:
- Igen? Egy libának?! Nem én másztam rá a pasidra, hanem te az enyémre, de én nem csináltam volna belőle ügyet, ha te nem fújod fel azt a szerencsétlen kis csókot, amit Ian-nak adtam! - hápogott.
- Azt a "szerencsétlen kis csókot"?! Bocs, de nem érdekelsz. Lehet, hogy Las Vegas-ban így mennek a dolgok, hogy mindenkivel smárolsz és lefekszel, de ez nekem nem fekszik. - azzal megfordultam és otthagytam az utcán.
- Tudod mit? Te vagy a liba! Egy undorító kis féreg vagy, aki féltékenységből rámászott a pasimra! - kiáltotta utánam, ahogy eltávolodtam tőle.

Nem tudtam, hova indulok, a lábaim egyszerűen csak vittek maguktól. Hogy merre, arról fogalmam sem volt. Az utcán nem sok ember volt, maximum turisták, de fiatalok semmiképp sem: a hajnalig tartó bulizás után mindenki kimerülten húzta otthon a lóbőrt.
A fasorral szegélyezett út árnyékos felén haladtam, tűsarkúm egyenletesen kopogott a járdán. Kerestem egy helyet, bármit, ahol leülhetek és megpihenhetek.
Hirtelen egy parkot pillantottam meg.
Lépteimet megszaporázva siettem felé, és leültem az első nyugalmas padra.
Imádtam az ilyen helyeket. Nyugalmas, szép, és jól lehet gondolkozni.
A távolba meredve próbáltam összerakni egy egész képet arról a rengeteg cselekményről, ami a fejemben kavargott. Próbáltam tisztázni az érzelmeimet, a gondolataimat igyekeztem összefüggő egészbe rendezni, végül ez jött ki belőle:
Szakítottam Richie-vel, akit szeretek, mint havert, de a szerelmet nem tudtam bemesélni magamnak. Ott hagytam a legjobb barátomat, John-t, akivel épphogy egyenesbe jöttek a dolgaink. Otthagytam Lily-t, a legjobb barátnőmet, aki nem mellesleg nemrég depressziós volt. Bár bíztam benne, hogy John ott van neki, kitart mellette és vigyáz rá, aggódtam érte.
Otthagytam a szüleimet, akiket iszonyatosan szeretek. Ráadásul becsaptam őket. Két hét helyett ki tudja, meddig maradok még?
Az anyukám, aki teljesen ellenezte az utat, vajon miért engedte meg mégis, hogy eljöjjek? Szembeszállt apuval azért, hogy én eljöhessek! Teljesen zavarodottan idéztem fel még mindig furcsa tettét.
Otthagytam a kutyámat. Az otthonomat. A sulimat.
És mindezt miért?
Hogy egy pár hónapja ismert fiúval lelépjek jó messzire.
Eleinte teljesen biztos voltam, hogy ez a helyes döntés, de ahogy az adrenalin lecsillapodott bennem, lassan kezdett kitisztulni a dolog:
Chris smárolt egy csajjal, előttem. Mit tehet akkor a hátam mögött?
De nem is a megcsalás volt a legnagyobb baj, amitől tartottam.
Még a munkáját sem tudom! És kik azok a "haverjai", akikkel tegnap találkoztunk? Őszintén nem értettem a szituációt. Láttam a fiúk szemében a döbbenetet, amikor rám néztek, emlékeztem Missy "az gyors volt" kijelentésére, és egyre inkább nyugtalanított Flower sürgető e-maile...
Megcsörrent a telefonom.
A kijelzőn anya neve villogott.
- Kicsim?
- Anya! - őszinte örömmel kiáltottam fel a hangja hallatán, és hirtelen rám tört a hiánya.
- Hogy vagy?
- Jól, köszönöm. Remek hely ez a Las Vegas!
- Aztán vigyázz ám a banditákkal, Isám! - mondta nevetve.
Megnyugtattam, hogy nem keveredek semmilyen kétes dologba, és jól eső érzéssel beszélgettem vele egy órán keresztül.
Elmondta, hogy már most mennyire hiányzok, hogy Bogár is hiányol, és meglepetten számolt be arról, hogy Lily és Richie sem tudtak a távozásomról.
- Kicsim, ez nem helyes! Legalább a fiúddal szakíthatták volna tisztességesen! Nagyon nem fair ez így vele szemben! - rótt meg.
- Elmondtad neki? - kérdeztem gombóccal a torkomban.
- Nem. Mondtam, hogy majd megbeszélitek.
- Köszönöm. - fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten. Legalább anyu sem tájékoztatta semmiről, ha már én sem.
Egy ideig még beszéltünk, aztán anya búcsúzkodni kezdett:
- Na, én leteszem. Vigyázz magadra, sok puszi, Isa!
- Várj!
- Igen?
- Anya... miért engedted, hogy eljöjjek? Úgy értem... addig annyira ellenezted, és aztán hirtelen... kiálltál értem apával szemben is, pedig nem hittem, hogy... - magyarázkodtam.
- Én is voltam fiatal. - éreztem, ahogy sejtelmesen mosolyog, majd mielőtt bármit kérdezhettem volna, egy újabb "Puszi, Kicsim!"-mel elköszönt, és letette a telefont.

Még egy ideig járkáltam a városban, majd betértem egy kávézóba.
Miközben a megrendelésemre vártam, ismét elkezdett zenélni a telefonom, én pedig összerezzenve túrtam ki a táskám mélyéből, majd gyorsan felvettem:
- Igen?
- Isa? Flower vagyok. Tudnánk most beszélni?
- Persze! Már csomószor kerestelek! - mondtam neki nevetve.
- Ó, igen, bocsi, csak nem voltam telefon közelben. Christian?
- Egy kávézóban vagyok, egyedül. Nem hallja. - biztosítottam.
- Rendben. Isa, én nem voltam veled teljesen őszinte... nem kéne megbíznom Chris-ben. Nem ismered eléggé.
- Hallgatlak. - feszült figyelemmel vártam, hogy folytassa.
- Én... nos... nem tudom, mennyit mondhatok.
- Mindent!
- Figyelj... nem akarom feleslegesen rossz színben feltüntetni, mert annak semmi értelme, de legyen elég annyi, hogy... nem hozzád való.
- Kifejtenéd bővebben? - idegesített, ahogy Flower nem beszélt nyíltan. Nem szerettem, ha az emberek köntörfalaznak, és dühített, hogy nem egyértelműen beszél.
- Nem tudod megtartani magad mellett. - mondta ki hirtelen. - Nem olyan típus. Nem neked való.
- Sokkal inkább neked való, ugye? - kérdeztem epésen, mert elegem volt, hogy nem tudja végre kinyögni. Bosszantott, amiért nekem s.o.s. e-mailt küld, közben meg csak egy ilyen apróságról volt szó. Hogy féltékeny.
- Igen. - csúszott ki a száján, de rögtön meg is bánta: - Illetve, nem úgy értettem, Isa...
- Felesleges magyarázkodnod. Te legalább elmondod, hogy zavarlak, nem pedig nemes egyszerűséggel lesmárolod a barátomat. - fakadtam ki.
- Lesmárolom?!
- Tegnap egy buliban. Egy állítólagos "haverja" rávetette magát.
- Missy? - kérdezte csendesen. Megütközve kérdeztem:
- Ismered...?
- Nem lényeges. - hárította el gyorsan a kérdésemet. - Nem számít.
- Rendben, akkor nem. - fújtattam dühösen. - Mindenki csak titkolózik körülöttem! Semmi szükségem nincs még egy titokra!
- Várj, szeretnék még valamit mondani, egy fontos dolgot...
- Nem érdekel. - jelentettem ki, és lecsaptam a kagylót.

A lakásba érve kimentem az erkélyre olvasni.
Jó volt kizárni egy kicsit a külvilágot, még ha kis időre is. Amikor éppen belemerültem volna az olvasmányomba, két kéz fogta be a szemem:
- Meglepetés! - suttogta Chris a fülembe.
- Chris! - fordultam hátra mosolyogva, - Hogy vagy?
- Jól, és te, királynőm? Van számodra egy kis ajándékom...