Sziasztok!
Most kezdtem el írni ezt a blogot, remélem tetszik. Ha bárkinek bármilyen észrevétele, kérdése van, szívesen fogadom.
Ha tetszik, kérlek írjatok kommentet, fontos lenne. :) 2-3 komment után hozom a következő részt!
Puszil: lovelife
Ő itt Isabella
- Isa... - kezdte barátnőm, Lily. Ha ilyen kérlelően, kedvesen szól hozzám, tudom, hogy olyan dologról lesz szó amiről én hallani sem akarok.
Például amikor elrángatott egy olyan helyre, amire még legvadabb rémálmomban sem merek még gondolni sem, akkor is ilyen kérlelően kezdte a mondatot.
- Lily, nem. - vágtam rá határozottan.
- De azt sem tudod, mit akarok mondani! - csattant fel barátnőm, aki még egy percig sem tudja megjátszani a kedves, aranyos lányt. Nem mintha nem lenne az, de ennél sokkal határozottabb és rámenősebb.
- De valami olyasmi lesz, aminek nem fogok örülni, ugye? - kérdeztem sóhajtva.
- Na mondd. - adtam meg magam.
- A hétvégén buli lesz az egyik haveromnál!! Hatalmas durranás, egyetemista srácokkal!! - mondta lelkesen csillogó szemekkel.
- Hát ez nagyszerű! - bólogattam lelkesen, - Jó szórakozást! - és próbáltam minél természetesebben mosolyogni hozzá.
- Nem, Isa, fejezd be! Sőt el se kezdd! Kár próbálkoznod! - legyintett Lily. - Úgyis el fogsz jönni.
- A frászt! - pattantam fel indulatosan az ágyamról, ahol addig ücsörögtünk. - Nem megyek!
- Dehogynem jössz! - mondta a barátnőm angyalian mosolyogva. Mintha ő lenne a bölcs felnőtt, aki úgyis tudja, hogy ez a buta kis gyerek is azzal jár jobban, ha neki fogad szót, és végső soron szót fog fogadni.
Utáltam, ha ezt csinálta, úgyhogy ökölbe szorított kézzel próbáltam nem ordítani, de mielőtt mondhattam volna valamit, megszólalt.
- Isa, rád fér egy kis buli, lazítás! Olyan jó arcokat ismernél meg... gyere el! - mondta.
- Lily, vedd tudomásul, hogy semmi kedvem alkoholista idióták között "jól érezni magam"!
- Ugyan, olyan szánalmas vagy! - jött ki a béketűréséből Lily, - Mintha csak a nagyanyámat hallanám! Miért kell mindenhez ilyen régimódian hozzáállnod?!
- Lily... hagyj már békén! - ordítottam a végén. Utálok ordítani, főleg a legjobb barátnőmmel, de nem hagyott más választást. Sokszor elviseltem, hogy erőszakosan rám tukmálja az akaratát, de volt olyan dolog, amiben nem voltam hajlandó neki engedni. De ő ezt képtelen elfogadni.
- Isa... - kezdte megint normális hangnemben, - rád férne... csak egy kis hétvégi buli, oké? Semmi több... nem kell innod, drogosok meg nincsenek. Csak egy kis lazítás... nyugi, ne görcsölj! Rád férne egy pasi is... nem gondolod?
- Nem, nem gondolom. - vágtam rá. - Főleg nem olyan, akit te "jó arcnak" nevezel. - tettem hozzá.
- Haha. - reagálta le azonnal a barátnőm. Ha más beszólás nem jutott eszébe, ez mindenre jó volt.
- Na, drágaságom, ha megbocsájtasz... akkor én most mentem. Várlak akkor a szombati bulin! - azzal kecsesen kisasszézott a szobámból, mielőtt még annyit ki tudtam volna nyögni, hogy "nem".
Ledobtam magam az ágyamra és elgondolkoztam. Végül is mi károm származhat egy bulizásból? Nem sok... Elvégre el is mehetnék... sose járok bulizni... De ekkor egy másik hang is megszólalt a fejemben:
- Nem! Nem mehetsz el! Különben is programod van, megígérted John-nak, hogy elmentek kirándulni! Nem szegheted meg a szavad!
- Ugyan kit érdekel John? Ő egy... igen, Lily is megmondta... lúzer - szólalt meg az első hang.
Ekkor megcsörrent a telefonom, én pedig gondolkodás nélkül felkaptam.
- Haló, ki az? - kérdeztem, de ledermedtem attól, amit hallottam.
