6. Bejegyzés

Kedves Olvasóim!
Először is egy hatalmas KÖSZÖNÖM-el kell kezdenem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy 8 kommentet kapok!!!! ♥♥♥ 
Nagyon hálás vagyok nektek és hihetetlenül örülök, hogy így tetszik a blogom!! :)
Továbbá ne haragudjatok, hogy csak most érkeztem a folytatással :(, de igyekszem kárpótlásul jó hosszút írni nektek cserébe. :)
Szóval: jó olvasást, remélem tetszik, és várom a kommentjeiteket!!!!

Körbejártam az egész házat, mindenkit körbekérdeztem, hogy nem látták-e a barátnőmet, de senki sem tudott róla semmit.
Végül is leléphetett nélkülem is! - gondoltam egykedvűen, és már azon voltam, hogy akkor egyedül megyek haza, amikor megtorpantam.
Megláttam Lilyt, de Istenem, bár ne láttam volna így! Az arca merő vér volt, összegörnyedve hányt a padlóra és nyöszörgött fájdalmában. Amikor meglátott engem, annyit sikerült kinyögnie:
- Isa... - és már hányt is tovább. A földön feküdt, és már ahhoz is nagyon meg kellett erőltetnie magát, hogy rám nézzen.
- Jézusom! - mondtam szörnyülködve, és odafutottam hozzá. - Lily! - mondtam neki, és kétségbeesetten néztem rá, - Lily!!
- Jól vagyok... - nyögte elhalóan.
- Egy frászt vagy jól! - mondtam dühösen és aggódva, azzal gyorsan felhívtam egy taxit, majd amíg arra vártam, hogy megérkezzen, gyorsan cselekedtem: elszaladtam a konyhába, ahol találtam egy nagy műanyag tálat. Tudtam, hogy ez nem lenne helyes, de gyorsan elvittem magammal, hogy Lilynek legyen mibe hánynia majd a taxiban.
Holnap majd visszahozom. - gondoltam, majd gyorsan Lilyhez siettem. Egy nedves ronggyal letörölgettem az arcát és a ruháját, amennyire csak tudtam, majd levettem a cipőmet, és Lilyt a hátamra kapva kisiettem a taxihoz.
Lily fogta a "hányótálat", miközben és a cipőmet szorongattam a kezemben. Gyorsan beültettem Lilyt, majd én is becsusszantam mellé a hátsó ülésre.
- CherryFlower Street 34.! - mondtam a taxisofőrnek, majd gyorsan Lily felé fordulatam, és tovább törölgettem az arcáról a vért.
- Vad volt a buli? - kérdezte a taxis, és idiótán vigyorgott. Egy másodperc sem telt bele, és rájöttem: a pasi totál részeg, talán még drogos is.
Reszketni kezdtem az idegességtől, nem tudtam, mit kéne tennem. Hiszen az út taxival is jó egy fél óra volt, akkor gyalog vajon mennyi idő lenne? Arról nem is beszélve, hogy hideg volt odakint, ráadásul azt sem tudtam, merrefelé kell hazamenni. Nem is beszélve a barátnőmről, akivel ki tudja, mit műveltek, de szörnyű állapotban van, és minél előbb haza tudom vinni, annál jobb.
- Kérem, hajtson egyenesen oda, ahova mondtam! - mondtam határozottan, és kifelé bámultam az ablakon.
- Nyugi, kicsi lány! - mondta a taxis és idiótán vigyorgott.
Minden voltam, csak nyugodt nem.
- Lily... Lily, mondd, mit tehetek még érted? - kérdeztem kétségbeesetten. Barátnőm arca zöld volt, szinte megállás nélkül csak hányt, és bár az arcán lévő sebekből úgy-ahogy kezdett alábbhagyni a vér ömlése, mégis rettenetes volt csak ránézni is.
- Isa... nyugi, jól vagyok. - és megpróbálkozott egy mosoly-félével, de csak egy ideges rándulás jött neki össze.
- Nyugi, Lily, semmi baj, minden rendben lesz. - mondtam remegő hangon, és megsimogattam az arcát.
A sebek vágásoknak tűntek, és némelyek mélyek is voltak. Ahogy ránéztem, láttam, hogy csaknem az egész ruhája véres, de azt hittem, biztosan csak az arcából kiömlött vér az oka. De amint jobban megnéztem, az alkarjait is éles pengék vágása tarkította. Az arcom elfehéredett, és kétségbeesetten a szemébe néztem:
- Lily, ez ugye... nem az amire gondolok? - kérdeztem reszketve, de már nem is törődtem a válasszal. Hiszen csak két lehetőség volt: vagy Lily akart öngyilkos lenni, amit annyira nem tudtam volna elképzelni életvidám barátnőmről, vagy pedig valaki meg akarta ölni. Nem az, nem lehet.
- Isa... - kezdte, de újabb hányásrohamba fulladtak a szavai.
- Nem, ne beszélj! Majd... majd amikor jobban leszel. - mondtam határozottan.
A taxis gyorsan ment, mégis egy évszázadnak tűnt, ameddigre megérkeztünk.
Gyorsan kiszálltam, de a taxis hátranyúlva elkapta a karomat.
- Állj meg, kiscsaj! Mi lesz a fizetéssel? - kérdezte, amire gyorsan előhalásztam egy adag pénzt, majd a kezébe nyomtam.
- Tessék! Most pedig eresszen el, a barátnőm borzasztó állapotban van!
- Te is olyanban leszel, ha nem fizetsz, de most rögtön! - ordította állatias hangon.
- Ott van a kezében a pénze! - mondtam idegesen. Ott szorongattam a tőlem kapott bankókat.
- Nem ilyen fizetségre gondoltam. - mondta vigyorogva, és belemászott az arcomba. A lehelete erős alkoholtól bűzlött. Megrettentem. Ez nem jelenthet mást, minthogy... de nem tudtam végiggondolni, mert hirtelen lesmárolt. Az ajkai falták a számat, az nyelve az enyémet kereste, miközben a keze már a dekoltázsomnál matatott.
Minden erőmet megfeszítve lefejtettem a karját a kezemről, és erősen ellöktem magamtól.
- Állat! - sziszegtem, majd gyorsan kirángattam Lilyt, és becsaptam az kocsiajtót.
A barátnőm támolyogva megállt, de a következő másodpercben elvágódott az aszfalton.
- Könyörgöm, Lily! - mondtam neki pánikolva, - Áll fel!! - a barátnőm tett egy reménytelen kísérletet arra, hogy legalább a hátamra felmásszon, de teljesen erőtlen volt, és visszahanyatlott a járdára. Minden erőmet összeszedve felrángattam, majd mielőtt még eleshetett volna, felkaptam a hátamra, és mezítláb futásnak eredtem vele a kihalt utcán.
Éppen elértem a 34.-es számot, amikor egy autó fékezett le mellettem.
- Itt hagytad a cipellődet, kicsi lány! - hajolt ki a kocsija ablakán a taxis. Vigyorgott, mint a tejbetök, a tekintete zavaros volt, és a számban még mindig éreztem a szája undorító bűzét. Egy pillanatig se tétováztam, hanem erőteljesen megnyomtam a csengőt. Kisvártatva kinyitotta az ajtót Lily bátyja, aki álmosan és értetlenül nézett rám, de én minden magyarázat nélkül félretoltam, majd benyomakodtam a házba, és csak miután becsaptam az ajtót, szusszantam egyet, de nyugalmam nem tartott sokáig.
A taxis ugyanis nem adta fel. Aj ajtókilincset rángatva akart betörni, én azonban nekifeszülve az ajtónak, minden erőmmel azon voltam, hogy kint tartsam.
- Adj egy kulcsot!! - kiáltottam rá Richie-re, aki tétovázva állt mellettem, bizonytalanul méregetve engem, és a véres húgát, aki erőtlenül kapaszkodott a nyakamba.
Zavarodottan rám pillantott, majd kis időnyi keresgélés után talált egyet, és a kezembe nyomta. Gyorsan bedugtam a zárba, ráfordítottam, majd megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Hallottam a férfi káromkodását, majd ahogy beül a kocsijába és elhajt. Egy cipővel kevesebb, de sikerült biztonságban tudnom Lilyt és magamat. - gondoltam.
- Ööö... megtudhatnám, hogy mi folyik itt? - kérdezte a még mindig tétován álldogáló Richie.
- Egy buliban voltunk. - kezdtem. - Külön váltunk, és amikor a végén eljött az idő, hogy hazamenjünk, Lilyt kerestem, és amikor megtaláltam... nos, még ennél is rosszabb állapotban volt. - mondtam aggodalmasan barátnőmre nézve.
- Értem. Gyere, gyorsan tegyük rendbe! - mondta, és ez volt az első határozott megnyilvánulása azóta, amióta berontottam a házukba reggel hétkor. Mondjuk nem csoda, hogy kicsit meglepődött.
A karjaiba kapta a húgát, majd gyorsan felvitte a fürdőszobába. Levetkőztette, és a véres és hányásos ruhákat félredobva, elkezdte Lilyt lezuhanyoztatni. Segítettem neki, így pár percen belül lemostuk Lilyről a vért, és láthatóvá váltak a sebei. Az arcán, az alkarján voltak, némelyek csak karcolások, de voltak mélyebbek is.
- Azonnal fertőtlenítsük le! - jelentettem ki, és Richie már hozta is a jódot. Kitisztítottuk a húga sebeit, majd egy pizsamát adva rá gyorsan lefektettük az ágyába.
- Hozok egy lavórt! - nézett rám jelentőségteljesen Richie, majd lesietett a földszintre.
Leültem Lily ágyának szélére, és aggodalmasan figyeltem barátnőm összekaszabolt arcát. Elsimítottam egy tincsét, majd halkan megszólaltam:
- Mi történt veled?
Halkan felsóhajtott, és erőtlen hangon ezt mondta:
- Isa... én annyira szégyenlem magam! - mondta, és rám nézett. A szemei könnyesek voltak, és mérhetetlen sok fájdalom volt bennük.
- Lily, elhiszem. Mindenkinek vannak hibái. De el kell mondanod, rendben? - néztem rá jelentőségteljesen.
Erőtlenül bólintott.
- El fogom mondani. - nyöszörögte, majd lecsukta a szemeit, és mély álomba merült.
Ott üldögéltem még egy darabig, majd amikor Richie feljött a lavórral, felálltam és ránéztem.
- Figyelj, talán mellette kéne maradnod! Nehogy a tulajdon hányásától megfulladjon... - kezdtem bizonytalanul.
- Oké, persze. És Isa? Nagyon köszönök mindent! - mondta. - Nagyon hálás vagyok, amiért hazahoztad! Tehetek érted valamit? - kérdezte.
- Nos, ha nem lenne túl nagy kérés... csak tudod... nem tudok hazamenni így, mezítláb, és egyedül kimenni ilyenkor az utcákra... - kezdtem. Nem akartam magamat vele hazavitetni, de egyedül nekivágni az útnak mindennél rosszabb lett volna. Már javában hajnalodott, bár ősz révén még nem volt teljesen világos.
- Természetesen hazaviszlek.
- Nem kérnék ilyet, de... tudod, közel lakunk, de mezítláb és... hát... tudod, az a taxis is... - kezdtem magyarázkodni, de leintett.
- Ez csak magától értetődik, azok után meg pláne, amit a húgommal tettél. - fáradtan rám mosolygott.
Csak most tűnt fel, hogy milyen helyes. Kicsit lányos arca volt, hosszú, barna hajjal, kidolgozott izmai feszültek a pólója alatt, de a szeme kicsi volt és kicsit beesett, bár ettől még helyes volt.

Mégis engem egyáltalán nem vonzott. Bezzeg az én istenem. Chris. Nevének puszta gondolatára is hevesebben kezdett dobogni a szívem az arca rögtön megjelent lelki szemeim előtt, de tudtam, hogy most nincs időm róla álmodozni. Előbb haza kell jutnom. - gondoltam, és bólintottam Richie ajánlatára.

- Nagyon köszönöm! - mondtam mosolyogva, és kiszálltam Richie kocsijából. Már a járdán álltam, és behajolva a kocsiba rámosolyogtam még egyszer.
- Ugyan, nincs mit! Én köszönöm! - mondta, és rám mosolygott.
- Mondd meg Lilynek, hogy holnap feltétlenül elmegyek hozzá, és addigra találjon ki valami elfogadható magyarázatot! - felnevetett.
- Igen, arra én is kíváncsi leszek! - mondta, azzal becsaptam az ajtót, ő pedig elhajtott.

Becsöngettem.
Nem vittem magammal kulcsot, és ez nagy hiba volt. Anyuék rosszul lesznek, ha meglátnak. A ruhámon Lily megalvadt vére díszelgett, a hajam kócosan állt mindenfelé, a sminkem elmosódott, mezítláb álltam egy kivágott koktélruhában egy szál telefonnal a kezemben, egy hideg októberi reggelen a járdán. Az arra járók alaposan megbámultak, de ez egyszer nem tudott érdekelni.
Anyu nyitott ajtót. Amikor meglátott, leesett az álla, majd egy szó nélkül intett, hogy menjek be.
Leültetett az konyhában, majd aput kiugrasztva az ágyból, mind a ketten leültek elém, és magyarázatot követelve meredtek rám. Úgy éreztem magamat, mint egy bírósági tárgyaláson, de nem volt más választásom, mint válaszolni a kérdéseikre, ha nem akartam botrányt.
- Anyu, apu... megfagyok. Kérlek titeket, hadd zuhanyozzam le jó forró vízben, és mindent megmagyarázok! - néztem rájuk könyörögve.
Anyunak megesett a szíve rajtam, és bólintott, de apu nem volt ilyen elnéző.
- Nem, Isabella. Most azonnal elmondod a főbb dolgokat, ha jót akarsz! - nagyon mérges volt. Megijedtem, de határozottan elmondtam mindent, töviről hegyire.
A mondókám végén már remegtem, annyira kihűltem.
- George! Azonnal engedd el a gyereket, meg fog fagyni! Különben is, látod, hogy teljesen ártatlan, és nagyon jól kezelt minden szituációt, büszkének kellene lenned rá! - mondta anyu, és átkarolt. Tudtam, hogy ő megbocsájtott és hitt nekem. Sosem hazudtam a szüleimnek, nagyobb dolgokban soha. Ezért is fájt annyira látni apám szemében a bizalmatlanságot.
- Isabella Odette Rolight! - mennydörögte, - ezért még számolunk!
- De apu - néztem rá könnyes szemmel, - Mindent elmondtam! Mindent! Mi rosszat tettem?
- Miért higgyem el a kis mesédet? - ez a kijelentése úgy ért, mint egy pofon. Megtántorodtam, és zokogva felrohantam az emeletre.
Miért nem bízik meg bennem? Nekem mindig is nagyon jó volt a szüleimmel a kapcsolatom, bíztak bennem ahogyan én is bennük, akkor most mi a baja apának?
Zokogtam, és észre sem vettem, hogy az eleinte tűzforró fürdőm teljesen kihűlt.
Ajtónyitásra kaptam fel a fejemet, és anyu nézett be aggódva.
- Isa...? - kérdezte, majd odasietett hozzám, és a kezét a homlokomra téve felkiáltott.
- De hiszen te lázas vagy! - a fogaim már vacogtak, de nem érdekelt. Anyu gyorsan törölközőbe csavart, mintha még mindig kicsi lennék. Segített kiszállnom a kádból, majd szorosan megölelt.
A vállába fúrtam a fejemet, és ott sírtam tovább hangtalanul.
- Miért nem hisz nekem? - kérdeztem sírva.
Anyu nem válaszolt, csak a hátamat simogatta és csitítgatott.