7. Bejegyzés

Sziasztok!! :)
Most nem kaptam olyan sok kommentet, de ez is nagyon sok, és annyira örülök neki, mert ezeket mindössze 2(!!!) nap alatt kaptam!!! :)
Szóval hálából és "jutalmul" :P hoztam részt! :) 
Kíváncsian várom a kommentjeiteket! :)
Puszil mindenkit: 
lovelife ♥

Reggel fájó fejjel, kissé másnaposan, és legfőképpen betegen ébredtem. 38,6 fokot mutatott a lázmérő, folyt az orrom, hasogatott a fejem, és ha mindez még nem lenne elég, a torkom is kapart.
Az állapotomon az sem segített, hogy amikor lementem a konyhába reggelizni, és köszöntem apunak, válaszra sem méltatott.
Mindegy - gondoltam , - Majd megbékél. Én mindent elmondtam neki, őszintén, tudom, hogy talán nehéz elfogadnia, tudom, hogy szeret, de mást már igazán nem tudok csinálni.
Miután megreggeliztem, felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a számítógépemet.
Rögtön bejelentkeztem az e-mailembe, és miután elolvastam minden üzenetemet (nem volt sok), elkezdtem tépelődni.
Írjak neki?
Frászt! - gondoltam. - Még azt hiszi, hogy hiányolom. 
Talán mert hiányolom is! - mondta egy másik hang a fejemben.
Annyira szeretem, amikor magammal vitatkozom! - nevettem fel, és határozottan megnyomtam a "Levélírás"-t.

Címzett: chris22@gmail.com

Feladó: isa.bella@gmail.com

Tárgy: e-mail címem

Levél: Kedves Chris!

Ez itt az e-mail címem, amiről írok neked. Ööö... mit is mondhatnék? Jó volt veled találkozni, mondjuk nem tudtam, mire vélni, hogy otthagytál, de megkaptam a leveledet.

Várom válaszod:

Isa

Amikor átolvastam a levelet, a fejemet fogtam, mert rájöttem: ilyen béna levelet sosem sikerült még írnom.
Mindegy - gondoltam, és megnyomtam a "Küldés" gombot.

A telefon csörgésére riadtam fel.
Az ágyamon gondolkoztam a tegnap estén, és a ma hajnalon, de olyan kimerült voltam, hogy elaludtam.
- Halló, ki az? - kérdeztem álmos hangon.
- Szia Isa! John vagyok! Felébresztettelek? - kérdezte legjobb barátom a vonal túlsó végéről.
- Heló, John! Jajj, dehogyis! - mondtam neki. - Valami baj van?
- Nem, csak beszélni szerettem volna veled. Hogy vagy?
- Őszintén? Pokolian. Na és te? - próbáltam "kedélyesen" csevegni, de nem sikerült.
- Miért, mi a baj? - kérdezte John aggódva.
- Ó, semmi, nyugi. Tudod, a tegnap éjszaka egy kicsit hosszabbra sikeredett, mint terveztem, és mint szerettem volna.
- Lily, ugye? - kérdezte, és amikor kimondta barátnőm nevét, annyi gyűlölet volt a hangjában, hogy felcsattantam:
- Nem, nem Lily! Magamtól mentem el!
- Ó, csodás. Akkor gondolom, ne is zavarjalak, hiszen... - kezdte, de félbeszakítottam.
- John, ezt most fejezd be! Kérlek. - tettem hozzá egy kicsit szelídebben. - Bocsi, de tudod... nem vagyok valami jó állapotban.
- Bepiáltál? - kérdezte John. Na, ekkor kimeredt szemmel néztem magam elé.
- Tessék?! - förmedtem rá.
- Gondolom, másnapos vagy! Hagylak is, amíg megint józan leszel! - azzal már készült is letenni, de én belekiáltottam:
- Nem, várj! Mi van?! John, mi bajod van neked?! Komolyan, nem ilyen szoktál lenni! Nem piáltam be, hanem Lilyt kellett hazahoznom, mert olyan állapotban volt, hogy arról nem is mondok inkább semmit, de a taxisofőr rám mászott, én pedig ott fagylódtam mezítláb, egy kivágott koktélruhában hajnalban, az utcán! - mondtam neki elkeseredve. Tudtam, hogy ez nem fog neki tetszeni, de azt hittem, leáll végre a kioktatásommal.
- Isa, nem érdekel. Tudod mit? Annyira, de annyira leszarom, hogy hogyan teszed magad tönkre! - mondta John, azzal lecsapta a kagylót. Igen?! Na, ha ő így, én is így.
Még mindig John viselkedésén elképedve léptem be a fürdőszobába, ahol vettem egy forró fürdőt, majd felhívtam Lilyt. Nem ő, hanem Richie vette fel.
- Hogy van? - kérdeztem köszönés nélkül.
- Jobban. - mondta. - Na és te? Végül nem az utcán aludtál? Beengedtek a szüleid?
- Hát, hajszál híján, de végül mégis. - mondtam mosolyogva.
- Ennek örülök. De tudod, hogy ha nem, akkor nálunk...
- Tudom, köszönöm. - mondtam. Kezdett velem túlontúl kedves lenni. Nem, ez nem tetszett.
- Na, és... átjössz?
- Nem tudom... beteg vagyok, szóval lehet, hogy nem lenne jó ötlet...
- Te tudod. - szakított félbe, - De Lily már reggel óta csak téged vár. Most bealudt, de mindig felkel, és olyankor utánad érdeklődik.
- Ó. Nos, akkor azt hiszem...
- Oké, akkor várlak. - mondta, és letette.
Várlak?! Mi az, hogy várlak??!! Én nem hozzá megyek, hanem Lilyhez!
Komolyan, ha ő is rám nyomul... jó, biztosan nem úgy, mint a taxisofőr, de...
Gondolataimba mélyedve lementem a nappaliba, és szerencsére ott találtam anyut. Éppen olvasott valamit.
- Anyu! Elmegyek Lilyhez, oké?
- Rendben. De... tudod, gyere hamar! Apád... nagyon kivan.
- Anyu, - kezdtem hevesen gesztikulálni, - Tudod, nem szándékozom sem megszökni, sem kilógni bulizni, sőt még csak pár utcával arrébb sem akarok menni, csupán Lilyékhez. De ha gondoljátok, szereljetek rám nyomkövetőt! - fakadtam ki.
Életemben eddig egyetlenegyszer voltam bulizni. Egyszer. Nem többször. És amikor hazaesek, éppen két sokkból is felocsúdva, az apám, akivel annyira jó volt a kapcsolatom addig, nem hiszi el a "mesémet", meggyanúsít, és azóta anyu is, mintha egy bűnös lennék, kerül.
Aztán ma szembesülnöm kellett vele, hogy John valamiért utál, Lily bátyja pedig rám készül hajtani... nem, ez nekem egyszerre sok volt. Mikor lett nekem ilyen eseménydús életem az egyszerű, szürke hétköznapjaimból? Máskor évekig nem történt velem annyi dolog, mint most, két nap alatt.
Anyu szeme villámokat szórt.
- Csak aggódunk érted! - sziszegte dühösen.
- Ó, igazán? Emiatt nem hisztek nekem?! - szegeztem neki a kérdést.
- Nézd, kicsim... ez... - kezdte a magyarázkodást, de félbeszakítottam.
- Anya, az egész világ összeesküdött ellenem. Nem érdekelnek a magyarázatok. Ha bajotok van velem, nem tudok mit tenni. Ám legyen. Csak hogy tudjátok: soha nem hazudtam nektek. Ha azt hiszitek, hogy ködösítek nektek a tegnappal kapcsolatban, akkor higgyétek azt. Majd szóljatok, ha újra bíztok bennem. - azzal kínosan elnevettem magam, és kiléptem a házból, becsapva magam mögött az ajtót.
Az úton folyamatosan azon gondolkoztam, amit régebben kívántam.
"Bárcsak izgalmasabb lenne az életem!" - sóhajtottam fel pár éve. Izgalmat akartam? Megkaptam. Az egész világ összeesküdött ellenem, lesmárolt a taxis, berúgtam, reménytelenül szerelmes vagyok egy észveszejtően helyes srácba, a legjobb barátnőm tiszta seb, a barátnőm bátyja nyomul, a legjobb barátom utál, a szüleim utálnak...
Hogy vissza akarom-e kapni a régi kis "unalmas, szürke" életemet?
Igen.
Ahogy becsöngettem, egy másodpercet sem kellett várnom, és Richie már nyitotta is az ajtót.
- Heló! - köszönt lelkesen. Túl lelkesen.
- Szia. - mosolyogtam finoman. - A szüleitek merre vannak?
- Ó, elutaztak.
- Á, értem. - bólintottam. - Mikor jönnek?
- Elvileg holnap.
- Tudnak Lilyről? - kérdeztem.
- Nem. Ráérnek megtudni. Majd ő fogja nekik elmondani, úgy, ahogy akarja. - mosolygott kissé gúnyosan.
- Elmondta hogy mi történt vele? - kérdeztem.
- Nem. - húzta el a száját.
- Öhm... beengedsz? - kérdeztem, mert mind a két kezét az ajtókeretnek támasztva állta el az utat előlem.
- Persze. - mosolygott angyalian, de nem állt el az útból.
- Ö... oké... - mosolyogtam kínosan. Mikor is játszanak ilyet a gyerekek? Ja, igen, oviban. Vagy bölcsiben?
- Be szeretnék menni. - jelentettem ki.
- Tudom. - mondta Richie. Jézus, most mit tegyek? Kikezd velem? Nee.
- Richie, kérlek. - fogtam könyörgőre.
- Oké. - adta meg magát, és beengedett. - Úgy szeretem látni, ahogy könyörögsz. - mosolygott rám csipészen.
- Ó, hát ez nagyszerű. - mondtam, majd gyorsan felsiettem Lilyhez.
Leültem az ágya szélére, és abban a pillanatban fel is pattantak a szemei.
- Isa! - mosolyodott el boldogan.
- Jaj, ne, felébresztettelek? - kérdeztem aggódva.
- Ugyan, ne idegeskedj! - legyintett. - Végre, hogy itt vagy! - mosolygott.
- Hogy vagy? - tértem gyorsan a tárgyra.
- Jól. - bólintott. - És nagyon köszönöm, amit értem tettél.
- Jaj, hagyjuk már! - mosolyogtam. - Az csak természetes volt.
- Ugyan már! Tudod, hogy nem az. Nagyon sokan nem tették volna. Hallottad, mi volt Cassandrával? Juj, az nagyon durva... - azzal ecsetelni kezdte, hogy mi volt azzal a libával. Nem érdekelt, de végig hallgattam.
- És Patriciával is... - kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze, hanem közbevágtam:
- Lily, ugye tudod, hogy mesterien tudod terelni a témát? - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Mii?? - játszotta az ártatlant.
- Tudod te. Lily, biztos fantasztikus ez a Patricia, tudod, remélem egy cseppet értelmesebb a többi libácskánál - és elhúztam a számat, aminek láttán Lily felnevetett, - De nem nem nagyon tud érdekelni. Az viszont annál inkább, hogy mi volt az én kedves barátnőmmel tegnap este. - és szúrósan ránéztem.
- Isa... és annyira sajnálom. Nagyon szégyellem magam. Tudod... - kezdte, de elhallgatott.
- Igen? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
- Na, tudom, nem fogsz megkímélni a válaszadástól - húzta a száját.
- Jól tudod. - néztem rá szúrósan. - Nagyon fontos tudnom, hogy kit nyírjak ki emiatt! - mondtam, mire Lily keserűen felnevetett.
- Rendben van, elmondom. Az egész úgy kezdődött, hogy... lefeküdtünk Dan-el.
- Dan? Aki ajtót nyitott? - kérdeztem, szerintem logikusan. Mert ugye megcsókolták egymást. Gondoltam, akkor legalább vele.
Lily azonban kínosan felnevetett:
- Nos, nem egészen, ugyanis...
- Nem, Lily, nem érdekel. Bocsi, de nem tudom követni a szerelmi életedet. - mondtam neki, az utolsó két szót egy csipetnyi gúnnyal megfűszerezve.
- Oké. - hallottam a szabadkozást a hangjában. - Nos, tudod... mint mondtam, lefeküdtünk. És... nos, mint tudod... vagyis nem tudod, de... nos, én is csak most tudtam meg, de vagdossa magát. És... játékosan megvágott, de komolyan, nem akart semmi rosszat...
- Pff, és te nem hagytad ott? - rivalltam rá. Igaz, így utólag már mindegy.
- De komolyan, Isa, jó volt.
- Lily, akkor nagyszerű. Gratulálok. - mondtam gúnyosan.
- És akkor eldurvult a dolog. Elkezdett komolyan vagdosni... és mondtam, hogy ne, de... ő tovább csinálta.
- Szadista! - sziszegtem, - Szóval ebben éli ki magát? A szadizmusában?! - kérdeztem felháborodva.
- Nos, úgy tűnik. Aztán beijedt, és gyorsan elment. Így tudtam csak kijönni végre, és a kést pedig otthagyta, hogyha esetlen valaki rám talál, azt higgye, hogy öngyilkos akarok lenni. Vagy ilyesmi. - vonta meg a vállát Lily hanyagságot imitálva, de láttam, hogy megreszket az emlék hatására.
- Lily, ha még egyszer egy ilyen pszichopata sráccal mersz kezdeni... - kezdtem, de hevesen megrázta a fejét. - Nem, eszem ágában sincs!
- Remélem is, mert ha mégis, akkor először téged öllek meg, és csak utána beszélgetek el a fiúval is... - mondtam, mire Lily önfeledten felnevetett. Hiányzott már, hogy így halljam nevetni.
- És... te megismerkedtél valami jó pasival? - kérdezte vigyorogva.
- Na ezt nagyon gyorsan fejezd be! - boxoltam bele a vállába, mire elvigyorodott.
- Isa... te teljesen szerelmes vagy!! - visongott, és addig nem hagyott békén, amíg mindent ki nem szedett belőlem...