12. Bejegyzés

Sziasztok!
Ilyen se volt még, hogy két egymásutáni napon két részt is kaptok! :) 
De remélem örültök neki! :)
Már nagyon régóta megterveztem ezt a részt, így úgy éreztem, hogy meg kell osztanom veletek, ki kell kérnem a véleményeteket, hogy nektek mennyire tetszik! :)
Tudom, hogy nektek sohase lehet elég hosszút írni :D de azért igyekszem. :) ;)
Ja, és van egy olyan sejtésem, hogy a vége miatt meg fogtok ölni... na de sebaj. :D
Puszi:

Lovelife ♥

Másnap reggel boldogan keltem. Majd' kicsattantam az örömtől, ugyanis ha a tegnap délutánra gondoltam, még mindig fülig ért a szám.

A "randi" része egy kicsit felemás érzelmeket váltott ki belőlem, de az, hogy odajött elém a sulihoz, hogy csak én érdekeltem, és hogy a végén "fogócskáztunk"... nos, ez nagyon tetszett. Valamint elégedett voltam magammal, hogy nem mutattam ki teljesen, mennyire bolondulok érte.

Ezen kívül az se volt mellékes szempont, hogy végre a legjobb barátommal is sikerült kibékülnöm - igaz, hogy nem tisztáztuk a problémát, de a lényeg, hogy ismét minden rendben. Felkaptam egy csíkos ruhát, azzal már rohantam is a suliba.

Mikor odaértem, villámként hasított belém a felismerés: nekem ma "baráti" találkozóm van Richie-vel! A jókedvemnek befellegzett.

Nagyon kedveltem ugyan Richie-t, de láttam, hogy ő sokkal többet akar barátságnál: én viszont 100%-ban csakis kizárólag Chris-be voltam szerelmes, és se kedvem, se színészi tehetségem nem volt ahhoz, hogy megjátsszam magam. 

Amint beléptem az osztályba, Lily jött elém, és komolyan ezt mondta:

- Isa, beszélnünk kell.

Az ütő megállt bennem, a lábam földbegyökerezett, és az ereimben pedig meghűlt a vér, és az idegességtől szinte ráordítottam Lilyre:

- Úristen, mi van??!!

Ő azonban megrázta a fejét, jelezve, hogy ezt nem itt és nem így kell megbeszélnünk, majd szelíden maga után húzott. Elértünk a folyosó csendes részére, ahol ő leült egy padra, én pedig követtem a példáját, majd idegesen meredtem rá:

- Mondd már!!

Ő csak nézett rám, aztán nagy nehezen megszólalt:

- Isa, a szüleim... nagyon... nagyon lecsesztek. Azt mondták, hogy nem mehetek soha semmilyen buliba, amíg nem tudok felelősségteljesen viselkedni. - azzal lehajtotta a fejét. Jellemző Lilyre. Nem amiatt akadt ki, hogy a szülei mérgesek rá, hanem azért, mert az imádott bulizást megvonták tőle. Bár ahogy ismerem Lilyt, nem fog a szülei büntetésének megfelelően viselkedni. Ergo minden partyban ott lesz, mint mindig.

- ...és, mi volt még? - néztem rá várakozás teljesen, mert úgy gondoltam, van még tovább.

- Hát... nincs más. De gondolj bele, Isa, nem mehetek bulizni! - nézett rám kétségbeesetten. Kíváncsian fürkésztem az arcát:

- De Lily, te sose hagynád ki a bulikat, és fütyülsz a szüleid tiltásaira, nem? - kérdeztem értetlenkedve, ő azonban hevesen megrázta a fejét.

- Richie fog rám felügyelni.

- Mi?! - néztem rá döbbentem, - Mi ő, pesztonka?! Miért ügyel pont ő rád? Egyáltalán, miért kell rád ügyelni?! Nem vagy kisbaba! - förmedtem rá magába roskadt barátnőmre. 

- Tudom! - nézett rám mérgesen. - De a szüleim ezt mondták. - vont vállat. - Richie... nagyon jó a kapcsolat kettőnk között, de... ő... tényleg tudja minden titkos módszeremet, ahogyan ki szoktam szökni a házból, úgyhogy... esélyem sincs.

- Egész éjjel az ágyad mellett fog állni? Napi 24 órában? Lándzsával? - elvigyorodtam, ahogyan elképzeltem Richie-t felügyelőként.

- Nem, nem tudom. Mit tudom én! - csattant fel Lily. - Valahogy. Talán bezár. Vagy... nem tudom, megkötöz. - vont vállat, én pedig hangosan felnevettem.

- Ha gondolod, beszélhetek vele az érdekedben! - vetettem fel.

- Találkozol vele? - kapta fel a fejét.

- Igen. Ma. - sóhajtottam.

- Nem akarsz vele találkozni? - kérdezte Lily gyanakodva. Nagyon jó viszonyban voltak a bátyjával, így nem együtt érző volt a hangja, hanem egy kicsit számon kérő is.

- Nos, de... csak tudod... - kezdtem hebegni-habogni, de Lily közbevágott:

- Odáig meg vissza van érted. - erre a kijelentésre ugyan nem volt szükségem, mert tudtam magamtól is, de így csak még egyértelműbbé vált a helyzet. Szerelmes belém, és nem törhetem össze az legjobb és egyben egyetlen barátnőm bátyjának szívét. Mindketten tudjuk, hogy nem fogadja el a szituációt, miszerint csak barátok vagyunk.

- Te szereted őt? - vont kérdőre. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni.

- Én... izé, Lily... Chris... vagyis, Ian... - akadoztam, de ekkor megszólalt az órák kezdetét jelző csengő, Lily pedig leintett.

- Ő csak egy ábránd. Ne törd össze a bátyám szívét, különben velem gyűlik meg a bajod! - nézett rám szúrósan, majd elmosolyodott biztatóan, de éreztem, hogy nagyon is komolyan gondolja, amit az előbb mondott.

Amikor minden órám véget ért, egy nagy sóhaj kíséretében a vállamra kaptam a táskámat, és elindultam a kijárat felé. A szívem dübörgött, féltem, nehogy csalódást okozzak valakinek: Lilynek, Richie-nek, Chris-nek... de legfőképp magamnak.

Amit kiléptem, megláttam Richie-t... aki egy nyitott sportkocsiban üldögélt. Jesszus, mennyire menő.

Őt is körülvette egy kisebb lány.csoport, főleg a kocsiját, de láttam, ahogyan pár libuska idétlenül vihorászva próbálja magára felkelteni a figyelmét. 

Elgondolkoztam rajta, hogy ezek a jó pasik (Richie, de főleg Christian) mit akarhatnak tőlem. Akármit is, de azt nagyon - állapítottam meg, és mosolyogva odaléptem a kocsihoz.

- Heló! - köszönt lelkesen Richie, majd adott egy puszit az arcomra. Láttam a lányok értetlen tekintetét, ahogy azt próbálják kitalálni, hogy akkor most melyik is a pasim - a "tegnapi" vagy a "mai". Cassandra éppen akkor lépett ki a suliból, nekem pedig hirtelen sürgős lett az indulás, nem akartam, hogy Richie előtt köppentsen el valamit a tegnapról. Teljesen "véletlenül", persze.

Ő gúnyosan elvigyorodott, majd közelebb lépett, és csípőre tett kézzel így szólt:

- Ha nincs ló, szamár is jó, mi?! - és felnevetett. Dühösen meredtem rá, majd ezt mondtam idegesen Richie-nek:

- Menjünk innen, gyorsan! - ő pedig, miután megvárta, hogy minden csaj elkotródjon az útból, elindította a motort, és lassan-lassan, de végre magunk mögött tudhattuk a sulit. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- Hogy vagy? - érdeklődtem mosolyogva. Ő azonban nem viszonozta mosolyomat, hanem csak aprót biccentve ennyit szűrt ki fogai között:

- Jól. Te?

- Mi a baj? Megbántottalak? - néztem rá őszinte aggodalommal. Eszembe jutott ugyanis Lily délelőtti fenyegetése.

Erre szomorúan elmosolyodott, és ezt mondta:

- Dehogy. Mit is jelentett annak a csajnak a mondata? - nézett rám felvont szemöldökkel.

- Annak a libának? Honnan tudjam?! Nem beszélem a nyelvüket. - rántottam vállat, látszólag lezserül, de ugyanakkor minden idegszálammal Richie reakcióját lestem.

Felszabadultan, és egy kicsit megkönnyebbülten felnevetett, és végre én is követhettem példáját. Tudtam, hogy hazudtam a mondattal kapcsolatban, de ha elmondom, mélységesen megbántottam volna a "haveromat", amit pedig nem akartam.

Az úton sokat beszélgettünk, bulikról, suliról, lányokról, fiúkról... és elérkeztünk egy kényes témához. Lilyhez.

- Nos... és mit mondtak a szüleitek? - tettem a tudatlant.

- Nekem kell rá "ügyelnem". - fújtatott idegesen.

- Ez mit jelent? - néztem rá őszinte érdeklődéssel.

- Nos, azt, hogy minden olyan módszerét, amivel ki szokott szökni, ha "szobafogságban" van, meg kell akadályoznom. És mivel nagyon féltem, meg is teszem. - bólintott, de láttam rajta, hogy nem szívesen teszi.

- Lily mesélt erről. - vallottam be.

- Igen? - nézett rám. - És mit mondott? Utál? - a hangja bűnbánóan csengett. - Tudom, hogy... mit gondol most, de... én nem amiatt teszem... vagyis... - kezdte, de én megsimítottam a karját, és csak ennyit mondtam:

- Ugyan, Richie, nagyon szeret téged, és megérti. Inkább abban segíts, hogyan lehetne megértetni a szüleiddel, hogy ami történt, nem Lily hibája volt. 

- Ezen én is gondolkoztam. - mondta, és láttam rajta, mennyire jólesik neki, amikor megsimítottam. Ösztönösen elmosolyodott erre a gesztusomra.

- Akkor még majd agyalunk rajta! - mondta, - De most élvezzük ki ezt a délutánt! - mosolygott, majd lekanyarodott egy kis mellékutcába.

- Hova viszel? - kérdeztem nevetve, miközben hátulról befogta kezeivel a szemeimet, és úgy kalauzolt a göröngyös földön. A természetben voltunk, távol minden városi zajtól. Többször is majdnem elestem, de mindig elkapott, és a testével támasztott meg.

- Meglepetés. - mondta, és éreztem a hangján, hogy boldog. Én is az voltam, bár nem úgy, mint amikor Chris-el vagyok.

Egyszer csak levette a kezeit a szememről, és én pedig kis híján elájultam a látványtól.

A Knights Pond-nál voltunk, azaz a Lovagok Tavánál, és éppen naplemente volt, a víztükör élénk vörös és narancssárga színekben pompázott, a tó közepén pedig megmutatta magát az aranyhíd is. Csak bámultam, mert bár már sokszor voltam ennél a tónál, sosem láttam ilyen formájában. A szemeim kimeredtek az ámulattól, Richie pedig aggodalmasan szemlélt:

- Jól vagy? - kérdezte.

- Persze! - nevettem. - Köszönöm. Ez gyönyörű.

- Csak egy baráti találta. - mosolygott, majd leült mellém a fűbe. Csendben gyönyörködtünk a tóban, és a természetben, majd halkan felsóhajtott:

- Nagyon szép, nem?

- De. Egyszerűen gyönyörű. - bólogattam.

- Gyere, mutatok még valamit! - mondta, azzal kézen fogott, és egy kis étterembe vezetett, amely közvetlenül a tó partján volt. Az étterem teraszán felállított asztalokon gyertyák égtek, és egy vendég sem volt odakint rajtunk kívül. Ismételten lelkendezni kezdtem:

- Úristen! - kiáltottam fel, majd megöleltem. - Ez csodás! - és hirtelen nagyon boldog voltam. De tudtam, mennyire vékony jégen táncolok: hiszen... most majd reménykedni fog. És tetszik nekem... de közel sem úgy, mint Chris. Ő csak mint haver, esetleg egy kicsit több. De láttam, hogy ő szeret, és biztos kapocs, míg Christian titokzatos és kiszámíthatatlan - de ha nem érzek tiszta szerelmet Richie iránt, akkor nem is fogom megjátszani.

Richie mosolygott, és az egyik asztalhoz vezetett. 

Miután a pincér felvette a rendelésünket, én még mindig a csodálatos panorámában gyönyörködtem, Richie pedig... nos, ő pedig bennem.

Zavartan mosolyogtam rá, és megtörtem a csendet:

- Van barátnőd?

- Nincs. - mosolygott. Ettől féltem. - Most éppen szingli vagyok. - kacsintott, én pedig felkacagtam.

- Na és neked? Van barátod? - érdeklődött. Ez már kicsit kényesebb téma volt.

- Nos... nincs, csak... nem, nincs. - szakítottam meg saját magamat. Nem éreztem helyén valónak, hogy egy olyan kapcsolatot állítsak be "járásnak", ami valójában még nem is az.

- Isa... - krákogott Richie, majd rám nézett: - Szeretnék mondani valamit.