11. Bejegyzés

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a kommentjeiteket!! ♥ :)
Nos, sikerült csütörtökön érkeznem a folytatással, ami rendkívüli, ráadásul hétvégén is kaptok majd egy bejegyzést, és mivel hosszú hétvége következik, ha gyorsak vagytok a kommentekkel akkor még egyet: azaz a hosszú hétvége alatt 2-őt, ma pedig egyet kaptok!! :)
Bocsánat a hossza miatt, de most nem tudtam hosszabbat alkotni, viszont legközelebb hosszabb lesz, ígérem!
Remélem tetszik, jó olvasást, sok puszi:

Lovelife ♥

- John?! - fordultam hátra meglepetten. Nem is gondoltam, hogy itt van - vajon mennyit látott és hallott? Esetleg újabban kémkedik utánam? De nem akartam előítéletekkel fogadni, így rámosolyogtam:
- Hát te?
- Ezt én is kérdezhetném. - mondta, azzal leült mellém. Elhúzódtam tőle, majd karba tett kézzel ránéztem:
- Mi vagy te, az FBI? Esetleg nem akarsz kihallgatni? Van alibim a mai délutánra. - mondtam.
- A humorod a régi. - mosolygott. A mosolya őszintének tűnt, de sose árt vigyázni. A mosolya láttán az én szájam is felfelé görbült, mert John-t mindig is a bátyámnak, a legjobb barátomnak tekintettem, így nem volt jó vele haragban lenni - most pedig úgy tűnt, ő is békés szándékkal közeledik.
- Nos, én csak éppen beültem a Wasabi-ba. - vont vállat.
- Egyedül? - értetlenkedtem.
- Nem, az egyik haverommal.
- Értem. - bólintottam.
- És te? Persze csak ha szabad megtudnom. - nézett rám mosolyogva.
- Hát... nem szabad. - azzal visszamosolyogtam rá. - Nem akarom ezt a békés pillanatot elrontani. - tettem hozzá bocsánatkérően vállat vonva.
- Akkor szent a béke? - kérdezte csillogó szemmel.
- Igen. - mondtam, azzal közelebb kúszott hozzám, és átkarolt, én pedig a vállára ejtettem a fejem. - Olyan jó, hogy megint minden rendben. - motyogtam.
- Szerintem is. - simította meg a hajam.
Csendben üldögéltünk, mindketten máshol jártunk gondolatban, de abban megegyeztek érzéseink, hogy a kibékülés jó ötlet volt - bár ha a jövőben parancsolgatni akar majd nekem, vagy megszabni bármit is, akkor baj lesz. - erre a gondolatra ösztönösen elvigyorodtam.
- Lám, lám... talán megzavartam valamit? - hallottam egy hangot a hátunk mögül, amire megfordultam. - Chris?! - néztem rá. Olyan halkan osonhatott mögénk, hogy meg se hallottuk, most pedig jócskán meglepődtem, amikor megszólalt.
- Jajj, megijesztettél! - mosolyogtam rá.
- Nem akartam zavarni. - mosolygott rám. Tudtam, hogy most mit gondol: biztosan csak féltékennyé akarom tenni, holott ilyesmiről szó sem volt. Ugyan nem esett jól ez a "Cassy"-s dolog, de nem voltam amolyan szemet-szemért, fogat-fogért típus, ráadásul biztosan nem a legjobb barátommal akartam volna féltékennyé tenni. Gyorsan tisztáznom kell.
- Chris, ő itt John, a legjobb barátom.
- Valóban nagyon jó barátok lehettek! - mondta cinikusan, arra célozva, hogy John  még mindig átkarol engem.
- Nincs semmi köztünk. - néztem a szemébe. Ő is felelősségre von, vagy mi?!
- Aha. - bólintott.
- Khm... - köszörülte meg a torkát John. - Én megyek. Jó volt veled találkozni, Chris. - azzal kezet nyújtott. Kezet fogtak, azzal John, miután adott egy puszit, elment. - Majd hívlak! - intett, azzal eltűnt a sarkon.
Ketten maradtunk Chris-sel.
- Mehetsz vissza Cassy-hoz. Egyedül is hazatalálok. - biccentettem.
- Addig nem, amíg meg nem csókollak rendesen. - mosolyodott el, azzal közelebb lépett, lefogta a kezeimet, és olyan erősen szorította őket, hogy nem tudtam kitépni magamat a karjai közül. Elfordítottam a fejemet, küzdöttem, mert nem akartam, hogy megcsókoljon. Nem így, hogy éppen neheztelek rá. De ő csak mosolygott és nevetett minden próbálkozásomon, és a fülembe súgta:
- Nem menekülsz. - azzal gyengéden végigcsókolta a nyakamat, majd lassan a szám felé közelített. Erőtlenül próbáltam még párszor elmenekülni, de miután nem sikerült, rá néztem, és elmosolyodtam:
- Hát rendben. Ha harc hát legyen harc. - azzal belecsókoltam a nyakába, és megharaptam az ajkait.
Erősen, szenvedélyesen megcsókolt, és amikor látta, hogy már nem akarok elmenni, kezeimet elengedve karjait a derekam köré fonta, és megcsókolt még egyszer.
Visszacsókoltam, és mosolyogva a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Isabella... - kezdte azon a szexis hangján, de az ujjamat a szájára téve elhallgattattam.
- Sss! Ne mondj semmit. - azzal megcsókoltam.
- Szent a béke? - kérdezte vigyorogva. Csak hiszi! - mosolyodtam el magamban gonoszul, de nem mondtam semmit.
- És ha nem? - érdeklődtem kedvesen.
- Akkor ki kell, hogy engeszteljelek. - csókolt meg, én azonban hátrahúzódtam.
- Na és hogyan?
- Hogyan szeretnéd? - kacsintott.
- Nos... - úgy tettem, mintha elgondolkoznék. - Engedj el. - erre elengedte a derekamat, és pedig lassan hátrálni kezdtem.
- Csak nem fogócskázni akarsz? - kérdezte, felvonva szemöldökét. De nem úgy tette fel a kérdést, mint egy óvódásnak, hanem mintha egy véresen komoly fogócskáról lenne szó.
- Nos... - azzal megperdültem és elfutottam. Ő se volt rest, utánam iramodott. Pár lépésnyire ott lihegett mögöttem, de mivel én rendszeresen futok, nem ért utol.
- Na, mi van? - kiáltottam hátra incselkedve a vállam fölött. - Nem tudsz elkapni?
- Dehogynem. - mondta. Mivel miközben hátraszóltam neki, lazábbra fogtam a tempót, így most ő egy ugrással mögöttem termett, karjai közé szorítva engem így szólt:
- Megvagy.
- De még nem vagyok kiengesztelve. - mosolyogtam.
- Akkor mit tegyek még, istennőm? - kérdezte suttogva.
- Vigyél haza.
- Kérésed számomra parancs. - mondta, azzal felkapott az ölébe, és elvitt a kocsijáig.

Chris leparkolt a házunk előtt, majd leállította a motort. Ott ültünk a sötét kocsiban, szótlanul.
Majd hirtelen áthajolt a sebváltó felett, és csókot nyomott a számra:
- Nos, szépségem?
- Nos? - játszottam az értetlent.
- Milyen volt a mai délután?
- Egy 10-es skálán? 6-os.
- De szigorú itt valaki. - mosolygott rám.
- Nos, sokat dobott volna a pontozáson, ha Cassy-t kihagyod a programból. - vontam vállat, majd érdeklődve figyeltem a reakcióját.
- Nem hanyagolhatom el a rajongótáboromat. - mondta nyeglén. Igen?! Ha ő így, akkor én is így.
- Akkor holnap találkozunk? - kérdezte.
- Holnap? - tűnődtem. - Persze. - azzal tartottam egy kis hatásszünetet, majd mint akinek most jut eszébe, felkiáltottam:
- Jajj, ne haragudj, most jut eszembe... holnap találkozóm van. Nem hanyagolhatom el a rajongótáboromat, nemde? - azzal gúnyosan rámosolyogtam.
- Persze, menj csak. Holnapra úgyis programom van. - legyintett lazán.
- Akkor ezt megbeszéltük. - vigyorogtam, és már szálltam is volna ki a kocsiból, de megállított. Visszahúzott és megcsókolt.
- Én élveztem azért a délutánt. - mormolta.
- Én is. De legközelebb rajongótábor nélkül. - kacsintottam, majd kiszálltam a kocsiból.