20. Bejegyzés

Sziasztok!! :)
Köszönöm szépen a kommenteket. :) ♥
Várjátok már a karácsonyt? :) Én nagyon!! Úgyhogy mindenképpen számíthattok majd itt is karácsonyi részre, majd meglátjuk, milyen formában. :)
Kérlek titeket, hogy aki elolvas egy bejegyzést, hagyjon kommentet, mert a ti véleményetek érdekel a legjobban!! :)
Flower-t és Dan-t is megtaláljátok a Szereplők-nél! 
Sok puszi, jó olvasást!

Lovelife ♥

3 órával ezelőtt, a Mederson-házban

Isa szemszöge

Flower értetlenül meredt rám. Nem is hibáztattam érte, hiszen nyilván fogalma sem volt róla, hogy miért érdekel engem Chris, és hogy egyáltalán honnan ismerem.

Ott ültem, a semmibe bámulva, és a gondolataim megállás nélkül pörögtek.

- Khm... - térített magamhoz Flower zavart köhögése gondolataimból.

- Jajj, ne haragudj. - pillantottam rá, és bizonytalanul mosolyogtam.

- Most végre elmondanád, hogy miért érdekelt? - fonta keresztbe karjait. 

- Hát... persze. - mondtam kelletlenül. Nem is ismertem őt annyira, soha semmilyen titkomat, sőt kisebb dolgokat sem osztottam meg vele, és most éppen arra kért, hogy a legnagyobb titkomat mondjam el neki, amit még az anyukám se tudott.

- Flower, meg kell ígérned... - kezdtem, de felháborodva mondta:

- Olyannak nézek én ki?!

- Nem, dehogy is! - siettem megnyugtatni.

- Hallgatlak. 

- Tudod... egyszer, először életemben voltam bulizni, és... találkoztam egy fiúval, aki... aki rögtön elvarázsolt. - eleinte akadozva beszéltem, de utána belejöttem, és csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Jól esett ezt egy olyannak elmondani, aki még nem hallotta a történetet, de mégis megbízhattam benne, és valamennyire egy cipőben is jártunk.

Figyelmesen hallgatott, hol mosolygott, hol bólogatott, hogy elborult az arca, és szomorúan figyelt.

Amikor befejeztem az elbeszélést, és mindent elmondtam neki, az összes érzelmemet, mindent, sokkal többet, mint Lily-nek, kimerülten hunytam le a szemem.

Talán hiba volt ennyire megbízni benne, de jó volt kiönteni a lelkemet, és így végre én is tisztábban láttam a dolgokat így, kimondva.

Egy ideig csendben maradt, amíg én lehunyt szemmel üldögéltem. Egy kicsit könnyebb lett a lelkem, mert már nem csak én tudtam a titkomról, hanem más is.

Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy Flower engem néz.

- Jól esett kimondani? - mosolygott.

- Igen. - bólintottam.

- A bizalmadért cserébe én is elmondom a történetemet, ha érdekel. - nézett rám bizonytalanul.

- Ó, nagyon is! - kapva kaptam az alkalmon, hogy ő maga ajánlja fel.

- Azt hiszem... nem, biztos vagyok benne, hogy egyszer a parkban sétálgattam, amikor megpillantottam Christian-t. Láttam, milyen jól néz ki, de nem sokat törődtem vele. Aztán időről időre mindig ugyanabban az időben voltunk a parkban, már mosolyogva köszöntünk a másiknak, amikor egyszer odajött hozzám. Meghívott egy buliba, ahol nagyon jól éreztem magam, egész este vele voltam. Teljesen szerelmes lettem belé. Aztán, amikor már meg is csókoltuk egymást, egyszer csak otthagyott, amikor az egyik barátnőm húzott a táncparkettre. - sokatmondóan bólintottam egyet, amiből rögtön megértette, hogy velem is hasonló történt.

- De meghagyta az e-mail címét. Az egyik lány azt mondta, őrizzem meg, mert ez a jóképű nőcsábász még soha senkinek nem adta meg az e-mailét. Még aznap hajnalban írtam neki, amint hazaértem a buliról. Válaszolt is, és hamarosan elhívott egy randira. - itt Flower megállt egy kicsit, és mosolyogva nézett a távolba. - Utána meg persze a hotelszobájában kötöttünk ki. Teljesen beleestem a srácba. Egy-két hónapig tartott a kapcsolatunk, de volt olyan, amikor minden magyarázat nélkül elment napokra, és nem is tudtam róla semmit. Ilyenkor, ha számon kértem, mindig csókokkal hallgattatott el. - milyen ismerős, gondoltam.

- Aztán két hónappal ezelőtt, szakított velem. Nem vettem észre, hogy bármi baj lett volna a kapcsolatunkban, egyszerűen csak kijelentette, hogy, - itt jelentőségteljesen rám nézett, - megismert valakit. 

- Sajnálom. - néztem rá. Nagyon kellemetlen kezdett lenni az egész. Kiderült, hogy Chris előző barátnője pont az én unokatesóm volt, ami jó is volt, mert megoszthatta velem a tapasztalatait, de rossz is, mert így engem riválisnak tekinthet ezentúl. Ezenkívül pedig Chris pont miattam szakított vele. 

- Nem kell. - rázta a fejét. - Tudod, én biztos vagyok benne, hogy nem csak emiatt. Hanem mert mindig mondogatta, hogy ne akarjam tudni, hova tűnik napokra. Én azonban kiderítettem valamit, ami miatt lehet, hogy ideje lett megszabadulnia tőlem. - keserűen felnevetett.

- Mire jöttél rá? - néztem rá, kissé előrehajolva az izgatottságtól. Lehet, hogy most olyan információt kapok, ami igazán hasznos lesz.

- Elmondom, bár ez nem teljesen biztos információ. Egyszer követtem, és láttam, hogy egy Las Vegas-ba tartó repülőre szállt fel. Sok minden eszembe jutott, hogy esetleg sztirptízbárba jár, de nem hittem, mert akkor miért járt volna velem? Simán dobhatott volna. Viszont ha nem megcsalt, akkor mit csinált? Valami sokkal veszélyesebbet? - tűnődött. - De ezt soha nem tudtam meg. Dobott, mielőtt kideríthettem volna.

- De miért? Hogyan jött rá arra, hogy te tudsz erről? - kérdeztem értetlenkedve.

- Mert voltam olyan hülye és ostoba, hogy kérdőre vontam. - hajtotta le szégyenkezve a fejét unokatestvérem.

- És mit mondott?

- Megrándult az arca, mint akit rajtakaptak valamin, de csak nevetett a feltételezésemen, és azt mondta, csak egy barátját látogatta meg. Igaz, eléggé ideges volt, utána pedig rám förmedt, hogy ne merjek még egyszer utána mászkálni. Nagyon megijesztett, teljesen kikelt magából. - emlékezett vissza Flower.

- És rögtön szakított veled? - kérdeztem, bár kissé csalódott voltam, hogy semmi érdemi információt nem tudtam meg.

- Nem. Ez a legérdekesebb az egészben. Először kiabált, mérges volt, de utána bocsánatot kért, és még együtt voltunk egy hétig. Utána pedig közölte, hogy szeret, de megismert valakit, aki még jobban vonzza, mint én. Utána pedig szakított velem. - nézett a szemembe Flo.

- Úgy sajnálom... - néztem rá. 

- Mondom, hogy nem kell. Jobb ez így. - mosolygott, majd felállt. - Nem csatlakozunk a két pletykás vénasszonyhoz odalent? - kérdezte, én pedig felnevettem, majd értetlenül meredtem rá:

- Dehát Flower! Nem mondod el, hogy érezted a szakítás után? Hogy mennyit sírtál? Hogy mennyire utálod Chris-t? Hogy óva intesz engem is a csalódástól? - kérdeztem hitetlenül.

- Ugyan, minek? Persze, nem volt jó a szakítás utáni időszakom, de egy könnycseppet sem ejtettem. Nem utáltam Christiant, bár nem is szerettem. Óva intelek-e? De mi értelme lenne elrontanom a boldogságodat, amikor lehet, hogy téged sokkal jobban szeret Chris, és nem is fogsz úgy járni, mint én? Ha meg mégis, ki vagyok én, hogy megmondjam, mit tegyél? - kérdezte mosolyogva. - Te is felelősségteljes, érett lány vagy, ugyan miért kéne nekem téged kioktatnom? - teljesen igaza volt ugyan abban, amit mondott, mégis kicsit furcsán jött ki. Nem mondott semmit, hogyan és mit csináljak, pedig általában ilyenkor minden exbarátnő megragadja a lehetőséget, hogy jól eláztassa előző pasiját. Flower, úgy láttam, nem ilyen, ami nagyon szimpatikussá tette, de úgy éreztem, elhallgat előlem valamit.

- Na, megyünk? - kérdezte.

- Flo, legalább azt mondd meg, mit csináltál, miután szakított veled? - kérdeztem.

- Mit csináltam volna? - nézett rám furcsán, - Természetesen szomorkodtam és meghallgattam egy csomó nyálas dalt. Ennyi. 

- Nem érdekelt, ki Chris új választottja? - érdeklődtem, és az arcát fürkésztem. 

- Dehogy... - mondta, de a hangja nem csengett meggyőzően.

- Elmondhatod, nyugodtan... - néztem rá biztatóan.

- De nincs mit elmondanom. - próbált nyugodtan és magabiztosan mosolyogni, de nem nagyon ment neki.

- Flower, ha bármi rosszat gondolsz Chrisről, engem érdekel...

- Nem gondolok semmi rosszat róla, tényleg! - éreztem, hogy kezd kijönni a sodrából, így bölcsebbnek gondoltam nem erőltetni.

- És most van valakid? - váltottam témát.

- Nincs. - felelte szűkszavúan.

- Kiszemelted sem? - kacsintottam, mire csak mereven megrázta a fejét. Eltűnt belőle az a bizalom és nyíltság, amivel az előbb elmondta a történetét. Talán tényleg ez volt a vége a kapcsolatuknak, és nem akar többet beszélni róla? De sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy valamit nem titkol.

Végül is, nem hibáztathatom, eddig alig beszéltünk, most meg minden egyes titkát vitassa meg velem? Az énem egyik fele azt mondta, hogy ennyivel is bőven elégedjek meg, ugyanakkor a másik felem arra biztatott, hogy próbáljak mindent kideríteni.

Mégis úgy döntöttem, egyelőre megelégszem a kapott információval, hiszen ez is sokkal több, mint amit reméltem, és majd később próbálom kideríteni a többi részletet.

- Rendben, akkor menjünk le! - bólintottam mosolyogva, és követtem Flower-t.

Odalent Leah és anya még javában beszélgettek, de amikor megláttak minket, hirtelen elhallgattak.

- Minket beszéltek ki? - kérdeztem mosolyogva. 

- És ha igen? - csattant fel Leah.

- Jó, nyugi, nem sértésnek szántam. - emeltem fel védekezően a kezem. Nagynénim sérülései ellenére is minden alkalmat megragadott, hogy belém kössön.

- Anya, nyugi. - lövellt egy gyilkos pillantást Flo, anyja felé.

- Kislányom, ne oktass ki. - sziszegte Leah.

- Hajba ne kapjatok itt nekem! - kiáltott fel erőltetett vidámsággal anya. Mindig ő volt az, aki erőltetett jókedvvel elsimította a kisebb-nagyobb összezördüléseket. Legalábbis igyekezett elsimítani őket, ami nem mindig sikerült neki.

- Akkor mi megyünk is! - állt fel anya, és megölelte testvérét. - Nagyon örülök, hogy jobban vagy.

- Köszönöm, hogy eljöttél. - mosolygott Leah. Amilyen epés megjegyzéseket tudott tenni rám, és mindenre ami velem kapcsolatos, olyannyira kedves és aranyos volt anyával.

- Szia Flower! - mosolygott anya, és megölelte.

- Szia Anne. - viszonozta az ölelést Flo.

- Helló! - mosolyogtam én is unokatesómra, és miközben megöleltük egymást, a fülébe súgtam: - Nagyon köszönök mindent. 

- Nincs mit. - súgta vissza.

Mikor elengedtük egymást, Leah gúnyosan felnevetett:

- Nem harapok, Isabella, megölelhetsz!

- Félek, hogy véletlenül egy kést döfsz a hátamba. - vágtam vissza rögtön. 

- Ó, a francba, azt a konyhában hagytam, jó hogy mondod!

- Mily szerencse! - húztam a számat, majd gyorsan megöleltem. Anya szótlanul, fejét csóválva figyelte szócsatánkat, nem szólt semmit. Szegény, már rég letett arról, hogy a mi kapcsolatunk olyan legyen, mint ő szerette volna.

Miután mindenki elköszönt mindenkitől, anyával beültünk a kocsiba, és hazafelé vettük az irányt.

- Anya, ha nem gond, kidobnál Lilyéknél? - kérdeztem.

- Persze. - bólintott.

- Miről beszélgettetek Leah-val? - érdeklődtem.

- Sok mindenről.

- Rólam is, ugye? - kérdeztem.

- Igen. - nézett rám.

- És mire jutottatok?

- Hogy nagyon megváltoztál. Bár Leah azt mondta, mindig ilyen szemtelen voltál!

- Mert ő egy földre szállt angyal! - szűrtem a fogaim között.

- Nem, nem az. De te sem. - nézett rám anya.

- Miért, anya? Tényleg megváltoztam? - kérdeztem.

- Eléggé.

- Baj, hogy most már úgy élem a életemet, mint egy normális tizenéves? 

- Nem, dehogy baj. De Isa, vannak korlátok.

- Tudom... - sóhajtottam a szememet forgatva.

- És ti? Miről beszélgettetek Flower-rel? - kérdezte érdeklődve anya. Ezek szerint letett arról, hogy kioktató prédikációt tartson nekem, amiért nagyon hálás voltam.

- Sok mindenről. - mondtam, és nagy kő esett le a szívemről, amikor a további magyarázkodásokat megakadályozta, hogy anya leparkolt Lilyék háza elé.

19. Bejegyzés

Sziasztok!
Most, kivételesen tudtam nektek hozni bejegyzést, remélem, örültök neki! :) És akkor a következőt szombaton hozom. :) 
Utálni is fogtok, mert nem derül ki Flower válasza (de ígérem, a következőben igen) viszont remélem, annyira mégsem fogtok utálni, egy, mert van rész :), kettő, mert ez egy igen különleges fejezet lett, nem szokványos, és izgulok, hogy fog nektek tetszeni! :)
Kérlek kommentben írjátok meg, hogy mennyire tetszett, és hogy ez a megközelítés hogy jön be nektek! :)

Sok puszi

Lovelife ♥

                                                                   Lily szemszöge

John adott egy utolsó csókot, majd felállt:

- Holnap találkozunk. - szólt, majd elindult, de utánaszóltam:

- John...!

- Tessék? - fordult meg, és érdeklődve nézett rám.

- Szeretsz? - úgy éreztem, ki kell mondanom. Nyíltan, és nem számít, mit mond.

- Hogy szeretlek-e? - teljesen megdöbbentette a kérdés. Tétovázott egy ideig, majd bizonytalanul megszólalt:

- Hát... persze. - de a hangja tétova és bizonytalan volt. Tett egy lépést felém, és vonakodva egy puszit lehelt a... homlokomra. Mint egy gyereket, a homlokomat puszilta meg, nem pedig megcsókolt, mint egy barátnőt.

- Figyelj. - kaptam el a kabátja szélét. Ismét rám nézett, de láttam, hogy kellemetlenül érzi magát.

- Igen? - kérdezte, miközben elkapta a tekintetét.

- Én nem azért vagyok veled, mert annyira szerelmes vagyok beléd. - jelentettem ki. Tetszett, de nem éreztem többet iránta. Nem akartam vele kíméletesen bánni, mert nem szeretett eléggé.

Meghökkenve meredt rám, majd megrázta magát, és megszólalt:

- Akkor miért?

- Mert vigasztalódom. És te elég rendes vagy ahhoz, hogy a szívemet begyógyítsd. - néztem rá. Nem mosolyogtam, hanem a reakcióját lestem.

- Khm... - láttam rajta, hogy gondolkozik. Nem érdekelt, min. Tudtam, hogy velem marad. Neki is sebek vannak a szívén, amiket valakinek be kell gyógyítani. Bár sose mondtuk ki eddig, de érdekkapcsolat volt a miénk. Mindketten olyanra vágytunk, akit nem kaphattunk meg, és így jobbhíján maradtunk egymásnak.

- Én szeretlek, Lily. - mondta végül hosszas hallgatás után. Lassan felálltam, hogy egy magasságba kerüljön a tekintetünk, és mélyen a szemébe néztem:

- John. Ne hülyítsük egymást. Van valami vonzalom köztünk, de nem szerelem. Pontosan jó ez a kapcsolat arra, hogy békésen meglegyünk, szenvedély nélkül, amolyan nyugodt vonzalomban. Nekem erre van szükségem, nem egy fellángolásra. - jelentettem ki.

Megint tétovázott egy kicsit, majd a homlokát az enyémnek döntve lassan, nehézkesen kifújta a benntartott levegőjét. 

- Talán igazad van.

Ott álltunk így egy darabig, miközben több, arra járó ember jól megbámult minket.

Végül lassan megcsókolt, én pedig élveztem a pillanatot. Eddig mindig szenvedélyes, pörgő, lángoló kapcsolataim voltak, és sose tudtam elképzelni, hogy egy nyugodt kapcsolat miért lehet jó. Pontosan azért, jöttem rá ma, mert vonzódnak egymáshoz a felek, de nem szenvedélyesen, jól esik a másik csókja, de a személye érdekel, és hogy együtt vigasztalódjatok egy nagy csalódást követően.

John-ban megtaláltam azt, akivel ilyen kapcsolatom lehetett, és pillanatnyilag teljesen jó volt ez így nekem.

Viszonoztam a csókját, majd lassan eltávolodtam tőle.

- Mennem kell. Holnap találkozunk. - intettem, azzal hazaindultam, anélkül, hogy visszanéztem volna.

Otthon csönd fogadott. Nem volt senki a házban. Leültem a tévé elé, néztem egy filmet, utána pedig megnéztem az e-maileimet. Nem volt semmi érdekes. Unatkoztam, így előkaptam a telefonomat, és tárcsáztam Isa-t.

- A szám jelenleg nem kacsolható. - mondta be egy undok női hang. Unottan letettem, majd az előszobába mentem. Magamra kaptam a kabátomat, és a sapkámat, majd kiléptem az ajtón.

Éppen bekulcsoltam az ajtót, és indulni készültem, amikor valaki megszólított:

- Lily! - ijedten pördültem meg, és megláttam azt az embert, akire nem számítottam. 

- Te mit keresel itt? - kérdeztem nyersen, de a hangomból kihallatszott az öröm és a döbbenet is. Hirtelen öntött el több érzés is: a szerelem és a gyűlölet.

- Lily, - mondta Dan, - Bocsánatot jöttem kérni. - a kertkapu mögött ácsorgott, és reménykedve nézett rám.

- Akkor hiába jöttél. - feleltem hidegen, de a hangom megint nem volt olyan elutasító, amilyennek szerettem volna hallani.

- Szeretlek. 

- Valóban? - néztem rá felvont szemöldökkel, gúnyosan.

- Megmagyarázom, miért tettem azt... 

- Nem érdekel. És tűnj el.

- Nem megyek el, amíg be nem engedsz.

- Azt lesheted.

- Akkor itt maradok.

- Nem. Azonnal menj el. Ha hazajön apám és a bátyám, neked véged.

- Nyilván nem szeretnéd, hogy kinyírjanak, nem? - nézett rám azzal a flörtölős kacsintásával.

- Ellenkezőleg. Minden álmom, hogy meghalj. - fontam keresztbe a karom.

- Hiszi a piszi. - nevetett. 

- Tudod mit? Gyere. - léptem oda a kapuhoz, és kinyitottam. Fogalmam sem volt, mit és miért teszek, de én nem Isa voltam, aki olyan megfontoltan és következetesen csinált mindent. Én Lily voltam, az őrült, bulizós pasizós Lily.

Dan meglepődött a reakciómon, de gyorsan belépett, mielőtt meggondolom magam. Becsukta a kaput, majd kézen fogva behúzott a házba.

Amikor ledobtuk a kabátunkat, felkapott, és a nappaliba vitt. Letett a kanapéra, és a szemembe nézett:

- Lily, kérlek... hallgass meg. - esedezett.

- Fogd be. - mordultam rá, és hevesen megcsókoltam. Fel se fogta, hogy ekkora szerencse érte, döbbenten nézett rám:

- Nem is érdekel...?

- Nem. Kuss. - mondtam, mert nem voltam kíváncsi semmire. Ha beszélni kezd, hamar tudatosul bennem, mekkora egy barom vagyok azért, amit éppen teszek. Úgyhogy nem gondolkodtam, csak még egyszer megcsókoltam. 

Dan, felocsúdva a döbbenetből, hevesen viszonozta ajkam érintését.

Nem telt pár perc bele, vadul csókolt, és a felsőmet próbálta levenni. Óvatos, de határozott mozdulatokkal húzta le a felsőmet, én azonban nem akartam kedves és óvatos lenni. Egyszerűen, gombolás helyett, szétszakítottam az ingét. Kissé furcsán nézett rám, de magamhoz húztam.

Az agyamat elborította az adrenalin, mint amikor egy veszélyes dolgot csinálok. Végül is, most is azt teszem.

Csak csókoltam, és ő is egyre bátrabb lett, visszanyerte régi vadságát.

Tudtam, milyen biztonságos és jó egy olyan kapcsolat, mint a miénk John-nal, de tudtam, hogy ilyen szenvedély nélkül nem tudok élni.

Egy óra múlva pihegve feküdtünk egymás mellett a kanapén. Gyengéden megsimította meztelen vállamat, de én ellöktem a kezét.

Már meg sem lepődött furcsa tettemen, hiszen az elmúlt egy órában csak váratlan és bizarr dolgokat csináltam.

Felém fordult, és mosolygott.

Ellöktem magamtól, akkorát taszítottam rajta, hogy kis híján leesett a kanapéról.

Értetlenül meredt rám, én azonban dühösen néztem rá:

- Tűnj el. Miért jöttél be?! - sivítottam.

- De... de hát... te engedtél be!! - nézett rám, mint egy hülyére. Mert az is voltam. Lassanként kezdtem felfogni, mit tettem. Egy bunkó, mocsok, szemét, szadista pasinak csak úgy megbocsátottam, beengedtem az otthonomba és lefeküdtem vele. 

A önmagam iránt érzett dühöt rá vetítettem ki.

- Tűnj el, te szemét! Nem hallottad? Tűnj el... - de a mondatom vége zokogásba fulladt. Ijedten pislogott rám, és megsimított, és azonban ellöktem a kezét.

- Tűnj el, nem hallottad? Menj el és soha ne gyere vissza! Ami most történt az nem történt meg... - a  könnyeim szakadatlanul folytak. 

Nem is tudom, mi vagy ki váltott ki belőlem ilyen mély érzelmeket. Szerettem Dan-t, szenvedélyesen, és ezt hiába tagadtam. Nagyon jó volt vele együtt lenni, de tudtam, mekkora baromságot tettem, és megérdemelnék egy verést. Nem tőle, persze. És hogy ez egy utolsó szemét, ez a fiú, aki mindent megérdemel, csak a szerelmemet nem.

Lassan, engem méregetve, Dan feltápászkodott, és az általam elszakított ingét felvette, bár begombolni nem tudta. Lassan felöltözött, és az előszobában állva aggódva pillantott vissza rám, aki még mindig egy szál fehérneműben feküdt, sírdogálva.

Már nem rázott a zokogás, csak csendben átkoztam magam.

Hogy lehetek ekkora liba, hogy csupán a szenvedélynek engedve, egy ilyen utolsó szemétnek megbocsájtok?!

Rájöttem, hogy azért sírok, mert szeretem Dant-t, minden aljassága és tette ellenére, és szeretném, ha járnánk. És ha kitörölhetném mindazt a rosszat, amit valaha velem tett.

De ez nem történhet meg. Az a tette, azon az éjszakán, amikor utoljára láttam, csak az utolsó csepp volt a pohárban. Sok más aljasságot tett még velem, amiről senki se tud, kettőnket leszámítva. 

Egy bizonytalan lépést tett felém, és halkan megszólalt:

- Lily, ha adnál nekem még egy esélyt... - mondta elhaló hangon.

- Még egyet?! Mégis mit képzelsz, ki vagy te??!!! Ez lenne pontosan a 10.000-dik esély, amit én neked adok!! - néztem rá felzaklatottan. A könnyeim lassan elapadtak, de a szemem minden bizonnyal felpüffedve, vörösen díszelgett.

- Lily, megváltoztam... - kezdte, de közbevágtam:

- Nem, nem, nem akarom hallani! Nem érdekelsz!!! - visítottam magamból kikelve. Egyre jobban kétségbeestem. Már amiatt is rosszul éreztem magam, mert megcsaltam John-t, bár megbeszéltük, hogy csak vonzódás a mi kapcsolatunk. De akkor is, ő a barátom.

- Tűnj el!! - rivalltam rá.

- Ha nagyon akarod... - tétován az ajtó felé lépett, és kezét a kilincsre tette, de ekkor az ajtó kivágódott, és Richie lépett be rajta.

Bátyám először Dan-ra, majd rám nézett, végül hozzám szaladt, és szorosan megölelt, utána adott egy pofont, és megint szorosan magához húzott. Látszott, hogy nem tudja, a nyilvánvaló tettemért büntessen meg, vagy testvéri öleléssel oltalmazzon.

Végül a második mellett döntött.

Sokáig tartott a karjaiban.

Dan tétovázva nézett ránk, majd lassan kilépett az ajtón, de Richie ráüvöltött:

- Lassan a testtel, barátocskám! - a szeme szikrát szórt. Dan megállt, Richie pedig egy ugrással mellette termett.

Akkorát kevert le neki, hogy a ház visszhangzott a csattanástól. Dan az arcára szorította a kezét, de nem ütött vissza. Talán belé is szorult annyi érzelem, hogy tudta, nagyon is megérdemli, amit kap.

A bátyám még egy ütésre emelte a kezét, de hirtelen megállt a mozdulat közepén, és az ajtón kinézve megdermedt. Nem láttam, mi volt az oka a megdöbbenésének, de leeresztette a kezét.

Dan, követve bátyám tekintetét, értetlenül nézett a kert irányába.

A takarót magamra csavarva lassan felálltam, hogy megnézzem, mi az a földönkívüli jelenség, amiért megállt az élet.

A jelenség az ajtóhoz ért, és belépett.

Isa állt az előszobában.

18. Bejegyzés

Sziasztok!!! ♥
Ne haragudjatok, nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam részt hozni. :( 
Nem fogok magyarázkodni, elég annyi, hogy rengeteg dolgom volt/van, de ezzel szerintem ti is így vagytok. Kárpótlásul megpróbálok mihamarabb új részt hozni, de nem ígérek semmit, hogy ne legyen csalódás. :)
Sok puszi, jó olvasást, remélem tetszik!! (Kommentelni ne felejtsetek el! :))

Lovelife ♥

Másnap iskolába menet azon gondolkoztam, hogyan tudnám kideríteni, hogy ki volt Chris előző "áldozata". Biztosan rengeteg csaja volt, de én csak arra az egyre vagyok kíváncsi, akit valószínűleg nagyon szeretett. Mert csak tőle tudhatok meg fontos információkat Chrisről. Már ha hajlandó lesz róla beszélni.
Amint azon agyaltam, hogyan is keressem meg ezt a lányt, egyszer csak bevillant egy név:
Cassandra.
Bár már előre irtóztam tőle, de tudtam, hogy az a csaj nagyon sok pletykát és "titkot" tud, ráadásul teljesen rá van állva Christianra, ami megint csak az én malmomra hajtaná a vizet.
De hogyan fogom belőle kiszedni azokat a dolgokat, amiket meg akarok tudni?
Nem lesz könnyű - sóhajtottam fel, de elhatároztam, hogy mindent meg fogok próbálni.

Ahogy beléptem az osztályba, rögtön körülnéztem, és két személyt kerestem: a barátnőmet, és az ellenségemet.
Ez utóbbit rögtön ki is szúrtam, utcalány-viselete miatt, de barátnőmet nem láttam sehol.
Nagy levegőt véve, higgadtságot erőltetve magamra léptem oda ahhoz a lányhoz, akit mindennél jobban rühellek, és kedvesnek álcázott mosollyal megkérdeztem:
- Cassy, - kirázott a hideg, hogy már én is így szólítom, de úgy éreztem, hogy csak ezzel a megszólítással nyerhetem el a jóindulatát, - beszélhetnénk? - és igyekeztem a feltörekvő undort elfojtani, ami akkor fogott el, amikor csak ránéztem.
Érdeklődve nézett rám, óriási műszempilláit rebegtetve kérdezte:
- Miért lenne szükséged egy libára ahhoz, hogy beszélgess valakivel? - mondta gúnyosan.
- Mert nincs más itt, akivel tudnék most beszélgetni, így beérem veled. - vágtam vissza, amit rögtön meg is bántam. Lehet hogy a lobbanékony természetem lesz a keresztem egész életemben, de ezt a visszaszólást akkor sem tudtam visszatartani. Viszont az is lehet, hogy ezzel most mindent elrontottam.
Lélegzet-visszafojtva meredtem rá, ő viszont csak meglepetten bólintott:
- Oké. - azzal én, kapva az alkalmon, belekaroltam, és kihúztam a folyosóra. Akik szembe jöttek velünk, döbbenten meredtek a két legnagyobb ellenségre, akik most karonfogva mászkálnak.
Amikor végre egy eldugott sarokba értünk, mindkettőnk arcáról lefagyott a műmosoly, és ellenségesen meredtünk egymásra.
- Mit akarsz? - kérdezte affektálva, karba tett kézzel a plasztikcica.
- Pár kérdés, és mehetsz. - mondtam.
- Mi van, kihallgatsz? És ha nem válaszolok, jönnek a zsaruk, vagy mi?! - visított felháborodva.
- Nem. Te is kaphatsz válaszokat, ha akarsz. - mondtam összeszorított fogakkal. Úgy gondoltam, lehet, hogy ő is akar valamit tudni, amit én esetleg tudok, és válaszokért válaszok járnak.
- Igen?! - kérdezte fölényesen vigyorogva, - És honnan gondolod, Ms. Okostojás, hogy te tudsz válaszolni az én kérdéseimre?? Mert nincsenek benne egy hülye könyvben sem, amiket folyamatosan magolsz! - nézett rám megvetően.
- Lehet, hogy tudok. - válaszoltam szűkszavúan.
- Akkor halljam a kérdéseidet. - mondta vonakodva.
- Jártál Ian-al? - direkt mondtam ezt a nevét, mert Chris-nek csak én szólítottam.
- Miért érdekel?? - kérdezte ártatlanságot játszva, majd mint akinek eszébe jut, felkiáltott: - Ja, hát persze! Teljesen rá vagy állva a pasira, és össze akarsz vele jönni! - kacagott fel, mint egy boszorkány. Már összejöttem vele - gondoltam, és közben lesajnálóan vigyorogtam rá. Ha ez a csaj tudná...!
- Mi van? - nézett rám, mert eszelősen vigyorogtam.
- Semmi. - ocsúdtam fel az ábrándozásból, majd új taktikához fordultam:
- Cassy, te olyan szép vagy, veled biztosan össze jött Ian, ugye? - kérdeztem, és közben igyekeztem nem hányni a saját szavaimtól. Idáig süllyedek, csupán egy fiú kedvéért, hogy egy ilyen libának itt nyalizzak? Undorodtam már önmagamtól is.
A csaj meglepetten meredt rám, majd gyanakodva végigmért, végül ezt mondta, mindent elsöprő egoizmussal:
- Igen, valóban szép vagyok, de annak az ostoba Ian-nak ez nem tűnik fel! - valahogy nem is csodálkozom rajta - állapítottam meg, de tovább hallgattam, hátha elárul még valamit. De csak dühösen fújtatott, és a körmét ellenőrizte.
- Szóval nem is jártatok? - igyekeztem ezt sajnálattal, és nem diadallal mondani.
- Nem. - Cassandra idegesen meredt rám. - Miért érdekel??
- Csak. - vágtam vissza, mert nem volt kedvem tovább jópofizni.
- Akkor most én jövök a kérdésekben, ugye? - kérdezte, mire kelletlenül bólintottam.
- Lefeküdtél már valaha valakivel? - nézett rám lesajnálóan, mint egy gyerekre, aki még mindig hisz a mikulásban.
- Mi van?! - csattantam fel, és dühösen válaszoltam: - Ehhez neked semmi közöd! - vágtam rá.
- Vagyis még nem. - nevetett.
- Vagy csak nem vagyok olyan ribanc, mint te, aki mindenkinek dicsekedve mesél róla!! - fortyogtam.
- Szóval mégis?
- Semmi közöd hozzá! - éreztem, közel vagyok ahhoz, hogy felpofozzam.
- Ó, a szemérmes kislány. - pillogott édesdeden, majd gúnyos vigyorra húzta a száját.
- Soha nem lesz a tiéd Ian. Soha. - nézett rám, én pedig vigyorogva válaszoltam neki:
- Majd meglátjuk.
- Reménykedj csak.
- Még egy kérdés, és végeztünk! - szegeztem rá a tekintetem, amit karba tett kézzel állt.
- Ki volt Chris előző csaja?
- Nem mondom el.
- Valóban? - kérdeztem, majd tettetett nyugalommal, lassan mondtam: - Tudod... találkozni fogok Ian-nal nemsokára, és akkor majd mondok neki egy s mást rólad. - jelentettem ki. Undorító vagyok. Ez az árulkodós dolog ilyen korban is előjön, csak nem a szülőkhöz, hanem a pasikhoz szaladunk árulkodni. Egyszerűen visszataszítónak tartottam ezt mindig is, és most lám, én is ezt teszem. Persze nem gondoltam komolyan, hogy megteszem, de valamivel ki kellett szednem Cassy-ból a vallomást.
Láttam rajta, hogy mérlegeli, mit mondjon, majd azt sziszegte:
- Nem érdekel. És Ian-t miért érdekelnéd? Mi??!! Miért hallgatna rád? És mégis mit tudnál mondani neki rólam? - láttam a szemeiben az aggodalmat, és tudtam, mindjárt megadja magát. Kitartás, Isa, már csak egy pár percig kell ezt a visszataszító szerepet játszanod - nyugtattam magam.
- Megvannak a magam információi. - jelentettem ki, teljesen magabiztosan.
- Ööö... tudod mit, semmi szükség erre. Elmondom, mert úgyse nyersz vele semmit. - mondta, és idegesen babrált a ruhája masnijával. Győztem.
- Flower Mederson. - mondta ki a hőn áhított nevet. Kissé megtántorodtam, és szédülni kezdtem. Nem, az nem lehet, hogy ő. Az nem lehet.
- Mi van? - nézett rám furcsán, mert látta, mennyire letaglózott a hír. - Miért vagy ennyire oda? Az is egy olyan színtelen, jelentéktelen csaj, mit te. - vágta hozzám.
- Ne merészeld bántani! - vicsorogtam, mire hátrahőkölt. A sok vicsorgástól, sziszegéstől kezdtem magam úgy érezni, mint egy zsákmányát védő állat. Én sem tudtam emelkedettebben, emberibben viselkedni ezzel a csajjal, mint ő velem, akármennyire is utáltam, ahelyett, hogy megpróbáltam volna intelligensebben viselkedni,  lealacsonyodtam az ő szintjére.
- Most pedig én kérde... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Most... el kell mennem. - nyögtem, majd a mosdó felé tántorogtam.
Azt hittem, ott helyben kidobom a taccsot. Csak egy nevet mondott, de egy világ dőlt össze bennem. Cassandra nyilván nem tudta, mi a franc ütött belém. Nem is tudhatja. Nem tudja, ki az a Flower Mederson. Fogalma sincs róla.
A mosdóhoz érve berontottam, majd hátamat a falhoz támasztva lecsúsztam a földre. Szerencsére senki nem volt a mellékhelyiségben rajtam kívül, így nyugodtan gondolkozhattam.
Lassanként csillapodott a hányingerem, de a gondolataim annál jobban megszaporodtak.
Miért pont Flower Mederson?? Miért??!! - átkoztam magamat, amiért tudni akartam Chris előző csajának kilétét. Bár soha ne tudtam volna meg.
És mi van, ha Cassandra csak hazudik? - villant be, de el is vetettem ezt az ötletet. Cassandra nem tudhatta, hogy ezzel az egy névvel mit okoz nekem. Nem tudhatta, láttam a döbbenetet az arcán, amikor meglátta a reakciómat.
Lassan felálltam, és belenéztem a tükörbe. Semmi sem látszott abból a megrázkódtatásból, ami bennem lejátszódott az elmúlt egy percben. Csak egy kis sápadtság látszott az arcomon, semmi más.
Bementem az osztályba, mielőtt azonban leülhettem volna, Cassandra termett előttem.
- Nem ebben egyeztünk meg! - mondta elégedetlenkedve.
- Mondd, mit akarsz tudni! - adtam meg magam, mert be akartam tartani a szavamat.
- Miért rázott meg ennyire a hír, hogy ki volt a csaja? - fogta suttogóra.
- Nem mondhatom el.
- Az előző kérdésemre sem válaszoltál rendesen. Csak nem akarod, hogy mindenki megtudja, micsoda egy béna vagy, hogy még szűz vagy? - direkt hangosan ejtette ki az utolsó szavakat.
Megint éreztem, hogy elkap az indulat, de viszonylag nyugodtan válaszoltam:
- Nem mindenki olyan utcalány, mint te.
- Szóval ugye nem bánod, ha ezt mindenki megtudja pár másodpercen belül? - pislogott rám ártatlanul.
- Nem. - fontam keresztbe a karom.
- Emberek, egy kis figyelmet! - Cassy felállt egy székre, és mindenki ránézett. Elöntött a düh, nem hittem, hogy ezt megteszi. Miért kellett nekem ebből a csajból kiszednem bármit is?? Az információ súlya letaglózott, ez a csak pedig egy számító liba, aki igyekszik mindenből hasznot húzni, és engem lejáratni.
Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam, majd Cassandrát megelőzve megszólaltam:
- Cassandra csak egy olyan dolgot szeretne elmondani, amiről azt hiszi, tudja, hogy van, de valójában nem. Hajrá, Cassy, mondd csak! De nekem is van ám pár értékes infóm rólad! - néztem rá természetellenesen nagy mosollyal.
Erre megint gondolkodóba esett, majd azt nyögte ki:
- Isa egy hazudós liba. - erre mindenki meglepetten nézett rá, majd én, elnéző mosollyal ezt mondtam:
- Szegény, nagyon megrázta az utóbbi napok eseménye. Legyetek elnézőek vele szemben. - bólogattam sajnálkozva.
Erre mindenki furcsán meredt ránk, főleg Cassandra "udvarhölgyei", de aztán lassan mindenki folytatta az előzőleg megkezdett cselekvését, így már senki sem figyelt ránk.
Cassandra még mindig a széken állt, teljesen leforrázva, én pedig nagy ál-mosollyal a karomat nyújtottam neki.
- Gyere, segítek onnan leszállni. - és biztatóan mosolyogtam. Ő utálattal meredt rám, majd leugrott (már amennyire 15 centis magassarkúban ugrani lehet) és elfutott.
Elégedetten elmosolyodtam, majd be is csöngettek, úgyhogy lezártnak tekinthettem az ügyet. Legalábbis erre a napra.

Hazafelé ballagva felhívtam Lily-t, ugyanis egész nap nem jött be a suliba, és nem is szólt, hogy miért nem fog jönni.
- Haló? - vette fel, és a hangjáról éreztem, hogy nagyon boldog.
- Hol vagy, Ms. Kicsattanó Boldogság? - érdeklődtem.
- A Parkban.
- Kivel?
- Jobb, ha nem tudod. - gyanakodni kezdtem.
- Lily, miért nem jöttél ma suliba? - kérdeztem.
- Csak. - adta meg a csöppet sem kielégítő választ.
- Ezzel sokat segítettél. - mondtam.
- Nem akarod tudni.
- Rendben. - azzal kinyomtam. Lily az utóbbi időben teljesen megváltozott. Régebben is húztuk a másikat, de a végén mindig elmondtunk mindent, hiszen ezért vagyunk barátnők, nem?
Most azonban már soha nem nevetett a szűkszavú válaszai után, és nem mondta el a valódi okot.
Komolyan gondolta, hogy elégedjek meg az elutasító válaszaival.
Úgy éreztem, az együtt töltött idő és csajos este ellenére is kezdünk eltávolodni egymástól. Mintha már nem bízna bennem, és a válaszai is folyamatosan azt sugallják, hogy "semmi közöd az életemhez".
Lassan ballagtam haza, és úgy döntöttem, nem érdekel Lily. Pedig nagyon is érdekelt, mert amit ma megtudtam, muszáj volt megosztanom valakivel, és mivel csak ő tudott Chrisről, neki akartam elmondani. Amellett a legjobb barátnőm is. Vagy legalábbis eddig az volt.
Ahogy hazaértem, beléptem a házba, és elkiáltottam magam:
- Van itthon valaki?
- Szia, kicsim! - hallottam egy hangot a konyha felől, és amikor beléptem, megpillantottam anyát.
- Szia anya. - kicsit kínosan éreztem magam a tegnapi hazugságom után, és már éppen azon voltam, hogy mindent bevallok neki, amikor megszólalt.
- Isa! Szeretném, ha megtennél nekem egy szívességet.
- Persze. - vágtam rá, talán egy kicsit túl gyorsan. A tegnapi után bármit szívesen megtettem volna, ezzel is enyhítve a hazugság okozta lelkiismeret-furdaláson.
- Meglátogatom Leah-t. Már hazaengedték a kórházból. Szeretném, ha velem jönnél. - nézett mélyen a szemembe.
Épp szólásra nyitottam volna a számat, hogy bármit, csak azt ne, amikor megláttam anya szemében a reménykedést. Tudtam, hogy nem törhetem össze a belém vetett bizalmát. Pont most, amikor már amúgy is nagyon nagy aggódásnak tettem ki tegnap, és az igazat még mindig nem tudja.
Végül kifogások helyett csak bólintottam.

Az út kínos hallgatásban telt, amit anyával felváltva próbáltunk megtörni, valamilyen kedélyes témát feldobva, de mind a ketten kínosan éreztük magunkat, hiába igyekeztünk megtörni a hallgatás jegét, nem sikerült.
Mind a ketten megkönnyebbült sóhajjal vettük hát tudomásra, amikor megérkeztünk.
Beléptünk a házba, és kínosan toporogva néztem, ahogy Leah és anya üdvözlik egymást. Majd amikor Leah engem megpillantott, felszaladt a szemöldöke, és meglepetten kiáltott fel:
- Nahát, Isabella! Milyen... milyen meglepetés, hogy itt vagy! - bizonytalanul kitárta a karját. Gyorsan megöleltem, majd el is húzódtam tőle.
- Hogy vagy? - kérdeztem.
- Köszönöm, jobban. - az, hogy nem kötött belém, nem azt jelentette, hogy nem utál. Egyszerűen csak lesokkoltam, hogy a kötelező tiszteletkörökön kívül is veszem a fáradságot, hogy meglátogassam, és anya előtt úgyse akart hangot adni utálatának. Ezzel én is így voltam. Mind a ketten tudtuk, hogy csak anya miatt nem esünk egymásnak.
Leah-nak a baleset következtében eltört az egyik lába és keze, és most a kanapén feküdt, gipszel a törött végtagjain.
Ahogy beszélgettünk, halk lépteket hallottam, majd megjelent az unokatestvérem is, Flower.
- Szia! - mosolyogtam rá, és tettem egy bizonytalan lépést felé. Nem volt felhőtlen kapcsolatom ugyan az anyjával, de Flower-ral semmi bajom nem volt. Nem sokat voltunk együtt, így azt se mondhatom, hogy olyan szoros kapcsolat lenne köztünk, de amennyiszer találkoztunk, elbeszélgettünk.
- Szia. - biccentett, majd ő is közelebb lépett, és megöleltük egymást.
- Flower, köszönj Anne-nak! - szólt rá a lányára a nagynénim. Miután anya és Flower üdvözölték egymást, a lányt félrevonva halkan megkérdeztem:
- Beszélhetnénk? - bólintott, majd amíg az anyukáink társalogtak, a szobájába vezetett, majd miután helyet foglalt, kíváncsian nézett rám.
- Mit szeretnél kérdezni?
- Is...ismered... - nehezemre esett kimondani, mert féltem hogy beigazolódik a gyanúm, de muszáj volt feltennem a kérdést, - Ismered Christian Glem-et? - a hangom majdnem remegett, annyira féltem, mit fog válaszolni.
Óvatosan bólintott.
- Figyelj, Flower, tudnom kell az igazat. Te voltál a barátnője?
- Miért érdekel? - kérdezte gyanakodva.
- Mindent megmagyarázok, de nyugtass meg: ugye nem voltál a barátnője?
- De. - mondta.
A gyanúm tehát beigazolódott. Szerelmem egyetlen barátnője a tulajdon unokatestvérem volt.

Fejléc

Sziasztok!!
Új fejléce lett a blognak, ezt pedig ismételten nagyon köszönöm:

DÓRY-NAK!!!!

Nagyon köszönöm, drága!! Olyan jól esett, hogy először is, és most másodjára is kérés nélkül, meglepetésként készítettél nekem csodálatos fejléceket, óriási örömet okozva ezzel nekem, és a hogylétem felől is érdeklődtél. :)

Mindenki másnak is ezúton is szeretném megköszönni a szeretetet és jókívánságokat, nagyon jól estek. :)

Igyekszem emiatt amilyen hamar csak lehet hosszú részt/részeket hozni!! :)

Hogy tetszik a fejléc? A mostani vagy az előző tetszik nektek jobban? Írjátok meg a véleményeteket kommentben vagy csetben, nagyon fontos lenne nekem. :)

Én mindkettőt imádom. ♥

Még egyszer köszönöm drága Dóry!

Lovelife ♥

17. Bejegyzés

Drága Olvasóim!
Köszönöm Nektek a rengeteg szeretet, aggodalmat és jókívánságot, amivel elhalmoztatok, nagyon jól esett! ♥
Köszönöm a türelmeteket, és a türelmetlenségeteket is, hiszen emiatt várjátok ennyire az új részt. :)
Nem is jártatom tovább a számat - nagyon-nagyom hosszú részt igyekeztem írni. 
Valamint ne haragudjatok, hogy eddig nem hoztam részt, ez az időhiányom, de főleg a betegségem miatt volt, és megpróbállak kárpótolni titeket!! ♥
Köszönöm a rengeteg kommentet!! 
Puszi:

Lovelife ♥

Idegesen meredtem rá, ő pedig kifürkészhetetlen arccal vizslatott.
Min gondolkozhat most? Mi járhat a fejében? - kérdeztem magamtól kétségbeesetten.
Ő azonban nem mondott semmit.
Pár perc hallgatás után, ami nekem egy évezrednek tűnt, megszólalt:
- Ugyan már, hogy gondolhatsz ilyet rólam? - mosolygott, és megint ott volt egész lényében az a pimaszság és titokzatosság, ami vonzóvá és kifürkészhetetlenné tette.
Az előbbi "leleplezésem" nem járt sikerrel.
Pontosan ugyanúgy viselkedett, mint szinte mindig, és nem látszott rajta se idegesség, se feszélyezettség.
De engem nem fog félrevezetni - határoztam el, majd visszamosolyogtam rá.
Lezártnak tekintettem ezt az ügyet, legalábbis egy ideig.

A reggeli hátralévő részében csendben ettünk, bár ez a csend mégsem volt kínos.
Amikor befejezte, Chris elégedetten hátradőlt és az arcomat kezdte el tanulmányozni.
- El fogok pirulni. - mosolyogtam rá.
- És ha ez a célom? - kérdezte kacsintva.
- Akkor tegyél le róla. - nevettem, mert nem voltam az a zavarba-eső típus.
- Ha befejezted, elmehetnénk...
- Nem. - szakítottam félbe, és jót mulattam azon, amilyen értetlen arcot vágott.
- Mi nem? - kérdezte meglepve.
- Amit javasolni akartál.
- Nem is tudod, mit akartam mondani, mert félbeszakítottál. - játszotta a sértettet. Én is hátradőltem, összefontam a karomat a mellkasomon, és kijelentettem.
- Mr. Titokzatosság, nincs kedvem magával tartani. - mondtam, és mosolyogtam. Úgy éreztem már magamat, mint egy folyamatosan vigyorgó fabábu. Persze csak ha az ő közelében vagyok. Amúgy meg egy kezelhetetlen hisztérika kezdtem lenni. Mindig minden miatt kiakadok, és ezzel kezdtem a saját agyamra menni.
Valójában persze nagyon is vele akartam tölteni minden percemet, de több oka is volt, hogy ezt nem tehettem.
Először is, a szüleim meg fognak ölni már így is, jobb, ha minél hamarabb hazamegyek.
Másodszor nem akartam sebezhetővé és tőle függővé tenni magamat azzal, hogy folyton rajta lógok. Túl sok benne a rejtély, nem szeret engem eléggé - minél kevesebbet vagyok vele, annál kisebb lesz majd alkalomadtán a csalódásom.
Harmadszor szerettem volna átgondolni a helyzetet, és Lilyvel is beszélgetni.
- Valóban nincs? - kérdezte, mire megráztam a fejem.
- Akkor hát, hölgyem, köszönöm a társaságát! - bólintott, és felállt, majd a karját nyújtotta nekem. Belekaroltam, majd felsőbbséges tekintettel végigmérve a hotel békésen reggeliző lakóit, elvonultunk. Egészen addig sikerült komolyak maradnunk, amíg kiértünk az étteremből, akkor azonban elnevettük magunkat.
- Láttad, hogy néztek ránk? - kérdeztem nevetve.
- Igen. - mosolygott, majd hirtelen elkomorodott.
- Nem jössz velem? Vagy csak egy egyéjszakás kaland voltam neked? - kérdezte nevetve. Erre én is elmosolyodtam, majd válaszoltam neki:
- A szüleim megölnek. És különben is. - néztem a szemébe, - Nincs kedvem túlságosan beléd esni.
- Este azt mondtad, hogy... - kezdte, de belé fojtottam a szót.
- Egy icikepicikét még jobban beléd tudnék esni. - kacsintottam.
- És mit kell ahhoz tennem?
- Még kigondolom. - vontam vállat mosolyogva.

Amint kiléptem a hotel bejáratán, megcsapott a hideg, friss levegő. Mélyen beszippantottam, majd hazaindultam.
Útközben azon gondolkoztam, mit fogok otthon mondani.
Ezt nagyon de nagyon elrontottam. - korholtam magam.
De mégis mit kellett volna tennem? Az egész estében az volt a legszebb, hogy spontán jött, miközben már mindketten elterveztük. Olyan volt, mint egy idilli szerelmes regényben, de mégsem volt egy pillanata sem kötött.
Amikor már a hotelszobában voltunk, akkor kellett volna felhívnom a szüleimet, hogy nem fogok aznap este hazamenni?
Erre elnevettem magam.
Valószínűleg keresztkérdéseket tettek volna fel, és semmiképp sem engedtek volna el.
Nem voltak hozzászokva az ilyesmihez, eddig sose csináltam ilyet.
Le kell ülnöm velük beszélgetni - gondoltam, majd tovább lépkedtem a házunk felé, ahol valószínűleg a pokol vár.

Ahogy lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét, mély levegőt vettem, és még utoljára pár kétségbeesett védekezést próbáltam kitalálni, majd megszólaltam:
- Anyu, apu? Én vagyok az, Isa. - de nem érkezett válasz.
Szombat lévén meglepett, hogy üres a ház, éppen ezért miután levettem a kabátomat és cipőmet, körbejártam a házat, hátha valaki valahol nem hallotta meg hazatértemet.
De sehol senki nem volt, így sóhajtva vettem a telefonomat, és tárcsáztam anyu számát.
Pár kicsöngés után felvette.
- Isa?! - hisztérikusan csengett a hangja. - Kislányom! Minden rendben van?! - kérdezte, belém pedig belém mart a bűntudat. Hogy aggódhattak értem! Mennyi félelmet okoztam nekik! Rettenetesen elszégyelltem magam, és elszorult torokkal szólaltam meg:
- Anyu, annyira sajnálom. Egy barom voltam. Itthon vagyok. Nincs semmi bajom. A tegnap este...
- Azt majd megbeszéljük. - a hangja teljesen hűvösre váltott, dühvel fűszerezve.
- Rendben. - hajtottam le a fejem.
- Maradj otthon. - parancsolta.
- Igenis.
- Ne szemtelenkedj, Isabella! Nem vagy abban a helyzetben. - és igaza volt.

Mielőtt anyuék hazaértek volna, gyorsan felhívtam Lilyt. Amikor végre-valahára felvette, azonnal belekiáltottam:
- Lily!! Lily, hallasz??!!
- Igen... - szólalt meg fáradt hangon, és nyűgösen. - Nem kell ordítani. Hallak. Mi van? - érdeklődött nem éppen kedvesen.
- Lily, gáz van. Tőmondatokban...
- Nyelvtan óra? Haggyá' már... - nyűglődött.
- Jó, akkor másképp mondom. - sóhajtottam türelmetlenül. Percekbe telhet, és anyuék itthon vannak. - Nagy vonalakban mondom a helyzetet.
- Toljad. - vágott közbe.
- Fejezd be! - ideges voltam. Tudtam, hogy nem tudja, mi van, ettől függetlenül úgy éreztem, mintha direkt vágna folyamatosan közbe.
- Komoly a helyzet! Tegnap este... nem jöttem haza. Spontán alakult az egész, a szüleim nem tudtak róla. Most iszonyat pipák. Meg fognak ölni. Csak azt akartam mondani, hogy tudnod kell...
- Én is szeretlek... - mondta elhaló hangon, majd mindketten felröhögtünk.
- Oké, akkor... egy pasival voltál? - kérdezte, komolyra fordítva a szót.
- Igen.
- Nem kérdezem, hogy ki. Ezt majd elmondod. Nem tudtak róla a szüleid?
- Nem. - mondtam.
- Ijj. - szisszent fel. - Az gáz. Nagy büntetést fogsz kapni. - kijelentés volt, de egy kis bizonytalanság vegyült bele.
- Igen. - sóhajtottam.
- Mikor tudunk találkozni?
- Nem tudom. Ha nem veszik el a telefonomat, hívlak, miután letoltak. Ha elveszik, próbálj meg átjönni, nézzük meg, hogy fogadják...
- Én leszek a kísérleti nyúl. Pompás. - mondta kedvetlenül.
- Akkor ne gyere.
- Dehogynem! Csak nem képzeled, hogy egy ilyen izgalmas pletykát kihagynék? - nevetett.
- Jellemző. - mosolyogtam, majd a bejárati ajtó nyílásának hangjára ijedten letettem a telefont.

- Isabella!!! - üvöltötte apu.
- Itt vagyok. - próbáltam magabiztos maradni. Nem szemtelen, csak magabiztos. Az önérzetességemből most engednem kell, hiszen ez egyszer nekik van igazuk.
Lementem a lépcsőn, és megálltam velük szemben.
- Menj be. - intett apu a nappali felé. Bementem, és leültem az egyik fotelba.
A szüleim velem szemben foglaltak helyet, és láttam, hogy nagy önuralmukba kerül, hogy fegyelmezzék az indulataikat.
- Mondj el mindent. - mondta apu.
Bólintottam. Szinte mindent elmondtam, egy kivétellel. Nem mondtam el, hogy valóban kivel találkoztam és mit csináltam.
Azt hazudtam, hogy egy régi ismerősömmel, akit ők nem ismernek, találkoztam, és olyan jól elbeszélgettünk, hogy észre sem vettem, ahogy eltelt az idő. A végén pedig egy abban a hotelben aludtunk, ahol ő most lakik, persze ideiglenesen, és ma már el is ment.
Ez fontos volt, nehogy megkeressék.
Tájékoztattam őket, hogy nem ismerik, én is csak nagyon rég találkoztam vele, és természetesen lány. Már hogy ne volna az?
Gyanakodva néztek rám, én pedig mélységesen megvetettem magam.
Eddig sose hazudtam nekik.
Illetve csak akkor, amikor a buliról meséltem nekik. Vagy vallottam. De akkor inkább csak elhallgattam azt a tényt, hogy megismerkedtem Chris-sel.
Végül is ő az oka, hogy hazudok. De miért?
Mert én is érzem azt, hogy nem helyes, amiért ennyire megbízok benne. Talán távol kéne tartanom magam tőle.
Ezért nem mertem mesélni róla senkinek.

3 óra múlva kimerülten dőltem le az ágyamra.
Miután anyuék végig ordibáltak velem, sajnos, jogosan, én pedig szemlesütve hallgattam, nagyon rosszul éreztem magam.
Hogy lehetek ilyen, hogy a szemükbe hazudok?! Ezek után pedig megrögzött hazudozó leszek egy fiú miatt, akit alig ismerek?!
Persze nem akarták elhinni amit mondok, és volt egy pont, amikor majdnem be is vallottam mindent, de végül mégis tovább hazudtam.
Amikor nagy nehezen sikerült őket meggyőznöm (vagy csak elhallgattatnom), azt mondták, nem tudják, mit csináljanak.
Felelőtlenül viselkedtem, és azóta a buli óta rám se ismernek.
Nem adtak semmilyen büntetést.
Semmit.
Ettől csak még rosszabbul éreztem magam. Még nagyobb volt a bűntudatom.
Elfelejtettem Lilynek tett ígéretemet is, csak magamba roskadva feküdtem.
Már majdnem felkeltem, hogy lemenjek és minden bevalljak nekik, amikor valaki csengetett.
Lentről hangokat hallottam, így kíváncsian a lépcsőhöz osontam és hallgatózni kezdtem.
- Igen... fent van. - hallatszott anyu hangja, és kiéreztem belőle, hogy nem örül a látogatómnak.
- Isa? - szólt most hozzám, én pedig összerezzentem. Azt hittem, észreveszi, hogy ott állok, de nem láthatta, hiszen takarásban álltam.
- Igen? - eszméltem fel.
- Lily jött.
- Gyere fel, Lily! - szóltam le neki. Tudtam, hogy anya talán abban reménykedik, hogy elküldöm barátnőmet, ugyanis nem túlzottan kedvelte Lilyt, de csalódást kellett neki okoznom.

- Tisztázzuk. - nézett rám Lily, amikor mindketten a szőnyegemen ültünk, és feszült csend telepedett közénk.
- Először is, azt mondd el, hogy mi az, amit a szüleid tudnak. - így megismételtem a hazugságot, amit egyszer már előadtam, és barátnőmre néztem.
- Olyan szemét vagyok, hogy hazudok nekik, Lily! Olyan szemét... - mondtam szégyenkezve.
- Hozzá lehet szokni. - bólintott együtt érzően, én pedig megrökönyödve meredtem rá:
- De én nem azt akarom!! - förmedtem rá.
- Gondoltam, jókislány. - rántotta meg a vállát. - Engem nem izgat. Csinálj amit akarsz. Valld be nekik az igazat! Te fogod megszívni.
- Nem kioktatásra van szükségem. - néztem rá ellenségesen.
- Rendben. Milyen büntetést kaptál? - kérdezte.
- Semmit.
- Semmit?!
- Semmit.
- Az hogy lehet?! Hogy lehet neked ekkora mákod?? - nézett rám, mint egy földön kívülire.
- Ez engem most nem vigasztal.
- Oké. - bólintott, majd várakozás teljesen nézett rám.
- Mi az? - néztem rá.
- Most pedig hallani akarom az igazi sztorit.

- Christian?! - kérdezte már századjára, hitetlenkedve Lily.
- Halkabban! - sziszegtem.
- Te... ezt miért nem mondtad? Nagyszerű barátnő vagy, mondhatom!
- Mi??
- Ennyire bízol bennem?!
- Látod, tudtam, hogy így fogsz reagálni. Bízok benned, de mivel a bátyád szerelmes belém...
- Az engem nem érint.
- Eddig nem úgy tűnt. - néztem rá.
- Hagyjuk. - idegesen legyintett.
- Szóval, az a nőcsábász téged is becserkészett!
- Be... - adtam meg magam.
- Te vagy a második áldozata.
- Második? - kaptam fel a fejem. - Ki volt az első?!
- Nem tudom... - Lily elgondolkozott, - De meg kéne tudni...

16. Bejegyzés

Sziasztok drága Olvasóim! :)
Először is, szeretném megköszönni a kommentjeiteket - nagyon jól estek. :)
Másodszor, szeretném megköszönni a 4 rendszeres olvasómnak, hogy feliratkoztak: nagyon-nagyon sokat jelent!!! :)
Név szerint: Graham, Ari:), Dorci és apk - nagyon köszönöm!!! ♥
Szóval, mivel mindenkinek Chris-hiánya volt, ezt a részt ajánlom nektek - nem fogjátok többé hiányolni! :D
Várom a véleményeiteket, kellemes olvasást, 
Remélem tetszik! :)

Sok puszi:

Lovelife ♥

Ui.: Elnézést, ha nagyon nyálas lett, ilyen témában nem nagyon írtam, így annál inkább várom a Ti véleményeteket is.

A napok teltek, már lassan péntek volt - és Chris-ről még mindig semmi hír.
Dühös voltam rá, amiért nem jelentkezett, amiért a randinkat is elrontotta - de ugyanakkor nagyon hiányzott. Sosem éreztem még így senki iránt, megijesztett, de ugyanakkor jó érzéssel is töltött el ez az érzés - szerelmes voltam.
Péntek délután, mikor véget értek az óráink, hazaballagtam, majd kimentem a parkba, és leültem a kedvenc padomra.
Ez a pad már szinte a törzshelyem volt, itt ültem le, amikor még depressziós voltam, amikor már vidám, amikor John-nal vagy Lilyvel itt beszélgettem, vagy amikor csak gondolkoztam.
Most is hasonlóképpen tettem, csak néztem a tájat, és elmerültem gondolataim kavargó örvényében.
Nem csak Chris-ről elmélkedtem, hanem apuról, anyuról, Lilyről és John-ról... egyszóval azokról az emberekről, akik fontosak voltak az életemben, akiket szerettem.
Persze, Richie sem maradhatott ki a felsorolásból - de egyszerűen nem tudtam, hogy vele hogyan viselkedjek. Szerettem mint barátot, és biztonságban éreztem magam mellette - sőt, mivel figyelmes, gyengéd és kedves volt velem mindig, lassan kezdtem magamnak bebeszélni, hogy szeretem őt, szerelemmel - mert mennyivel biztonságosabb és megnyugtatóbb lenne egy ilyen kapcsolat, mint egy olyan sráccal, akit jóformán nem is ismertem.
Próbáltam magammal elhitetni, hogy Richie az igazi számomra, de Chris-t nem tudtam kiverni a fejemből. Amikor Richie-re gondoltam, soha nem éreztem azt a szenvedélyes vágyakozást, mint Chris iránt, hiába akartam.
A szerelem nem elhatározás kérdése.
Így hamarosan letettem arról az elképzelésemről, hogy én fogom eldönteni, mit és hogyan érzek ki iránt - hagytam magamat az érzelmeim által befolyásolni.
Miközben ezen gondolkoztam, leült mellém valaki, de olyannyira nem figyeltem a külvilágra, hogy észre sem vettem.
Már percek óta figyelhetett engem, mert látta, hogy nem igazán veszem észre, így óvatosan köhintett egyet.
Felrezzentem, és a hang irányába kaptam a fejem - amikor megláttam, hogy ki ül ott, teljes mértékben felébredtem az ábrándozásból:
- Chris?! - sikítottam.
- Szia, szépségem! - villantotta meg bájgúnár mosolyát.
- Te... hogy kerülsz ide? - érdeklődtem.
- Tudom, hogy ez a kedvenc helyed. - mondta mosolyogva, - Így tudtam, hogy itt keresselek.
- Mégis honnan tudod, Mr. Mindenttudok? - kérdeztem incselkedve.
- Az legyen az én titkom. - kacsintott, és közelebb csúszott hozzám. Átkarolt, majd én a vállára ejtettem a fejem, és halkan felsóhajtottam:
- Tele vagy titkokkal.
- Úgy gondolod? - mormolta a hajamba.
- Ez így van. - és belecsókoltam a nyakába.
- Rólad is keveset tudni... - mondta, és lágyan végigsimított a hátamon.
- De te sokkal titokzatosabb vagy. - emeltem fel a fejemet, hogy egy vonalba kerüljön tekintetünk.
- Ugyan. - mondta, és kissé idegesen fújta ki a levegőt.
- Hol voltál? - kérdeztem óvatosan, figyelve teste minden rezdülésére. A szeme megvillant, és a teste kissé megfeszült, de a mosolya igyekezett nyugalmat árasztani - sikertelenül.
- Jobb, ha nem tudod. - nézett rám komolyan, és akkor először éreztem úgy, hogy nem a flörtölős szépfiú beszél belőle.
- Meddig akarod ezt velem játszani? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Mit? - nézett rám értetlenül.
- Eltűnsz, aztán megjössz, elvárod, hogy ne kérdezzek semmit, ne akarjak tudni rólad semmit, csak azt tegyem, amit te akarsz. Kezdem magam úgy érezni, mint egy szajha, akihez csak azért jössz, hogy kikapcsolódj, de nem tekintesz társnak, csak egy újabb kalandnak. - mondtam keserűen, mert így éreztem. Ő nem a lényemet szereti, csak azt, hogy lány vagyok.
Meglepetten nézett rám, majd a kezei közé fogta az arcomat, és lágyan suttogta:
- Te... nem akarod, hogy... megcsókoljalak? Teher ez neked? - kérdezte, és lágyan megsimította két ujjával az arcomat.
- Dehogynem akarom... ez a legrosszabb az egészben. - mosolyogtam szomorkásan, mire kajánul elvigyorodott.
- Hidd el, istennőm, van oka, hogy nem mondok el neked dolgokat. Veszélybe sodornálak vele, és soha többé nem akarnál látni. - mosolygott keserűen.
- Téged? - kérdeztem felvont szemöldökkel, - Annál jobban vonzol. - mosolyogtam.
- Most még így gondolod. - vont vállat, - De valamikor majd nem ezt fogod mondani. - azzal finoman, lassan megcsókolt.
Szenvedélyesen viszonoztam, ami meglepte, de viszonozta, és szenvedélyesen csókolóztunk. A park körülöttünk már kihalt volt, lassan sötétedett, de a közvilágítás még nem volt felkapcsolva - teljes romantika.
Az ajkai az enyémeket falták, majd lihegve eltávolodott tőlem:
- Isa... van egy szobám, nem messze innen... - gyengéden, figyelmesen leste a reakciómat.
Hezitáltam egy ideig - eddig még sose jutottam senkivel. Lassan, de határozottan bólintottam, mert annak ellenére, hogy nem ismertem, mégis valami különös, megmagyarázhatatlan bizalmat éreztem iránta.
Mosolygott, de ez nem az a nagyképű, nőcsábász vigyor volt, hanem egy őszinte, szeretetteli mosoly.
Lassan felvett az ölébe, majd a közeli, 5 csillagos szálloda felé vette az irányt, miközben engem mindvégig az ölében tartott.
Felvitt a lépcsőn, berúgta az ajtót - mindebből alig érzékeltem valamit, a vér a fülemben dobogott az izgatottságtól.
Egy luxuslakosztályba jutottunk, bár ezt csak az ablakon beszűrődő holdfénynél láttam, ugyanis villanyt nem kapcsoltunk.
Chris óvatosan letett az ágyra, becsukta az ajtót, majd fölém hajolt, és lassan megcsókolt.
Viszonoztam, nem akartam elsietni a pillanatot.
Lassan lehúztam róla a felsőjét, majd ő is lecsókolta rólam az enyémet, lassan megszabadítva engem minden ruhadarabomtól.
Végül már mindketten meztelenül feküdtünk az ágyon, Chris lassan végigcsókolta a testemet, amibe jólesően beleborzongtam.
- Isa... - rekedtes, mély és végtelenül vonzó hangján suttogta: - Nem kell semmit megtennünk, amit nem akarsz. - mondta.
Eltűnt belőle az a rámenős srác, aki minden lányt megkaphatott volna magának - egyedül engem nem, gondoltam ezidáig.
- Rendben. - suttogtam, majd én is megcsókoltam, teste minden porcikáját.
Amikor belém hatolt, éreztem ugyan egy kis fájdalmat, de mindent elsöpört az, hogy együtt vagyunk.
Testünk szinte eggyé olvadt, együtt sóhajtottunk fel, csókoltunk meg egymás ajkait.
Halkan felnyögtem, ő pedig aggodalmasan kérdezte:
- Nagyon fáj, szerelmem? - ezt a szót először hallottam tőle élőben, és hihetetlenül jól esett.
- Dehogy. - sóhajtottam.
Együtt értünk a csúcsra, lihegve, de boldogan feküdtünk egymás mellett, még mindig átkarolva a másikat.
- Szeretlek. - suttogta halkan, én pedig válaszképpen megcsókoltam.
- Te nem szeretsz? - érdeklődött, mire halkan felnevettem.
- Ennél jobban nem lehetnék beléd habarodva. - sóhajtottam fel, mire egy férfias morgás tört fel belőle, én pedig mosolyogva csókoltam meg ajkait, majd lassan lehunytam szemeimet.
Karjai között nyomott el az álom.

Reggel a nap első sugaraira keltem.
Lassan feltápászkodtam, majd gyorsan felhúztam a tegnapi ruháimat, és megkerestem a nadrágzsebemből kicsúszott telefonomat.
6 nem fogadott hívás jelezte a készülék. Még szerencse, hogy el voltam némítva.
Némán imádkoztam, hogy ne mindegyik anyuéktól jöjjön - Lily legalább nem ordítaná le a fejemet.
De sajnos mindegyik tőlük volt.
Amikor a buli miatt voltak dühösek, nem volt semmi alapjuk - most viszont annál inkább.
Az ágyon fekvő Chris-re néztem, aki békésen szuszogott.
Elmosolyodtam, és rögtön tudtam:
Nem érdekel, mennyire fognak lecseszni, ezt az éjszakát sosem bánom meg, és sose cserélném el semmire - még ha a szüleim elevenen égetnek is el.
Mennyire féltem az első együttléttől is - és lám, nem volt rossz, sőt kifejezetten jó volt. Chris gyengéd és figyelmes volt, én pedig végtelenül szerelmes belé - ez volt a tökéletes párosítás.
Ágyon fekvő szerelmem halkan felnyögött, majd a másik oldalára fordult, és lassan kinyitotta szemeit.
Lábujjhegyen lépkedve odamentem hozzá, és megcsókoltam, mire teljesen felébredt, és a karjaival utánam nyúlva, magához rántott.
Nevetve huppantam le mellé az ágyra, ő azonban olyan közel húzott, hogy mozdulni se tudtam.
- Hasadra süt a nap! - nevettem.
- Megbántad? - kérdezte, és érdeklődve figyelt.
- Te? - kérdeztem vissza.
- Csodálatos volt. Egy percét sem.
- Én sem. - mosolyogtam.
- Tudod... - kezdtem, - Te biztosan voltál már tapasztaltabb lányokkal is, én... - megcsókolt, belém fojtva a szót.
- Egyiket sem szerettem soha úgy, mint téged. Ezenkívül voltam már sokkal tapasztalatlanabb lányokkal is. - kacsintott.
Felnevettem, majd óvatosan kihúztam magam a szorításából, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ne haragudj, hogy ezt megkérdezem, de... - zavartam tekergettem a hajam.
- Nem leszel terhes, bár szívesen lennék a gyerekünk apukája. - nevetett fel, mire megkönnyebbülten elmosolyodtam.
- Mindig védekezek. - mondta.
- Helyes. - bólintottam komolyan, aztán mindketten elnevettük magunkat.
- Chris... - kezdtem, - Attól tartok, hogy nem tudunk találkozni egy jó ideig. - mondtam.
- Mert? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- A szüleim...
- Ne haragudj! - nézett rám.
- Az én hibám. - mondtam.
- Nem, dehogy! Megbeszélem velük...
- Szerintem ne kerülj a szemük elé, ha élni akarsz még egy ideig. - ráztam a fejem.
- Ó. - húzta el a száját.
- Ennek ellenére, soha nem cserélném el ezt az éjszakát. - mondtam vigyorogva, mire elnevette magát, és szenvedélyesen megcsókolt.


Miután Chris felöltözött, lementünk a hotel éttermébe, és megreggeliztünk.
- Oké, akkor... - kezdte Chris. - Mit szeretnél megtudni rólam? - kérdezte mosolyogva.
- Mindent. - jelentettem ki.
- Oké, de... mondom, szeretlek, de... nem mondhatok el mindent. - mondta, és kerülte a tekintetem.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert soha többé nem akarnál látni. De ami még ennél is fontosabb, az, hogy szörnyű veszélybe sodornálak, amit nem akarok. Eddig egy barátnőm se tudott mindent rólam. - mondta vállat vonva.
- De én nem vagyok a barátnőd. - mondtam mosolyogva.
- Nem? - kérdezte meglepetten.
- Nem. - ráztam a fejemet.
- Akkor most ünnepélyesen megkérlek... vagyis, nem. Majd elhívlak randira, rendben, szépségem? - kérdezte mosolyogva.
- És kérek egy önéletrajzot is, kedves Mr. Titokzatosság. - mondtam.
- Ez komoly?
- Igen. - nevettem el magamat.
- Mi vagy te, titkos ügynök? - kérdezte a fejét rázva.
- Az is lehetnék, te meg a bűnöző. - a "bűnöző" szónál egy kicsit megrándult az arca, de csak egy kicsit, és én is csak azért vettem észre, mert figyeltem.
- Hoppá. - nevettem, - Eltaláltam, ugye? - néztem rá, de már nem voltam olyan vidám. - Feketepiac. - suttogtam, és minden idegszálammal a reakcióját figyeltem.

15. Bejegyzés

Sziasztok! :)

Ha jól látom, mindenkinek Chris-hiánya van. :) ;)

Hát, ez a személy egyelőre még nem fog szerepelni, legalábbis nem ebben a részben - a következőben viszont már igen, de akkor nagyon! :) ;)

Szóval addig várnotok kell rá! :)

Addig is jó olvasást, remélem tetszik, és

ne felejtsetek el megjegyzést írni! :)

Puszi:

Lovelife

Halkan a lépcsőhöz  mentem, és már éppen készültem volna lemenni a földszintre, amikor halk beszélgetés hangja ütötte meg a fülemet:

- Hol van? - egy mélyebb férfihang szólt, és egy kis idő elteltével felismertem a hang gazdáját is: Richie-t.

- Fent, még alszik. - válaszolt Lily. - Ne ébreszd fel! Majd lejön magától.

- Hadd menjek fel hozzá!

- Richie, ez beteges! Mi a francot akarsz tőle? - kérdezte barátnőm, én pedig minden idegszálammal Richie válaszára figyeltem.

- Olyan szép... és kedves... - jesszus, ne.

- Ha jól tudom, csak haverok vagytok. - szólt közbe Lily, én pedig hálásan felsóhajtottam.

- Egyszer majd máshogy lesz. - jelentette ki Richie, én pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy lemenjek hozzájuk.

- Sziasztok! - köszöntem, majd megöleltem Lilyt, Richie-t pedig egy biccentéssel köszöntöttem.

- Mennyit hallottál? - kérdezte a fiú idegesen.

- Eleget. - néztem mélyen a szemébe.

- Nézd, én... - túrt zavartan a hajába, de nem fejezhette be a mondatot, mert Lily vidáman közénk szökdécselt, és kissé erőltetett vidámsággal felkiáltott:

- Gyertek, kész a palacsinta, na, ki kér? Megeszem a z összeset! - mosolygott ránk természetellenesen nagy mosollyal.

A szituáció kezdett mindenki számára nagyon kínos lenni, így közelebb léptem hozzá, és csak ennyit mondtam:

- Felejtsük el. Felejtsd el, amit mondtál, és én is elfelejtem. - tudtam, hogy egyikünk sem fogja elfelejteni, de valahogy ki kellett ebből a kényes helyzetből evickélnünk.

Richie bólintott, majd bizonytalanul kinyújtotta felém a karját, én pedig mosolyogva öleltem át. Erre ő is hasonlóan megszorongatott, majd amikor kibontakoztam az öleléséből, láttam a szemén: most meg nem történtté nyilvánította azt, amit mondott.

- Na, mi lesz a palacsintával? - kérdezte Lily, most már jóval természetesebb jókedvvel.

- Menjünk, mert megeszem az összeset! - morgott Richie, mire nevetve asztalhoz ültünk mindannyian.

Egy óra múlva már Lily szobájában beszélgettünk, én pedig lassan menni készültem.

- John-hoz, mész? - kérdezte kissé ellenségesen.

- Igen, megígértem neki, hogy kirándulunk ma. - sóhajtottam fel barátnőm ellenszenvét látva.

- Miért csináljátok ezt? - kérdeztem fáradtan.

- Mit? - érdeklődött ártatlanul.

- Tudod te. Mind a ketten utáljátok a másikat, és nekem panaszkodtok a másikról, szidjátok előttem, pedig tudjátok, hogy mindketten nagyon jó barátaim vagytok! - fakadtam ki. Lily meglepetten nézett rám, majd megkérdezte:

- Mit eszel te John-on?

- Mi van?! A barátom, úgy, mint te! - hápogtam.

- Vagy kicsit jobban... - mondta gúnyosan.

- Féltékeny vagy? - nevettem fel hitetlenül.

- Ugyan már. - legyintett, de tudtam, hogy van valami hátsó gondolata.

- Na, ki vele, Lily Drew, mi a bajod vele? - kérdeztem.

- Isa, totál nyomul rád, nem veszed észre?

- Nem nyomul. - szögeztem le. A John-nal való barátságunkat mindenki szerelemnek nézte, vagy legalábbis úgy vette, hogy John teljesen nyomul rám, holott én tudtam a legjobban, hogy ez sose volt így, és nem is lesz.

- Dehogynem. - bólintott Lily.

- Talán azt szeretnéd, hogy rád nyomuljon? - kérdeztem mosolyogva.

- Már csak az kéne! - hőbörgött. Valamikor, olyan egy-két éve John és Lily találkoztak egy buliban, amikor is barátnőm bevetette a híres "flörtölési technikáját", amitől John kifutott volna a világból. Lily pedig (bár állítása szerint nem "emiatt", de szerintem nagyon is ehhez volt köze) szerencsétlen lúzernek titulálta, sőt még a nemidentitását is megkérdőjelezte, barátom pedig egy idióta libának tartotta Lilyt.

- Azért, mert nem esett beléd, és ő volt eddig az egyetlen pasi akit nem csábítottál el, még nem kell utálni. - mondtam mosolyogva.

- Nem amiatt. - legyintett nagyképűen Lily, és mosolygott. - Sose akartam meghódítani. Nem az esetem.

- Értem! - mosolyogtam, de nagyon jól tudtam, miért is utálja valójában a barátnőm John-t.

Délután kettőkor fel-alá járkáltam a szobámban. Azt hittem, hogy barátom keresni fog, de nem ezt tette. Végül már nem bírtam tovább, felhívtam:

- Szia! Hol vagy? - érdeklődtem.

- Miért érdekel? - kérdezte nyersen. Teljesen meghökkentem, de megpróbáltam nyugodtan reagálni, ameddig még nem fogy el a türelmem:

- Rád várok. Úgy volt, hogy ma kirándulunk, nem? - kérdeztem, és igyekeztem minél kevésbé kijönni a sodromból.

- Ja, hát persze! - kiáltott fel, aztán gúnyosan hozzátette: - Mi van, most, hogy Lilyvel már nem tudsz dumálni, jó vagyok én is? - kérdezte, bennem pedig forrt a düh.

Nem akartam semmi meggondolatlant csinálni vagy mondani, így egyszerűen szó nélkül levágtam a kagylót.

Olyan ideges voltam, amilyen már régen.

Felvettem a futócipőmet, majd felkapva egy pulcsit, kirontottam a friss levegőre.

Bogár csaholva, boldogan szaladt felém, én pedig mosolyogva megsimogattam okos fejét, majd mondtam neki:

- Gyere, kutyusom, megyünk futni! - Bogár imádott futni, ahogy én is, így ebben is tökéletesen egyetértettünk.

Bezártam a kaput, majd teljes erőmből elstartoltam, Bogár pedig hasonló elszántsággal futott mellettem.

Futottam, mint aki az életéért küzd, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam.

Minél többet futottam, annál inkább enyhült az idegességem, de én addig hajszoltam magam, ameddig csak össze nem rogytam, és egy park padján lihegve terültem el, a kutyám pedig hozzám hasonló állapotban leheveredett a pad mellé, és lihegett, ahogy csak bírt.

Pár percbe telt, mire végre normalizálódott a légzésem, és lassan, nehogy megszédüljek, felálltam a padról, és a padban lévő ivókút felé vettem az irányt, Bogár pedig követett.

Pumpálni kezdtem a kutat, Bogár pedig hálásan ivott belőle, nagyokat kortyolva.

Amikor eleget ivott, magamnak pumpáltam, miközben mohón ittam.

Hirtelen megszólalt a zsebemben a mobilom, és majd érdeklődve megnéztem, ki hív.

John hív jelezte a telefonom, én pedig egyszerűen csak kinyomtam. Semmi kedvem nem volt vele beszélni.

Mióta meghalt az anyja, John árnyéka lett önmagának.

Igaz, hogy nagyon szerette, meg hát kit ne viselne meg az anyja halála, de azóta csak goromba, gúnyos és okoskodó velem szemben is.

Eddig megértettük egymást, jókat beszélgettünk és nevettünk, most meg csak kioktatni tud, meg megsérteni, na meg a vérnyomásomat felpumpálni az egekbe, olyan idegessé tesz.

John még próbálkozott egy párszor, de már reflexszerűen nyomtam ki, nem érdekelt, így azt se vettem észre, amikor már nem ő hívott, hanem Lily. Kinyomtam őt is véletlenül, de aztán gyorsan tárcsáztam, nehogy azt higgye, esetleg vele van bajom.

- Igen? - kérdeztem, amikor felvette.

- Van valami sejtésed afelől, miért áll itt a drágalátos barátod a kapu előtt, és miért csenget mint a meszes?! - kérdezte türelmetlenül. John őt is megőrjíti? 

- Gondolom engem keres, mert már vagy tizedszerre nyomtam ki, amikor hívott.

- Te akartál vele kirándulni! - vágta a fejemhez.

- Ez igaz. 

- Na, akkor tartsd szépen egy kicsit! - tartottam a vonalat, és hallottam, ahogyan a csengő folyamatosan szól, majd Lily türelmetlen hangját, ahogy ajtót nyit, végül pár lépést, és valaki beleszólt:

- Szia, Isa! - ez nem Lily hangja volt, de gondolhattam volna, hogy átadja John-nak a telefont. Végül is megértem, amikor az már percek óta csak csenget náluk.

Most is kinyomhattam volna, de akkor már barátnőm haragjával kellett volna szembenéznem, amihez pedig semmi kedvem nem volt.

- Szia. - szóltam bele hidegen.

- Figyelj, nagyon sajnálom. Ideges voltam, de kérlek, bocsáss meg...

- Nem érdekelsz John! - vágtam közbe, és majdnem letettem de kétségbeesetten kiáltott:

- Várj!

- Mire?

- Hogy végig mondhassam! Kérlek! Aztán leteheted! - ígérte.

- Mondd! 

- Sajnálom, hogy így viselkedtem veled. Bocsánat. Helytelen volt. Menjünk el kirándulni és beszéljük meg.

- És ha nem akarok veled most találkozni? - ami ugyan nem volt teljesen igaz, mert vágytam már egy kis beszélgetésre vele, de tudtam, hogy lehet, hogy megint fel fog idegesíteni, akkor pedig kénytelen leszek futni - erre a gondolatra gonoszan elmosolyodtam magamban. 

- Akkor... akkor sajnálom, és nem tudom, mit tegyek.

- Egyszerű. Többet ne legyél ilyen bunkó, se okoskodó. - mondtam.

- Akkor ezt vehetem megbocsátásnak? - kérdezte reménykedve.

- Ilyenről szó se volt! - mondtam, de elmosolyodtam, és ezt mondtam:

- Rendben. Gyere a... Greenlight Park-ba! - néztem gyorsan a park nevét jelző táblára.

- Ott leszek pár perc múlva! - mondta John, azzal letette a kagylót.

Eltelt 5 perc. Eltelt egy negyed óra, aztán fél óra...

Csak ültem a padon, és vártam.

15.30 jelezte a telefonom az időt. Szóval pont háromnegyed órája beszéltem John-nal.

Felálltam, és indulni készültem, amikor a hátam mögül lépteket hallottam.

- Isa! - köszönt boldogan John, én azonban felállva csak biccentettem, és elindultam a házunk felé.

- Na, mi van, nem is örülsz? - kérdezte vidáman.

- Minek? Hogy bunkó vagy, aztán meg egy fél órát várok rád, mire hajlandó vagy idefáradni? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mire nevetve megrázta a fejét.

- Lilyvel beszélgettünk. - haragudni is elfelejtettem, a döbbenettől kikerekedett szemekkel meredtem John-ra.

- Várj! Ti? Lilyvel? Beszélgettetek? - kérdeztem döbbenten.

- Persze, miért ne? - kérdezte John, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Gyűlölitek egymást, vagy lemaradtam? - kérdeztem egy csöppet szarkasztikusan.

- Már nem. - jelentette ki.

- Nocsak! - mondtam őszinte meglepettséggel, - És ugyan mi történt? Megvilágosodtatok? - érdeklődtem.

- Igen. - felelt váll vonogatva.

- Szóval nem akarsz róla bővebben beszélni. - állapítottam meg.

- Ha nem muszáj.

- Nem.

- Megyünk kirándulni akkor? - kérdezte vidáman mosolyogva. Elbűvölően mosolyogtam rá, mire megkönnyebbülten felsóhajtott, és már éppen azt kezdte nézni, merre menjünk, amikor rávágtam:

- Természetesen nem megyünk. - azzal mosolyogva megindultam haza.

- Várj!! - szaladt utánam, és megragadta a karom, - Mi a baj? Elmondom, hogy mit beszéltünk Lilyvel... - kezdte kelletlenül, de én kirántottam magam a szorításából, és azt mondtam:

- Nem, nem kell. Nem érdekel. Egyszerűen nincs kedvem veled kirándulni. - mondtam, és ez igaz is volt. Nem akartam belőle zsarolással kiszedni, nem is érdekelt, csak kicsit meglepett a hír, hogy ők ketten beszélgettek. Nem utálkoztak, hanem beszélgettek, ami nagy haladás.

De mégis, ahelyett, hogy örültem volna neki, hogy emiatt késett, mégis mérges voltam rá, amiért várakoznom kellett rá.

- Kérlek. - nézett rám, én pedig megadtam magam.

- Rendben. - bólintottam, ő pedig mosolyogva átölelt.

Az erdőben bóklásztunk, miközben nagyokat beszélgettünk.

Először ugyan mérges voltam még rá, röviden válaszolgattam a kérdéseire, de az ő jókedvét nem lehetett elrontani, így lassacskán már én is mosolyogtam.

Mi lehet az oka ennek a nagy jókedvnek? - tűnődtem magamban, főleg, hogy ezelőtt 2 órával még egy morcos medve volt.

Egy tóhoz értünk, aminek a partján egy pad volt. Leültünk, majd a vizet nézve, csöndesen ültünk egymás mellett.

- Hol voltál tegnapelőtt? - kérdezte John, de most nem éreztem semmilyen számonkérést vagy szemrehányást a hangjában, csak őszinte érdeklődést, így feleltem:

- Richivel.

- Randi? - nézett rám, mire megráztam a fejem.

- Csak baráti találkozó.

- Értem. - bólintott, de láttam, hogy mondana valami gúnyosat, csak fékezi magát.

- Tudom, mire gondolsz. - néztem rá, - És igazad van. Ő többet akar.

- Na és mi van Chris-sel? - kérdezte, de ebben a kérdésben már éreztem az ellenséges hangnemet, de nem is lepődtem meg rajta.

- Semmi. Nem hallottam róla azóta, amióta a parkban voltunk ahol veled is találkoztunk. - vontam vállat hanyagul, de valójában nagyon is érdekelt, hol van és mit csinál, és mikor találkozunk újra.

- A... barátod? - kérdezte John, én pedig feleltem:

- Nem. Hivatalosan nem. - egészítettem ki magamat.

- Hol ismerkedtetek meg? - kérdezte. Már megint kezd a beszélgetésünk egy bírósági vallatáshoz hasonlítani. Na, nem baj, erre még válaszolok, aztán nincs több kutakodó kérdés.

- Egy bulin.

- Ó... - és máris láttam a rosszallást az arcán. Már éppen szólásra nyitotta volna a száját, de felálltam, és mielőtt bármit kérdezhetett vagy mondhatott volna, kijelentettem:

- Fáradt vagyok, és sötétedik. Menjünk haza. - kértem, azzal megindultunk haza: John, Bogár és én.

Hazaérve elköszöntem barátomtól, majd hosszú fürdőt véve lefeküdtem aludni, és lelkiekben igyekeztem felkészülni a holnapi napra. Jobban mondva a sulira.