33. Bejegyzés

Drága Olvasóim!

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, sokat jelentenek! :) Persze nem lennék szomorú, ha még kapnék párat, de így is nagyon boldog vagyok! :)
Nagyon jó olvasást, már nincs sok hátra! :) ;)
Nagyon köszönöm noémi ördög, hogy feliratkoztál, köszöntelek a blogomon! :) 

Puszi:

Lovelife

"Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit,
beérni a jelenlétével.
Szeretni őt a saját világában,
a megváltoztatás szándéka nélkül."

(Kundera)

A napok gyorsan teltek. 

Chris hála Istennek hamar felépült: csak három napig tartották bent a kórházban, majd az orvosok is kijelentették, hogy szépen meggyógyult, nyugodtan hazament.

Persze rögtön aznap, hogy hazaengedték, Lily és John egy kis panzióba költöztek a közelben. Hiába győzködtem őket én is, Chris is, hogy maradjanak (bár ő kisebb hévvel, mint én), hajthatatlanok maradtak.

A nagy nap pedig vészesen közeledett.

Nagyon vártam rá, de egy kicsit meg is ijesztett.

Mióta Chris kórházban volt, soha semmilyen komolyabb témát nem érintettünk. Főleg nem azt, hogy mi van azzal a bizonyos súlyos, félelmetes titokkal, ami része az életének, és engem mégsem avat be.

Nem akartam elrontani semmit, főleg nem az esküvő előtt, így jobbnak láttam, hogyha nem hozom fel a témát: úgy gondoltam, majd az egybekelés után mindent tisztázunk. A szívem mélyén abban is reménykedtem, hogy Chris számára elég meggyőző bizonyítéka lesz a hűségemnek, ha hozzámegyek, és azok után már nem fog kételkedni a megbízhatóságomban sem, vagyis elmond mindent.

Az esküvő előtti nap reggelén Chris ágyba reggelivel lepett meg:

- Jó reggelt, Isám. - mondta, majd megcsókolt. Az ölembe tette a finomságokkal megrakott tálcát, majd leült az ágy szélére.

- Drágám, elugrok, de rögtön itthon vagyok. Csak az öltönyömet hozom el, rendben? - kérdezte, mire bólintottam. Gyorsan homlokon csókolt, majd elviharzott.

Meg sem járta az agyam, hogy esetleg más miatt megy el, ez csak azok után ötlött az eszembe, hogy elment. Mi van, ha nem csak az öltönyét hozza el...?

De hamar elhessegettem ezt a gondolatot. Tudtam, hogy ezzel a rossz előérzettel nem sokra megyek, ezért nem is foglalkoztam vele. 

A reggelim elfogyasztása után a fürdőszobába vettem az irányt. Beültem egy nagy kád, forró vízbe, amelybe illatos fürdősót szórtam. 

Nyakig elmerültem a vízben, majd lassan a víz alá merültem teljesen, hogy a hajamat is ellepje a kellemes folyadék.

Lassan, elmerengve szálltam ki a kádból. Magam köré csavartam egy törölközőt, majd belenéztem a tükörbe.

Egy izgatott, boldog lány arca nézett vissza rám. Ha belül voltak is kétségeim, hát az nem látszott meg az arcomon.

Megtörölköztem majd egy szép ruhát vettem fel, hozzáillő táskával, cipővel és kiegészítőkkel.

Elgondolkozva néztem meg magamat a tükörben, majd amikor elfogadhatóan ítéltem meg a külsőmet, az előszobába mentem, majd kiléptem a lakásunkból.

Őszintén szólva magam sem tudtam, miért öltöztem ilyen puccosan, hiszen csak a fodrászhoz megyek, aki megcsinálja a hajamat, pont olyat, amilyen majd holnap is lesz, és csinál egy próbasminket. 

Ahogy leértem a lépcsőház aljára, felhívtam Christ:

- Drágám? Most megyek a fodrászhoz. Ha hazajöttem, csinálhatnánk egy programot Lilyékkel...

- Ne aggódj efelől, már mindent elintéztem. Vigyázz magadra, aztán szép legyél ám! - tette hozzá nevetve, majd elköszönt, és lerakta a kagylót.

A táskámat a vállamra vetve sétáltam a fodrászathoz.

Csilingelő csengőszó hallatszott fel, ahogy kinyitottam a fodrászszalon üvegajtaját. 

- Jöjjön, pont jókor érkezett! - mosolygott rám kedvesen a fodrász, és az egyik székhez tessékelt.

- Milyen hajat szeretne? Milyenre gondolt? 

- Ó, a hullámos haj és egy szép smink is megteszi! - mosolyogtam. - Hullámosat szeretnék!

- Rendben. - mosolygott, majd kifésülte és gyakorlott, profi mozdulatokkal elkezdte besütni a hajam. Egy negyed óra múlva már gyönyörű, hullámos tincseim voltak, a fodrász pedig mosolyogva kérdezte:

- Hogy tetszik?

- Nagyon szép. - néztem elégedetten a tükörbe. Nem volt a hajamon semmi extra, de nem is kellett: barna fürtjeim természetesen omlottak alá.

 

- Most pedig nézzük a sminket! - mondta a fodrász, aki egyben sminkes is volt, és maga felé fordította a székemet.

- Ezüstöset szeretnék. - jelentettem ki, mire bólogatva nekilátott a próbasminknek. Feltűnő, csillogó smink lett, de ilyet szerettem volna.

- Rendben, ez is nagyon tetszik! - bólintottam mosolyogva.

- Most pedig lemosom, hogy a vőlegény számára meglepetés legyen! - jelentette ki a sminkes/fodrász, és sminklemosóval nekilátott eltávolítani a festéket.

- Nagyon köszönöm. Akkor holnap...

- Már holnap lesz a nagy nap? - kérdezte mosolyogva. 

- Igen. - mondtam büszkén. 

- Sok boldogságot! - sóhajtott szomorúan egy várakozó öreg néni a kanapén. Meglepetten felé fordultam, és mosolyogva mondtam:

- Köszönöm! 

- Akkor holnap majd ismét jövök. Köszönöm, nagyon szép lett a hajam és a sminkem is! - mosolyogtam a fodrászra, majd fizettem, és kiléptem az szalonból.

Vajon miért volt olyan szomorú az a néni? Talán... neki nem adatott meg, hogy élete szerelme elvegye? Vagy nem is volt soha szerelmes? Esetleg rossz emlékei vannak a házasságról? Irigyel? - tűnődtem az úton hazafelé, majd eszembe jutott Chris, és rögtön boldogság töltött el a holnapi esküvőnk miatt. Büszke és feldobott voltam amiatt, hogy hozzámegyek a szerelmemhez... holnap.

Ahogy azonban a szüleimre gondoltam, hirtelen elkomorultam. Pont holnap jár le a két hét. Olyan gyorsan telt el az idő, mégis olyan sok minden történt! - csóváltam meg a fejem.

És mit fogok mondani, miért nem megyek haza? Anyuék utánam fognak jönni... becsapom őket... Borzasztóan éreztem magam emiatt. 

Nem tudtam, mitévő legyek. Mondjam meg nekik egyszerűen, hogy hozzámentem Chris-hez, és vele szándékozom leélni az életemet, 17 évesen, a gimnáziumot is félbehagyva?

Keserűen felnevettem. Ez nem megoldás.

Akkor esetleg... ne is beszéljek velük? Ne vegyem fel a telefont sem? A rendőrséggel fognak kerestetni, és nagyon, de nagyon mérgesek lesznek rám. Mellesleg én sem tudtam volna megbarátkozni a tudattal, hogy eltűnök, életjelet sem adva magamról.

Olyannyira elmerültem gondolataimban, hogy már arra eszméltem fel, hogy hazaérkeztem.

Gépies mozdulattal vettem elő a kulcsot, és a zárba helyezve beléptem a lépcsőházba.

A lépcsőfokokon felkapaszkodva a lakásunk ajtaja elé értem. Becsöngettem, hátha Chris otthon van. Ki is nyitotta, és mosolyogva felkapott:

- Gyönyörű vagy! 

- Ó, hiszen alig csináltak valamit a hajammal.

- Pont azért szép. Természetes és gyönyörű. Ahogy te. - tett le a földre, és a homlokát az enyémnek támasztva a szemembe nézett hosszan.

- Chris? Mi lesz velem? Mi lesz velünk, ha letelik a két hét? - kérdeztem csendes, szomorú hangon.

- Itt maradsz velem. - jelentette ki nyugodt, természetes hangon.

- Persze, hogy itt maradok, ezt szeretném én is, de a szüleim...

- Majd beszélünk velük. Elintézzük, hogy...

- Chris, nem. - ráztam meg a fejem. - Ez nem olyan dolog, te is tudod nagyon jól...

- Szépségem, megoldjuk. Ne aggódj...

- Képtelen vagyok nem aggódni. Folyamatosan ez motoz bennem, már amióta itt vagyunk! Hiszen... te is tudod, hogy csak két hétre engedtek el, nem többre, és nem tehetem ezt meg velük...

- Shh! - csitított, és finoman megsimította az arcomat. - Ne görcsölj! Hidd el, meg fogjuk oldani, együtt, ketten! - összefonta az ujjainkat. - De most ne ezen agyalj! Isám, holnap ilyenkor már a feleségem leszel! Pár év múlva pedig hivatalosan is!... 

Szerelmes csókkal viszonoztam a nyugtatását.

Tudtam, hogy megoldjuk, vagy így, vagy úgy, de minden rendben lesz...

Este Chris, John, Lily és én egy kellemes kis étterembe ültünk be beszélgetni. Bár Chris meghívta John-ékat, de ők semmiképp sem voltak hajlandóak elfogadni ezt, így maguknak fizették a vacsorát.

Az este folyamán szóba került az otthonom, a szüleim, az iskola. Beszéltünk Las Vegas-ról is, Lily megdicsérte a lakásunkat, mire Chris büszkén húzta ki magát, én pedig mosolyogtam.

Később, amikor már elfogyasztottuk az ínycsiklandó ételeket, Lily félrevont engem egy "legjobb-barátnős-beszélgetésre", amíg John és Chris munkáról és jövőről beszélgettek. Úgy tűnt, egészen jól kijöttek egymással, aminek nagyon örültem. 

Lily a mosdó felé tuszkolt, és már útközben nekikezdett:

- Isa, mi lesz a szüleiddel? Mégis, meddig akarsz itt maradni?

- Lily, hiszen holnap megyek hozzá a szerelmemhez! Nem akarok hazamenni...

- És meddig fogod ezt játszani? - vont kérdőre.

- Lily, én sem tudom... - sóhajtottam fel fáradtan. - De megoldjuk. Szeretem Chris-t, és nem fogom feladni a közös életünket....

- Közös élet! Ha hallanád magad kívülről! Az ég szerelmére, 17 éves vagy! Még csak a gimnáziumot sem fejezted be! És hozzá akarod kötni az életedet egy pasihoz, akit még csak pár hónapja ismersz, ráadásul sok dolgot még mindig nem tudsz róla?

Lily szavai találtak. Teljesen igaza volt, és a legmélyebb aggodalmaimat mondta ki.

Szomorúan néztem rá, mire szelídebben tette hozzá:

- Isa, gondold meg ezt!

- Mondjam fel a jegyességünket? - kérdeztem ijedten.

- Nem, hiszen ez úgysem egy igazi esküvő. 

- Ez igaz. - bólintottam kényszeredetten, de nem tetszett, ahogy Lily lesajnálta a Las Vegas-i esküvőnket. Nekem ez ugyanolyan fontos volt, mintha hivatalos szertartás lenne.

- Na, ne lógasd az orrod! Hiszen nem mondtam semmi rosszat! - védekezett, mert megérezte rajtam, hogy neheztelek rá. - Én csak a javadat akarom!

- Persze, persze, mindenki ezt mondja nekem! - dörmögtem az orrom alatt, majd barátnőmmel együtt visszatértünk az asztalhoz.

A vacsoráról éjfélkor értünk haza, így csak bezuhantam az ágyba, és már aludtam is.

Másnap reggel a nap ragyogóan sütött. Chris átkarolt, és egy csókkal ébresztett. Minden olyan gyönyörű és tökéletes volt, hogy meg is feledkeztem minden kétségemről.

Szerelmesen bújtam a karjai közé. 

- Ma a feleségem leszel... - súgta a fülembe, mire boldog mosoly ragyogott fel ajkaimon.

Megcsókoltam, majd a fürdőszobába mentem. Lezuhanyoztam, a legfinomabb illatú tusfürdővel dörzsöltem meg magam, majd a hajamat is megmostam.

Egy egyszerű ruhába bújtam, majd ismét a fodrászszalon felé vettem az irányt, pont úgy, mint tegnap.

Gyors, gyakorlott mozdulatokkal megcsinálta a hajamat és a sminkemet, ami olyan jól sikerült, mint előzőleg, sőt, egy kicsit jobban.

Ezek után a manikűrös kifestette a körmeimet, majd teljesen elkészültem.

Boldogan, felszabadultan léptem ki a szalonból, és hazafelé vettem az irányt. Hamar megérkeztem: Chris pedig mosolyogva nyitott nekem ajtót.

- Chris? Szeretném, ha külön mennénk a... templomba? - tettem kérdő hangsúlyt a mondat végére, mert még azt sem tudtam, hol fogunk megesküdni.

- Nem, ez egy elegáns templom-szórakozóhely. Olyan mint egy templom, de mégis más. Külön? Miért? - nézett rám megütközve.

- Mert azt akarom, hogy akkor láss meg először teljes harci díszben. - kacsintottam rá vidáman.

- Rendben, ha így óhajtod. - bókolt, majd átkarolva magához húzott. - Olyan szép ez a nap, nem gondolod?

- Ha esős, ronda idő lenne, nekem akkor is ragyogna minden! - nevettem, majd közelebb bújtam hozzá.

Kettőkor volt az esküvő, így megegyeztünk Chris-sel, hogy ő fél kettőkor elmegy, én pedig egy taxival megyek majd utána.

John Chris-sel tartott, Lily azonban velem maradt, és az utolsó simításokat végezte el rajtam: a cipő megigazítása, egy tincs eltűrése, majd sóhajtva nézett a végeredményre:

- Gyönyörű vagy. - mondta, nekem pedig fülig ért a szájam.

- Tényleg?

- Nem, csak viccelek. - nevetett fel. - Mit gondolsz, egyszer John is....? - nem fejezte be a mondatot, de pontosan tudtam, mire céloz.

- Persze! - mosolyogtam rá, mire ő is követte a példámat.

Még egy pillantást vetettem a tükörbe, majd karon fogva Lily, vidáman felkiáltottam:

- Gyerünk! Nem akarok a saját esküvőmről elkésni!

Megérkeztünk a "templom" elé, Lily pedig besietett. Ő és John ültek a jobb oldali padsorban, a másikban pedig Chris barátai: Hunter és Gil. Nem mondta ki, de tudtam: Missy-t tapintatosságból nem hívja meg, Evan-t pedig szintén a múlt bolygatásának elkerülése végett mellőzte.

Persze tudtam, hogy ettől függetlenül ugyanolyan jóban vannak, de nem is zavart.

Ahogy Lily helyet foglalt, a vendégek száma teljes lett. 

Azonnal játszani kezdték a zenét, amelyre bevonultam. Ez a "Whole new world" volt, amelyet kiskoromban az Aladdin mesefilmben hallottam először, és roppantul megszerettem. Varázslatos, szép zene volt, és erre a számra akartam Chris-hez lépkedni.

Ahogy ott állt az oltárnál, újfent elöntött a boldogság: Ő, a jóképű, csodálatos, elragadó férfi, Ő, akit szeretek, testem minden porcikájával, Ő most rám vár, és engem szeret.

A zenét játszani kezdték, én pedig lassú, méltóságteljes léptekkel indultam az oltár felé. A négy vendég felém fordult, és mosolyogva figyelt, Chris arcán pedig büszke mosoly játszott.

Amikor Chrishez értem, ő megfogta a kezemet, majd a "pap" felé fordult. Nem tudtam, mi volt a polgári foglalkozása, de a fickó profin csinálta: vicces, mégis ünnepélyes szöveggel kötötte össze sorsunkat, amíg "a szerencsejátékok ideje le nem jár".

A csók következett: a dal ismét felhangzott, és pont ezt a sort énekelték közösen: "Let me share, this whole new world with you..."

Tudtam, hogy most tényleg egy új világba kerültem, amelyet Chris-sel fogok megosztani: a házasságunk egy új, gyönyörű kezdet - gondoltam magamban, miközben ajkaink egy forró csókban tapadtak össze...

Drága Olvasóim!

Ismét írok ide pár sort a végére!

Aki olvassa a másik blogomat, annak üzenem, hogy mindenképpen megpróbálok írni a hétvégén oda is részt, és ne haragudjatok, hogy ott olyan régen volt friss, de időm alig van!

Remélem írtok nekem pár sort! :)

Kitettem négy új szereplőt a "Szereplők" menüpontba, nézzétek majd meg őket! :) Ja, és a Könyvajánlóba is szoktam írni, ha érdekel, nézzétek meg majd azt is! :)

Sok puszi:

Lovelife

Ui.: Reményeim szerint még ezen a hétvégén lesz rész... Nem ígérgetek semmit. :)