Új blog!

És.... tádááám! :)
Mélyen tisztelt közönségem!
Közhírré tétetik, hogy a tegnapi szent napon megnyílt az új blogom, és már a prológus is felkerült, remélhetőleg hamar felkerül az első fejezet is! :)
Ott se féljetek hangot adni a véleményeteknek, akár chatben, akár kommentben!
Íme a blog (kattintsatok a címére):

Vérvörös és Tűhegyes

Mindenkinek jó olvasást kívánok hozzá! :)

Puszi:

Lovelife ♥

25. Bejegyzés

Sziasztok! :)

Köszönöm szépen a kommenteket! :) Aztán írjatok majd ehhez is, és akkor hamar hozom a következőt! :)
Az új blogomat remélhetőleg még ezen a héten megnyitom, és a prológus is fel fog kerülni! :) El sem tudjátok képzelni, milyen izgatott vagyok, hogy lesz még egy blogom!! :) És, húú, az véres lesz! :D 
Nem, ezt sem fogom elhanyagolni, nyugi! :) Mindkettőt igyekszem majd rendszeresen, kb. hetente, vagy alkalomadtán többször is frissíteni! :)
Jó olvasást!! ♥

Puszi:

Lovelife ♥

Lily hirtelen kiegyenesedett. John dühös pillantása csak erőt adott neki, a rosszullét legcsekélyebb jele is eltűnt az arcáról, kihúzott háttal, emelt fővel nézett John-ra, és egy biccentés kíséretében gúnyosan vetette oda neki:
- Á, John!
Egy ideig farkasszemet néztek egymással, majd John rám nézett:
- Isa! - mosolygott.
- John. - mosolyogtam, és odaszaladtam hozzá megölelni. Lily ezalatt elpárolgott, mert amikor a lépcső felé néztem, barátnőmnek hűlt helye volt.
John-t otthagyva gyorsan utánaszaladtam.
A szobámban találtam rá. A fotelomban ült, és állát a tenyerébe támasztva meredt a semmibe, üres tekintettel.
- Lily... - néztem rá, mire ijedten összerezzent, és műmosolyt erőltetett az arcára.
- Lily, figyelj, tudni akarom. Mondd el. - néztem a szemébe.
- Mit? - játszotta az ártatlant.
- Ne játszd magad, nem vagyok vak. - förmedtem rá.
- Nincs semmi, amiről tudnod kellene. - állt fel.
- Vagyis semmi közöm hozzá. - fontam össze a karomat a mellkasomon. Tehát így állunk.
- Nem Isa, komolyan... - szabadkozott, de én megfordultam.
- Rendben, akkor ne mondd el. Gyere le, ha majd kedved tartja. - vetettem oda neki foghegyről, és a kelleténél erősebben csuktam be magam mögött az ajtót.
Nem kellett volna így viselkednem vele, de már nagyon elegem volt. Lementem a földszintre, ahol vidáman beszélgetett mindenki. Feltűnésmentesen leültem egy félreeső székre a konyhában, de egy  percig sem lehettem egyedül, Richie pattant oda mellém:
- Heló, Királylány. - mosolygott.
- Heló. - mosolyogtam erőltetetten.
- Tudod mi a karácsonyi ajándékom neked? - kérdezte mosolyogva.
- Nem, de nem áruld el.
- De, muszáj, mert nem kézzel fogható dolog.
- Kitalálhatom?
- Csak rajta. - mosolygott titokzatosan.
- Egy... utazás?
- Jó nyomon vagy.
- Ö... városnéző túra? - tippeltem.
- Nem! - nevetett fel.
- Kiállításokat nézünk? Éttermekbe megyünk? - találgattam tovább.
- Nem, nem. - ingatta a fejét.
- Akkor feladom.
- Wellness hétvé... - de ki se mondhatta, a nyakába ugrottam:
- Imáádlak! - visongtam, és boldogan nevetve szorítottam magamhoz.
- Én is. - nevetett, és megcsókolt.
- És mikor megyünk? - kérdeztem boldogan.
- Holnap, és a következő három napot ott töltjük.
- Ez az! - ugrándoztam, és újra megöleltem.
- Olyan jó érzés, hogy így örülsz. - mosolygott boldogan, majd kézen fogva a nappaliba vezetett, ahol hamarosan kezdetét vette az ajándékozás.

- Lily hol van? - nézett körbe anyu, amikor már mindenki a nappaliban ült, és az ajándékbontásra várt.
- A szobámban. Máris szólok neki. - pattantam fel készségesen, és már rohantam is fel az emeletre.
Ahogy benyitottam a szobámba, meglepve láttam, hogy Lily ugyanabban a pózban ül, ahogy otthagytam.
- Lily, gyere, ajándék. - szóltam neki kimérten, majd már mentem is volna le, amikor felállva szorosan megölelt.
- Isa, úgy sajnálom! - motyogta, én pedig viszonoztam az ölelését, majd nevetve húztam le a földszintre.

Amikor már mindenki odaadta mindenkinek az ajándékát, Richie felállt, és ünnepélyes hangon megszólalt:
- Kedves Mr. és Mrs. Rolight! - nézett a szüleimre nézett, - Szeretném az elkövetkező négy napban elrabolni a lányukat, ugyanis egy Wellness szállodába viszem, karácsonyi ajándék gyanánt. - itt hatalmas taps és fütty következett, Richie boldogságtól sugárzó arccal állt, én pedig a helyemen ülve teljesen elvörösödtem.
- Áldásunk rátok. - nevetett apu, és barátságosan vállba veregette Richie-t. Álljunk csak meg, nem feleségül kért!
Richie visszaült, és átkarolva engem a fülembe súgta:
- Szeretlek.
Én pedig boldogan bújtam hozzá.
- Köszönöm az ajándékot.
- Ugyan már. - csóválta a fejét csillogó szemekkel.
Anyu bekapcsolt egy kellemes karácsonyi számot, és mindenki felállt táncolni.
Egyedül Lilynek és John-nak nem volt párja, na meg John apukájának, de vele felváltva táncolt Mrs. Drew és anya.
Lily és John a szoba két legtávolabbi pontjában üldögéltek, és a padlót szemlélték, mintha az olyan érdekes lenne.
- Hé, Lily! - szakítottam ki magam barátom öleléséből, és léptem oda hozzá, - Mi a gond? Tudom, hogy nem nagyon csípitek egymást John-nal, megértem, de... - kezdtem, de Lily pillantása belém fojtotta a szót. Gyilkos pillantásával ölni tudott volna.
- Oké. - védekeztem, és visszamentem Richie-hez táncolni.

John szemszöge

Körülöttem mindenki táncolt, én pedig csak ültem idétlenül a szoba egyik sarkába, a lehető legtávolabb Tőle. Olyan hülyén éreztem magam.

Szeretem Őt, ezt még mindig tudtam. Azon gondolkoztam, hogy odamenjek-e hozzá, vagy sem, végül egy hirtelen elhatározástól vezérelve felálltam, és egy pillanat alatt előtte álltam, majd, mielőtt végig tudtam volna gondolni, mit teszek, a kezemet nyújtva felé, kérdeztem:

- Táncolunk? - Lily tétován felpillantott rám, majd a kezét az enyémbe helyezve felállt, és követett a táncolók közé.

Először csak félszegen karoltam át a derekát, de ő hevesen átölelt, és a szám végére már szorosan ölelve andalogtunk.

Lily szemszöge

Miközben John-nal táncoltam alig jutott el a tudatomig, hogy mit is teszek. A szívem hevesen kalapált, és nem akartam semmire gondolni, csak arra, hogy vele táncolok. Minden megszűnt létezni, csak őt láttam, ahogy egymást átölelve táncoltunk.

- Lily... - suttogott, és rám nézett, de én finoman számat a szájára nyomva, elhallgattattam. 

Először meglepődött, majd finoman visszacsókolt.

Isa szemszöge

Ahogy a szám véget ért, egy pohár innivalóért indultam a konyhába, de hirtelen lesokkolva álltam meg. A látvány teljesen ledöbbentett: Lily és John, a nappali sarkában táncoltak. De ez nem csak amolyan sima tánc volt, hanem hevesen átölelték egymást, és CSÓKOLÓZTAK. Ők, akik világ életükben utálták egymást!! Csak álltam ott, és az állam is leesett. 

Nem zavartatták magukat, látszott rajtuk, hogy most számukra nem létezik senki és semmi, csak a másik. Falták egymást, és akkor megértettem: ez nem egy kezdet, ez egy folytatás. Szóval azért viselkedtek ilyen furcsán!

Hirtelen leesett. Kisiettem a konyhába, és a vizemet kortyolgatva gondolkoztam. 

Szóval, ők már jártak. Aztán történt valami, és... szakítottak. Lily valószínűleg ezért lett depressziós. Most pedig ismét összejöttek.

Meglepett a dolog, ugyanakkor örültem is neki, de mégis furcsa volt. Mindig is utálták egymást, és most hirtelen... - megcsóváltam a fejemet, majd visszamentem a nappaliba Richie-hez.

Barátom éppen a kanapén ült, én pedig levágódva mellé, minden bevezető nélkül letámadtam:

- Te tudtad? - kérdeztem szemrehányóan.

- Mit? - pislogott rám ártatlanul.

- Lily és John... - böktem a sarokban csókolózó pár felé.

- Sejtettem. - vont vállat egykedvűen.

- És miért nem szóltál? - néztem rá mérgesen, mire felnevetett:

- Mert fontosabb dolgom volt.

- Éspedig?

- Téged meghódítani. - mosolygott, és lassan, vágyakozóan megcsókolt.

10 óra körül a társaság lassan feloszlott. Lassan mindenki haza ment. Elsőnek John és apukája búcsúzott el, és amikor John azt hitte, nem látom, lopva szájon csókolta Lilyt, majd vidáman elköszönt mindenkitől, és hazament.

Én pedig megragadva az alkalmat, Lilyt félrevonva rátámadtam: - Na, most valld be! Láttam mindent. - mosolyogtam diadalittasan.

- Jaj, Isa, olyan vagy, mint az F.B.I.! - nevetgélt zavartan, és irult-pirult, amikor John-ról kezdtem faggatni:

- Láttam, Lily, kár tagadnod. És azt is tudom már, hogy ez csak egy folytatás. De el kell mondanod, mi volt eddig köztetek. Miatta lettél depressziós is, ugye? 

- Részben. - bólintott szomorúan, - De ez már a múlté. Holnap elmondom, de most fáradt vagyok, haza megyek.

- Nem fogod megúszni, hogy elmeséld! - nevettem. 

- Rendben. - sóhajtott színpadiasan, majd elköszönt, és a családjával együtt hazament.

11-kor végre sikerült mindent nagyjából elpakolni, összetakarítani, úgyhogy fáradtan zuhantam az ágyba. Alig hunytam le a szemem, a telefonom éles csengéssel szólalt meg, én pedig riadtan kaptam fel:

- Haló?

- Na, úgy látom, eloszlottak végre a vendégek. Rapunzel, engedd le a hajad! - szólt bele a telefonba Chris, én pedig az ablakhoz léptem és kinéztem rajta.

Ott állt, és az ablakomra felnézve mosolygott.

- Hercegem, te mit keresel itt? - nyitottam ki az ablakot nevetve, és kihajoltam.

- Megszöktetlek. - jelentette ki, mire felnevettem.

- Egy hétig bezzeg nem érdekeltelek. - mondtam neki komolyan.

- Sajnálom. Tényleg. - mosolygott, és huncutul hozzátette: - Nem tudtam elfelejteni azt az estét... - és kacsintott.

- És most, mit szeretnél? - kérdeztem vigyorogva, és karba tettem a kezemet, mert a beáramló hideg levegőtől fázni kezdtem.

- Mássz le.

- Még mit nem! A mesében is a herceg mászik fel, nem a csaj le. - dorgáltam meg.

- Ez igaz. Hercegnőm, egy ajándékot szeretnék neked adni. - nézett fel rám.

- Igen?

- Ezt most itt így nem tudom. Találkozunk holnap 10-kor a parkban. Jó éjt, Szépségem! - azzal csókot lehelt a tenyerébe, és felém fújta.

Én is hasonlóképp tettem, és hosszasan néztem utána, ahogy eltűnt a sötétben.

Amikor boldogan visszabújtam az ágyamba, eszembe jutott, hogy azt nem beszéltük meg Richie-vel, mikor indulunk holnap.

Gyorsan felhívtam, mire álmos hangon vette fel:

- Igen?

- Ne haragudj, hogy zavarlak, csak mikor indulunk holnap? 

- Ilyen izgatott vagy? - élénkült meg a hangja.

- Igen. - mondtam, ami igaz is volt, csak most éppen nem amiatt kérdeztem.

- 11-kor. Az megfelel? 

- Persze. - nevettem, majd jó éjszakát kívánva letettem.

 Gyorsan tárcsáztam Christ:

- Szia, Isám!

- Chris, holnap 9-kor nem tudnánk találkozni?

- Rendben, akkor 9-kor. Miért?

- Csak. - mosolyogtam titokzatosan, majd letettem a telefont, és lassan elnyomott az álom.

Szavazás lezárása + infók

Sziasztok! :)

Nos, a mostani szavazások is lezárásra kerültek, ismertetem tehát az eredményt: 
Mennyire szeretitek a blogomat?
Az egyik nagy kedvencem! - 8 szavazat
Egész jó. - 1 szavazat
Nem szeretem. - 1 szavazat
Borzalmas. - 0 szavazat

Nos, nagyon köszönöm, hihetetlenül jól esik, hogy ennyire szeretitek az írásomat, ez nekem nagyon sokat jelent! :)
Az 1 nem szeretem szavazót meg igyekszem a továbbiakban megnyerni magamnak! :)

Unalmasnak találjátok, hogy most Chris nem szerepel a történetben? (Ez csak anno volt aktuális, ugyanis most már szerepel, elég rendesen fog szerepelni a továbbiakban...)
Igen, nagyon! - 2 szavazat
Nem annyira. - 7 szavazat
Egyáltalán nem. - 0 szavazat
Nekem aztán mindegy. - 1 szavazat

Most már fog szerepelni, mindenkit megnyugtatok, de azért örülök, hogy a többségetek még így sem találta unalmasnak a sztorit! :)

Szeretnétek Flower-ról többet olvasni?
Igen, nagyon! - 5 szavazat
Mindegy. - 4 szavazat
Egyáltalán nem. - 1 szavazat
Soha! - 0 szavazat

Flower fog még szerepelni, ez biztos, de azt még nem tudom, mikor és hogy. :) (De valamennyit biztosan fog, nem sokat, ígérem! :))

Lesznek még ilyen szavazások, hogy ebben is kinyilváníthassátok a véleményeiteket! :)

Nos, és akkor most pár információval jövök:

Én szeretnék nektek akár 2-3 naponta részeket hozni, most így a szünetben (ami már sajnos nem is tart olyan sokáig...) de pár kommentet azért remélem írtok, és tényleg nem azért, hogy kilóra meglegyen a (teszem azt) 5 db komment, hanem mert tényleg érdekel a véleményetek, és ennek fényében néha változtatok is a részeken, hogy nektek megfeleljen. :) (Persze az alaptörténet marad. :D)

Íme az utolsó előtti infó:

A novellákat ki fogom tenni, egy külön oldalra is a blogomon, de még egyikkel se tudom, hogy hányadik helyezést értem el. :) De amint megtudom, azt is meg fogom veletek osztani.

Még egy utolsó előtti dolog :D:

Tudom, hogy a kommenteknél van ez a hülye ellenőrzés, hogy robot vagy-e (komolyan, mekkora baromság már :D) és tudom, hogy így kicsit macerásabb, de ha ez valakit nagyon zavar, nyugodtan írjon chatben, az is ugyanolyannak számít, és ugyanúgy örülök neki! :)

És az utolsó információ:

Sosem értettem, hogy egy blogger miért ír egyszerre 1-nél több blogot, de már értem. Így én is meg fogom nem sokára nyitni egy újabb blogomat, mégpedig azért, mert lassan teljesen összeáll a fejemben egy vadonatúj történet, amiben nem a szerelem fogja a fő szerepet játszani! :) Valami fantasy-ra (vámpír, várfarkas, borszorkány, stb.) számítsatok, amiben lesz krimi bőven. :) Persze szerelem is lesz benne, de nem ez lesz a fő momentum. 
Szóval, ezzel csak azt akartam mondani, hogyha van valamilyen kívánságotok, tanácsotok az új blogommal kapcsolatban, írjatok! :) 
Nemsokára megnyitom, és akkor persze ide is ki fogom írni a címét! :)

Sok puszi:

Lovelife ♥

Rész: ma, vagy holnap, de ez komment függő is. :)

24. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Az előző részhez ugyan (még) nem kaptam sok kommentet, de sebaj, a részt hoztam! :) Méghozzá azért, mert ez egy karácsonyi rész, és ma van Szent este, pont most esedékes :). Vicces, hogy ez a 24. bejegyzés, és 24.-én van pont Szent este! :D Figyelitek, milyen profin ki volt ez számolva? :D Na jó, nem számoltam ki, egyszerűen csak így jött ki, ami tök jó! :)
Szóval jó olvasást, és mindenkinek boldog, szeretetben gazdag karácsonyt, sikerekben gazdag új évet kívánok! :)
Puszi:

Lovelife ♥

(Ui.: Kommentet hagyjatok, hogy hogy tetszett! :))

Egy hét telt el azóta, hogy Chris elhívott randizni. Amikor elváltunk egymástól, szenvedélyesen megcsókolt, és azt mondta, mihamarabb jön, hogy ismét találkozhassunk.
Azóta egy üzenetet, egy e-mailt sem kaptam tőle, nem érdeklődött felőlem és nem adott életjelet magáról. Ennyit arról, hogy mennyire hiányzom neki.
Én sem kerestem, bár meglehetősen hiányzott, de volt két sokkal fontosabb dolgom: a depressziós barátnőmmel való sok foglalkozás, és a barátommal való közös idő eltöltése.
Richie-vel amolyan "tökéletes" kapcsolatunk volt.
Elhalmozott engem szebbnél szebb, apró figyelmességekkel: az ékszer és a bonbonok csak a legkisebb dolgok voltak ajándékai közül.
Nagyon sok, minőségi időt töltöttünk együtt, de mégsem másztunk egymás nyakára. Richie rengeteg időt és pénzt áldozott rám, de a legnagyobb szerelemmel és szeretettel tette mindezt, nem volt olyan érzésem, hogy ez számára nagy áldozat lenne.
Elhalmozott a szerelmével, gondoskodásával és szenvedélyével. Én pedig csak szeretet tudtam neki adni ezért, igai szerelmet nem.
Emiatt sokszor rosszul is éreztem magam, de ő ezt nem vette észre, napról napra csak forróbban szeretett.
Emellett Lilyvel is nagyon sokat voltam.
Azután az este után, amikor felvágta az ereit, teljesen megváltozott: depressziós lett, de velem sokkal, minden korábbinál kedvesebb.
Bár sok vért vesztett, hál' Istennek lassan, de biztosan gyógyulni kezdett.
Két nappal Szent este előtt kiengedték a kórházból, és elhatároztuk, hogy rendezünk egy csajos-napot.
Elmentünk vásárolni a plázába, és kivételesen egy rossz szót sem szóltam. Lilyvel vidáman csevegtünk mindenféléről, de a nagy vidámság mögött az volt: csak komoly dologról ne kelljen beszélni.
De amikor már kifogytunk a sok blablából, és elérkeztünk a komoly témákhoz, mélyen a szemembe nézett:
- Isa, ne haragudj hogy úgy viselkedtem veled. Nagyon sajnálom. - erre csak szorosan magamhoz öleltem, ő pedig megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Lily, őszintén, miért voltál velem olyan? - úgy éreztem, hogy előbb vagy utóbb tisztáznunk kell.
- Ha nem gond, ezt most... - sütötte le a szemeit, mire én rögtön kapcsoltam:
- Oké, nyugodtan. Gyere, igyunk egy kávét! - mosolyogtam, és erőltetett vidámsággal indultam kedvenc kávézónk felé.


Elérkezett Szent este napja. Ez volt szinte a kedvenc napom az egész évben, nem az ajándékok, hanem a hangulat és meghittség miatt.
Elhatároztuk, hogy idén a Rolight és a Drew család együtt tölti a Szent estét.
Apropó, a szüleim.
Mióta Lily depressziós lett, teljesen a szárnyaik alá vették, úgy bánnak velük, mintha a tulajdon lányuk lenne. Mindig arra biztatnak, hogy töltsek vele sok időt, és nagyon szívesen látják bármikor. Lily a kiskedvencük lett.
És hogy mit szóltak Richie-hez és hozzám?
Kitörő örömmel fogadták, hogy összejöttünk. Ismerik és szeretik Richie-t, megbíznak benne, így nagyon örültek neki, hogy az ő, és nem egy számukra idegen pasi karjaiba repültem.
Bár Chris-ről továbbra sem tudnak, és most, hogy már Richie barátnője voltam, nem is akartam, hogy tudjanak róla.
Természetesen Lilynek sem beszélhettem róla, kicsit visszás lett volna, amikor pont az ő bátyjával járok. Néha nehéz volt, hogy egyedül én tudok erről a titkomról, úgy éreztem, mindenkinek hazudok, de nem tudtam mit tenni. Vagyis tehettem volna, de nem akartam.
Szóval elérkezett a kedvenc napom az évben, és Lilyt áthívva nekiláttam a mézeskalács sütésnek.
Anya és apa éppen a menü hozzávalóit vásárolták be, én pedig elhatároztam, meglepem őket azzal, hogy én csinálom meg idén a mézeskalácsot Lilyvel.
Barátnőm éppen akkor futott be, amikor a tésztát nyújtottam.
- Á, jöhetek formázni?? - visított boldogan.
- Persze, én már mindent elkészítettem, a munka gyümölcse mindig a tied! - nevettem fel kislányos lelkesedésén.
Lily boldogan szökdécselt mellém, és kezdte formázni a mézeskalácsokat.
- Na, és mizu veled és Richie-vel? - kérdezte kacsintva.
- Semmi különös. - mosolyogtam.
- És... megvolt már az első együtt töltött éjszaka? - vigyorgott.
- Lily! - szóltam rá tettetett felháborodással.
- Mi van? - pislogott ártatlanul.
- Ez nem a te dolgod. - ráztam a fejem nevetve.
- Lééééégyszi! - nézett rám nagy szemekkel.
- Miért fontos ez neked? - nevettem kissé zavartan.
- Csak.
- Hát... még nem. Richie azt mondja, tökéletesnek kell lennie az első alkalomnak. Vagyis... gondolom, készül valamire... - hebegtem-habogtam zavartan. Fogalmam sem volt, hogy miért kérdez ilyeneket.
- Óóó. - mosolygott sejtelmesen Lily, majd elterelte a témát.


Miután a mézeskalácsokkal végeztünk, Lily hazaugrott a ruháiért, majd visszatérve felöltöztünk.
Miután barátnőm felöltözött én is elkészültem, bár az én ruhám és sminkem közel sem volt olyan menő és laza, mint Lilyé.
Miután mindennel megvoltunk, leszaladtunk a földszintre. A mézeskalácsokat ízlésesen elrendeztük egy tányéron, megterítettük az asztalt, elvégeztük az utolsó simításokat az amúgy már feldíszített karácsonyfán.

Amikor mindennel végeztünk, beindítottunk egy karácsonyi dalt, és csendben beszélgetve vártuk, hogy mindenki megérkezzen.

Anyu és apu futottak be elsőként, úgyhogy mi már pattantunk Lilyvel, hogy a karácsonyi menü elkészítésében segédkezzünk.

Lassan megérkeztek a Drew szülők is, így anyu vidáman csevegett Lily anyukájával, amíg mi a halat pácoltuk. 

5 óra körül megérkezett Richie, aki, miután egy szenvedélyes csókkal köszöntött, apuval tette fel a kültéri égőket a házunkra. 

Már csak két ember hiányzott: John és az apukája. John-nal azóta nem beszéltem,a mióta Richie-vel járok, az pedig egy hete van pontosan. John ugyan sokszor keresett, de vagy nem voltam elérhető, vagy egyszerűen nem akartam vele beszélni. 

Nagyon megváltozott.

Agresszívabb lett, és amikor egyszer mégis felvettem neki a telefont, nekem támadt, hogy miért nem akartam vele beszélni.

Az nem érdekelte, hogy eddig ő viselkedett velem pontosan így, csak azt követelte, hogy hallgassam meg. De nem arról beszélt, hogy sajnálja, amekkora egy bunkó volt velem, hanem siránkozott, hogy mekkora egy hülye volt. De hogy miért, az sose derült ki.

Anya mégis úgy határozott, hogy meghívja őket, hiszen John alig egy fél éve lett félárva, és különben is, nagyon régóta vagyunk vele jó barátok, még ha most haragban vagyunk is.

Nem bántam, hogy jön, reméltem, hogy talán most tisztázhatjuk a félreértéseket.

Már 7 óra volt, a hó csendesen szállingózott odakint, sötét volt, bent vidáman pattogott a tűz a cserépkályhában, hangos, vidám beszélgetés töltötte be a nappalit.

- Kezdhetjük az ajándékozást? - rikkantott vidáman Lily, aki magára vállalta a házikisasszony szerepét, mivelhogy elmondása szerint én nem társalogtam a felnőttekkel elég kellemesen.

- Még várunk valakit. - jelent meg az ajtóban anya.

- Kit? - érdeklődött Lily.

- John-t és az apukáját. Isa nem említette, hogy jönnek? 

- Nem... - Lily falfehér lett, majd elzöldült, és megtántorodott. 

- Bocsánat... egy pillanat... - szédelgett ki a nappaliból, én pedig rögvest utána rohantam:

- Lily! Lily, jól vagy? - kaptam el aggódva, mert félő volt, hogy mindjárt összeesik.

- Miért... miért... miért nem mondtad? - nézett rám remegve.

- Mit? - kérdeztem kétségbeesve.

- Hogy Ő is itt lesz.

- John?

- Igen.

- Ne haragudj, valószínűleg elfelejtettem megemlíteni. Figyelj, tudom, hogy nem vagytok jóban, sajnálom, de egy estét csak kibír... - Lily belém fojtotta a szót:

- Isa! Semmit sem tudsz, semmit! - azzal könnyes szemmel elrohant a szobám felé.

- Hé, Lily, miért rohansz?! - futottam utána, és elkaptam a karját. Remegtek a lábai, forgott vele a világ, ez látszott a tekintetén, úgyhogy gyorsan megfogtam.

- Lily, miért vagy rosszul? Mi a baj? - néztem rá esdekelve.

- Isa... te nem tudod... nem tudod... - motyogta maga elé.

Ebben a pillanatban lépett be John. Mosolyogva üdvözölt mindenkit, Richie-vel kezet is fogtak. Mióta ismerhetik egymást? - tűnődtem magamban. John pillantása a lépcső felé esett, ahol én álltam, beteg barátnőmet átkarolva.

- Lily? - kérdezte John, és barátnőm szemébe fúrta tekintetét. A szeme villámokat szórt, az ajkait keskeny vonallá préselte dühében.

23. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Izgalom kell? :) Ez a rész bőven tartogat magában fordulatokat, váratlan meglepetéseket, és sok-sok érdekes dolgot.
Nem mellesleg eléggé hosszú is lett. :)
Úgyhogy jó olvasást kívánok, drága olvasóim, és kommenteljetek, hogy mi a véleményetek! :)
Puszil Titeket:

Lovelife ♥

Apa ideges hangja hallatán én is feszült lettem, és sietve mondtam:
- Minden a legnagyobb rendben! Itthon vagyok a szobámban, nincs semmi bajom...
- Hála a Jó Égnek! - kiáltott fel megkönnyebbülten apa, majd egy kissé még mindig frusztráltan megkérdezte:
- Mentőautó hangját hallom? - kérdezte.
- Igen. - és valóban, pont akkor száguldott el az utcán egy szirénázó mentő.
- Hova megy? - kérdezte.
- Nem tudom. - értetlenkedtem, majd éppen kérdésre nyitottam volna a számat, amikor közbevágott:
- Kislányom, hívd fel Lilyt!
- Lilyt?
- Igen.
- De...
- Semmi de, nem érdekel, ha haragban vagytok, ez most életveszély!
- Rendben, akkor hívom.
Leraktam apára, majd tárcsáztam a néhai legjobb barátnőmet. Azt se tudom, hogy most egyáltalán barátnők vagyunk-e még, nemhogy legjobbak.
A telefon sokáig kicsengett, már majdnem letettem, amikor egy ideges hang felvette:
- Igen?!
- Richie...?
- Mondd gyorsan.
- Mi van Lilyvel? - kérdeztem, mert éreztem a hangján, hogy nagyon nem ajánlatos most őt zavarnom.
- Most viszik a mentők...
- Mi?! Mi van?!
- Isa, mindent megmagyarázok, ha bejössz  a St. Land kórházba. Most!
- Megyek. - ennyit volt időm kinyögni, mert Richie lecsapta rám a kagylót.


Kiléptem a ház ajtaján, és megindultam gyalog a busz felé.
- A fene egye meg, hogy nincs kocsim! - szaladt ki a számon, - Mennyivel gyorsabban odaérhetnék most! - én mintegy varázsütésre, Richie kocsija állt meg mellettem.
- Pattanj be! - húzta le az ablakot, és én már be is vágódtam mellé.
Richie gyorsan hajtott, és valahányszor meg kellett állnunk egy piros lámpánál, hangosan káromkodott.
- Richie, egy kukkot sem értek az egészből...
- Akkor röviden, a fizikai dolgokat elmondom: Lily felvágta az ereit. Mindkét karján.
- Mi?! - hördültem fel, és a szememet elöntötték a könnyek.
- Igen. - bólintott.
- De... miért...?
- Gondolom Dan miatt. De ezt majd te megtudakolod tőle.
Egyikünk sem szólt egy szót se többet. Én némán emésztettem magam, amiért nem vettem észre, és csak szeszélynek gondoltam Lily komoly depresszióját, Richie pedig az útra szegezte tekintetét, és megállás nélkül taposta a gázt.
Pont azon a napon történik egy ilyen tragédia, amikor szerelmet vallott nekem - a sors fintora.
Ahogy megérkeztünk a kórházba, és Richie parkolóhelyet keresett, én már rögtön kipattantam a kocsiból, és szaladtam be a kórházba.
Egy kis kérdezősködés és kétségbeesett rohanás után megtaláltam az intenzív osztály.
- Be szeretnék menni Lily Drew-hez! - kértem, vagy inkább követeltem az arra járó ápolónőtől.
- A rokona? - nézett rám gyanakodva.
- Nem, de nagyon jó barátnője. Rám van szüksége.
A nő tétován kinyitotta az ajtót, és beengedett.

Lily az ágyon feküdt. Erei elszorítva, egy csomó kötszer rajta, és a mellette álló nővérke folyamatosan valamilyen gyógyszerrel itatta.
A szemei csukva voltak, én pedig halkan odamentem mellé, és megsimogattam az arcát.
- Lily... - suttogtam, bár nem számítottam rá, hogy felébred.
Ennek ellenére kipattantak a szemei, és rám nézett:
- Isa... - mondta, és sírni kezdett.
- Ne sírj, minden rendben lesz! - mondtam neki, bár még magam sem nagyon hittem.
- Olyan... olyan egy szerencsétlen vagyok! - lehelte, majd ismét becsukta a szemeit.
- Kérem, kisasszony, ne zavarja a beteget! Nagyon sok vért vesztett, talán tanácsosabb lenne, ha most kimenne, és hagyná, hadd gyógyuljon! - szólt hozzám az eddig csendben álldogáló nővérke. Udvarias, kedves hangon mondta, pedig ha másképp szól hozzám, biztosan nem engedelmeskedem neki. Így viszont aprót bólintva kimentem, majd leültem a várakozóba.
Ott ültem már vagy 10 perce, amikor Richie érkezett meg, kócosan, ziláltan, és kimerülten.
- Hogy van? - kérdezte.
- Sok vért vesztett. Voltam nála bent.
- Mondott valamit?
- Azt, hogy olyan egy szerencsétlen. - mondtam lesütött szemekkel, Richie pedig fájdalomtól eltorzult arccal a hajába túrt.
- Miért, miért kellett ennek történnie, miért?! - fakadt ki, inkább magára dühösen, mintsem szomorúan.
- Ne kínozd magad, nem a te hibád. - szóltam, és felállva odaléptem hozzá, és megöleltem.
Megsimogatta a hátamat, majd újra magát kezdte ostorozni.
- Miért, hogy lehettem ilyen vak, hogy nem veszem észre?! - kérdezte magától.
- Richie, nyugodj meg... - próbáltam nyugtatni, holott én is egyre kétségbeesettebb lettem.

Egy óra múlva, amikor már Richie is látta a húgát, hazajöttünk. Éjfél volt, mi pedig fáradtak, a stressztől kimerültek és az izgalmaktól elkeseredettek voltunk.
Ahogy csendben ültünk egymás mellett, Richie lassan megszólalt.
- Isa, olyan szerencsétlenül jött ki minden. Ne haragudj. Szerelmet vallok neked, túlságosan is korán és rámenősen, aztán a válaszodat követelem, végül elrángatlak kérdés nélkül a depressziós húgomhoz ilyenkor...
- Ugyan, én is be akartam menni hozzá. Csak szívességet tettél, hogy kocsival elhoztál, és nem busszal kellett oda mennem! - mosolyogtam rá halványan.
- Tudod, olyan, de olyan hülyén jött ez ki, hogy az már vicces. - folytatta, szinte meg se hallva a válaszomat. - Most, ahelyett, hogy repesve várnám a válaszodat, a húgomért kell aggódnom, és ez az egész dolog elfelejtődik egy időre. Pedig amit mondtam, az igaz. - nézett a szemembe, és leparkolt a házunk előtt.
Ahogy nézett, tudtam, hogy megint ki fogja mondani.
Eleget gondolkoztam ezen az egészen délután, és már azt is tudtam, hogy az én válaszom mi lesz.
Nem kaptam el a tekintetemet, csak némán vártam, hogy folytassa.
- Isa, szeretlek. Elmondom ezt még ezerszer, ha kell, de nem tudom szavakban eléggé kifejezni, amit érzek. Engedd, hogy megmutassam. - vágyakozva nézett rám, én pedig lassan közelebb húzódtam hozzá. Vadul megcsókolt, majd mikor elváltak egymástól ajkaink, örömmámorban kérdezte:
- Ezt tehát... vehetem... igennek.
- Szeretlek. - mondtam, és ez így is volt. Egészen addig, amíg nem gondoltam Chris-re.


Másnap nagyon sokáig aludtam, körülbelül délben keltem fel.
Kiderült, hogy anyáék tegnap a kórházban voltak, hogy Leah röntgenét megnézzék, és akkor hallották meg két nővér szavaiból, hogy a mi környékünkön egy fiatal lány felvágta az ereit.
Mivel nekem is voltak depressziós időszakaim, nem alaptalanul aggódtak értem, bár szerencsére erre nem volt szükség.
Kikászálódtam az ágyból, és ahogy lementem reggelizni, egyre csak a tegnap este jutott eszembe, főleg a Richie-s rész.
Szóval, barátom van.
Elhatároztam, hogy nem agyalok ezen többet. Minden úgy jó, ahogy van. Szeretem őt, és kész. Chris különben is folyton eltűnik, titokzatos, és ez nem mindig a legjobb értelemben értendő, így jobb lesz őt elfelejtenem.
Erre a gondolatra vad sajgást éreztem a szívem tájékán, hiszen őt szenvedélyesen, forrón szeretem, ellenben Richie-vel, akit eddig csak a bátyámnak tekintettem. Szeretem őt is, de nem szerelemmel.
Ahogy lassan kanalaztam a müzlimet, megszólalt a telefonom. A nagy csendbe belehasított a készülék hangos hangja, összerezzentem.
Meg se nézve, ki hív, a fülemhez kaptam a telefonomat, és beleszóltam:
- Halló?
- Szépségem. - ez az egy szó elég volt ahhoz, hogy a szívem hevesebben kezdjen verni.
- Chris?! - köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől. Honnan tudja egyáltalán a számomat?
- Nem olvastad az e-mailt?!
- Nem.. - eszembe jutott a tegnapi e-mail-e, amit olvasatlanul hagytam.
- Miért? - kérdeztem nyugalmat erőltetve magamra.
- Egy találkozó időpontja volt benne, Hercegnőm.
- Ta...találkozó? - hebegtem-habogtam, - Mármint veled? Most? Hol?
- Drágaságom, ha elolvastad volna, most tudnád. Már egy órája várok rád. - a hangja kedvesen csipkelődő volt, de kihallatszott belőle egy kicsit a neheztelés.
- Most keltem fel.
- Csipkerózsikám! - nevetett fel, - Akkor kapd össze magad, mert húsz perc múlva ott vagyok nálatok! - mondta vidáman, aztán letette.
Szélsebesen megettem a reggelimet, majd felszáguldottam az emeletre.

Miután felöltöztem, gyorsan fogat mostam, és mindennel elkészültem, lóhalálában vágtattam le a földszintre. A korábbiakból tanulva hagytam egy cetlit anyuéknak, hogy jó helyen vagyok, és ne aggódjanak. Azt ugyan nem neveztem meg, mi ez a "jó hely", de reménykedtem benne, hogy nem is kérdezik majd meg. 

Chris pontos volt, és ahogy bepattantam mellé, csábosan vigyorgott:

- Hogy van az én istennőm? - teljesen felszabadultnak, boldognak és szerelmesnek éreztem magam, csak úgy sugároztam az örömtől.

- Jól. - és ez ebben a pillanatban teljesen igaz is volt.

- Merre megyünk? - kérdeztem, amikor Chris elindult.

- Arra a helyre, ahol először randiztunk. 

- Ismét duplarandi? - húztam a számat, mire felnevetett.

- Ugyan! Fontosabb vagy a rajongótáboromnál. 

- Ez megtisztelő! - húztam ki magam nevetve.

Fél óra múlva a Wasabi-nál voltunk, és beültünk egy kellemes, félreeső kis asztalkához.

- Imádom a susit! - mondtam mosolyogva, amikor helyet foglaltunk az asztalnál, és a mellettünk futó szalagon lévő finomságokat kezdtem pásztázni.

- Ezért hoztalak ide. - jelentette ki önelégülten Chris.

- Azt ne mondd, hogy ezt is tudod rólam! - néztem rá hitetlenkedve.

- Ezt nem tudtam, de úgy látszik, anélkül is eltaláltam! - vigyorgott.

- Na, és hol volt az én nőcsábászom? - próbáltam humorral feltenni a nagyon is komoly kérdést.

- Messze, de mindig hiányzott neki az Istennője! - mondta lazán mosolyogva.

- Mindig ki tudsz térni a kérdésem előle? - hajtottam oldalra a fejem nevetve.

- Ebben profi vagyok. 

- Sosem akarod elmondani, hogy hova mész, mit csinálsz és miért vagy távol sokáig? - próbáltam komolyra fordítani a dolgot.

- Majd egyszer. - mosolygott, és elterelte a témát.

- És te, mi jót csináltál, amíg nem voltam itt? - most mondjam el neki Flower-t, és amit megtudtam, vagy ne? - vívódtam magamban.

- Tudod, Chris. - kezdtem mosolyogva, - Nem félsz, hogy amíg nem vagy itt, valaki más ellopja a szívemet? 

- A szíved nálam van, és mindenhova magammal viszem, ahova csak megyek. Így senki sem lophatja el tőlem. - jelentette ki flörtölős hanghordozásban.

- És, ha teszem azt, csak a fele a tiéd? - kérdeztem kacérkodva.

- Csak a fele az enyém? - nézett rám meglepetten.

- Bizony. Ha itt lennél, és a közelemben tudnálak, bizony már az egész a tiéd lenne, de így...

- Vegyem ezt burkolt célzásnak? - húzta csábos vigyorra ajkait.

- Veheted annak. - azzal egy rákfalatot bekapva, véget vetettem beszélgetésünknek.

- És a szüleid még nem adtak apácának? - kérdezte Chris. A kedvenc parkomban sétálgattunk az isteni ebég után, és az első közös éjszakánk utáni történtekről érdeklődött.

- Mint látod, nem, sőt. - ejtettem el újból egy burkolt célzást.

- Sőt? - kapott a szón.

- Sőt... - mondtam titokzatosan. Élveztem, hogy most ő nem tud egy bizonyos dologról, és szinte nem is tehernek, hanem titokzatos játéknak éreztem ezt a kettős-szerelmet.

Sétálgattunk még egy ideig, aztán lassan megérkeztünk Chris hotelja elé. Nem is vettem észre, de gondolom ez volt a szándéka, hogy ide hozzon.

- Hölgyem, számíthatok társágára? - kérdezte a karját nyújtva, és belecsókolt a nyakamba.

- Te átlátszó, aljas dög! - céloztam nevetve a szándékára, és elfogadtam a kinyújtott kart.

Amikor a szobájába értünk, leült az ágyra, és az ölébe vont.

- Isabellám. - suttogta, - Szeretnék kérni valamit. 

- Mondd, Christianom. - súgtam vissza.

- Tedd félre nekem a szívedet. Amikor lesz elég pénzem, hogy megvásároljam, eljövök érte és megveszem. Addig pedig gyűjtök rá.

- Talán lehetséges, de tudod, van még rá vevő.

- De engem illet meg. - búgta a fülembe.

- Azt majd én eldöntöm. - mosolyogtam, és szenvedélyesen belecsókoltam a nyakába, majd ledöntöttem az ágyra.

22. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Nos, úgy látom az új külső nem nyerte el tetszéseteket, így változtattam rajta (most hogy tetszik?) Dóry segítségével, amiért ismét nagyon hálás vagyok, köszönöm! :) ♥
Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett a fejezetre várni, nagyon sajnálom. :(
A szavazást lezártam, az eredmény:
Írjak könyvajánlót? - 9 szavazat: Igen, az nagyon jó lenne!
                                   1 szavazat: Nekem mindegy.
Úgyhogy ezek alapján fogok ajánlót írni! :)
Ki a kedvenc szereplőd? - 3 szavazat: Isa
                                           1 szavazat: Lily
                                           2 szavazat: Richie
                                           0 szavazat: John
                                           2 szavazat: Chris
                                           2 szavazat: Cassy
                                           0 szavazat: Dan

Ha őszinte vagyok, kicsit meglepett, hogy míg Cassy-ra 2(!!) szavazat is érkezett, John-ra egy sem. :D 
De amúgy gondoltam, hogy egy lesz. :)
Nos, jó olvasást, jó kommentelést, puszii ♥

Isa szemszöge

Ledermedve álltam. Egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. John, aki annyi ideje bunkózott velem folyamatosan, most hirtelen itt van, és értetlen szeméből kétségbeesést és könyörgést olvasok ki. Beszélni akar velem, és ha őszinte vagyok, én is vágyok a társaságára.

Pontosabban vágynék.

De itt van Richie.

Aki az előbb vallott nekem szerelmet, most pedig kétségbeesetten próbál arról meggyőzni, mennyire szeret, és hogy mi lenne vele, ha én nemet mondanék.

És ezek után mondjak nemet?!

Vagy játsszam meg magam, az érzelmeimet?!

Két kétségbeesett és könyörgő szempár mered rám. De ők fele annyira sincsenek kétségbeesve, mint én. Legalább John ne lenne itt, de a legjobb mégis az lenne, ha kitörölhetnénk Richie vallomását... a múltból. De ez nem lehetséges, és lassan már meg kéne szólalnom, mondani valamit, mert a csend olyan fenyegető, hogy félő: mindjárt robban.

- Fiúk... én... bocsi, most mennem kell. - azzal határozottnak éppen nem mondható léptekkel elindultam az ajtó felé, ami mögött nyugalmat és oltalmat reméltem.

- Ne, - kapta el a karomat Richie, és maga felé fordított, - Isa, nem hagyhatsz így itt! Mondanod kell valamit! Kérlek!! - a szeme csupa remény és szerelem. 

- Képtelen vagyok rá... - sütöttem le a szememet, és finoman elhúzódtam tőle. 

- Akkor hát... nem? - nyeldekelt.

- Hadd gondolkozzak. Kérlek. - néztem a szemébe. 

- Rendben. - bólintott, és látszott rajta, hogy a remény szikrája újra lánggá lobban szívében. 

- Isa! - szólalt meg most John, és közelebb lépett. - Beszélnünk kell.

- Ne most. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- Muszáj. - fúrta tekintetét az enyémbe. Engem azonban nem érdekelt, hogy könyörög, miért esedezik ennyire, csak hátat fordítottam neki, és elgyengülő lábakkal az ajtóhoz tántorogtam.

Annyi erőm éppen volt még, hogy becsukjam magam mögött, de utána összerogytam. Hátamat a falhoz támasztva lecsúsztam a földre, összekuporodtam, és kezembe temettem az arcom.

Nem sírtam.

Nem volt miért. Azt éreztem, hogy a fejem fölött összecsapnak a hullámok, hogy egyre nagyobb terhek ereszkednek rám, és én túl gyenge vagyok azok cipeléséhez.

Egy fiú, aki halálosan szerelmes belém, tele van reménnyel.

Egy fiú, aki a legjobb barátom, és már rég nem beszélhettem vele úgy igazán, és őszintén.

És egy fiú, akit szenvedélyesen szerettem, akiről éppen ma derült ki egy titok, és akiről már napok óta semmi hír.

Túl sok fiú van az életemben. Talán apácának kéne mennem. - gondoltam keserűen, és felnevettem a helyzet komikusságán.

Lassan felálltam, és az ablakhoz mentem. Óvatosan félrehúztam a függönyt, hogy odakintről ne vegyen észre, és kinéztem az utcára.

Richie kocsija már nem állt ott, valószínűleg hazahajtott.

John viszont továbbra is ott volt. Az utcai lámpa fényénél jól láttam az arcát: megbánás és elgondolkodás. Ez a két dolog volt tisztán leolvasható az arcáról.

Felnézett az égre, és a csillagokat tanulmányozta.

Magamban vívódtam: beengedjem? Ne? Megesett rajta a szívem. Nyilvánvalóan azt várja, hogy majd kinyitom neki az ajtót, és beszélgetünk egyet. Kiöntheti nekem a lelkét, és megint minden rendben lesz. Legalábbis számára.

Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy máskor nem is érdekeltem, nem kereste a társaságomat, csak most, amikor neki van baja. Hiszen nem azért jött ide, ez nyilvánvaló, hogy irántam érdeklődjön, hanem azért, hogy rám zúdítsa a problémáit, és én pedig végighallgassam.

Hirtelen feltéptem az ablakot, és kiszóltam neki:

- Miért vagy itt? Kire vársz?

- Rád. - hangzott az egyszavas válasz.

- Akkor jó várakozást! - azzal becsaptam az ablakot.

Levettem a kabátomat, cipőmet, és felmentem a szobámba.

Megnyitottam az e-maile-imet, és csodálkozva láttam, hogy 10 nem olvasott üzenetem van. Mióta lettem én ilyen népszerű ember? 

3 reklám volt, 2 kör e-mail, 5 viszont nekem szólt. 3 Richie-től, egy Flower-tól és egy Chris-től.

A legújabbat, azaz Richie-ét nyitottam meg, és a szívem egyre nehezebb lett, ahogy a sorait olvastam.

Kedves Isa!

Ne haragudj, hogy így vallottam szerelmet. Nem így kellett volna. De már nem bírtam tovább várni. Sajnálom, de tényleg, hogy tolakodó voltam! De ne hagyj kétségek közt! Mondj nemet, hogy csendben szenvedhessek, vagy mondj igent, hogy hangosan örülhessek! 

Szeretlek:

Richie

Bezártam a levelet, és megnéztem a másik kettőt, ami tőle érkezett. Ezek még a szerelmet vallása előtt íródtak, csupa jelentéktelen dolog, hogy mennyire szeretne velem találkozni, mennyire hiányzom neki, stb.

A Chris-től érkezett levelet nem nyitottam meg.

Úgy határoztam, hogy ezt az estét Richie-nek szentelem, legalábbis gondolatokban.

Végig gondoltam, mit érzek iránta.

Haverságot. Nagyon bírtam, jó fejnek, kedvesnek és aranyosnak tartottam, akinek szeretete, ragaszkodása leginkább egy hálás kiskutya hűségéhez hasonlítható.

Nem éreztem iránta többet, pedig nem tartottam se csúnyának, végül is szerelmes is lehettem volna belé, de nem voltam, mert ez nem így működik. És mióta megismertem Chris-t, nem tudtam más pasira gondolni, legalábbis vonzódás terén nem.

Már az elejétől fogva tudtam, éreztem, hogy ő ezt a "csak haverok" dolgot egy pillanatig sem gondolja komolyan. Akkor meg miért nem szakítottam meg vele a kapcsolatot? Rádöbbentem, hogy önző voltam. Nagyon önző. Tisztában voltam az érzelmeivel, és kihasználtam azokat. Tudtam a szerelméről, de szemet hunytam felette, mintha nem is létezne. 

Én egy barátot akartam, amit a személyében meg is találtam, és barátként kezeltem, holott tudtam, hogy számára én több vagyok.

Véget kellett volna vetnem a kapcsolatunknak, mert az elejétől fogva halálra volt ítélve a "csak barát" elképzelésem.

- Ne haragudj, Richie... - motyogtam magam elé.

De a bűntudaton túl el kellett döntenem, hogy most vajon mihez kezdjek.

A szerelmet nem szabad erőltetni - de bele tudnék én szeretni Richie-be?

Önző módon újra csak a saját érdekeimet tartottam szem előtt, és ezt az elképzelést állítottam fel: Richie szeret engem, bármit megtenne, hogy a barátnője legyek. Chris is szeret ugyan, az elmondása alapján, de hol itt van, hol nem, valamit el mond, valamit nem. Tehát nem egy biztos pont, Richie-vel ellentétben.

Vágytam egy szerető, biztos kapcsolatra, de a szenvedély nem hiányozhatott belőle, ami pedig az én érzelmeimből, Richie iránt, hiányzott.

És mi lenne, ha...? - ötlött fel bennem a gondolat, de rögtön elöntött a szégyen, és elborzadva meredtem saját magamra: - Hová lett az az Isa, aki voltam? - kérdeztem hangosan, mint egy őrült.

Hogy merülhetett fel bennem egy pillanatra is az a kérdés, hogy megcsaljam Richie-t Chris-sel? Hogy kettős kapcsolatom legyen?!

Richie szemszöge

Rárontottam Isára, de kit érdekel? Szeretem. Boldogan, felszabadultan kocsikáztam a Knights Pond-hoz, ahol a naplementét nézve boldogan lelkendeztem. Elképzeltem, ahogy majd Isa megcsókol, ahogy együtt fogunk sétálni, randikra hívom... szeretem. Nem mondhat nemet, nem utasíthat vissza. Az lehetetlen. Talán most még nem biztos benne, hogy szeret, de én bebizonyítom neki, hogy szerethet. És szeretni is fog.

John szemszöge

Tehát Isa látni sem akar. 

Egy darabig még álldogáltam ott, a fagyos, decemberi estén, a kihalt utcán. 

Felnéztem Isa szobájának ablakára, de semmilyen fényt, se mozgást nem láttam. 

Tudtam, hogy nem fog beengedni, meg is érdemeltem, de mégis dühös voltam rá. Szükségem van rá, és ő megtagadja a segítségét! 

Végül határozott léptekkel hazamentem, bevágtam a szobám ajtaját, és max hangerőre tekertem egy idióta rock dalt, ami éppen szólt a rádióból.

Elegem van a lányokból.

Isa szemszöge

Egy óra gondolkodás után teljesen üresnek éreztem magam. A fejem tele volt gondolatokkal, de valahogy mégis üres voltam belül.

Lezuhanyoztam, és befeküdtem az ágyamba - de nem jött álom a szememre.

Már 10 óra volt, de még mindig nem tudtam aludni, pedig már vagy egy órája hánykolódtam a paplanon. Azon tűnődtem, vajon hol lehetnek a szüleim.

Felhívtam az anyut, de nem vette fel. 

Vártam egy kicsit, majd megint tárcsázni akartam, de megcsörrent a telefonom:

Apu neve villogott a kijelzőn.

Felvettem, és apu ideges, feszült hangja szólt bele:

- Isa! Isa? Kislányom, hol vagy?!

                                      

Kritika

Sziasztok!

Kértem egy kritikát SummerB-től, amit meg is írt (köszönöm még egyszer neki.) A kritikát itt érhetitek el, nektek mi a véleményetek? De csak őszintén!
Ui.: Amiket a kinézetről írt, megváltoztattam - szerintetek így jobb vagy nem? 

Puszi!

Lovelife ♥

Ui2.: Holnap lesz rész! :)