Szavazás lezárása + infók

Sziasztok! :)

Nos, a mostani szavazások is lezárásra kerültek, ismertetem tehát az eredményt: 
Mennyire szeretitek a blogomat?
Az egyik nagy kedvencem! - 8 szavazat
Egész jó. - 1 szavazat
Nem szeretem. - 1 szavazat
Borzalmas. - 0 szavazat

Nos, nagyon köszönöm, hihetetlenül jól esik, hogy ennyire szeretitek az írásomat, ez nekem nagyon sokat jelent! :)
Az 1 nem szeretem szavazót meg igyekszem a továbbiakban megnyerni magamnak! :)

Unalmasnak találjátok, hogy most Chris nem szerepel a történetben? (Ez csak anno volt aktuális, ugyanis most már szerepel, elég rendesen fog szerepelni a továbbiakban...)
Igen, nagyon! - 2 szavazat
Nem annyira. - 7 szavazat
Egyáltalán nem. - 0 szavazat
Nekem aztán mindegy. - 1 szavazat

Most már fog szerepelni, mindenkit megnyugtatok, de azért örülök, hogy a többségetek még így sem találta unalmasnak a sztorit! :)

Szeretnétek Flower-ról többet olvasni?
Igen, nagyon! - 5 szavazat
Mindegy. - 4 szavazat
Egyáltalán nem. - 1 szavazat
Soha! - 0 szavazat

Flower fog még szerepelni, ez biztos, de azt még nem tudom, mikor és hogy. :) (De valamennyit biztosan fog, nem sokat, ígérem! :))

Lesznek még ilyen szavazások, hogy ebben is kinyilváníthassátok a véleményeiteket! :)

Nos, és akkor most pár információval jövök:

Én szeretnék nektek akár 2-3 naponta részeket hozni, most így a szünetben (ami már sajnos nem is tart olyan sokáig...) de pár kommentet azért remélem írtok, és tényleg nem azért, hogy kilóra meglegyen a (teszem azt) 5 db komment, hanem mert tényleg érdekel a véleményetek, és ennek fényében néha változtatok is a részeken, hogy nektek megfeleljen. :) (Persze az alaptörténet marad. :D)

Íme az utolsó előtti infó:

A novellákat ki fogom tenni, egy külön oldalra is a blogomon, de még egyikkel se tudom, hogy hányadik helyezést értem el. :) De amint megtudom, azt is meg fogom veletek osztani.

Még egy utolsó előtti dolog :D:

Tudom, hogy a kommenteknél van ez a hülye ellenőrzés, hogy robot vagy-e (komolyan, mekkora baromság már :D) és tudom, hogy így kicsit macerásabb, de ha ez valakit nagyon zavar, nyugodtan írjon chatben, az is ugyanolyannak számít, és ugyanúgy örülök neki! :)

És az utolsó információ:

Sosem értettem, hogy egy blogger miért ír egyszerre 1-nél több blogot, de már értem. Így én is meg fogom nem sokára nyitni egy újabb blogomat, mégpedig azért, mert lassan teljesen összeáll a fejemben egy vadonatúj történet, amiben nem a szerelem fogja a fő szerepet játszani! :) Valami fantasy-ra (vámpír, várfarkas, borszorkány, stb.) számítsatok, amiben lesz krimi bőven. :) Persze szerelem is lesz benne, de nem ez lesz a fő momentum. 
Szóval, ezzel csak azt akartam mondani, hogyha van valamilyen kívánságotok, tanácsotok az új blogommal kapcsolatban, írjatok! :) 
Nemsokára megnyitom, és akkor persze ide is ki fogom írni a címét! :)

Sok puszi:

Lovelife ♥

Rész: ma, vagy holnap, de ez komment függő is. :)

24. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Az előző részhez ugyan (még) nem kaptam sok kommentet, de sebaj, a részt hoztam! :) Méghozzá azért, mert ez egy karácsonyi rész, és ma van Szent este, pont most esedékes :). Vicces, hogy ez a 24. bejegyzés, és 24.-én van pont Szent este! :D Figyelitek, milyen profin ki volt ez számolva? :D Na jó, nem számoltam ki, egyszerűen csak így jött ki, ami tök jó! :)
Szóval jó olvasást, és mindenkinek boldog, szeretetben gazdag karácsonyt, sikerekben gazdag új évet kívánok! :)
Puszi:

Lovelife ♥

(Ui.: Kommentet hagyjatok, hogy hogy tetszett! :))

Egy hét telt el azóta, hogy Chris elhívott randizni. Amikor elváltunk egymástól, szenvedélyesen megcsókolt, és azt mondta, mihamarabb jön, hogy ismét találkozhassunk.
Azóta egy üzenetet, egy e-mailt sem kaptam tőle, nem érdeklődött felőlem és nem adott életjelet magáról. Ennyit arról, hogy mennyire hiányzom neki.
Én sem kerestem, bár meglehetősen hiányzott, de volt két sokkal fontosabb dolgom: a depressziós barátnőmmel való sok foglalkozás, és a barátommal való közös idő eltöltése.
Richie-vel amolyan "tökéletes" kapcsolatunk volt.
Elhalmozott engem szebbnél szebb, apró figyelmességekkel: az ékszer és a bonbonok csak a legkisebb dolgok voltak ajándékai közül.
Nagyon sok, minőségi időt töltöttünk együtt, de mégsem másztunk egymás nyakára. Richie rengeteg időt és pénzt áldozott rám, de a legnagyobb szerelemmel és szeretettel tette mindezt, nem volt olyan érzésem, hogy ez számára nagy áldozat lenne.
Elhalmozott a szerelmével, gondoskodásával és szenvedélyével. Én pedig csak szeretet tudtam neki adni ezért, igai szerelmet nem.
Emiatt sokszor rosszul is éreztem magam, de ő ezt nem vette észre, napról napra csak forróbban szeretett.
Emellett Lilyvel is nagyon sokat voltam.
Azután az este után, amikor felvágta az ereit, teljesen megváltozott: depressziós lett, de velem sokkal, minden korábbinál kedvesebb.
Bár sok vért vesztett, hál' Istennek lassan, de biztosan gyógyulni kezdett.
Két nappal Szent este előtt kiengedték a kórházból, és elhatároztuk, hogy rendezünk egy csajos-napot.
Elmentünk vásárolni a plázába, és kivételesen egy rossz szót sem szóltam. Lilyvel vidáman csevegtünk mindenféléről, de a nagy vidámság mögött az volt: csak komoly dologról ne kelljen beszélni.
De amikor már kifogytunk a sok blablából, és elérkeztünk a komoly témákhoz, mélyen a szemembe nézett:
- Isa, ne haragudj hogy úgy viselkedtem veled. Nagyon sajnálom. - erre csak szorosan magamhoz öleltem, ő pedig megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Lily, őszintén, miért voltál velem olyan? - úgy éreztem, hogy előbb vagy utóbb tisztáznunk kell.
- Ha nem gond, ezt most... - sütötte le a szemeit, mire én rögtön kapcsoltam:
- Oké, nyugodtan. Gyere, igyunk egy kávét! - mosolyogtam, és erőltetett vidámsággal indultam kedvenc kávézónk felé.


Elérkezett Szent este napja. Ez volt szinte a kedvenc napom az egész évben, nem az ajándékok, hanem a hangulat és meghittség miatt.
Elhatároztuk, hogy idén a Rolight és a Drew család együtt tölti a Szent estét.
Apropó, a szüleim.
Mióta Lily depressziós lett, teljesen a szárnyaik alá vették, úgy bánnak velük, mintha a tulajdon lányuk lenne. Mindig arra biztatnak, hogy töltsek vele sok időt, és nagyon szívesen látják bármikor. Lily a kiskedvencük lett.
És hogy mit szóltak Richie-hez és hozzám?
Kitörő örömmel fogadták, hogy összejöttünk. Ismerik és szeretik Richie-t, megbíznak benne, így nagyon örültek neki, hogy az ő, és nem egy számukra idegen pasi karjaiba repültem.
Bár Chris-ről továbbra sem tudnak, és most, hogy már Richie barátnője voltam, nem is akartam, hogy tudjanak róla.
Természetesen Lilynek sem beszélhettem róla, kicsit visszás lett volna, amikor pont az ő bátyjával járok. Néha nehéz volt, hogy egyedül én tudok erről a titkomról, úgy éreztem, mindenkinek hazudok, de nem tudtam mit tenni. Vagyis tehettem volna, de nem akartam.
Szóval elérkezett a kedvenc napom az évben, és Lilyt áthívva nekiláttam a mézeskalács sütésnek.
Anya és apa éppen a menü hozzávalóit vásárolták be, én pedig elhatároztam, meglepem őket azzal, hogy én csinálom meg idén a mézeskalácsot Lilyvel.
Barátnőm éppen akkor futott be, amikor a tésztát nyújtottam.
- Á, jöhetek formázni?? - visított boldogan.
- Persze, én már mindent elkészítettem, a munka gyümölcse mindig a tied! - nevettem fel kislányos lelkesedésén.
Lily boldogan szökdécselt mellém, és kezdte formázni a mézeskalácsokat.
- Na, és mizu veled és Richie-vel? - kérdezte kacsintva.
- Semmi különös. - mosolyogtam.
- És... megvolt már az első együtt töltött éjszaka? - vigyorgott.
- Lily! - szóltam rá tettetett felháborodással.
- Mi van? - pislogott ártatlanul.
- Ez nem a te dolgod. - ráztam a fejem nevetve.
- Lééééégyszi! - nézett rám nagy szemekkel.
- Miért fontos ez neked? - nevettem kissé zavartan.
- Csak.
- Hát... még nem. Richie azt mondja, tökéletesnek kell lennie az első alkalomnak. Vagyis... gondolom, készül valamire... - hebegtem-habogtam zavartan. Fogalmam sem volt, hogy miért kérdez ilyeneket.
- Óóó. - mosolygott sejtelmesen Lily, majd elterelte a témát.


Miután a mézeskalácsokkal végeztünk, Lily hazaugrott a ruháiért, majd visszatérve felöltöztünk.
Miután barátnőm felöltözött én is elkészültem, bár az én ruhám és sminkem közel sem volt olyan menő és laza, mint Lilyé.
Miután mindennel megvoltunk, leszaladtunk a földszintre. A mézeskalácsokat ízlésesen elrendeztük egy tányéron, megterítettük az asztalt, elvégeztük az utolsó simításokat az amúgy már feldíszített karácsonyfán.

Amikor mindennel végeztünk, beindítottunk egy karácsonyi dalt, és csendben beszélgetve vártuk, hogy mindenki megérkezzen.

Anyu és apu futottak be elsőként, úgyhogy mi már pattantunk Lilyvel, hogy a karácsonyi menü elkészítésében segédkezzünk.

Lassan megérkeztek a Drew szülők is, így anyu vidáman csevegett Lily anyukájával, amíg mi a halat pácoltuk. 

5 óra körül megérkezett Richie, aki, miután egy szenvedélyes csókkal köszöntött, apuval tette fel a kültéri égőket a házunkra. 

Már csak két ember hiányzott: John és az apukája. John-nal azóta nem beszéltem,a mióta Richie-vel járok, az pedig egy hete van pontosan. John ugyan sokszor keresett, de vagy nem voltam elérhető, vagy egyszerűen nem akartam vele beszélni. 

Nagyon megváltozott.

Agresszívabb lett, és amikor egyszer mégis felvettem neki a telefont, nekem támadt, hogy miért nem akartam vele beszélni.

Az nem érdekelte, hogy eddig ő viselkedett velem pontosan így, csak azt követelte, hogy hallgassam meg. De nem arról beszélt, hogy sajnálja, amekkora egy bunkó volt velem, hanem siránkozott, hogy mekkora egy hülye volt. De hogy miért, az sose derült ki.

Anya mégis úgy határozott, hogy meghívja őket, hiszen John alig egy fél éve lett félárva, és különben is, nagyon régóta vagyunk vele jó barátok, még ha most haragban vagyunk is.

Nem bántam, hogy jön, reméltem, hogy talán most tisztázhatjuk a félreértéseket.

Már 7 óra volt, a hó csendesen szállingózott odakint, sötét volt, bent vidáman pattogott a tűz a cserépkályhában, hangos, vidám beszélgetés töltötte be a nappalit.

- Kezdhetjük az ajándékozást? - rikkantott vidáman Lily, aki magára vállalta a házikisasszony szerepét, mivelhogy elmondása szerint én nem társalogtam a felnőttekkel elég kellemesen.

- Még várunk valakit. - jelent meg az ajtóban anya.

- Kit? - érdeklődött Lily.

- John-t és az apukáját. Isa nem említette, hogy jönnek? 

- Nem... - Lily falfehér lett, majd elzöldült, és megtántorodott. 

- Bocsánat... egy pillanat... - szédelgett ki a nappaliból, én pedig rögvest utána rohantam:

- Lily! Lily, jól vagy? - kaptam el aggódva, mert félő volt, hogy mindjárt összeesik.

- Miért... miért... miért nem mondtad? - nézett rám remegve.

- Mit? - kérdeztem kétségbeesve.

- Hogy Ő is itt lesz.

- John?

- Igen.

- Ne haragudj, valószínűleg elfelejtettem megemlíteni. Figyelj, tudom, hogy nem vagytok jóban, sajnálom, de egy estét csak kibír... - Lily belém fojtotta a szót:

- Isa! Semmit sem tudsz, semmit! - azzal könnyes szemmel elrohant a szobám felé.

- Hé, Lily, miért rohansz?! - futottam utána, és elkaptam a karját. Remegtek a lábai, forgott vele a világ, ez látszott a tekintetén, úgyhogy gyorsan megfogtam.

- Lily, miért vagy rosszul? Mi a baj? - néztem rá esdekelve.

- Isa... te nem tudod... nem tudod... - motyogta maga elé.

Ebben a pillanatban lépett be John. Mosolyogva üdvözölt mindenkit, Richie-vel kezet is fogtak. Mióta ismerhetik egymást? - tűnődtem magamban. John pillantása a lépcső felé esett, ahol én álltam, beteg barátnőmet átkarolva.

- Lily? - kérdezte John, és barátnőm szemébe fúrta tekintetét. A szeme villámokat szórt, az ajkait keskeny vonallá préselte dühében.

23. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Izgalom kell? :) Ez a rész bőven tartogat magában fordulatokat, váratlan meglepetéseket, és sok-sok érdekes dolgot.
Nem mellesleg eléggé hosszú is lett. :)
Úgyhogy jó olvasást kívánok, drága olvasóim, és kommenteljetek, hogy mi a véleményetek! :)
Puszil Titeket:

Lovelife ♥

Apa ideges hangja hallatán én is feszült lettem, és sietve mondtam:
- Minden a legnagyobb rendben! Itthon vagyok a szobámban, nincs semmi bajom...
- Hála a Jó Égnek! - kiáltott fel megkönnyebbülten apa, majd egy kissé még mindig frusztráltan megkérdezte:
- Mentőautó hangját hallom? - kérdezte.
- Igen. - és valóban, pont akkor száguldott el az utcán egy szirénázó mentő.
- Hova megy? - kérdezte.
- Nem tudom. - értetlenkedtem, majd éppen kérdésre nyitottam volna a számat, amikor közbevágott:
- Kislányom, hívd fel Lilyt!
- Lilyt?
- Igen.
- De...
- Semmi de, nem érdekel, ha haragban vagytok, ez most életveszély!
- Rendben, akkor hívom.
Leraktam apára, majd tárcsáztam a néhai legjobb barátnőmet. Azt se tudom, hogy most egyáltalán barátnők vagyunk-e még, nemhogy legjobbak.
A telefon sokáig kicsengett, már majdnem letettem, amikor egy ideges hang felvette:
- Igen?!
- Richie...?
- Mondd gyorsan.
- Mi van Lilyvel? - kérdeztem, mert éreztem a hangján, hogy nagyon nem ajánlatos most őt zavarnom.
- Most viszik a mentők...
- Mi?! Mi van?!
- Isa, mindent megmagyarázok, ha bejössz  a St. Land kórházba. Most!
- Megyek. - ennyit volt időm kinyögni, mert Richie lecsapta rám a kagylót.


Kiléptem a ház ajtaján, és megindultam gyalog a busz felé.
- A fene egye meg, hogy nincs kocsim! - szaladt ki a számon, - Mennyivel gyorsabban odaérhetnék most! - én mintegy varázsütésre, Richie kocsija állt meg mellettem.
- Pattanj be! - húzta le az ablakot, és én már be is vágódtam mellé.
Richie gyorsan hajtott, és valahányszor meg kellett állnunk egy piros lámpánál, hangosan káromkodott.
- Richie, egy kukkot sem értek az egészből...
- Akkor röviden, a fizikai dolgokat elmondom: Lily felvágta az ereit. Mindkét karján.
- Mi?! - hördültem fel, és a szememet elöntötték a könnyek.
- Igen. - bólintott.
- De... miért...?
- Gondolom Dan miatt. De ezt majd te megtudakolod tőle.
Egyikünk sem szólt egy szót se többet. Én némán emésztettem magam, amiért nem vettem észre, és csak szeszélynek gondoltam Lily komoly depresszióját, Richie pedig az útra szegezte tekintetét, és megállás nélkül taposta a gázt.
Pont azon a napon történik egy ilyen tragédia, amikor szerelmet vallott nekem - a sors fintora.
Ahogy megérkeztünk a kórházba, és Richie parkolóhelyet keresett, én már rögtön kipattantam a kocsiból, és szaladtam be a kórházba.
Egy kis kérdezősködés és kétségbeesett rohanás után megtaláltam az intenzív osztály.
- Be szeretnék menni Lily Drew-hez! - kértem, vagy inkább követeltem az arra járó ápolónőtől.
- A rokona? - nézett rám gyanakodva.
- Nem, de nagyon jó barátnője. Rám van szüksége.
A nő tétován kinyitotta az ajtót, és beengedett.

Lily az ágyon feküdt. Erei elszorítva, egy csomó kötszer rajta, és a mellette álló nővérke folyamatosan valamilyen gyógyszerrel itatta.
A szemei csukva voltak, én pedig halkan odamentem mellé, és megsimogattam az arcát.
- Lily... - suttogtam, bár nem számítottam rá, hogy felébred.
Ennek ellenére kipattantak a szemei, és rám nézett:
- Isa... - mondta, és sírni kezdett.
- Ne sírj, minden rendben lesz! - mondtam neki, bár még magam sem nagyon hittem.
- Olyan... olyan egy szerencsétlen vagyok! - lehelte, majd ismét becsukta a szemeit.
- Kérem, kisasszony, ne zavarja a beteget! Nagyon sok vért vesztett, talán tanácsosabb lenne, ha most kimenne, és hagyná, hadd gyógyuljon! - szólt hozzám az eddig csendben álldogáló nővérke. Udvarias, kedves hangon mondta, pedig ha másképp szól hozzám, biztosan nem engedelmeskedem neki. Így viszont aprót bólintva kimentem, majd leültem a várakozóba.
Ott ültem már vagy 10 perce, amikor Richie érkezett meg, kócosan, ziláltan, és kimerülten.
- Hogy van? - kérdezte.
- Sok vért vesztett. Voltam nála bent.
- Mondott valamit?
- Azt, hogy olyan egy szerencsétlen. - mondtam lesütött szemekkel, Richie pedig fájdalomtól eltorzult arccal a hajába túrt.
- Miért, miért kellett ennek történnie, miért?! - fakadt ki, inkább magára dühösen, mintsem szomorúan.
- Ne kínozd magad, nem a te hibád. - szóltam, és felállva odaléptem hozzá, és megöleltem.
Megsimogatta a hátamat, majd újra magát kezdte ostorozni.
- Miért, hogy lehettem ilyen vak, hogy nem veszem észre?! - kérdezte magától.
- Richie, nyugodj meg... - próbáltam nyugtatni, holott én is egyre kétségbeesettebb lettem.

Egy óra múlva, amikor már Richie is látta a húgát, hazajöttünk. Éjfél volt, mi pedig fáradtak, a stressztől kimerültek és az izgalmaktól elkeseredettek voltunk.
Ahogy csendben ültünk egymás mellett, Richie lassan megszólalt.
- Isa, olyan szerencsétlenül jött ki minden. Ne haragudj. Szerelmet vallok neked, túlságosan is korán és rámenősen, aztán a válaszodat követelem, végül elrángatlak kérdés nélkül a depressziós húgomhoz ilyenkor...
- Ugyan, én is be akartam menni hozzá. Csak szívességet tettél, hogy kocsival elhoztál, és nem busszal kellett oda mennem! - mosolyogtam rá halványan.
- Tudod, olyan, de olyan hülyén jött ez ki, hogy az már vicces. - folytatta, szinte meg se hallva a válaszomat. - Most, ahelyett, hogy repesve várnám a válaszodat, a húgomért kell aggódnom, és ez az egész dolog elfelejtődik egy időre. Pedig amit mondtam, az igaz. - nézett a szemembe, és leparkolt a házunk előtt.
Ahogy nézett, tudtam, hogy megint ki fogja mondani.
Eleget gondolkoztam ezen az egészen délután, és már azt is tudtam, hogy az én válaszom mi lesz.
Nem kaptam el a tekintetemet, csak némán vártam, hogy folytassa.
- Isa, szeretlek. Elmondom ezt még ezerszer, ha kell, de nem tudom szavakban eléggé kifejezni, amit érzek. Engedd, hogy megmutassam. - vágyakozva nézett rám, én pedig lassan közelebb húzódtam hozzá. Vadul megcsókolt, majd mikor elváltak egymástól ajkaink, örömmámorban kérdezte:
- Ezt tehát... vehetem... igennek.
- Szeretlek. - mondtam, és ez így is volt. Egészen addig, amíg nem gondoltam Chris-re.


Másnap nagyon sokáig aludtam, körülbelül délben keltem fel.
Kiderült, hogy anyáék tegnap a kórházban voltak, hogy Leah röntgenét megnézzék, és akkor hallották meg két nővér szavaiból, hogy a mi környékünkön egy fiatal lány felvágta az ereit.
Mivel nekem is voltak depressziós időszakaim, nem alaptalanul aggódtak értem, bár szerencsére erre nem volt szükség.
Kikászálódtam az ágyból, és ahogy lementem reggelizni, egyre csak a tegnap este jutott eszembe, főleg a Richie-s rész.
Szóval, barátom van.
Elhatároztam, hogy nem agyalok ezen többet. Minden úgy jó, ahogy van. Szeretem őt, és kész. Chris különben is folyton eltűnik, titokzatos, és ez nem mindig a legjobb értelemben értendő, így jobb lesz őt elfelejtenem.
Erre a gondolatra vad sajgást éreztem a szívem tájékán, hiszen őt szenvedélyesen, forrón szeretem, ellenben Richie-vel, akit eddig csak a bátyámnak tekintettem. Szeretem őt is, de nem szerelemmel.
Ahogy lassan kanalaztam a müzlimet, megszólalt a telefonom. A nagy csendbe belehasított a készülék hangos hangja, összerezzentem.
Meg se nézve, ki hív, a fülemhez kaptam a telefonomat, és beleszóltam:
- Halló?
- Szépségem. - ez az egy szó elég volt ahhoz, hogy a szívem hevesebben kezdjen verni.
- Chris?! - köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől. Honnan tudja egyáltalán a számomat?
- Nem olvastad az e-mailt?!
- Nem.. - eszembe jutott a tegnapi e-mail-e, amit olvasatlanul hagytam.
- Miért? - kérdeztem nyugalmat erőltetve magamra.
- Egy találkozó időpontja volt benne, Hercegnőm.
- Ta...találkozó? - hebegtem-habogtam, - Mármint veled? Most? Hol?
- Drágaságom, ha elolvastad volna, most tudnád. Már egy órája várok rád. - a hangja kedvesen csipkelődő volt, de kihallatszott belőle egy kicsit a neheztelés.
- Most keltem fel.
- Csipkerózsikám! - nevetett fel, - Akkor kapd össze magad, mert húsz perc múlva ott vagyok nálatok! - mondta vidáman, aztán letette.
Szélsebesen megettem a reggelimet, majd felszáguldottam az emeletre.

Miután felöltöztem, gyorsan fogat mostam, és mindennel elkészültem, lóhalálában vágtattam le a földszintre. A korábbiakból tanulva hagytam egy cetlit anyuéknak, hogy jó helyen vagyok, és ne aggódjanak. Azt ugyan nem neveztem meg, mi ez a "jó hely", de reménykedtem benne, hogy nem is kérdezik majd meg. 

Chris pontos volt, és ahogy bepattantam mellé, csábosan vigyorgott:

- Hogy van az én istennőm? - teljesen felszabadultnak, boldognak és szerelmesnek éreztem magam, csak úgy sugároztam az örömtől.

- Jól. - és ez ebben a pillanatban teljesen igaz is volt.

- Merre megyünk? - kérdeztem, amikor Chris elindult.

- Arra a helyre, ahol először randiztunk. 

- Ismét duplarandi? - húztam a számat, mire felnevetett.

- Ugyan! Fontosabb vagy a rajongótáboromnál. 

- Ez megtisztelő! - húztam ki magam nevetve.

Fél óra múlva a Wasabi-nál voltunk, és beültünk egy kellemes, félreeső kis asztalkához.

- Imádom a susit! - mondtam mosolyogva, amikor helyet foglaltunk az asztalnál, és a mellettünk futó szalagon lévő finomságokat kezdtem pásztázni.

- Ezért hoztalak ide. - jelentette ki önelégülten Chris.

- Azt ne mondd, hogy ezt is tudod rólam! - néztem rá hitetlenkedve.

- Ezt nem tudtam, de úgy látszik, anélkül is eltaláltam! - vigyorgott.

- Na, és hol volt az én nőcsábászom? - próbáltam humorral feltenni a nagyon is komoly kérdést.

- Messze, de mindig hiányzott neki az Istennője! - mondta lazán mosolyogva.

- Mindig ki tudsz térni a kérdésem előle? - hajtottam oldalra a fejem nevetve.

- Ebben profi vagyok. 

- Sosem akarod elmondani, hogy hova mész, mit csinálsz és miért vagy távol sokáig? - próbáltam komolyra fordítani a dolgot.

- Majd egyszer. - mosolygott, és elterelte a témát.

- És te, mi jót csináltál, amíg nem voltam itt? - most mondjam el neki Flower-t, és amit megtudtam, vagy ne? - vívódtam magamban.

- Tudod, Chris. - kezdtem mosolyogva, - Nem félsz, hogy amíg nem vagy itt, valaki más ellopja a szívemet? 

- A szíved nálam van, és mindenhova magammal viszem, ahova csak megyek. Így senki sem lophatja el tőlem. - jelentette ki flörtölős hanghordozásban.

- És, ha teszem azt, csak a fele a tiéd? - kérdeztem kacérkodva.

- Csak a fele az enyém? - nézett rám meglepetten.

- Bizony. Ha itt lennél, és a közelemben tudnálak, bizony már az egész a tiéd lenne, de így...

- Vegyem ezt burkolt célzásnak? - húzta csábos vigyorra ajkait.

- Veheted annak. - azzal egy rákfalatot bekapva, véget vetettem beszélgetésünknek.

- És a szüleid még nem adtak apácának? - kérdezte Chris. A kedvenc parkomban sétálgattunk az isteni ebég után, és az első közös éjszakánk utáni történtekről érdeklődött.

- Mint látod, nem, sőt. - ejtettem el újból egy burkolt célzást.

- Sőt? - kapott a szón.

- Sőt... - mondtam titokzatosan. Élveztem, hogy most ő nem tud egy bizonyos dologról, és szinte nem is tehernek, hanem titokzatos játéknak éreztem ezt a kettős-szerelmet.

Sétálgattunk még egy ideig, aztán lassan megérkeztünk Chris hotelja elé. Nem is vettem észre, de gondolom ez volt a szándéka, hogy ide hozzon.

- Hölgyem, számíthatok társágára? - kérdezte a karját nyújtva, és belecsókolt a nyakamba.

- Te átlátszó, aljas dög! - céloztam nevetve a szándékára, és elfogadtam a kinyújtott kart.

Amikor a szobájába értünk, leült az ágyra, és az ölébe vont.

- Isabellám. - suttogta, - Szeretnék kérni valamit. 

- Mondd, Christianom. - súgtam vissza.

- Tedd félre nekem a szívedet. Amikor lesz elég pénzem, hogy megvásároljam, eljövök érte és megveszem. Addig pedig gyűjtök rá.

- Talán lehetséges, de tudod, van még rá vevő.

- De engem illet meg. - búgta a fülembe.

- Azt majd én eldöntöm. - mosolyogtam, és szenvedélyesen belecsókoltam a nyakába, majd ledöntöttem az ágyra.

22. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Nos, úgy látom az új külső nem nyerte el tetszéseteket, így változtattam rajta (most hogy tetszik?) Dóry segítségével, amiért ismét nagyon hálás vagyok, köszönöm! :) ♥
Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett a fejezetre várni, nagyon sajnálom. :(
A szavazást lezártam, az eredmény:
Írjak könyvajánlót? - 9 szavazat: Igen, az nagyon jó lenne!
                                   1 szavazat: Nekem mindegy.
Úgyhogy ezek alapján fogok ajánlót írni! :)
Ki a kedvenc szereplőd? - 3 szavazat: Isa
                                           1 szavazat: Lily
                                           2 szavazat: Richie
                                           0 szavazat: John
                                           2 szavazat: Chris
                                           2 szavazat: Cassy
                                           0 szavazat: Dan

Ha őszinte vagyok, kicsit meglepett, hogy míg Cassy-ra 2(!!) szavazat is érkezett, John-ra egy sem. :D 
De amúgy gondoltam, hogy egy lesz. :)
Nos, jó olvasást, jó kommentelést, puszii ♥

Isa szemszöge

Ledermedve álltam. Egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. John, aki annyi ideje bunkózott velem folyamatosan, most hirtelen itt van, és értetlen szeméből kétségbeesést és könyörgést olvasok ki. Beszélni akar velem, és ha őszinte vagyok, én is vágyok a társaságára.

Pontosabban vágynék.

De itt van Richie.

Aki az előbb vallott nekem szerelmet, most pedig kétségbeesetten próbál arról meggyőzni, mennyire szeret, és hogy mi lenne vele, ha én nemet mondanék.

És ezek után mondjak nemet?!

Vagy játsszam meg magam, az érzelmeimet?!

Két kétségbeesett és könyörgő szempár mered rám. De ők fele annyira sincsenek kétségbeesve, mint én. Legalább John ne lenne itt, de a legjobb mégis az lenne, ha kitörölhetnénk Richie vallomását... a múltból. De ez nem lehetséges, és lassan már meg kéne szólalnom, mondani valamit, mert a csend olyan fenyegető, hogy félő: mindjárt robban.

- Fiúk... én... bocsi, most mennem kell. - azzal határozottnak éppen nem mondható léptekkel elindultam az ajtó felé, ami mögött nyugalmat és oltalmat reméltem.

- Ne, - kapta el a karomat Richie, és maga felé fordított, - Isa, nem hagyhatsz így itt! Mondanod kell valamit! Kérlek!! - a szeme csupa remény és szerelem. 

- Képtelen vagyok rá... - sütöttem le a szememet, és finoman elhúzódtam tőle. 

- Akkor hát... nem? - nyeldekelt.

- Hadd gondolkozzak. Kérlek. - néztem a szemébe. 

- Rendben. - bólintott, és látszott rajta, hogy a remény szikrája újra lánggá lobban szívében. 

- Isa! - szólalt meg most John, és közelebb lépett. - Beszélnünk kell.

- Ne most. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- Muszáj. - fúrta tekintetét az enyémbe. Engem azonban nem érdekelt, hogy könyörög, miért esedezik ennyire, csak hátat fordítottam neki, és elgyengülő lábakkal az ajtóhoz tántorogtam.

Annyi erőm éppen volt még, hogy becsukjam magam mögött, de utána összerogytam. Hátamat a falhoz támasztva lecsúsztam a földre, összekuporodtam, és kezembe temettem az arcom.

Nem sírtam.

Nem volt miért. Azt éreztem, hogy a fejem fölött összecsapnak a hullámok, hogy egyre nagyobb terhek ereszkednek rám, és én túl gyenge vagyok azok cipeléséhez.

Egy fiú, aki halálosan szerelmes belém, tele van reménnyel.

Egy fiú, aki a legjobb barátom, és már rég nem beszélhettem vele úgy igazán, és őszintén.

És egy fiú, akit szenvedélyesen szerettem, akiről éppen ma derült ki egy titok, és akiről már napok óta semmi hír.

Túl sok fiú van az életemben. Talán apácának kéne mennem. - gondoltam keserűen, és felnevettem a helyzet komikusságán.

Lassan felálltam, és az ablakhoz mentem. Óvatosan félrehúztam a függönyt, hogy odakintről ne vegyen észre, és kinéztem az utcára.

Richie kocsija már nem állt ott, valószínűleg hazahajtott.

John viszont továbbra is ott volt. Az utcai lámpa fényénél jól láttam az arcát: megbánás és elgondolkodás. Ez a két dolog volt tisztán leolvasható az arcáról.

Felnézett az égre, és a csillagokat tanulmányozta.

Magamban vívódtam: beengedjem? Ne? Megesett rajta a szívem. Nyilvánvalóan azt várja, hogy majd kinyitom neki az ajtót, és beszélgetünk egyet. Kiöntheti nekem a lelkét, és megint minden rendben lesz. Legalábbis számára.

Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy máskor nem is érdekeltem, nem kereste a társaságomat, csak most, amikor neki van baja. Hiszen nem azért jött ide, ez nyilvánvaló, hogy irántam érdeklődjön, hanem azért, hogy rám zúdítsa a problémáit, és én pedig végighallgassam.

Hirtelen feltéptem az ablakot, és kiszóltam neki:

- Miért vagy itt? Kire vársz?

- Rád. - hangzott az egyszavas válasz.

- Akkor jó várakozást! - azzal becsaptam az ablakot.

Levettem a kabátomat, cipőmet, és felmentem a szobámba.

Megnyitottam az e-maile-imet, és csodálkozva láttam, hogy 10 nem olvasott üzenetem van. Mióta lettem én ilyen népszerű ember? 

3 reklám volt, 2 kör e-mail, 5 viszont nekem szólt. 3 Richie-től, egy Flower-tól és egy Chris-től.

A legújabbat, azaz Richie-ét nyitottam meg, és a szívem egyre nehezebb lett, ahogy a sorait olvastam.

Kedves Isa!

Ne haragudj, hogy így vallottam szerelmet. Nem így kellett volna. De már nem bírtam tovább várni. Sajnálom, de tényleg, hogy tolakodó voltam! De ne hagyj kétségek közt! Mondj nemet, hogy csendben szenvedhessek, vagy mondj igent, hogy hangosan örülhessek! 

Szeretlek:

Richie

Bezártam a levelet, és megnéztem a másik kettőt, ami tőle érkezett. Ezek még a szerelmet vallása előtt íródtak, csupa jelentéktelen dolog, hogy mennyire szeretne velem találkozni, mennyire hiányzom neki, stb.

A Chris-től érkezett levelet nem nyitottam meg.

Úgy határoztam, hogy ezt az estét Richie-nek szentelem, legalábbis gondolatokban.

Végig gondoltam, mit érzek iránta.

Haverságot. Nagyon bírtam, jó fejnek, kedvesnek és aranyosnak tartottam, akinek szeretete, ragaszkodása leginkább egy hálás kiskutya hűségéhez hasonlítható.

Nem éreztem iránta többet, pedig nem tartottam se csúnyának, végül is szerelmes is lehettem volna belé, de nem voltam, mert ez nem így működik. És mióta megismertem Chris-t, nem tudtam más pasira gondolni, legalábbis vonzódás terén nem.

Már az elejétől fogva tudtam, éreztem, hogy ő ezt a "csak haverok" dolgot egy pillanatig sem gondolja komolyan. Akkor meg miért nem szakítottam meg vele a kapcsolatot? Rádöbbentem, hogy önző voltam. Nagyon önző. Tisztában voltam az érzelmeivel, és kihasználtam azokat. Tudtam a szerelméről, de szemet hunytam felette, mintha nem is létezne. 

Én egy barátot akartam, amit a személyében meg is találtam, és barátként kezeltem, holott tudtam, hogy számára én több vagyok.

Véget kellett volna vetnem a kapcsolatunknak, mert az elejétől fogva halálra volt ítélve a "csak barát" elképzelésem.

- Ne haragudj, Richie... - motyogtam magam elé.

De a bűntudaton túl el kellett döntenem, hogy most vajon mihez kezdjek.

A szerelmet nem szabad erőltetni - de bele tudnék én szeretni Richie-be?

Önző módon újra csak a saját érdekeimet tartottam szem előtt, és ezt az elképzelést állítottam fel: Richie szeret engem, bármit megtenne, hogy a barátnője legyek. Chris is szeret ugyan, az elmondása alapján, de hol itt van, hol nem, valamit el mond, valamit nem. Tehát nem egy biztos pont, Richie-vel ellentétben.

Vágytam egy szerető, biztos kapcsolatra, de a szenvedély nem hiányozhatott belőle, ami pedig az én érzelmeimből, Richie iránt, hiányzott.

És mi lenne, ha...? - ötlött fel bennem a gondolat, de rögtön elöntött a szégyen, és elborzadva meredtem saját magamra: - Hová lett az az Isa, aki voltam? - kérdeztem hangosan, mint egy őrült.

Hogy merülhetett fel bennem egy pillanatra is az a kérdés, hogy megcsaljam Richie-t Chris-sel? Hogy kettős kapcsolatom legyen?!

Richie szemszöge

Rárontottam Isára, de kit érdekel? Szeretem. Boldogan, felszabadultan kocsikáztam a Knights Pond-hoz, ahol a naplementét nézve boldogan lelkendeztem. Elképzeltem, ahogy majd Isa megcsókol, ahogy együtt fogunk sétálni, randikra hívom... szeretem. Nem mondhat nemet, nem utasíthat vissza. Az lehetetlen. Talán most még nem biztos benne, hogy szeret, de én bebizonyítom neki, hogy szerethet. És szeretni is fog.

John szemszöge

Tehát Isa látni sem akar. 

Egy darabig még álldogáltam ott, a fagyos, decemberi estén, a kihalt utcán. 

Felnéztem Isa szobájának ablakára, de semmilyen fényt, se mozgást nem láttam. 

Tudtam, hogy nem fog beengedni, meg is érdemeltem, de mégis dühös voltam rá. Szükségem van rá, és ő megtagadja a segítségét! 

Végül határozott léptekkel hazamentem, bevágtam a szobám ajtaját, és max hangerőre tekertem egy idióta rock dalt, ami éppen szólt a rádióból.

Elegem van a lányokból.

Isa szemszöge

Egy óra gondolkodás után teljesen üresnek éreztem magam. A fejem tele volt gondolatokkal, de valahogy mégis üres voltam belül.

Lezuhanyoztam, és befeküdtem az ágyamba - de nem jött álom a szememre.

Már 10 óra volt, de még mindig nem tudtam aludni, pedig már vagy egy órája hánykolódtam a paplanon. Azon tűnődtem, vajon hol lehetnek a szüleim.

Felhívtam az anyut, de nem vette fel. 

Vártam egy kicsit, majd megint tárcsázni akartam, de megcsörrent a telefonom:

Apu neve villogott a kijelzőn.

Felvettem, és apu ideges, feszült hangja szólt bele:

- Isa! Isa? Kislányom, hol vagy?!

                                      

Kritika

Sziasztok!

Kértem egy kritikát SummerB-től, amit meg is írt (köszönöm még egyszer neki.) A kritikát itt érhetitek el, nektek mi a véleményetek? De csak őszintén!
Ui.: Amiket a kinézetről írt, megváltoztattam - szerintetek így jobb vagy nem? 

Puszi!

Lovelife ♥

Ui2.: Holnap lesz rész! :)

21. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Meghoztam a következő fejezetet! :)
Képzeljétek, írtam egy novellát egy novellaversenyre, és egy másikat is írok most, úgyhogy mindkettő miatt nagyon izgulok, hogy milyen véleményt fog kiváltani a zsűriből! :)
Meg fogom veletek osztani a helyezést is, és ha kíváncsiak vagytok rá, akkor a novellát is elolvashatjátok, kíváncsiak lennétek rá? (Kommentben írjátok meg ;))
Sok puszi, jó olvasást (és kommentelést :D)
És kitettem egy szavazást oldalra, kérlek, szavazzatok! :) 

Lovelife ♥

Isa szemszöge

Ahogy beléptem Lily-ékhez, furcsa látvány fogadott:

a takaróba burkolózott, kisírt szemű, feldúlt Lily, a haragtól villámló szemű, kissé értetlen Richie, és egy fiú, aki feltehetően Lily barátja vagy exe.

Az egész társaság rám nézett, én pedig idétlenül vigyorogva intettem egyet:

- Heló! 

Úgy-ahogy viszonozták a köszönést, majd a srác, aki számomra ismeretlen volt, lassan elkezdett az ajtó felé oldalazni, de Richie elkapta és sziszegve ezt mondta neki:

- Nem menekülsz, te szerencsétlen, aljas féreg! - én pedig teljesen lefagyva meredtem rá. Sose hallottam még az udvarias, aranyos és kedves Richie-t így beszélni, de feltételeztem, hogy van rá oka. A srác kissé riadtan és értetlenül pislogott, Lily-n pedig újra erőt vett a zokogás.

Odaléptem hozzá, hogy megöleljem, de ellökött magától.

- Hagyj békén! - morogta, és pedig teljesen értetlenül és keserűen meredtem rá.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Hagyj békén!! - ismételte meg, és ellökte a kezemet, majd felrohant a szobájába. 

Kérdőn Richie felé fordultam, ő azonban a srácot szorongatta még mindig. Látszott rajta, hogy vívódik, mit tegyen, végül ennyit morgott neki:

- Tűnj el, mert ha még egyszer meglátlak... - nem fejezte be, csak egy erős lökéssel nyomatékosította szavait, amitől a srác kitántorodott az ajtón. Richie ziláltan a hajába túrt, és felém pillantott.

Annyira megsajnáltam, láttam, hogy szeretetre és vigaszra van szüksége, így odaléptem hozzá.

Ő bátortalanul megölelt, én viszont erősen magamhoz szorítottam, és a vállába fúrtam a fejem.

Erre ő is szorosabban karolt, csak álltunk ott, és szavak nélkül is megértettük egymást.

Végül lassan eltávolodtam tőle, és ránéztem:

- Ki volt ez?

- Dan. - mondta, és rögtön minden világos lett.

- Ő és Lily... - kezdtem erőtlenül, mire bólintott. Fáradt és szomorú volt, nem volt kedve beszélni.

- Ne... - sóhajtottam fel, amikor teljesen összeállt a kép. Lily nem tudott uralkodni a szenvedélyén, aminek ő maga és a bátyja is megitta a levét.

- Felmenjek...? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Szerintem nem lenne okos döntés. - szólalt meg végre olyan hosszú idő után.

- Mit tehetek érte? - kérdeztem tőle. 

- Most csak hagyd békén. - mondta.

- Miért utál engem? - fakadtam ki keserűen.

- Utál? - nézett rám nagy szemekkel.

- Ha érdeklődök róla, semmit se mond, állandóan csak elutasít, mintha gyűlölne. Nem tudom, mit tettem ellene, de mintha teljesen megingott volna a belém vetett bizalma.

- Nem tudom, Isa. Fogalmam sincs. - rázta a fejét. Tudtam, hogy nem nagyon érdekli, és nem is tud erről semmit, úgyhogy nem erőltettem.

- Nekem... mennem kell... - álltam egyik lábamról a másikra pár perc kínos csönd után.

- Ne... - nyújtotta felém a kezét Richie, és magához húzott. Úgy megszorongatott, hogy alig kaptam levegőt.

- Richie... - lihegtem, amikor már majd' megfojtott.

- Ó, ne haragudj! - kapcsolt, és egy kicsit lazított az ölelésen, de nem engedett el.

- Isa... - kezdte úgy, hogy még mindig átölelve tartott, - Gyere el velem. - jelentette ki, majd elengedett, hogy a szemébe nézhessek.

- Mi...? Hova?! - értetlenkedtem, de olyan lelkes és boldog volt, hogy, bár nem tudtam, miről van szó, éreztem, hogy nem mondhatok nem-et.

- Egy... baráti... délutánra. - hangsúlyozta ki a baráti szót.

- Persze... - mondtam, pedig semmi kedvem nem volt hozzá. De mit tehettem volna, amikor már éppen boldog volt? Törjem össze megint?

Fél óra múlva ismét a Knights Pond-nál kötöttünk ki.

- Ez a kedvenc helyed? - mosolyogtam Richie-re, miközben lassan sétálgattunk a tó körül.

- Mondhatjuk. - bólintott.

Csendben lépegettünk egymás mellett, és gyönyörködtünk a tájban.

- Ha lenne egy fiú... - kezdte Richie, én pedig már rosszat sejtettem.

- ...aki...? - nyeldekeltem nagyokat.

- ...először csak a barátod lenne...

- ...és utána...? 

- ...szerelmes lenne beléd...

- ...akkor?

- ...adnál neki egy esélyt, hogy bebizonyítsa, több, mint barát? - kérdezte, és megállva szembefordult velem. Nem tudtam, mit feleljek. Egyértelmű volt, hogy kiről beszél, de mit mondjak erre?

- Hát... mire gondolsz? - próbáltam értetlenséget tettetve húzni az időt.

- Arra, amit elmondtam. 

- Azt hittem, ez egy baráti találkozó. - néztem a szemébe.

- Ez pedig egy ártatlan kérdés. - vágta rá.

- Lehetséges. - válaszoltam a kérdésére, lesütött szemekkel.

- Min múlna?

- Hogy én mit éreznék.

- Értem. - bólintott, majd csendben tovább indult, én viszont lecövekeltem, és nem mozdultam.

- Richie! - szóltam rá, ő pedig megfordult.

- Miért kérdezel ilyeneket? - néztem rá kétségbeesve. 

- Baj? - két lépéssel előttem termett és mélyen a szemembe fúrta a tekintetét.

- Nem. - ráztam meg a fejem, elég határozatlanul.

- Akkor jó! - mosolyodott el, majd vidáman felvetette:

- Mit szólnál egy vacsorához? 

John szemszöge

Bár aznapra már elköszöntünk egymástól Lilyvel, mégis az ő házuk felé vettem az irányt.

Az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy miért mondta azt délelőtt, amit. 

Egyértelműen megmondta, hogy nem szerelmes belém, és hogy csak amolyan nyugodt kapcsolatra vágyik. 

És ha én ezzel nem elégszem meg?

Ha én nem érem be ennyivel?!

Dühösen fújtattam.

Az meg se járta az agyát, hogy én hogy és mit érzek! Nem is érdekelte!

Alapvetően különböztünk Lilyvel. Eleinte utáltuk, aztán egy véletlen folytán megkedveltük egymást. Aztán járni kezdtünk, és egyre jobban tetszett, mint amire számítottam a szkeptikus, mindent elítélő John-tól.

A szenvedélye és szeleburdisága tetszett, érdekessé tette.

De őt nem is érdekelték az én érzéseim!

Nem értékelte a szerelmemet, amit annyi idő után, ő kapott meg!

Fogalma sem volt róla, hogy milyen hatást gyakorolt rám, és hogy mióta nem voltam már szerelmes. 

Csak a saját érdekeit tartotta szem előtt, az én érzéseim... nem érdekeltél.

Ahogy ezt végiggondoltam, csak egyre dühösebb és elkeseredettebb lettem, így lenyugtattam magam, mielőtt beléptem volna a kapujukon.

Csengettem, de nem válaszolt senki. Vártam még egy ideig, és megint megnyomtam a csengőt. Lily szobájának ablakán megmozdult a függöny, és pár perc múlva barátnőm kinyitotta az ajtót.

Beléptem, és szenvedélyesen megcsókoltam, amit értetlenséggel viszonzott.

- Szia! - köszönt, és viszont ismét megcsókoltam.

- John...

- Tessék? 

- Ne most. - sütötte le a szemét, és egy kicsit eltolt magától.

- De...

- El kell mondanom valamit.

- Hallgatlak. - és elmondta azt, amit soha nem akartam hallani. Megcsalt. Igaz, hogy világosan elmondta, mit érez, jobban mondva mit nem érez irántam, de akkor is nagyon rosszul esett.

- Azért mondtad azt, amit mondtál, mert előre tudtad, hogy erre készülsz? - keltem ki teljesen magamból.

- Mit mondtam? - nézett rám nagy szemekkel.

- Tudod te! Hogy nem szeretsz engem. Ezt mondtad! - fortyogtam a dühtől és megalázottságtól.

- Dehogy... - tiltakozott erőtlenül, és a karját nyújtotta felém, de én durván ellöktem:

- Hagyj békén! Szakítok veled. Elegem van. - jelentettem ki, és indulni készültem.

- Ne, John, nem érted! Szeretlek!! - kiáltott Lily, és láttam, hogy a sírással küzd. 

- Pont délelőtt világosítottál fel az ellenkezőjéről!! - süvöltöttem, és kilépve a házból bevágtam magam mögött az ajtót.

Előkaptam a telefonomat.

Tárcsáztam, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
Szemét, egy utolsó szemét voltam vele eddig, de az ő segítségére volt szükségem.

Isa szemszöge

A vacsora után beültünk Richie kocsijába, és hazafelé vettük az irányt.

Útközben jelentéktelen dolgoktól beszélgettünk, és már szinte el is felejtettem azt a teljesen egyértelmű célzást, amit még a tónál tett.

Egészen addig, amíg újra elő nem hozakodott vele.

- Ha, tegyük fel, - vetette fel könnyed hangon a komolyan témát, - Én lennék az a fiú... akkor mit tennél?

- Akkor? Nem tudom. - ráztam a fejem. - De mi lenne, ha hanyagolnánk ezt a témát? - kérdeztem már-már könyörögve.

- Ha akarod. - vont vállat látszólag lazán.

Megérkeztünk a házunk elé, és leparkolt. Kiszállt a kocsiból, és kisegített engem is, majd felnézett az égboltra:

- Gyönyörűek a csillagok. - hideg januári este volt, már majdnem éjszaka, a leheletünk látszott a levegőben. Felnéztem az égre. A ragyogó égitestek valóban nagyon szép látványt nyújtottak.

- Tényleg szépek. - értettem egyet.

Richie átkarolt, és a fülembe suttogta.

- Tudom... én vagyok az a fiú. - megállt bennem az ütő, és ránéztem. Éreztem, tudtam, hogy ez a pillanat egyszer el fog jönni, de nem készültem fel rá. Nem is tudtam volna rá felkészülni.

Richie, nem értve hallgatásom okát, lassan közelített ajkaival az enyém felé, és gyengéden, de ugyanakkor erősen és vágyakozva, megcsókolt.

Nem toltam el, de nem is viszonoztam a csókot.

Richie gyengéden felemelte az államnál fogva a fejemet, és a szemembe nézett.

- Szeretlek.

John szemszöge

Nem vette fel.

Már vagy 10x kerestem, de mindig kicsöngött.

Talán el van némítva. - reménykedtem.

Vagy nem akar veled beszélni. - szólalt meg egy gúnyos hangocska a fejemben. 

De akkor kinyomná a telefont, így meg csak kicseng. - ellenvetette a Remény.

Ki tudja, talán a telefonját se nézi meg, annyira nem érdekled. - jelentette ki gonoszan vigyorogva a Kétely.

Hirtelen elhatározásból lefutottam a lépcsőn, ki az ajtón, és a házuk felé vettem az irányt.

Lily bátyjának autóját már messziről észrevettem.

Mit kereshet az ott? - kérdeztem magamtól.

Ahogy közelebb értem, láttam, ahogy a fiú elkeseredetten próbálja meggyőzni valamiről Isát, miközben ő csak magába roskadva áll, és a földet nézi.

- Isa! - szólítottam meg, mire megfordult és rám meredt.

20. Bejegyzés

Sziasztok!! :)
Köszönöm szépen a kommenteket. :) ♥
Várjátok már a karácsonyt? :) Én nagyon!! Úgyhogy mindenképpen számíthattok majd itt is karácsonyi részre, majd meglátjuk, milyen formában. :)
Kérlek titeket, hogy aki elolvas egy bejegyzést, hagyjon kommentet, mert a ti véleményetek érdekel a legjobban!! :)
Flower-t és Dan-t is megtaláljátok a Szereplők-nél! 
Sok puszi, jó olvasást!

Lovelife ♥

3 órával ezelőtt, a Mederson-házban

Isa szemszöge

Flower értetlenül meredt rám. Nem is hibáztattam érte, hiszen nyilván fogalma sem volt róla, hogy miért érdekel engem Chris, és hogy egyáltalán honnan ismerem.

Ott ültem, a semmibe bámulva, és a gondolataim megállás nélkül pörögtek.

- Khm... - térített magamhoz Flower zavart köhögése gondolataimból.

- Jajj, ne haragudj. - pillantottam rá, és bizonytalanul mosolyogtam.

- Most végre elmondanád, hogy miért érdekelt? - fonta keresztbe karjait. 

- Hát... persze. - mondtam kelletlenül. Nem is ismertem őt annyira, soha semmilyen titkomat, sőt kisebb dolgokat sem osztottam meg vele, és most éppen arra kért, hogy a legnagyobb titkomat mondjam el neki, amit még az anyukám se tudott.

- Flower, meg kell ígérned... - kezdtem, de felháborodva mondta:

- Olyannak nézek én ki?!

- Nem, dehogy is! - siettem megnyugtatni.

- Hallgatlak. 

- Tudod... egyszer, először életemben voltam bulizni, és... találkoztam egy fiúval, aki... aki rögtön elvarázsolt. - eleinte akadozva beszéltem, de utána belejöttem, és csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Jól esett ezt egy olyannak elmondani, aki még nem hallotta a történetet, de mégis megbízhattam benne, és valamennyire egy cipőben is jártunk.

Figyelmesen hallgatott, hol mosolygott, hol bólogatott, hogy elborult az arca, és szomorúan figyelt.

Amikor befejeztem az elbeszélést, és mindent elmondtam neki, az összes érzelmemet, mindent, sokkal többet, mint Lily-nek, kimerülten hunytam le a szemem.

Talán hiba volt ennyire megbízni benne, de jó volt kiönteni a lelkemet, és így végre én is tisztábban láttam a dolgokat így, kimondva.

Egy ideig csendben maradt, amíg én lehunyt szemmel üldögéltem. Egy kicsit könnyebb lett a lelkem, mert már nem csak én tudtam a titkomról, hanem más is.

Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy Flower engem néz.

- Jól esett kimondani? - mosolygott.

- Igen. - bólintottam.

- A bizalmadért cserébe én is elmondom a történetemet, ha érdekel. - nézett rám bizonytalanul.

- Ó, nagyon is! - kapva kaptam az alkalmon, hogy ő maga ajánlja fel.

- Azt hiszem... nem, biztos vagyok benne, hogy egyszer a parkban sétálgattam, amikor megpillantottam Christian-t. Láttam, milyen jól néz ki, de nem sokat törődtem vele. Aztán időről időre mindig ugyanabban az időben voltunk a parkban, már mosolyogva köszöntünk a másiknak, amikor egyszer odajött hozzám. Meghívott egy buliba, ahol nagyon jól éreztem magam, egész este vele voltam. Teljesen szerelmes lettem belé. Aztán, amikor már meg is csókoltuk egymást, egyszer csak otthagyott, amikor az egyik barátnőm húzott a táncparkettre. - sokatmondóan bólintottam egyet, amiből rögtön megértette, hogy velem is hasonló történt.

- De meghagyta az e-mail címét. Az egyik lány azt mondta, őrizzem meg, mert ez a jóképű nőcsábász még soha senkinek nem adta meg az e-mailét. Még aznap hajnalban írtam neki, amint hazaértem a buliról. Válaszolt is, és hamarosan elhívott egy randira. - itt Flower megállt egy kicsit, és mosolyogva nézett a távolba. - Utána meg persze a hotelszobájában kötöttünk ki. Teljesen beleestem a srácba. Egy-két hónapig tartott a kapcsolatunk, de volt olyan, amikor minden magyarázat nélkül elment napokra, és nem is tudtam róla semmit. Ilyenkor, ha számon kértem, mindig csókokkal hallgattatott el. - milyen ismerős, gondoltam.

- Aztán két hónappal ezelőtt, szakított velem. Nem vettem észre, hogy bármi baj lett volna a kapcsolatunkban, egyszerűen csak kijelentette, hogy, - itt jelentőségteljesen rám nézett, - megismert valakit. 

- Sajnálom. - néztem rá. Nagyon kellemetlen kezdett lenni az egész. Kiderült, hogy Chris előző barátnője pont az én unokatesóm volt, ami jó is volt, mert megoszthatta velem a tapasztalatait, de rossz is, mert így engem riválisnak tekinthet ezentúl. Ezenkívül pedig Chris pont miattam szakított vele. 

- Nem kell. - rázta a fejét. - Tudod, én biztos vagyok benne, hogy nem csak emiatt. Hanem mert mindig mondogatta, hogy ne akarjam tudni, hova tűnik napokra. Én azonban kiderítettem valamit, ami miatt lehet, hogy ideje lett megszabadulnia tőlem. - keserűen felnevetett.

- Mire jöttél rá? - néztem rá, kissé előrehajolva az izgatottságtól. Lehet, hogy most olyan információt kapok, ami igazán hasznos lesz.

- Elmondom, bár ez nem teljesen biztos információ. Egyszer követtem, és láttam, hogy egy Las Vegas-ba tartó repülőre szállt fel. Sok minden eszembe jutott, hogy esetleg sztirptízbárba jár, de nem hittem, mert akkor miért járt volna velem? Simán dobhatott volna. Viszont ha nem megcsalt, akkor mit csinált? Valami sokkal veszélyesebbet? - tűnődött. - De ezt soha nem tudtam meg. Dobott, mielőtt kideríthettem volna.

- De miért? Hogyan jött rá arra, hogy te tudsz erről? - kérdeztem értetlenkedve.

- Mert voltam olyan hülye és ostoba, hogy kérdőre vontam. - hajtotta le szégyenkezve a fejét unokatestvérem.

- És mit mondott?

- Megrándult az arca, mint akit rajtakaptak valamin, de csak nevetett a feltételezésemen, és azt mondta, csak egy barátját látogatta meg. Igaz, eléggé ideges volt, utána pedig rám förmedt, hogy ne merjek még egyszer utána mászkálni. Nagyon megijesztett, teljesen kikelt magából. - emlékezett vissza Flower.

- És rögtön szakított veled? - kérdeztem, bár kissé csalódott voltam, hogy semmi érdemi információt nem tudtam meg.

- Nem. Ez a legérdekesebb az egészben. Először kiabált, mérges volt, de utána bocsánatot kért, és még együtt voltunk egy hétig. Utána pedig közölte, hogy szeret, de megismert valakit, aki még jobban vonzza, mint én. Utána pedig szakított velem. - nézett a szemembe Flo.

- Úgy sajnálom... - néztem rá. 

- Mondom, hogy nem kell. Jobb ez így. - mosolygott, majd felállt. - Nem csatlakozunk a két pletykás vénasszonyhoz odalent? - kérdezte, én pedig felnevettem, majd értetlenül meredtem rá:

- Dehát Flower! Nem mondod el, hogy érezted a szakítás után? Hogy mennyit sírtál? Hogy mennyire utálod Chris-t? Hogy óva intesz engem is a csalódástól? - kérdeztem hitetlenül.

- Ugyan, minek? Persze, nem volt jó a szakítás utáni időszakom, de egy könnycseppet sem ejtettem. Nem utáltam Christiant, bár nem is szerettem. Óva intelek-e? De mi értelme lenne elrontanom a boldogságodat, amikor lehet, hogy téged sokkal jobban szeret Chris, és nem is fogsz úgy járni, mint én? Ha meg mégis, ki vagyok én, hogy megmondjam, mit tegyél? - kérdezte mosolyogva. - Te is felelősségteljes, érett lány vagy, ugyan miért kéne nekem téged kioktatnom? - teljesen igaza volt ugyan abban, amit mondott, mégis kicsit furcsán jött ki. Nem mondott semmit, hogyan és mit csináljak, pedig általában ilyenkor minden exbarátnő megragadja a lehetőséget, hogy jól eláztassa előző pasiját. Flower, úgy láttam, nem ilyen, ami nagyon szimpatikussá tette, de úgy éreztem, elhallgat előlem valamit.

- Na, megyünk? - kérdezte.

- Flo, legalább azt mondd meg, mit csináltál, miután szakított veled? - kérdeztem.

- Mit csináltam volna? - nézett rám furcsán, - Természetesen szomorkodtam és meghallgattam egy csomó nyálas dalt. Ennyi. 

- Nem érdekelt, ki Chris új választottja? - érdeklődtem, és az arcát fürkésztem. 

- Dehogy... - mondta, de a hangja nem csengett meggyőzően.

- Elmondhatod, nyugodtan... - néztem rá biztatóan.

- De nincs mit elmondanom. - próbált nyugodtan és magabiztosan mosolyogni, de nem nagyon ment neki.

- Flower, ha bármi rosszat gondolsz Chrisről, engem érdekel...

- Nem gondolok semmi rosszat róla, tényleg! - éreztem, hogy kezd kijönni a sodrából, így bölcsebbnek gondoltam nem erőltetni.

- És most van valakid? - váltottam témát.

- Nincs. - felelte szűkszavúan.

- Kiszemelted sem? - kacsintottam, mire csak mereven megrázta a fejét. Eltűnt belőle az a bizalom és nyíltság, amivel az előbb elmondta a történetét. Talán tényleg ez volt a vége a kapcsolatuknak, és nem akar többet beszélni róla? De sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy valamit nem titkol.

Végül is, nem hibáztathatom, eddig alig beszéltünk, most meg minden egyes titkát vitassa meg velem? Az énem egyik fele azt mondta, hogy ennyivel is bőven elégedjek meg, ugyanakkor a másik felem arra biztatott, hogy próbáljak mindent kideríteni.

Mégis úgy döntöttem, egyelőre megelégszem a kapott információval, hiszen ez is sokkal több, mint amit reméltem, és majd később próbálom kideríteni a többi részletet.

- Rendben, akkor menjünk le! - bólintottam mosolyogva, és követtem Flower-t.

Odalent Leah és anya még javában beszélgettek, de amikor megláttak minket, hirtelen elhallgattak.

- Minket beszéltek ki? - kérdeztem mosolyogva. 

- És ha igen? - csattant fel Leah.

- Jó, nyugi, nem sértésnek szántam. - emeltem fel védekezően a kezem. Nagynénim sérülései ellenére is minden alkalmat megragadott, hogy belém kössön.

- Anya, nyugi. - lövellt egy gyilkos pillantást Flo, anyja felé.

- Kislányom, ne oktass ki. - sziszegte Leah.

- Hajba ne kapjatok itt nekem! - kiáltott fel erőltetett vidámsággal anya. Mindig ő volt az, aki erőltetett jókedvvel elsimította a kisebb-nagyobb összezördüléseket. Legalábbis igyekezett elsimítani őket, ami nem mindig sikerült neki.

- Akkor mi megyünk is! - állt fel anya, és megölelte testvérét. - Nagyon örülök, hogy jobban vagy.

- Köszönöm, hogy eljöttél. - mosolygott Leah. Amilyen epés megjegyzéseket tudott tenni rám, és mindenre ami velem kapcsolatos, olyannyira kedves és aranyos volt anyával.

- Szia Flower! - mosolygott anya, és megölelte.

- Szia Anne. - viszonozta az ölelést Flo.

- Helló! - mosolyogtam én is unokatesómra, és miközben megöleltük egymást, a fülébe súgtam: - Nagyon köszönök mindent. 

- Nincs mit. - súgta vissza.

Mikor elengedtük egymást, Leah gúnyosan felnevetett:

- Nem harapok, Isabella, megölelhetsz!

- Félek, hogy véletlenül egy kést döfsz a hátamba. - vágtam vissza rögtön. 

- Ó, a francba, azt a konyhában hagytam, jó hogy mondod!

- Mily szerencse! - húztam a számat, majd gyorsan megöleltem. Anya szótlanul, fejét csóválva figyelte szócsatánkat, nem szólt semmit. Szegény, már rég letett arról, hogy a mi kapcsolatunk olyan legyen, mint ő szerette volna.

Miután mindenki elköszönt mindenkitől, anyával beültünk a kocsiba, és hazafelé vettük az irányt.

- Anya, ha nem gond, kidobnál Lilyéknél? - kérdeztem.

- Persze. - bólintott.

- Miről beszélgettetek Leah-val? - érdeklődtem.

- Sok mindenről.

- Rólam is, ugye? - kérdeztem.

- Igen. - nézett rám.

- És mire jutottatok?

- Hogy nagyon megváltoztál. Bár Leah azt mondta, mindig ilyen szemtelen voltál!

- Mert ő egy földre szállt angyal! - szűrtem a fogaim között.

- Nem, nem az. De te sem. - nézett rám anya.

- Miért, anya? Tényleg megváltoztam? - kérdeztem.

- Eléggé.

- Baj, hogy most már úgy élem a életemet, mint egy normális tizenéves? 

- Nem, dehogy baj. De Isa, vannak korlátok.

- Tudom... - sóhajtottam a szememet forgatva.

- És ti? Miről beszélgettetek Flower-rel? - kérdezte érdeklődve anya. Ezek szerint letett arról, hogy kioktató prédikációt tartson nekem, amiért nagyon hálás voltam.

- Sok mindenről. - mondtam, és nagy kő esett le a szívemről, amikor a további magyarázkodásokat megakadályozta, hogy anya leparkolt Lilyék háza elé.